A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 44. szám - Nem tulajdonostól megszerezhetö-e az ingó dolog tulajdonjoga?

A JOG is illeti meg a kártalanítás joga, ha a főnök a kamarai vagy fegyelmi hatóság marasztaló határozatának eleget nem tett. Panaszát a fél mindkettő ellen bejelenteni köteles, mely esetben a biróság az eljárást mindkettő ellen meginditja. A helyettes elleni marasztaló itélet végrehajthatósága 5 év alatt elévül (41. §.) A kamara elöljárósága a helyetteseket választmányi tagjai közt felosztja, akik személyes utánjárás alapján meggyőződni kötelesek, hogy a gyakorlás nem színlelt; erről félévenkint jelentést tesznek. (42. §.) A helyettesek a kamara értekezletein megjelenhetnek és felszólalhatnak. A közgyűlésre három képviselőt küldhetnek, kik ott az őket érdeklő kérdésekben felszólalhatnak és szavazhatnak. Ok az ügyvédi kar különleges oltalma alá helyeztetnek és a kar gondozására van bizva az együvé tartozás tudatának ébrentartása. (44. §.) Tulbőre terjedt a jelen cikkünk, azért e fontos trifurcatio indokolásának részleteit és saját nézetünket legközelebbi cikkünknek tartjuk fenn. Révai Lajos dr. Nem tulajdonostól megszerezhetö-e az X ingó dolog tulajdonjoga? Irta CSULYOK BÉLA dr. nagyváradi Idr. törvényszéki biró Sokszor el-elgondolkoztam a fölött, hogy az ingó dolog tulajdonjogát a nem tulajdonostól megszerezheti-e valaki; s ha igen, minő feltételek alatt; s vájjon a szerző, mint harmadik személy ellen az ingó dolog tulajdonosa tulajdonjogát érvényesítheti-e ? Például: a tulajdonos zsebóráját elveszíti vagy tőle ellopják ; a találó, avagy a tolvaj az órát olyan körülmények között adja el, hogy a vevő jóhiszeműsége vitán felül áll: vájjon a tulajdonos rei vindicatio utján óráját visszakövetelheti-e a jóhiszemű vevőtől, illetőleg a vevő kiadni tartozik-e azt tulajdonosának? A magánjogi törvénykönyv tervezete 629 — 631. §-aiban foglalkozik^ e kérdéssel a következő elvi alapokon. a) Általános jogszabály, hogy a nem tulajdonostól is megszerezhető az ingó dolog tulajdonjoga tényleges átadás által, ha a szerző jóhiszemű. b) Kivételt képez e szabály alól — ez esetben tehát még a jóhiszemű harmadik személy sem szerezheti meg a tulajdonjogot — amidőn a tulajdonostól az ingó dolgot ellopták, elrabolták avagy a tulajdonos a dolog birtokát akarata nélkül más módon elvesztette. A Tervezet közkézre adása után vártam, hogy a jogászközönség minő hangulattal fogadja a kérdés ilyetén megoldását. Tudtommal azonban — hacsak figyelmemet ki nem kerülte — a szaklapokban e kérdéshez senki sem szólott, pedig a kérdést maga a szerkesztő bizottság is elvi jelentőségűnek tartotta, CXX- számú tételében meg is vitatta és csekély eltéréssel ugy döntötte el, mint a Tervezetben fel van véve. E döntés után visszatértem én is a kérdés boncolgatásához, mely a Tervezet közkézre adása előtt is, utána is annyiszor govdolkodóba ejtett. Helyes-e tehát a Tervezetbe felvett az a jogi tétel, hogy a nem tulajdonostól is megszerezhető az ingó dolog tulajdonjoga, ha a szerző jóhiszemű? E jogi tételben a tulajdonjogszerzés egyetlen feltételéül a szerző jóhiszeműsége van felállítva, amelynek oly ereje van, hogy egyrészről az ingó dolog tulajdonjogának megszerzését eredményezi; más részről pedig a szerző jóhiszeműsége, az ingó dolog tulajdonjogát a volt tulajdonosnál, ennek akarata nélkül elenyészteti. Szabad-e ily jogi hatálylyal felruházni a jóhiszeműséget? A jogi forgalomban létezik-e oly célszerűségi ok, mely a jóhiszeműség jogszerző, illetőleg jogenyésztő hatályát megköveteli? Ugyanis nem tanácsos figyelmen kivül hagyni, hogy a jóhiszeműség a jogalanynak oly tulajdonsága, mely az ellenkező bebizonyitásáig feltételezendő; a jóhiszeműség soha, ellenben a rosszhiszeműség mindig bizonyítandó. így tehát, akiről a rosszhiszeműséget bebizonyítani nem sikerül, az a vitatott jogi tételnél fogva pusztán feltételezett s igy nem bizonyítandó jóhiszeműsége alapján az ingó dolgok forgalmában a nem tulajdonostól is megszerezheti a tulajdonjogot s egyszersmind ezt a tulajdonjogot — amit folytonosságában a nem tulajdonos megbízás nélküli átruházó cselekménye megszakított — a volt tulajdonosnál akarata ellenére elenyészteti. Helyes-e ez? van-e ebben jogpolitikai indok s miben rejlik is a legis ratio? Eddig az volt a jogelv, hogy senki több jogot másra át 315 nem ruházhat, mint amennyivel maga birt. Ha tehát valaki nem tulajdonos, nem jogi képtelenség-e, hogy ez a tulajdonos akarata nélkül vagy épen akarata ellenére a tulajdonjogot másra érvényesen átruházhassa f A fenti jogelven a Tervezet 629. §-a nagy rést tört, mert eszerint a nem tulajdonos is tulajdonjogot ruházhat át másra, ha ez a más jóhiszemű ; ez a jóhiszeműség pedig alkalmas arra, hogy a tulajdonos tulajdonjogát akarata ellenére megszüntesse. A jámbor ember tehát még e földön elnyeri jámborsága 'jogi műszóval: jóhiszeműsége) jutalmát; mert az ingók jogi forgalmában jóhiszemű jámborsága diadalt arat az ingók tulajdona felett, mivel még a nem tulajdonos is adhat neki tulajdonul földi javakat; habár ez az igazi tulajdonosnak kárára is van. És ebben rejlik az összeütközés az erénytörvény és a jogtörvény között; a jóhiszeműség, a jámborság, az erény felülkerekedik s gyakorlati eredményében jogfosztogatóvá válik. De az is jogelv volt eddig, hogy a tulajdonjog dologbani jog (jus in re), melynek absolut jogi hatálya van s mindenki ellen érvényesíthető, aki e jogot megtámadja ; már pedig a nem tulajdonosnak a tulajdonos akaratával meg nem egyező közbelépése és a jóhiszemű harmadik személy közötti visszony határozottan nyílt támadást jelent a tulajdonjog szentsége ellen s igy a jóhiszemű szetző (?) vélt jogszerzési ténykedése valóságos jogot részére nem adhat. E jogelvet is átlyukasztotta a Tervezet 629. §-a, mert ha a jóhiszemű harmadik a tulajdonjogot a nem tulajdonostól a tulajdonos akarata nélkül megszerezheti: a tulajdonjog nem «jus in re» többé, mert a tulajdonos rei vindicatióval a jóhiszemű szerző ellen sikerrel fel nem léphet. Igaz ugyan, hogy a jogszabályok nem örökérvényüek, mint a mathematikai igazságok, hanem a fejlődő életvisszonyokhoz képest a megváltozott sociális állapotok követelményeivel kapcsolatosan nyomról-nyomra változásoknak vannak alávetve, tehát fejlődésképesek. Tény, hogy nem a társadalmi életvisszonyok tartóztatandók fel fejlődésükben, elavult jogszabályok fenntartásával, hanem megfordítva, a jogszabályok módositandók megfelelőleg, hogy a társadalmi fejlődés szűknek bizonyult jogi keretei kitágittassanak. De hát a tulajdonjog szentségének védelme elavult jogszabály volna már, a mit a fejlődő társadalmi életvisszonyok útjából félre kell dobni ? Ha a Tervezet ugy találta, hogy az eddigi jogelvekkel a törvénykönyv alkotásának nagy munkájában szakítani kell, ugy vélem, hogy a társadalmi életvisszonyok fejlődésében oly változásokat kellett volna a Tervezetnek kimutatni, amelyek indokolttá tennék akár méltányossági, akár célszerűségi okokból az eddigi jogelvekkel ellenkező uj jogszabály statuálását. De mert a Tervezet indokolásában nem látom annak kimutatását, hogy az élet társadalmi téren oly jelenségeket hozott felszínre, amelyek a fenti jogelvek leszorítását szükségessé teszik: az eddigi jogelvektől indokolatlanul tértel a Tervezet. Ugyanis ha a nem tulajdonos az ingó dologra vonatkozó tulajdonjogot — tehát oly jogot, amelylyel maga sem bir — a tulajdonos beleegyezése nélkül valakire átruházza és az ingó dolgot ez a harmadik személy tulaj donjogszerzési célzattal és jóhiszemüleg átveszi: ki van megsértve jogában ? és a megzavart jogrend helyre állítására, ki igényelheti a jogvédelmet ? A tulajdonjoggal szemben találja magát a jóhiszeműség. Ha a jogvédelem a jóhiszemű szerző ellenében a tulajdonos jogának érvényesítését részesiti oltalomban, akkor a tulajdonos a tőle akarata ellenére elvont ingó dolgot visszakapja, vagyis a kibillentett jogi egyensúly a tulajdonos részéről helyre áll. De károsodás érheti jóhiszeműsége dacára is azt a harmadik személyt, aki már ugy vélte, hogy a tulajdonjogot megszerezte ; mert ha az ingó dologért ellenértéket adott, ezt az ellenértéket elveszti, ha a vele közvetlen jogi visszonyban állt nem tulajdonos átruházótól vagyontalansága miatt behajtani nem tudja. Ha pedig a jogvédelem a tulajdonossal szemben a jóhiszeműséget veszi pártfogásába s a jóhiszemű szerzőt akár valódi, akár pedig vélt tulajdonosként megvédelmezi: akkor a megzavart jogi egyensúly a jóhiszemű szerző részéről áll nelyre, ellenben az eddigi tulajdonos szenved kárt, mert az ő tulajdonához tartozó ingó dolog, tőle akarata nélkül elvonatott a nem tulajdonos jogosulatlan közbelépése folytán. Jogpolitikai szempontból melyik fél oltalmazandó tehát meg a károsodástól. Nézetem szerint nem a jóhiszemű szerzőt, hanem az eredeti, a valódi tulajdonost illeti meg első sorban a jogvédelem, mert a tulajdonjog annak dacára, hogy a nemtulajdonos a tulajdonos akarata nélkül az ő ingóságát másra átruházta, változatlanul fennmarad ; amennyiben a jóhiszemű harmadik az átruházás dacára sem szerezhette meg a tulajdonjogot, mivel a valódi tulajdonos és az átruházó nemtulajdonos között