A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 45. szám - Az ügyvédi rendtartás két tervezete [2. r.]

322 A JOG A horvát jogászegylet havi folyóirata 1906. évi ö-dik füzetének közlése szerint, valamennyi horvát fórum egy örökösödési perben, melyben az asszony elhunyt férje utáni törvényes örökrészét követelte, — azt az egybehangzó ítéletet hozta, hogy az asszonynak nincs joga az örökrészhez, mert a magyar og szerint kötött polgári házasság, melyet annak idején mint magyar illetőségű állampolgárné), egy horvát illetőségű állampolgárral Magyarországon megkötött, horvát törvények szerint érvénytelen és e szerint felperes a törvényes feleség jogaiban nem részesülhet. Ezen döntvény indoka az, hogy «Horvátország magánjogi törvényhozásában autonóm, ennélfogva semmi köze a magyar H. T.-hez és csak a horvát fórvény alkalmazható ! ! ... Az optk. 4. §-a szerint, a belföldi az állam területén kiviili cselekményeinél (a jelen esetben Horvátországon kivül), a horvát törvényhez van kötve. Minthogy a horvát törvény a polgári házasságot nem ismeri; minthogy a horvát törvény az egyházi esketést előírja és ez itt meg nem történt, - - ez a házasság érvénytelen és a nő nem törvényes feleség, tehát örökösnő sem lehet!» Minden jogász, sőt minden művelt laikus is első pillán- ; tásra tisztában van az iránt, hogy ezen ítélet a bírálat ítélőszéke előtt meg nem állhat. El is tekintek egészen attól, hogy a bíróság, a horvát törvények szerint, örökösödési perben nem itélkezhetik a házasság érvénye felett, hanem az külön perben volna megvizsgálandó. Kiemelek csupán, hogy ezen ítélettel a nemcsak általánosan elismert, hanem minden törvényhozás által és különösen a horvát törvényhozásban is recipiált azon nemzetközi jogi alapelv : «locus regit actum» — vagyis hogy a jelen esetben a házasságkötés alakja a házasságkötés helyét követi, — erőszakos, a jogérzettel ellenkező törvénymagyarázattal lett megsértve. Horvátországban is, az itt érvényben levő optk. 37. §-a szerint, a házasságkötés azon hely törvénye szerint megítélendő, amelyen a házasság megköttetett, — amennyiben ezt az optk. 4. §-a ki nem zárja. Az optk. 4. §-a azonban az állampolgárt a hazáján kívüli jogügyleteknél csak annyiban köti a hazai törvényekhez, amennyiben ezeknél személyes képességitk az ily ügyletek elvállalására kerül kérdés alá. Csakis a személyes képesség egy jogügylet megkötésére, tehát a külföldön megkötendő házasságra is, a hazai törvény szerint bírálandó meg. A megkötés alakja azonban azon hely törvényeihez alkalmazkodik, ahol a jogügylet, t. i. a házasság megköttetett. Azonos a horvát törvény ezen határozatával a H. T. 113. §-a; és ugyanezt az elvet tartalmazzák az összes modern törvényhozások. Dacára azon világos tői vényszabályoknak, dacára annak, hogy az osztrák legfőbb itélöszéknek az optk. 37. §-ára vonatkozó döntvényeiben ismételve kimondatott, hogy a külföldön, kid földi növel kötött polgári házasság a belföldön érvényes, — mégis az idézett ítéletben az optk. 37. £-a oda értelmeztetik, hogy az állampolgárok, külföldön kötött jogügyleteiknél a hazai törvényhez vannak kötve, — nemcsak amennyiben személyes képességük a jogügylet megkötésére szóba kerül, hanem annyiban is, amennyiben ezen jogügyletek hivatva vannak saját hónukban jogi következményeket létesiten. Mig a törvény a személyes képességnek csak ezt az egy korlátozását, a jogügyletek megkötésénél ismeri és azt is csak akkorra tartja fenn, ha oly jogügyletekről van szó, melyek a belföldön jogkövetkezményeket szülhetnek, — addig az érintett Ítélet a jogérzettel, a logikai magyarázattal és az eddigi gyakorlattal is ellentétes azt a felfogást statuálja, hogy az állampolgárok nem csupán a személyes képesség megítélése tekintetében vannak a hazai törvényhez kötve, hanem hogy azok egészben vannak hozzákötve, ha a j'gügylet a belföldön jogkövetkezményeket létesíteni akar! És a bíróság jól tudja, hogy a «locus regit actum»-nak általánosan elismert elve ellenére interpretál, mert az ítélet indokolásában ezt az elvet kifejezetten felemlíti, sőt az optk. 37. íj-át is idézi, — azt azonban, mint fennebb érintettem, vonatkozással az optk. 4-ik §-ára, alkalmazhatlannak nyilvánítja, — dacára annak, hogy semmiféle kétség sem merült fel a szerződő felek egyéni képessége tekintetében. És mi az oka ezen a törvény, a gyakorlat és a nemzetközi magánjog elveibe annyira ütköző magyarázatnak? Erre maga a bíróság adja meg világosan és határozottan a feleletet indokolásának azon szavaiban: «Ha másképp magyaráznánk, akkor a horvát-szlavón királyságban a polgári házasság idegen intézménye nyomban, az illetékes fórvényhozó testűlet beleegvezése nélkül volna behozva, mert e királyságok minden egyes polgára Magyarországon oly polgári házasságra léphetne, mely itt az érvényes házasság minden jogkövetkezményeit maga után vonná». Habár a közönséges polgár, szerény eszejárásával alig beláthatja, hogy miképp lesz a Magyarországon kötött polgárt házasságával ezen «idegen» intézmény Horvát-Szlavonorszagba is behozva} - mégis kitűnik ezen indokolásból, hogy nem annyira a polgári házasság intézménye elleni ellenszenv, mint inkább a polgári házasság «idegen» intézményének «az illetékes törvényhozó testület engedélye nélküli)) behozatalától való félelem befolyásolta ezt az ítéletet. Tehát csak a I Iorvát-Szlavonországok autonóm jogának megsértése iránti, már cikkem bevezetésében jelzett félelem szülte ezt az ítéletet. E félelem annál kevésbbé érthető, mert a magyar H. T. 147. §-a e jogokat nyíltan és világosan megóvja. Sürgős intézkedésre van itt szükség, — ugy Magyarország, mint Horvátország érdekében Mert az ily ítéletek súlya alatt nem szenved csupán az általános jogérzés, hanem súlyos sérülést szenvednek az állampolgárok jogos magánjogi érdekei is.*) ^\ Az ügyvédi rendtartás két tervezete. X » Őszinte tisztelettel hajtjuk meg zászlónkat Fóliák Illés, - az irás és irály nagy mestere előtt. Ha kedvünk szerint járhatnánk el, egész terjedelmében iktatnók ide az indokolás első 17 oldalát, — melyekben az ügyvédség mai keserves állapota, annak szülőokai és a bifurcatio szüksége /fogarth-íé\e ecsettel vannak mesteri módon megrajzolva. A bölcsész és psychologus tárgyilagossága egyesül itt az éles eszű jogász elmés felfogásával és ez adja meg e dolgozatnak azt a különös varázst, magas nívót és mély hátteret, azt a biztonságot a dolgok megítélésében és az utolsó okok kifürkészésében. Térszüke miatt fájdalom, csak szük kivonatra kell szorítkoznunk, mely korántsem adja vissza az eredeti egésznek színdús zománcát, — de mégis hiven reprodukálja érveléseinek lényegét. Az 1874. évi XXXIV. t.-c. életbelépte óta, — idő és visszonyok változtával, megváltozott az ügyvédség helyzete is ugy a közönséghez való vonatkozásaiban, mint a bíróságok és hatóságokkal szemközt és egymás közti visszonylataiban is, — hovatovább tarthatatlannak bizonyul a helyzete. Mert erkölcsi állása lényegesen, sőt szervesen összefügg a vagyoni helyzetével és ha ez alászállt, magával ragadta amazt. A vagyoni rendezettség nemcsak egy megbízható, hanem a magasabb képzettségű ügyvédi kart is jelenti, ami hazánkban, hol az ügyvédi kar a társadalom vezetője, egyenesen döntő jelentőségű. Az ügyvédi kar helyzete 1874 óta lényegesen hanyatlott. Kereskedelmünk és iparunk pangása maga után vonta az ügyvédség válságos helyzetét, megrendítette létalapját és erkölcsi fundamentumát. Erőt vesz ezért az ország gondjait vivők közt az a követelmény, hogy aki egészséges közállapotokat akar, annak az ügyvédség szirtjének emelését is kell akarnia, — ez pedig csak vagyoni emelkedés mellett képzelhető. Számos kísérletezés dacára, a kérdés még most sem jutott a megoldáshoz. Maga az ügyvédség is fázik a gyökeres megoldástól, ha érzi is, hogy csak ez és nem a foldozgatás segit a baján. Az 1901. évi országos ülés csak uj rendtartást kívánt, de nem tudta módját találni annak, miként lehessen a mai szervezeten belül oly intézményt létesíteni, mely ugyanazon megélhetési alap mellett, a létszámon és ügyködési jogon való minden változás nélkül, — egy számban folyton növekvő osztálynak a megélést biztosítsa. Ha az ügyvédi képviseletre utalt ügyek keretét még annyira kiterjesztenék is, ezek az ügyek még sem bírnának eltartani 6,000 ügyvédet. Nem esnék súlyba a közjegyzőség teendőinek javunkra való megnyirbálása, sem a községi jegyzők eltiltása a falusi nép dolgaitól, — azzal a tömegszükséglettel szemben, mely itt fennforog. Oly tatarozás, mely nem egyszersmind alapvető szerves újjáépítés, — néhány év múlva újra felszínre vetné a kérdést, — amelynek örökös felszínen maradása azonos volna a kar elzüllésével. A közvélemény alappal vélekedik, hogy ami megadhatlan, azt a maga belső mibenléte teszi azzá és az a társadalom életét veszélyezteti. Ma tisztában vagyunk azzal, hogy ügyvédség nélkül jog*) Különös figyelmébe ajánljuk ezen cikket ugy az igazságügyi kormánynak, mint a képviselőház tagjainak, akik az itt emiitett, — Magyarország jogait és törvényeit mélyen sértő két esetet interpellatio alakjában is szóvá tehetik. Kérjük egyúttal a szaksajtót is, hogy e kérdést napirenden tartsa. A szerkesztőség.