A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 48. szám - A Berczelly-féle 1880. évi ügyvédi rendtartási javaslat [2. r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 48. számához. Budapest, 1906. december 2. Köztörvényi ügyekben. Abból, hogy valakit valamely jog megillet, még nem következik, hogy ugy gyakorolhassa, hogy evvel másnak a jog gyakorlása utján elérhető elönynyel arányban nem álló megkárosítását idézze elő. Az ily joggyakorlást a Kúria a joggal való visszaélésnek minősíti. A magánjogi tervezet 1,079. §-a kimondja, hogy aki jogát csak azért gyakorolja, hogy ezzel mást károsítson, jogellenesen cselekszik. A m. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa: A másodbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: .... Habár figyelemmel arra, hogy a m. kir. földmivelésügyi miniszternek a beszerzett közigazgatási ügyiratok közt feltalálható, az 1902 október 20-án kelt 74,058. v. 4. számú határozatában foglaltak szerint a Maros folyónak Szásztégentöl lefelé terjedő szakasza s igy annak az a része is, ahol F felperes tulajdonát képező, kérdéses malomgát elhelyezve van, szabad folyót képezvén, az 1879: XXXI. t.-c. 181. §-ában foglalt rendelkezés értelmében a jelzett folyamszakaszon a tutajozás gyakorlása nem függ hatósági engedélyezéstől s ekként a fenníórgó esetben annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy felperes a tulajdonát képező malomgátnak az alperes fellépése következtében véghezvitt megbontásából és a malomüzem szüneteléséből származott kárának megtéritését a tutajozási érdekben eljárt alperestől követelheti-e vagy sem ? az erdőtörvénynek a felperes által felhívott és az alsóbirósági Ítéletek által a kártérítési kötelezettség alapjaként el is fogadott 200. §-a irányadó nem is lehet, mivel az idézett törvényszakasz nyilván csak arra az esetre foglal magában a kártérítés kérdésében rendelkezést, ha a nem hajózható folyón, folyószakaszon vagy patakokon engedélyezett tutajozás vagy fausztatás jár az érdekelt zsilip, gát és malomtulajdonosra nézve károsodással, a szabad folyókon a vízhasználatokat tárgyazó kérdésekben pedig a vizjogról szóló 1885. évi XX1ÍI. t.-c-. rendelkezései az irányadók s ennek a felfogásnak helyességen mit sem változtat az utóbb emiitett törvény 20. ipában foglalt az a kijelentés, hogy a tutajozás és fausztatás jogáDak megszerzésére és gyakorlására az 1879: XXXI. t.-c. az irányadó, mivel ez a most emiitett törvény a tutajozás és fausztatás jogának megszerzését és gyakorlását csakis a nem szabad folyók-, folyam szak aszok- és patakokat illetően vette törvényes szabályozás alá, mig ellenben a szabad folyókon való tutajozás gyakorlását illetően, a 181. §. világos rendelkezése egyszerűen csak a fennálló folyó-, csatorna- és tavi hajózási rendszabályok megszerzésére utal; mégis törvényes az alperesnek a kár megtérítésében való elmarasztaltatása. Ugyanis: a hivatkozott miniszteri határozat tartalmából kitűnik, hogy felperes malomgátját, amelynek megbontását alperes a vizrendészet gyakorlására hivatott közigazgatási hatóság közbenjárásnak igénybevételével kieszközölte, a kérdéses időben jogosan vette javítás alá s ekként azokat a munkálatokat, amelyek a gátjavitás elérését célozták, habár azok a tutajozásnak muló akadályául is szolgáltak, jogosan vette foganatba. Ezen tényállás mellett figyelemmel arra, hogy a gát megbontását megelőző közigazgatási eljárás során szakértők meghallgatása alapján az is megállapítást nyert, hogy a gátlekötési munkálatok akkor, amidőn a részben már kész gátnak haladéktalan megbontását alperes a hatóság előtt szorgalmazta, már annyira előrehaladtak, hogy azok két vagy legfeljebb három nap alatt befejezéshez jutottak s ilyképp a tutajozás akadályai ugyanakkor elhárittattak volna: alperesnek azt az eljárását, hogy hatósági engedélyt eszközölt ki arra, hogy felperes malomgátját a helyreállítási munkálatokra való tekintet nélkül haladéktalanul lebonthassa, jogosnak elismerni a fent hivatkozott vízjogi törvény rendelkezései mellett sem lehet. Az alperes eljárásának jogosultságát a perbeli védelemből kitetszően a vizjogi törvény 27. §-ának arra a rendelkezésére, hogy .vízhasználat csak a hajózás, tutajozás és a fausztatás sérelme nélkül gyakorolható*, továbbá az idézett törvény 50. § ában foglalt arra a rendelkezésre: <ha valamely vizi mű létesítése folytán a viz folyásában oly változások állanak be, amelyek másokra nézve károsak, az illető mű tulajdonosa annak saját költségén és záros határidő alatt leendő átalakítására hatóságilag kötelezendő; az okozott kárért a vizi mű tulajdonosa felelős>, vélte alapithatni. Úgyde nem is nézve azt, hogy a vizjogi törvénynek ismét hivatkozott szakaszaiban foglalt törvényes rendelkezések nem zárják azt ki, hogy az engedélyezett vízmüveknek megjavítását, ha e miatt a tutajozási érdek netán némi időleges hátrányt szenvedne is, az erre jogosult eszközölhesse, az általános jogi elvek szerint magában véve az által, hogy valakit valamely jog megillet, még senki sem tekinthető feljogosítottnak ennek a jognak olyképp való gyakorlatára, hogy ezáltal a másiknak a kikényszeritett jognak gyakorlása utján elérhető elönynyel arányban nem álló megkárosítása idéztessék elő, s ekként a jognak gyakorlata a joggal való visszaélés tekintete alá essék. Már pedig az az érdek, hogy a megtorlódott tutajok a felperesnek malomgátján két, esetleg három nappal korábban juthassanak le, a fennforgó esetben nyilvánvalóan messze mögötte maradt annak a károsodásnak, mely a befejezéshez közel álló malomgát megbontása következtében a javítási munkálatok végeztetésében szintén jogos téren mozgó vizműtulajdonos, felperesre hárult, de a szorgalmazott lebontás az elérni kívánt célt nem is szolgálta, amennyiben az épülő gát egy részének a tutajozási ut szabaddá tétele céljából szakértők által is szükségesnek mondott és a hatóság által az alperes kérelmére el is rendelt levágása, az alperesnek az észrevételekben tett saját előadása szerint majdnem egy heti munkálatot igényelt, vagyis a dolog e szerint ugy áll, hogy amennyiben a gátkötési munkálatok félbe nem szakittatnak, a tutajozás útjából az akadályok a gátjavitási munka befejezése utján még korábban elhárittattak volna, mint ahogyan az a lebontás következtében tényleg eléretett. A kifejtettek szerint minden kétségen kívül károsító s lényegileg az alperes jogos érdekét nem szolgáló gát lebontása folytán bekövetkezett károsodás megtérítése tehát az alperest terheli. Az, hogy alperes a kár-okozásnál hatósági segély igénybevételével járt el, a fenforgó körülmények közt jogosnak el nem ismerhető cselekményből folyó felelősségének megállapítására befolyást nem gyakorolhat; az adott esetben annál kevésbé, mivel a közigazgatási határozatokban, amelyek által felperes a gátkötési munkálatok befejezésétől alperes kérelmére eltiltatott és alperesnek a gát egy részének lebontására a hatósági megbízás megadatott, az érdekelt feleknek egymás irányábani kártérítési igénye kifejezetten fenn is tartatott. (1906 október 5-én, 1905. évi 1,920. sz.) Vasúti balesetből kifolyólag indított kártérítési perben a mozdonyfütőnek kilométer- és szénpénz címén élvezett jövedelme, mint rendes keresmény a fizetés természetével bírván, az e címen élvezett jövedelem a kárösszeg mennyiségének megállapításánál a S. E. T. 65. §-a alapján figyelembe veendő. (A m. kir. Kúria 1906 máj. í. 1,467/906. sz.) Balesetet szenvedett vasúti utasnak saját hibája forog fenn, ha tévedésből maga nyitotta ki az ajtót s menetközben a kocsiból kiesett, miért is kártérítést nem követelhet. (A m. kir. Kúria 1506. szept. 19. 4,990/905. sz.) A szolgálati utasításnak megszegése, ha általános szokásban van s a vasút által megtüretik, nem állapítja meg a balesetet szenvedett alkalmazottnak oly saját hibáját, melyből kifolyólag a vasút az 1874: XVIII. t.-c. értelmében a kártérítési kötelezettség alól menekül. (A rn. kir. Kúria 1906 szept. 20. 6,592/906. sz.) Az állandó veszélylyel járó ipari vagy gazdasági üzem tulajdonosa a nála alkalmazott munkásnak az üzem veszélyéből kifolyólag ért balesetért, a vétkességre való tekintet nélkül, kártérítési felelősséggel tartozik, ha csak nem bizonyítja, hogy a balesetre a munkás vigyázatlansága szolgáltatott okot. (A m kir. Kúria 1906 máj. 29. 743/905. sz.) Alperes kiütötte felperes félszemét. Az elsőbiróság azért utasította el felperest a kártérítés iránti követeléssel, mert felperes földmives és a félszem elvesztése által nincs gátolva foglalkozásában. A felsőbíróságok elvileg kimondják, hogy ily testi fogyatkozás okozása esetében anyagi kár kimutatása nélkül is lehet kártérítést követelni és felperest egyéb okokból utasítják el keresetével. (A m. kir. Kúria 1906 szept. 14. 3,384. sz.) Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. Az arra a kérdésre : ('legközelebb mikor vett igénybe orvosi gyógykezelést)), adott tagadó válasz, annak dacára, hogy az ajánlatot tevő az ajánlatot megelőzőleg 11 hónappal magát gyógykezeltette, — a K. T. 475. §-a alá eső közlési kötelezettség megsértését képe2i. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék, mint kereskedelmi bíróság: Felpereseket keresetükkel elutasítja. Indokok: M. R. dr. orvos tanúvallomásával bizonyítva van, bogy a biztosított 1901 május havában, tehát körülbelül 11 hónappal az ajánlat kelte előtt tüdőcsucshunitban szenvedett és hogy betegsége miatt, gyógyulás végett szüleihez Szentandrásra ment, elhagyva tanitói állását, illetve szabadságra menve; továbbá bizonyítva van, hogy tanú a biztosítottat abban az időben 14 napig gyógykezelte. Ennek a tanúnak vallomását a többi kihall-