A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 10. szám - J. Hagströmer: Svensk Straffratt. Första Bandet. Upsala Ahnquist och Wiksells Boktryekeri

hogy ö az alperes intéző hivatalnokával G. Zs.-dal abban állapodott meg 1901. október 30-án, tehát ínég olyan időben, amikor a biztosítási szérződés még hatálytalan volt, hogy az 1901. október ]-én esedékes volt díjrészlet az alperes által a biztosítási kötvényre adandó kölcsönből lesz fizetendő, mert amennyiben ez a megállapodás tényleg létrejött, az alperesnek nem állott jogában a fennállott biztosítási szerződést a K. T. 505. §-ának 3. pontja alapján hatályvesztettnek nyilvánítani, nem jöhetvén figyelembe e részben az alperesnek az a kifogása, hogy G. Zs. ily megállapodás létesítésére nem birt jogosultsággal, mert azon nem vitás teny mellett, hogy ugyanez a G. Zs. a felpereshez ugyanebben a kérdésben intézett A) és B) alatti leveleket az alperes társaság nevében aláirta, kétségtelen, hogy G. Zs.-nak hatásköre ilyen meg- i állapodás létesítésére kiterjedt. Es mert ezen vitatott megállapodás létrejötte esetében az alperest az a körülmény sem jogosíthatta fel a biztosítási szerződésnek megszüntetésére, hogy felperes az utóbb esedékessé vált következő díjrészletet sem fizette meg az alperesnek, mivel a D) és E) alatti levelek tartalmából és mindkét félnek perbeli előadásából kétségtelenül megállapítható, hogy mindkét félnek a biztosítási szerződést, már az utóbb január 1-én esedékes volt díjrészlet befizetésére megszabott határidő letelte előtt, megszűntnek tekintette. És mert felperesnek az 1902. október hó 1-én esedékes volt díjrészlet tekintetében oly fizetési késedelmét, mely a K. T. 505. §-inak 3. pontja szerinti jogkövetkezménynyel járhatott volna, csakis az a körülmény állapíthatta volna meg, ha alperes felperest arról értesítette volna, hogy biztosítási kötvényére kölcsön nem engedélyeztetett és ha ennek folytán a díjfizetésre újólag felhívta volna, ami hogy megtörtént, az alperes nem bizonyította. A vitatott megállapodás létrejöttét a tanuként kihallgatott B. J. G. határozottan igazolja ; ennek a tanúnak a S. E. T. 64. §-a alapján mérlegelt vallomását pedig a Kúria részbizonyitéknak elfogadva, tanúvallomása mellé alperesnek pótesküt itélt. Ha felperes leteszi a pótesküt és ez által bizonyítva lesz, hogy a felek között a vitatott megállapodás tényleg létrejött és ennek folytán bizonyítva lesz, hogy az alperes jogosulatlanul jelentette ki a biztosítási szerződést a K. T. 505. §-ának 3. pontja alapján megszűntnek, akkor a szerződés megszűntét az alperes idézte elő és igy Deáll a K. T. 486. ij-a 2. bekezdésének az esete, amelyben a biztosító alperes az addig befizetett dijat vissza nem tarthatja, hanem a felperes biztosítottnak visszafizetni tartozik. Ha ellenben felperes nem teszi le a pótesküt, bizonyitatlan marad a vitás megállapodás és ebben az esetben a szerződés megszűntét a felperes okozta az esedékes dij nem-fizetése által, mely esetben a befizetett dijat vissza nem követelheti. . . . Más biztosítótársaságnál előbb tett, azonban el nem intézett biztosítási ajánlat a biztosítás elvállalása szempontjából fontos körülménynek nem tekinthető, s igy annak elhallgatása nem állapítja meg a közlési kötelezettség megsértését. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék (190Ö. évi január hó 27-én 81,085 V. sz. alatt) özv. M. J.-né felperesnek «The Mutual» newyorki életbiztositótársaság magyarországi képviselősége cég alperes ellen 5,000 K. tőke és jár. iránti ügyében következőleg itélt • A kir. törvényszék felperest keresetével elutasítja s kötelezi, hogy 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett alperesnek 257 K. 70 f. perköltséget fizessen. Indokok: Xem vitás, hogy néhai M. J. 1902. évi április hó 12-én az A-/, alatti életbiztosítási szerződést kötötte az alperessel és hogy a biztosított 1902. évi október hó 22-én meghalt. Alperes megtámadta a biztosítási szerződés érvényét, a közlési kötelesség megsértése miatt. A felperes tagadásával szemben S. I. dr. és A. I. tanuk eskü alatt tett vallomásával bizonyítva van, hogy néhai M. J. a 2". alatti ajánlatot és a 3 '. alatti orvosi véleményt aláirta. A 2 /. alatti ajánlat 14. pontjában a biztosított azt adta elő, hogy egy biztosítótársaságnál sem tett oly életbiztosítási ajánlatot, mely visszautasittatott volna. Habár a 2\. alatti nyomtatvány nem kérdő, hanem állító alakban van szövegezve, nyilvánvaló, hogy ebben a biztosított féltől olyan körülmények kérdeztettek meg, melyek tudására a biztosított súlyt fektetett, miért is a biztosított, a K. T. 474. §-a és 506. §-a értelmében, ezen nyomtatványok a valósághoz hű kitöltéséért felelős. Néhai M. I. azonban valótlanul adta elő, hogy életbiztosítási ajánlatát egy biztosító társaság sem utasította vissza mert P. I. tanú eskü alatt tett vallomásával bizonyítva van, hogy néhai M. A a 2- . alatti ajánlat kitöltése előtt 1902. évi február 26-án, a Trieszti Altalános Biztosító-Társasághoz életbiztosítási ajánlatot nyújtott be, melyet nevezett biztosítótársaság azért utasított vissza, mert az orvosi jelentés szerint M. I egészségi állapota nem volt megfelelő. Márpedig az a körülmény, hogy a biztosítottnak más biztosítótársaságoknál tett életbiztosítási ajánlata visszautasittatott-e, a biztosítás elvállalására fontossággal bír, mert ha alperes erről a körülményről tudomással birt volna, módjában állott volna a másik biztosítótársaságnál a visszautasítás okáról és igy az ajánlattevő egészségi állapotáról kérdezősködni és mert a Trieszti Altalános Biztosító-Társaság, ezen az egészségi állapot meg nem felelő volta miatt utasítván vissza biztosítottat, ez a valótlanul előadott körülmény oly fontos volt, hogv alperes ennek ismerete mellett a biztosítást vagy éppen nem, vagv ugyanazon feltételek mellett nem vállalhatta volna el. Minthogy pedig a biztosított, a biztosítási ügylet megkötésekor a biztosítás elvállalása szempontjából fontos ténykörülménveket valótlanul adott elő, és minthogy felperes nem is állította, hogy alperes előtt az előadás valótlansága tudva lett volna, ennéltogva alperes a szerződés érvényességét jogosan támadhatja meg mert felperes nem is állította, hogy a 2*/. alatti ajánlatot A I ügynök nem a biztosított bemondásának megfelelően töltötte ki Ezek szerint a biztosítási szerződés érvénytelen lévén, felperes abból jogokat nem származtathat. Mellőzve tehát annak a kérdésnek eldöntését, hogy a biztosított a 87- alatti orvosi vizsgálati jelenfés 4. kérdésére valótlan feleletet adott-e, felperest keresetével ebből az okból elutasítani és mint pervesztest, a perrendtartás 201. §-ához képest a perköltség fizetésére kötelezni kellett. , „ '• A budapesti kir. Ítélőtábla (1905. szeptember ho 20. < 93/905. V. szám alatt) következő ítéletet hozott: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja a benne felhozott indokok alapján és azért, mert a biztosítási ajánlat vissza nem utasítása annak elfogadását jelenti, azt pedig, hogy 1902. évi február 26-án tett ajánlatát a Trieszi Általános BiztositóTársaság nem fogadta el, néhai M. J. tudta, mert a 27. alatti irat 13. pontja szerint kijelentette, hogy csak az Első magyar általános biztosítótársasággal, nem pedig más intézettel is kötött biztosítási szerződést. A dolog ily állásában a kétrendbeli ajánlat megtétele között eltelt hat heti időköz tartamát is figyelembe véve, a birói meggyőződéshez elegendő bizonyossággal megállapítható, hogy néhai M. J. 1902. évi április 12-én, amikor a 2-/. alatti iratot kiállította, tudta azt, hogy a Trieszti általános biztosítótársaság ajánlatát visszautasította. Egyébként a 2 . alatti irat 14. pontja szerint M. J. kijelentette azt is, hogy más biztosítótársaságnál elintézetlen ajánlata nincs. A m. kir. Kúria (1907. január hó 27-én 32. V. sz. a.) következő ítéletet hozott: A kir. Kúria a másodbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: A K. T. 474. §-a értelmében a biztosított csakis az előtte tudvalévő oly fontos körülményeket köteles az ajánlat megtételekor a biztositóval közölni, amelyek a biztosítás el- vagy el nem vállalására befolyással lehetnek. E részben fontos körülménynek pedig az állandó birói gyakorlat szerint nem az tekinthető, amit a biztosítási felek saját szempontjukból annak tekintvén, kérdés és felelet tárgyává tesznek, hanem csupán az, ami tárgyi fontosságánál fogva valójában befolyással lehetett a biztosítás el vagy el nem vállalására. — E szempontból az a körülmény, hogy a biztosított a jelen esetben a hozzá e részben intézett kérdés dacára nem jelentette ki, hogy ő a Trieszti biztosítótársaságnál biztosítási ajánlatot tett, amelynek elintézéséről még nem értesíttetett, nem állapítja meg a közlési kötelezettségnek a biztosított M. J. részéről elkövetett megsértését, mert egy más társaságnál előbb tett, de még el nem intézett biztosítási ajánlat, a biztosítás elvállalása szempontjából fontos körülménynek azért nem tekinthető, mert oly szokás beváltása nem is állíttatott, amely • nek értelmében a biztosítótársaságok egymást a még el nem intézett biztosítási ajánlatok mibenlétéről és sorsáról kérdezősködésre értesíteni szokták. De nem állapítja meg a biztosított közlési kötelezettségének megsértését az a körülmény sem, hogy a Trieszti általános biztosító társaság a M. J. által előbb nála tett ajánlatát el nem fogadta, mert eltekintve attól, hogy az e részben bizonyítékul egyedül felhívott P. J. tanú vallomásából az sem állapitható meg, hogy ez az ajánlat a biztosított által az alperesnél utóbb tett ajánlat beadásakor vissza volt-e már utasítva vagy sem, minthogy a nevezett tanú egyáltalában nem jelölte meg azt az időpontot, amelyben a kérdéses ajánlatot a társaság szerinte el nem fogadta, a biztosított M. J. a Trieszti általános biztosítótársaság által állítólag visszautasított előbbeni ajánlatának elhallgatásával csak az esetben sértette volna meg az őt a K. T. 474. §-a alapján terhelő közlési kötelezettséget, ha erről a visszautasításról az alperesnél tett ajánlat idejében már értesíttetett volna, amit pedig bizonyítani az alperes meg sem kísérelt, mert csak ebben az esetben lehetne szó arról, hogy a biztosított eíötte tudva volt fontos körülményt hallgatott el. Mindezek dacára azonban a kir. Kúria helybenhagyta a másodbiróság ítéletét azért, mert a biztosított megsértette közlési kötelezettségét az által, hogy a 3 /. alattinak 7. pontjában e részben hozzá intézett kérdésre nem vallotta be azt a biztosítás elvállalására mindenesetre fontos körülményt, hogy 1901. évi jun. havában Sz. A.dr. és M. F. dr. orvosok által kezelt hasbetegség miatt két hétig ágyban fekvő beteg volt. Ennek a betegségnek és két orvos által történt kezelésének elhallgatása mindenesetre oly fontos körülmény elhallgatásaként jelentkezik, amely a csak tiz hónappal később tett biztosítási ajánlata elfogadására befolyással lehetett, mert el is tekintve attól, hogy a biztosítottnak utóbb csak 6 hónapra a biztosítás megkötése után bekövetkezett halála éppen ezen átszenvedett hasbetegségére vezethető vissza a 4- . a. okirat és P. D. dr. tanú vallomása szerint, már maga az a tény, hogy a biztosított két hétig ágyban feküdt és ket orvosnak a segélyét vette igénybe, eléggé 'igazolja, hogy a biztosított nem lehetett kétségben ennek a betegségnek és gyógykezelésnek komoly volta tekintetében és igy azt nem tarthatta oly jelentéktelen muló bajnak, melyet ajánlatában bevallania nem