A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 8. szám - A büntetés végrehajtási individualisatiója

62 A JOG tanácscsal közölvén, ezek igy ^kVgéjá^it'hetik észrevételeiket és könnyen alapos képet alkothatnak maguknak a letartóztatott egyéniségéről és azután ehhez idomulhat működésük iránya a letartóztatás egész folyamán. A magán elzárás melletti nézetünkben megerősít a teljesen ilyen rendszerű soproni kir. fegyintézet igazgatóságának 1904. évi jelentése, mely ekként kezdődik : «A magánelzárás individuális hatással' bir.s A nagyenyedi kir. orsz. fegyintézet igazgatója pedig a magánelzárás hatását jellemzi: «Bizonyos idő múlva a fogoly visszatekint a múltba és érzi, — milyen hitvány, tetteit, indokait elemzi, eszélytelen számításaira gunynyal gondol; sorsát összehasonlítja a másokéval; a nyomor jut eszébe, melybe övéit döntötte, a fájdalom, amelyet azoknak okozott, kik szerették s kiket szeret. Itt kezdődik az elszigetelő hatása a börtönügyi tisztviselőnek s különösen a lelkésznek, amikor a nemesebb indulatok szunnyadó állapotukból felélednek s amikor a bünbeesett ember lelkületét nemesebb dolgok felé irányítják. A büntetést intenzívvé csakis a magánzárka és a zárt falak között űzött ipari foglalkozás teszi.» VI. Ami a progressiv rendszert illeti szem, előtt tarjuk a Croftor.-féle fokozatos rendszert, mely szerint a hosszabb szabadság büntetésre itéltnek négy fokozaton kell átjönnie. Első fok a magánelzárás (penitentiary), 2-ik a közös munka (public work prison), 3-ik a közvetítő intézetbe szállítás s végül a feltételes szabadságra bocsátás. Az első fokkal már foglalkoztunk, azért csak a többi fokozatok lesznek az individualisatio szempontjából e résznek tárgyai. A közös munkánál az osztályozás az egyénesitést mindenkor szem előtt tartotta; csak azt kifogásolhatjuk, hogy a munkanemek nem simulnak mindig az individumhoz, igy a szabadban végzendő munkáltatás nincs eléggé alkalmazásban, holott annak csak előnyei lehetnek. Ez iránybani érvelésünket kibővíthetjük még azzal, hogy az 1905. évben hazánkban megtartott börtönügyi congressus is kitűzte a következő kérdést : hMily elvek szerint volna megengedhető az elitélteknek mezőgazdasági, vagy szabadban végzendő más munkához való alkalmaztatása?)) Különben e kérdéssel már az 1885. évben Rómában tartott III. börtönügyi congressus is foglalkozott. Bárcsak ezen helyes és célszerű eszme kivihetősége elől minden akadályt elhárítanának és azt rendszeresen alkalmaznák az összes letartóztatási intézetekben, mert kétségtelen, hogy a gazdasági munkának is van sokféle változata : a szőllőművelés, talajjavítás, vizszabályozás, szóval valamennyi neme a földmunkának ismét ujabb osztályozásnak nyújtana alapot. De nemcsak a munka szerint osztályozhatók a fegyencek, sőt nem is ez az alaposztályozás, hanem a kor szerinti, illetve a 3-ik a visszaesők osztálya. Első osztályba nálunk (fegyintézet) a 24 évnél fiatalabbak, a 2-ikba az annál idősebbek, a 3-ikba a visszaesők jönnek. Ezeken az osztályozásokon kívül a fegyencrendtartás 17. §-a az igazgatóra bízza, hogy egyes fegyenceket belátása szerinti külön osztályba sorozhasson s ilyen osztályokat alakithasson, ha t. i. erre az intézetben hely van. Sajnos, hogy csak papiroson maradt ez a helyes rendelkezés. Az osztályozásnak az individuálisadéra való hatását illetőleg hivatkazom Taiiffer Emilnek jelentésére, melyben a lipótvári kir. orsz fegyintézet 1872-iki állapotáról beszámolt; többek közt ezeket irja: Az igazgatóság a lefolyt évben sem téveszté szem elől azon rendkívüli szellemi befolyást, melyet az egyének erkölcsi minőségén alapuló osztályozás által azokra gyakorolni lehet, mert igaz ugyan, hogy az osztályozás a javítás csalhatatlan, már önmagában orvosló, eszközei közé nem számitható, mert embernek soha sem fog sikerülni minden fegyenc erkölcsi lelkületén bizton keresztül látni, mindennek dacára, ha az osztályozás, habár csak a főbb vonásokban sikerül, máris nagy haladás a korlátlan közös rendszerrel szemben, mert annak kiáltó, káros oldalait mindenesetre mellőzi; de már maga az osztályozási törekvés is haladás, mert az intézet hivatalnokait az egyének jellemének és erkölcsiségének tanulmányozására utalván, az egyénesitő bánásmódot magával hozza és lehetővé teszi. S végre hasznosnak ismerjük az osztályozást még azért is, mert szellemiebb s a becsületérzés iránt kíméletes jelleget kölcsönöz a büntetésnek s ez a fegyencek nagy része által jótékonyan éreztetik)). Hozzá kell azonban tennünk, hogy mennél kisebb az osztály, annál kedvezőbb az individualisatióra. A visszaeső magánelzárásában 4 hétig kapja az ételilletmény - i-át, mig az először bűnöző 3 hétig. A fegyházi rendtartás 21. §-á szerint «a visszaesők fokozott szigorú bánásmódban részesitendők; egy éven át minden kedvezményből feltétlenül kizárandók ). Vannak sokan, kik a visszaesőkkel szemben radikálisabb reformot kívánnak, ezek közé tartoznak Fcrri, Garofalo, Lombroso, Britc/i, Wagner, Heunbcrgcr, Trcn és még igen számosan. Nem mulaszthatjuk el, hogy itt Vambery által a «kelegatio eredményei» cimü értekezésében kimeritően ismertetett loi de la recidive t az 1885. évi május 25-iki francia törvényt ne említsük. A relegatio csak a 21-60 életév között levő bűnösökre mondható ki s csak az utolsó büntetés kiállása után hajtatik végre, de a kormánynak joga van előbb is relegálni az elitéltet. A relegált 6 év múlva kérheti a visszatérést, ha jó viseletet tanúsított és kereseti forrást tud kimutatni. A svájci javaslat szerint, ha valaki több izben volt élet, testi épség, vagyon, közerkölcs elleni, vagy más közveszélyes bűncselekmény miatt szabadságvesztésre itélve s utolsó büntetésének kiállta óta még 5 év nem telt el, az esetben, ha azt a benyomást kelti, hogy szabadon bocsátása után ismét visszaeső lesz, a bíróság által a rendes büntetéssel sújtható ugyan, de ártalmatlanná való tétel végett átadható a szövetségi hatóságnak, mely az elitélt visszonyait gondosan kipuhatolva, 10—20 évi tartamra sajátos letartóztatási intézetbe helyezheti. Öt év elteltével a jó viseletű s a bírói büntetés 2/-3-át kitöltött letartóztatott, feltételes szabadságra bocsátható, ha kilátás van rá, hogy többé nem lesz visszaeső. A visszaesőknél tehát feltétlen érvényesülést talál a gyakorlatban az individualisatio és ez is bizonyíték a mellett, hogy az egyénesités követelményei hovatovább tekintetbe vétetnek. A progressiv rendszer 3-ik fokozata a közvetítő intézet. Hazánkban a kishartai, a váci és lipótvári közvetítő intézetekben földműves és kerti munkával foglalkoztak a foglyok, itt már a javulás utján levő egyénnel állunk szemben, célszerű lesz a szabadsághoz lassan hozzászoktatni, őt a városba bevásárolni küldeni, egy szóval kipróbálni; itt azután szűnni kezd a fegyintézet nevelő munkája, a hatásnak már mutatkoznia kell. A progressiv rendszer utolsó szaka a feltételes szabadlábra helyezés már nem tartozik szorosan a büntetés végrehajtásához, az elitélt már csak azon connexusban van az intézethez, hogy abba nagyon hamar visszakerülhet. VII. Fontossággal bírnak az egyénesitésre még a mellékbüntetések, különösen a pénzbüntetés. A pénzbüntetés btkvünkben rendszertelenül, hiányosan van alkalmazva, ez régóta panasz tárgyát képezi, pedig a mellékbüntetés kiválólag individualisaló hatással bir, különösen, ha ott alkalmazzuk, ahol az helyén van. Kell-e egészségesebb eszme annál, hogy uzsorát és általán nyereségvágyból büntettet, vagy vétséget elkövetőket pénzbüntetéssel sújtjuk. A büntetés eszménye ma kétségkívül az individualisatio keresztülvitelében rejlik, aminthogy a criminologikus kritikának legnagyobb tanúsága, hogy több súlyt kell helyezni a büntetés törvényes és birói alkalmazásában a bűntettes egyéniségére, mint eddig történt. Azok a tapasztalatok, melyeket pl. Németalföldön a bírónak engedett nagy latitude-del szereztek, eléggé bátorítok, semhogy akadályul szolgálhatnának a pénzbüntetés helyes szabályozásának.") Belföld. A Magyar Jogászegylet büntetőjogi bizottsága Zsiívay Leó elnöklete alatt f. hó 16-án tartott nyilvános ülésében folytatta a büntetönovella tervezetének megvitatását nagyszámú előkelő jogászközönség jelenlétében. Wehs Ödön dr. a feltételes elitélés híve. Követeli ezt szerinte az osztó igazság. Az állam oly törvényt nem alkothat, mely minden egyes eset minden körülményeire kellő figyelemmel lehetne. Ezért a bírónak valamiképp módot kell adni, hogy a csak az általános esetre alkalmazható törvényt, az egyes esetre megfelelően alkalmazhassa, a törvény szigorán enyhíthessen, esetleg azt feltételesen el is engedje. Az általános törvényre szükség van, mert a bírónak tudnia kell, mely cselekedetek azok, melyeket a közfelfogás büntetendőnek tart és mily mértékben tartja azt annak. Ha a biróra rá lehet bizni a fegyházbüntetés kiszabását, bizvást meg lehet neki engedni a kis fogházbüntetés feltételes elengedését. A birói megbízhatóság kérdése különben is nem büntetőjogi, de egyenesen az állami lét kérdése. Megteszi azután e javaslat egyes részei elleni kifogásait. A kerítés bűncselekményére vonatkozó törvény mielőbbi életbeléptetését sürgősen követeli. Szégyene egyébként a társadalomnak, hogy ő saját maga nem birta megvédeni a nőt és női becsületet ezen rákfene ellen. Külön javaslatot terjeszt be. Rehhard Zsigmond dr. táblai biró, ki már a nyolcvanas években irt tanulmányaiban a feltételes elitélés mellett szállott sikra, cáfolta azoknak érvelését, kik az intézmény meghonosítása *) V á mbcry R. dr.: A pénzbüntetés mint mellékbüntetés, 1905. 23. \.