A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 5. szám - Viszásságok a gondnokság alá helyezési eljárásában

34 ügyvédi munkadíj- és költségkövetelések ne csak papiroson maradjanak, hanem gyors kielégítést nyerjenek. Ha oly bírói gyakorlat fejlődik, mely az ügyvédi díj és költségkövetelések érvényesítését nehezíti, az helytelen ; az nemcsak az ügyvédek, de egyáltalán az igazságszolgáltatás érdekével is ellenkezik, tehát kiküszöbölendő. Az 1868: L1V t.-cikk 252. §-a szerint az ügyvéd dijai, ha felszámitvák, tekintettel a teljesített munkálatokra, mindkét fél irányában megállapitandók. Ebből nem következtethető, hogy ha az elsőbiróság az ügyvédi dijakat és költségeket az ügyvédnek saját fele ellenében megállapította és az ítéletnek e része ellen egyik fél sem élt perorvoslattal, a felső bíróság e részt hivatalból megváltoztathatja. Az 1893: XVIII. t.-cikk 108. és következő íj-aiból sem következik, hogy a felsőbíróságnak ily joga volna. Már pedig, ha a bíróság oly kivételes joggal ruháztatnék fel, hogy az ítéletnek perorvoslattal meg nem támadott részeit is hivatalból megváltoztathassa, annak kifejezetten kellene a törvényben kimondatni. E joggal a bíróság nemcsak kifejezetten nincsen felruházva, de ily jogra az idézett törvényszakaszok sem engednek következtetést. Az ügyvédi rendtartás (1874: XXXIY t.-c.) 54. $-a szerint az ügyvéd készpénzbeli kiadásainak, időveszteségeinek és jutalomdíjának aránylagos előlegek általi fedezését követelheti ; 58. §-a szerint pedig az ügyvéd, ha a jutalomdíj s költségek iránt ki nem elégíttetett, s ha magában a perben a polgári törvénykezési rendtartás 252. §-a értelmében saját fele irányában még meg nem állapíttattak : díjjegyzékét az illetékes biróság előtt per utján érvényesítheti. E szakaszokból is nyilvánvaló, ami a dolog természetéből is következik, hogy az ügyvéd, mihelyt a képviselete megszűnt s költségei ki nem elégíttettek, azokat per utján követelni jogosítva van és törvényesen nem kötelezhető arra, hogy annak a pernek, melyben ügyfelét képviselte, egész terjedelmében való jogerőre emelkedését várja be, addig előlegezze költségeit felének. Arra a expressis verbis jogosítja fel az ügyvédet, hogy a féltől követelheti költségeinek előlegek által való fedezését, de azt a törvény sehol sem. rendeli, hogy az ügyvéd köteles legyen dijait és kiadásait ügyfelének előlegezni. Viszásságok a gondnokság alá helyezési eljárásban. Irta : SZABADI OSZKÁR, Békéscsabán. Korunk főnyavalyája az idegesség, — mely legfelsőbb fokon az elmebetegségben csúcsosodik ki, napról napra jobban szedi áldozatát. A hivatalos lap egyes számai mindinkább sűrűbben telnek meg a gondnokság alá helyező hirdetmények hasábjaival, a törvényszéki statisztika évről-évre nagyobb százalékkal számol be azokról a szerencsétlenekről, akiket elmebetegség vagy gyengeelméjűség miatt az 1877 : XX. t.-c. 28. §-a a) vagy b) pontja alapján gondnokság alá helyezni kellett. Ha azonban figyelemmel kisérjük a jelzett eljárásban követett törvényszéki gyakorlatot, vájjon az előbbi állapottal szemben haladás történt-e ezen a téren, a gondnokság alá helyezési eljárást szabályozó miniszteri rendelet hézagai a gyakorlat által betöltettek-e, a vitás kérdések eldöntettek-e, van-e ezen a téren egységes gyakorlat, a gondnoksági ügyeket tárgyaló biró ezen felelősségteljes, az egyéni szabadságot a legnagyobb mértékben megszorító hivatását a humanismus jegyében vezeti-e? — ugy bízvást állithatjuk, hogy Magyarországon misem könnyebb, mint gondnokság alá jutni és hogy bíróságainknál — tisztelet a kivételeknek — a gondnoksági ügyek az előadó biró mellékressortjaként és 100 közül 99 esetben a szokásos chablon-blanquettával intéztetnek el. Maga a társadalom is hozzájárul ehhez a könnyed elintézéshez, mert a maga önzésében ritkán emelkedik arra a magaslatra, hogy átérezze azt a majdnem mindennapos tragédiát, mely az elmebeteg hozzátartozóit megrendíti. Viszont az orvosi tévedés is számos egyént vet oda kérlelhetlenül az elmegyógyintézetbe, amely csak akkor derül ki leginkább és akkor hivja ki nem annyira a részvétet, hanem az érdeklődést és a sensátió utáni hajhászást, ha koronás fők, királyleányok, országos hirü tudósok, vagy művészeket ér a katastropha, amint ez Lujza hercegnő, báró Weiszenbacher János és a legutóbb nagy port felverő Prielle Kornélia-féle eseteknél történt; másrészt, ha a beteg elmegyógyintézetbe szállíttatott, a testileg és lelkileg deprimált család mintegy lidércnyomástól szabadul meg, mert a szerencsétlenség a legtöbb esetben nem a v égzet pillanatnyi műve, hanem heteken, hónapokon, esetleg éveken át tartó vajúdás után tör ki. Állításaim bizonyítékául térjünk át a leggyakoribb esetre, midőn a gondnokság alá helyezési eljárás hivatalból indittatik meg. „ „A , ., 1 Az 1881 évi november hó 1-én 3,263. sz. a. kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet 35. §-a értelmében ugyanis: « Ha a törvényszék az állami elmegyógyintézetnek vagy valamely állami, törvényhatósági vagy közkórházi jelleggel felruházott kórháznak igazgatósága által hivatalosan értesíttetik arról, hogy valamely nagykorura nézve az 1877: XX. t.-c. 28. §-a a) pontjában meghatározott esetek egyike fennfo. ogni találtatván, a gyógykezelés végett az intézetbe bevétetett, a gondnoksági eljárást hivatalból köteles megindítani-)) Ezen szakasznak a humanismus szerinti magyarázata csak az lehet, hogy a fentebb hivatkozott szakaszban felsorolt intézetek elmebetegség, esetén, - amennyiben t. i. a beteg gyógyulása ki van zárva, például paralysis progressiva eseten és amidőn az elmebetegség kétségtelenül constatálva van, tegyék meg a hivatalos értesítést. Azonban gyógyintézeteink nemcsak ebben az esetben, hanem mulólagos elmezavar, például delírium tremens fennforgása esetén is nyakra-főre adják le jelentéseiket, ugy hogy gyakori eset, hogy a betegek egy-két héttel a hivatalos hirdetmény megjelenése után, de gyakran a gondnoksági eljárás befejezése előtt gyógyultan hagyják el az intézetet, ugy hogy künn a szabad levegőn olvashatják gondnokság alá helyezésüket. Mert a hivatkozott igazságügyi miniszteri rendelet V ik szakaszának 41—50. §-ai részletesen tárgyalják ugyan a gondnokság megszüntetésének módját és a követendő eljárást, de egy szóval sem emlékezik meg ezen szakasz, hogy valamint az intézetek hivatalból bejelentik az 1877: XX. t.-c. 28. §-a a) pontjában fennforgó esetet, ugy hivatalból bejelentsék azt a körülményt is, hogy az a beteg, aki ellen gondnoksági eljárás folyamatban van, vagy már gondnokság alá is helyeztetett, időközben meggyógyult. Már most mi ennek a következménye ? Az, hogy miután nálunk a közhit az, hogy az elmebetegség egyenlő az őrültséggel, a dühöngéssel, amelyet csak kényszerzubbonynyal és hideg vízzel lehet gyógyítani, az a szerencsétlen, aki az elmegyógyintézetbe kerül, ha még hozzá elmebetegsége a hivatalos lapban is constatáltatik, gyógyultan kikerülve állást nem kap, ismerősei elkerülik, mert hiszen még mindig gondnokság alatt van és a közvélemény ebben a tekintetben meggyőződéséhez legmakacsabbul ragaszkodik. És amily könnyen helyezhető valaki gondnokság alá, ép oly nehéz és hosszadalmas eljárás a gondnokság alá helyezésnek a mostani eljárás szerinti megszüntetése, holott igen gyakori esetben, ha t. i. a beteg gyógyultan hagyja el az intézetet, ez hivatalból eszközölhető lenne, mig most csak a gondnokolt vagy ennek gondnoka kérelmezheti. Igaz ugyan hogy a 35. §-ban megjelölt igazgatói jelentés, illetőleg az orvosi vélemény csak szakértői vélemény hatályával bír, mely mindazonáltal az esetben ha a további megfigyelés vagy fölülvizsgálat szükségesnek mutatkozik, a 34. §-ban ez iránt megállapított intézkedések elrendelését nem zárja ki — vagyis a törvényszék jogosult az elmeállapotot orvosi szemle által kideríteni, és jogában áll az orvosi vélemény fölött az egyetem orvosi karát vagy pedig az országos közegészségi tanácsot felülvéleményezés végett megkeresni, — de ez a gyakorlatban csak a legritkább esetben fordul elő, legalább az én 150—200 esetre kiterjedő praxisomban egyetlenegyszer sem alkalmaztatott. Sehol sem alkalmazható tán nagyobb jogossággal az a francia közmondás, hogy az ellentétek találkoznak, mint a gondnoksági eljárásban. A 34. §-ban emiitett orvosi szemle ugyanis feljogosítja a bíróságot, hogy egy vagy több orvost bízzon meg a megfigyeléssel; a gyakorlat az, hogy a több orvos általi megfigyelés egyenesen ritkaság. Már pedig a szemle fogalma, amint az ugy a peres eljárásban, mint a büntető eljárásban kifejlődött, involválja azt, hogy egy szakértő alkalmazása a kivételes. Az 1868 : LIV. t.-c. 212. §-a szerint egy szakértő csak akkor nevezhető ki, ha a felek a szakértőben megegyeztek, különben' mindegyik fél egy-egy szakértőt nevez és a harmadikat a biróság hivatalból hivja meg. Az 1896. évi XXXIII. t.-c. 227. §-a értelmében: Ha a szemléhez szakértők szükségesek, a bírósági rendes szakértő közül kettőt, az ügy fontosságához képest esetleg többet kell alkalmazni, sőt a 228. §. értelmében ezenfelül a terhelt ellenőrző szakértő közreműködésével élhet. Az 1890. évi XI. t.-c. felhatalmazása alapján 1890. évi július hó 22-én kibocsátott igazságügymininszteri rendelet értelmében a bíróságok oly esetekben fordulnak az igazságügyi orvosi tanácshoz, ha 1. az általuk igénybe vett orvosszakértők véle-