A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 47. szám - A bíráskodás egyszerűsítése

340 A JOG lenül attól a pertől, melyben a végrehajtás alapjául szolgált birói határozatot hozták. Az ügyvédi képviselet kötelező voltára tekintettel az ingatlan végrehajtás alá vonásának megszüntetése iránt inditott perekben a tárgyalásra idéző végzést oly figyelmeztetéssel kell kiadni, hogy alperes ügyvéd által köteles megjelenni. Ezt a figyelmeztetést azonban a bíróságok — különösen a jbiróságok, mint tkvi hatóságok — legtöbb esetben elmulasztják. Természetes, hogy a személyes megjelenés nem vonja maga után makacssági itélet hozatalát, hanem az 1868. évi LIV. t.-c. 87. §-a értelmében a személyesen megjelent fél részére további nyolc napra uj határnapot kell kitűzni a szabályszerű megjelenésre. Eldöntést igényel az az itt felmerülő kérdés is, hogy az a végrehajtató, aki a tkvi hatósághoz áttett végrehajtási kérvényből és a végrehajtást elrendelő végzésből megállapíthatóan ügyvéd által volt képviselve, a végrehajtás alá vonás megszüntetése iránt inditott perbe személyesen idézendő-e, vagy idézhető-e a végrehajtást kérelmező ügyvéd által? E tekintetben nézetem az, hogy az 1868. évi LIV. t.-c. 83. §-a és az 1874. évi XXXIV. t.-c. 62. §-ának helyes értelme szerint az ügyvédi meghatalmazvány általános meghatalmazás esetén kivül s a törvényben meghatározott kivételtől eltekintve minden perben csatolandó lévén, — a tkvi hatóság a végrehajtató képviselőjének az itt kérdéses perekre kiterjedő meghatalmazotti minőségét a vele közölt végrehajtási példányon levő ellenjegyzésből és a végrehajtási végzésből meg nem állapithatja. Mert a meghatalmazás létezését s a meg nem tekintett meghatalmazás szabályszerűségét meg nem vizsgálhatja. Ezeknélfogva tehát a tkvi hatóság helyesen akkor jár el, ha a kereset Il-od példányára vezetett idéző végzést a végrehajtatónak saját kezéhez kézbesitteti. E célból a felperes a végrehajtató lakását szabatosan megjelölni köteles. A fenti nézetet nem dönti meg az 1881. évi LX. t.-c. 98. §-ának az a rendelkezése sem, mely szerint igényperekben a végrehajtató a végrehajtásnál közbenjárt képviselője utján is megidézhető; mert ez a rendelkezés kivételes szabály, mely már ennélfogva, hasonszerüség utján ki nem terjeszthető. További kérdés, hogy végrehajtás alá vonás megszüntetése iránt ki indíthat keresetet ? Erre a feleletet a törvény akként adja meg, hogy: aki a végrehajtás által magát udologi jogaiban-* sértve érzi. Hogy melyek ezek a dologi jogok, arra az 1881. évi LX. t.-c. feleletet mond. A joggyakorlat nemcsak az ingatlan, illetőleg a végrehajtással terhelt ingatlan-jutalék tulajdonosát, hanem a végrehajtással nem terhelt ingatlan-jutalék tulajdonosait: a társtulajdonosokat, a sérelmet szenvedő haszonélvezőt, sőt oly esetről is tudok, mely a tkvbe bejegyzett bérlőt is oltalomban részesiti. Leggyakoribb eset, midőn a végrehajtást szenvedővel azonos nevü tulajdonos indit keresetet. Az ilyen perekben gyakran tapasztaljuk, hogy a tkvbe tulajdonosként bejegyzett nem teljesen azonos nevü a végrehajtást szenvedővel, a végrehajtást elrendelő végzést a tkvi hatóság még is foganatositja. Arról, hogy ilyen esetben miként áll a felperes helyzete, hogy alakul a bizonyítás kérdése, alább lesz szó. A tulajdonosként föllépő lehet tkvbe bejegyzett s lehet tkvön kivül álló tulajdonos (Kúria 55. sz. döntvénye); sőt a Polg. Törvénykezés XXXVI. 3. lapján olvastam oly ítéletet is, melylyel a bíróságok nem tkvezett ingatlan végrehajtás alá vonását megszüntették. (Pécsi kir. it. tábla hhagyva az I. b Ítéletet). Habár a nem telekkönyvezett ingatlanra vezetett végrehajtás általában a tkvezett ingatlanra irányuló végrehajtás szabályai szerint foly, az 1881. évi LX. t.-c. 203. §-a az ily ingatlanok végrehajtás alá vonására vonatkozóan oíy különleges szabályokat foglal magában, melyek az itélet helyességét kétségessé tehetik. E tszak szerint ugyanis a nem tkönyvezett ingatlanra kibocsátott árverési hirdetménybe igényfölhivás foglalandó be s a lefoglalt ingatlan tulajdona iránt igénykereset adható be. Ez az igénykereset azonban csakis cimére nézve különbözik a törvény 168. §-a alapján indítható keresetektől. Tárgyuk ugyanaz, s az itélőbiróság is ugyanaz. Ugy, hogy az említett határozatot magam részéről is helyesnek tartom. Arra nézve, hogy a dologi jogaiban sértett felperesnek dologi joga mely időpontban kell hogy létezzék, eltérő a joggyakorlat. (Folytatása következik.) A bíráskodás egyszerűsítése. Irta KONCZ MIHÁLY dr., csongrádi kir. albiró. Az utóbbi években Magyarországon is felhangzott a panasz a hivatalnokok szaporodásáról. S csakugyan, ha az állami organismuson végig tekintünk, azt tapasztaljuk, hogy a hivatalnokok száma a lakosság számtani gyarapodásához képest majdnem mértani arányban gyarapodott. E különös jelenségnek okát abban találhatni, hogy a társadalmi gondolkodás és az állami berendezés képe az utóbbi 30 év alatt lényegesen megváltozott. A társadalom tagjait jobban áthatotta az állami öntudat és a jogok összeütközésének elhárítását és kiegyenlítését a régi patriarchális, magánúton való elintézés helyett szívesen bízzák az államra, illetve az állami hatalmat repraesentáló tisztviselőkre. Másrészt a haladó korral keletkezett életvisszonyok, uj intézmények kiléptek a magángondoskodás köréből és sikeresebb működés szempontjából igénylik az állami vezetést, állami felügyeletet, támogatást. Az állami omnipotencia gondolata felé hajlik a társadalom fejlődése; az egyének, a társadalmi körök, ipari és kereskedelmi érdekkörök, sőt maga az agrikultura is állami támogatásban véli az egyesek ' érdekeit megvédeni a szabadverseny kivönései ellen. Eme gondolkodásnak megfelelően az államivá lett, vagy az állam támogatását igénylő intézmények élére uj hivatalokra, uj orgánumokra lett szükség: az államigazgatás feladatai lényegesen megszaporodtak. Az ezzel járó hatalmas hivatalnoki organisatió teljes kifejlődésével azonban egyidejűleg felhangzott a jelszó is, hogy a hivatalnokok számát apasztani kell. Nem a bürokratismus nyomása, hanem ama financiális tapasztalat vetette fel a jelszót, hogy az államgépezet fenntartása és működtetése sokba kerül; nem is a közönség köréből, hanem a kormány irányadó köreiből került ez ki, amikor a budget ez irányú megterhelése más állami szükségletek rovására kezdte megbillenteni a háztartás mérlegét. Pedig hál' Isten, ha széttekintünk széles e hazában, azt tapasztaljuk, hogy az állami tisztviselők képezte organismus működése a közre csak áldásos; hogy a hivatali organismus minden téren a haladás érdekében működik s a képzett, derék és jellemes tisztviselői kar a középosztálynak is jelentékeny részét, sok helyütt éppen vezető elemeit képezi. Attól, hogy a hivatalnoki osztály államot képezzen az államban, hogy a bürokratismus rendszere gátlólag ráfeküdjék az állami szervezet testére, hál' Isten, igen messze vagyunk s ez iránt aggodalomra a közel jövőben sincs ok. Hogy mégis a hivatalnokok számát, a más állami szükségletek hatályosabb kielégítése s részben az állami tisztviselők jobb javadalmazása céljából csökkenthessük, s hogy az államigazgatás feladatainak teljesítése továbbra is egyformán currens maradhasson, oly expedienst kell kitalálni, mely a hivatalnok teendőinek rendes teljesítése és a közönség igényeinek kielégítése mellett a hivatali erők felhasználásában spórolásra, takarékosságra vezet. Erre való az igazgatás, az ügyvitel, az eljárások egyszerűsítése. A mult hetekben tartott minisztertanács, — a hivatali járandóságok szükséges emelésével kapcsolatban — kategorice kimondotta a kormány által követendő elvet, hogy a hivatalnokok számát apasztja s őket fokozott és intensiv tevékenységre sarkalja. Már ami ez utóbbi postulátumot illeti, amennyire az igazságügy visszonyait ismerem — mert csak erről beszélek, — ennek fölállítására nem volt szükség, mert hisz köztudomású, hogy ami bíráink és igazságügyi tisztviselőink eddig is igen sokat dolgoztak ugy a numerus, mint a qualitás tekintetében Azt az elvet sem lehet követendő kormányzati kategorikus imperativusként fölállítani, hogy ujabb tisztviselői állásokat kreálni nem fognak. Kreálni fognak bizony, ha szükség lesz rá. Mert a szükségletek nem a kormányzati direktíva szerint igazolódnak: éppen most volt kénytelen kijelenteni igazságügyminiszterünk, hogy az erdélyi birtokrendezéssel kapcsolatban 50 uj tlkvi biróra lesz szükség! Az orvoslást tehát okvetlen a tisztviselő teendőinek kisebbítésében, könnyebbitésében, egyszerűbbé tételében kell keresnünk. Nemcsak financiális szempont: a tisztviselői erő kímélése miatt is szükség van erre, hogy a kormányzat a jórészt hivatali járandóságaiból élő, lekötött tisztviselői karral szemben elkerülhesse a munkauzsorának még a látszatát is. Mert az alkotmányos aera óta kifejlődött állami igazgatásunk, a modernség köpönyege alatt — szakítva az ősi intézmények nemes alapjaival is — az idegenből, jórészt Németországból átültetett intézményekkel együtt, magával hozta a német bürokratismus copfját, maradiságát, béklyóit is, amik csak arra jók, hogy ok nélkül megterheljék a hivatalnokot és gátolják öt a közjóért való működésében. Pedig nem kellett volna nekünk külföldi példák után indulnunk ; a józan magyar gondolkodás a jogi intézményekben már régebben eltalálta a helyes utat, amire a lassúbb, alaposabb német gondolkodás csak most jön rá. Elég csak arra utalnunk, hogy a szóbeli peres eljárás, mely