A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 42. szám - Német jogászgyülés [4. r. ]

166 A JOG sz. alatt igénypert is indított, de mert azzal a csödt. 112. §-a és 42. §-a alapján elutasittatott és mert a tömeggondnok e letétet a leltárból törölni és a zár alól feloldani nem hajlandó, kéri felperes a tömeggondnok perbe vonásával e 2,000 K. visszakövetclési jogának megállapítását, annak a csödleltárból való kihagyását és azt, hogy tömeggondnok arra köteleztessék, hogy ez óvadékot felperesnek'15 nap alatt kiadja, azt a leltárból törölje és a főváros III. ügyosztályánál letiltott és bírói zár alá vett eme 2,000 K. kauciót a birói zár alól feloldja. A követelés eredetét illetőleg, felperes a perben azt adja elő, hogy W. F. a csőd megnyitása után mint vagyontalan ember jővén fel Budapestre, felperes részére megélhess céljából cselédközvetitő intézetet óhajtott berendezni, erre azonban 2,000 K. kaució kellett, melyet felperes helyette csakis ugy volt hajlandó letenni, ha ez felperes nevére és mint saját tulajdona letehető. Minthogy azonban a fővárosi szabályrendelet szerint azt így letéve el nem fogadták, kiállították a C. alatti okiratot; mely szerint felperes tulajdonjogát az óvadékul szolgáló betétkönyvecskére fenntartotta, de ezen felül, nehogy esetleges foglalásoknál folyton igényelnie kelljen, D. B. ügyvéd tanácsára tulajdonjogának biztosítására felperes W. F.-től váltót vett, és azt perelvén, az óvadékot felperesié is tiltotta, — anélkül azonban, hogy ez által a C. alattival fenntartott tulajdonjoga elenyészett volna. Az alperes kéri a kereset elutasítását, mert a főváros Ill-ik ügyosztályánál állítólag letett 2,000 K. iránt megejtett leltározás és az arról felvett zárlati jkv. a kiküldő budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék jóváhagyásában nem részesült, mert a 91,774/904. sz. 2. alatt csatolt végzés szerint a végrehajtó szabálytalanul járt el, miután a 80,395/1904. sz. végzéssel a végrehajtó a III. ügyosztálynál cselédszerző intézet engedélyezése céljából a vb. W. F. által letett biztosítékot tartozott zár alá venni és e helyett a HÍ. ügyosztálynál a vagyonbukott javára letett óvadékot beleltározta. A kereseti kérelem tehát téves és már ez okból is elutasítandó a kereset, miután más végrehajtó küldetvén ki, az a W. F. által a III. ügyosztálynál letett 2,000 K. óvadékot vette a 3'/. •szerint 1904. november 25-én zár alá, mire pedig a kereset ki nem terjed. Az utóbbi letiltás a bpesti kereskedelmi és váltótörvényszék 1904. november 25-én kelt 91,774/904. sz. letiltó rendelvénye által sikeresen foganatosíttatott, még pedig a fővárosi számvevőség főkönyv 27. lapján W. F. által letett 2,000 K. kaucióra és minthogy ez a november 25-én 91,774/904. sz. végzés folytán és nem a 80,395'904 sz. végzés folytán foganatosított zár alá vételre vonatkozik, melyre a kereset alapítva van: ennélfogva alperes a keresetet elutasítani kéri. A sikeresen letiltott óvadéki összeget illetőleg alperes tagadja felperes tulajdonjogát, mert a 4. sz. főkönyvi kivonat 27. lapján bejegyzett 2,000 K. W. F. tulajdonául van bejegyezve, mert továbbá, ha az felperes tulajdonát képezné, ugy arra a bpesti kereskedelmi és váltótörvényszék 71,615/902. sz. végrehajtást rendelő végzése folytán felperes 1902. július 20-án végrehajtási zálogjogot nem szerezhetett volna, mert ez óvadékösszeg fejében W. F. felperesnek váltót adott, az óvadékösszeget tehát tulajdonilag megszerezte, mert ha kölcsön kép is adatott volna, e kölcsön a tulajdont megszünteti, miután tulajdonjog fenntartásával kölcsönnek adása jogi képtelenség ; mert felperes és a főváros között a bejegyzés tanúsága szerint letéti szerződés sem jött létre és végül, mert a budapesti V. ker. kir. jbiróságnak 1904. sp. XI. 1,055. számú, felperes tulajdoni igényét megállapító ítélete alperes perbevonása nélkül hozatván meg, az alperessel szemben joghatályosnak nem tekinthető. Felperes válasziratában, tekintettel arra, hogy W. F. nevén csakis egy 2,000 koronás kaució volt a tanácsánál letéve s mert ez az ő tulajdonát képezi, amennyiben ez nem az A, de a 3. sz. alatti jegyzőkönyvvel vétetett zár alá, kereseti kérelmét ehhez képest helyesbítve kéri, hogy nem az A. alatti, de a 3. szám alattival bevont 2,000 K. kaució oldassák fel a zár alól s bocsáttassék neki át. Annak igazolására pedig, hogy az óvadék a saját tulajdona, tanuk kihallgatását és iratoknak beszerzését kéri, és V. F.-t. főesküvel kínálja meg arra, hogy a kauciót felperes nem tette le, nem sajátjából tette le és arra tulajdonjogát fenn nem tartotta. Tagadja emellett felperes, hogy a 2,000 K.-t W. F.-nek kölcsön adta, mert a váltót csakis igényperek elkerülése céljából vette át és peresítette. Az alperes a főeskü megítélését ellenzi. Bár megállapítottnak veendő ama tény, hogy a 2,000 K. óvadék nem az A. alattival és nem a IH-ik ügyosztálynál vétetett zár alá, s hogy ezek szerint a keresetben a tömeg javára zár alá vett óvadék tévesen volt megjelölve, mégis e körülményt, a kir törvényszék okul a kereset elutasítására nem fogadta el, még pedig azért, mert a kereseti kérelem lényege ama 2,000 koronás jogérvényesen lefoglalt óvadéki összeg visszakövetelésére irányul mely a lefoglalás folytán a tömeg alkatrészévé vált s mert annak téves, de utóbb helyesbített körülírása a kereset tárgya iránt kétséget fenn nem hagy. Tényállásul megállapítja a kir. törvényszék azt, hogy a bpesti V. ker. kir. jbiróságnál 1904. sp. XI. 1.055 4 sz. elfekvő fővárosi számvevőségi jegyzőkönyvi kivonat tanúsága szerint W. F. nevén cselédszerző üzlet céljából a pesti hazai I takarékpénztár egyesület 26,029/1. 2. sz. 2,000 koronáról szóló betétkövny szerepel bevételezettnek, hogy az ott foglalt észrevételek rovata szerint 1902. július 16-án 2,000 K. és jár. ereiéi^ az B. A. javára, 1904. április 15-én 1,441 K. 40 fill. erejéig S és K. javára és 1904. nov. 25-én a S. J. által képviselt csődtömeg javára foglaltatott le. Megállapítja azt is, hogy a csőd W F ellen 1902. febr. 28. tehát az óvadéknak felperes javára történt letiltást megelőzőleg mintegy 4 hónappal nyittatott meg. Megállapítja továbbá, hogy ez óvadéknak felperes javára történt letiltása a bpesti váltó- és kereskedelmi törvényszék 1905. jan. 21-én 5,279. sz. alatt, illetve a bpesti V. ker. kir. jbiróság 1905. január 31-én V. XI. 1,654'3. sz. végzése folytán a csődtörv. 12. §-a alapján hatályon kivül helyeztetett. És végül, hogy L. és B. tulajdoni igénykeresete folytán L. és K. végrehajtatóval szemben az Sp. 406/904. sz. perben az óvadék B. felperes javára a zár alól feloldatott. Felperes a perben azt vitatja, hogy a letétül szolgáló betéti könyvecskére a tulajdonjogot fenntartva, bocsátotta azt alperesnek biztosítékul rendelkezésére és ez alapon kéri annak a csődtömegből való kihagyását, s hogy a váltót csakis azért vette kézhez, hogy idegen személyek részéről eredő foglalást a váltó perlése és végrehajtása utján megelőzhesse és igy ne legyen kényszerülve tulajdonjogát a hitelezőkkel szemben igényperrel érvényesíteni. A kihallgatott tanuk közül az egyedől érdektelen B. M. dr. ügyvéd, aki felperesnek ez ügyben jogtanácsosa volt, felperes állításait mindenben támogatja, amennyiben vallja, hogy a cselédszerző üzletet felperes vette és rendezte be a vagyonbukott sógora részére sajátjából, az adta át a 2,000 K.-t, hogy mint felperes tulajdonát takarékpénztáriig elhelyezze és a betéti könyvet a vagyonbukott javára óvadékul letegye. Vallja egyúttal azt is, hogy felperes tulajdonjogát az óvadékra kifejezetten fentartotta, és hogy a vagyonbukott a 2,000 K.s váltót nem ellenértékül, de csakis oly célból adta, hogy felperes annak alapján az óvadékot végrehajtásilag letiltva, egyéb esetleges hitelezők előtt elsőbbséget nyerjen s ne legyen kénytelen tulajdonjogát egyéb hitelezőkkel szemben tulajdoni igényperrel érvényesíteni. Vagyonbukott W. F. az óvadék eredetét B. M. dr.-ral egyezően adja elő, s csak azt teszi hozzá, hogy irást is csináltak arról, hogy a kaució és az üzleti berendezés felperes tulajdona. Végül a felperessel sógorsági visszonyban álló S. M., aki felperessel akkortájt együtt lakott, az óvadéknyujtást hasonlókép adja elő s a tényállás kiegészítéséül még csak azt vallja, hogy a váltót csak azután adta át a vagyonbukott felperesnek, mikor B. ügyvéd a tanácstól visszajővén kijelentette, hogy felperes nevén a tanács az óvadékot el nem fogadja. Végül S. M. és D. B. M. egyértelműen vallják azt, hogy felperesnek pénze volt elhelyezve a pesti hazai takarékpénztárban, és hogy ebből vette ki a 2,000 K.-t felperes a letét céljaira. Az érdektelen B. M. tanú vallomását alapul véve s azt a vagyonbukott W. F. és a felperessel sógorsági visszonyhan álló S. M. aggályos tanuk vallomásával egybevetve, az 1902. április 26-án kelt kölcsönös nyilatkozatban leirt tényállást a kir. törvényszék valónak fogadta el és ehhez képest tényállásul megállapította azt, hogy a betéti könyvet felperes tulajdonjogának fenntartása mellett bocsátotta óvadékképen vb. W. F. rendelkezésére és hogy a 2,000 K-s váltóelfogadmányt nem a letett betéti könyv ellenértékeképen, hanem csupán azon célból vette át, hogy azt peresítve a letett biztosítékot egyéb hitelezők ellenében a maga javára biztosítsa. Az alperes által e tényállással szemben felhozott aggályokat a kir. tszék alapos oknak el nem fogadhatta. A 4. sz. főkönyvi kivonat nem tekinthető ugyanis közokiratnak a tekintetben, hogy az óvadék W. F. tulajdonát képezné, mert az csupán azt bizonyítja, hogy a letevő W. F. volt, ez pedig nem zárja ki azt, hogy az óvadék tulajdona nem a letevőt, de más harmadik személyt illet. Ami azt a további aggályt illeti, hogy felperes tulajdonjogának megállapítása mellett hatálytalan annak általa történt betiltása, mert a tulajdonos a tulajdonát képező értékre zálogjogot nem szerezhet, ez sem volt figyelembe vehető, mert a letiltás eredetileg is érvénytelen levén, az érvénytelenittetett is, és mert e letiltás különben is a váltó adásával együtt oly utóbb bekövetkezett cselekmény volt, mely a tulajdonjog fenntartására korábban létrejött megállapodást nem érvénytelenítette, de érvénytelensége folytán nem is érvényteleníthette, vagyis novatiót létre sem hozhatott, sőt ellenkezőleg a váltó adásában és perlésében és végrehajtásában a kir. törvényszék bizonyítékot lát arra, hogy a vagyonbukottnak és felperesnek törekvése éppen az volt, hogy felperes fenntartott tulajdonjoga annak részére minden eshetőség ellen biztosítva maradjon, nehogy felperest áldozatkészségért még károsodás is érhesse. Nem fogadhatta el a törvényszék azt sem, hogy a váltó adása folytán W. F. az óvadékot mint kölcsönt tulajdonjogilag megszerezte, nem pedig azért, mert amig egyrészt takarékpénztári betétkönyv, mint nem helyettesíthető dolog, kölcsön tárgyát nem is képezheti, addig másrészt valószínűtlen, hogy felperes egy vagyonbukott embernek ily jelentékeny kölcsönt adni hajlandó lehetett volna és végül főleg azért, mert a tanuk bizonyították is azt, hogy a váltó nem az óvadék ellenértékeképen, de csupán a fenntartott tulajdonjognak a foglaltató hitelezőkkel szemben való biztosítása érvényesítésére adatott. Minthogy pedig nincs törvényes akadálya annak, hogy az óvadékra kötelezett fél helyett annak nevében és annak javára harmadik személy is le ne tehesse az óvadékot éppen ugy, mint a letételre kötelezett, nem tartozik a letételkor kimutatni azt, hogy a letett óvadékot sajátjából vagy kölcsön utján teremtette-e elő, ennéifogva tiltott vagy semmis jogcselekménynek az sem tekinthető, ha valaki tulajdonjogának fenntartása mellett bocsát vagyonértéket óvadékul a letevő rendelkezésére. Mégis miután a tulajdonjog fenntartása csakis annyiban hatályos, amennyiben az óvadékletételi kötelezettség céljával nem ellenkezik, alperessel szem-