A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1906 / 37. szám - A birói függetlenség
146 A JOG lag felperesen mult az, hogy keresetének jogalapja: a panasz alaptalansága a fenyítő ügy keretében eldöntést nem nyert s azért felperesre kellett hárítani jelen perben a bizonyítás kötelezettségét arra nézve, hogy az ellene emelt panasz alaptalan volt. Minthogy pedig felperes ezt bizonyítani nem kívánta, s arra nézve, hogy ezen kérdés szakártó'i szemle utján eldöntessék, adatokat nem szolgáltatott: felperes keresete a jogalap bizonyítása hijján elutasítandó, s felperes mint pervesztes az 1868: LIV. t.-c. 251. ij-ához képest a perköltség viselésére kötelezendő' volt. A budapesti kir. Ítélőtábla (1904. nov. hó 24-én 6,402. P. sz. a.) következő íteletet hozott: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok : A felperes által az alapon érvényesített kárigény elbirólásánál, hogy az alperes által ellene szabadalom bitorlása iránt emelt panasz alapján, árui az 1885. XXXVII. t.-c. 53. §-a értelmében foganatosított zárlattal lefoglaltattak és üzlete folytatásában gátoltatott, az eset hasonszerüségénél fogva az 1881 : LX. t.-c. 236. §-ának intézkedése alkalmazandó, amely szakaszban lefektetett jogelv szerint ily biztosítási intézkedés alapján a kérvényező kártérítéssel akkor tartozik, ha azt nyilván valótlan vagy megszűnt követelés fedezetére eszközöltette. Ez alapon tehát a felperesnek ebben a perben érvényesített kárigénye akkor volna alapos, ha azt mutatta volna ki, hogy a kérdéses panasz és az ennek alapján foganatosított biztosítási intézkedések oly szabadalom védelmére szolgáltak, amely az eljárás megindításának idejében már nem állott fenn. Minthogy azonban a bitorlási eljárás irataiból kiderül, hogy az eljárás fennálló szabadalom védelmére kéretett és ezen szabadalom fennállása ellen felhozott felperesi ellenvetés, a szabadalmi hivatal 2,427/1903. sz. átiratával megdöntöttnek tekintendő, mert ebből kétségtelen, hogy az 1885. és 1886. évi szabadalmak lejáratával, a bitorlási perben kérdéses 1887-ik évi szabadalom még nem járt le: ennélfogva még ha a bitorlási per adatai kétségtelenné is tennék, hogy a felperes ezen szabadalommal szemben bitorlást nem is követett el, a kieszközölt biztosítási intézkedések miatt az alperes kártérítési kötelezettsége megállapítható még sem lenne. Az elsőbiróság Ítéletét tehát a per főtárgyára ez indokokból, a perköltség iránt intézkedő részében pedig vonatkozó indokaiból helyben kellett hagyni. A m. kir. Kúria (1906. június hó 7-én 759/905. P. sz. a.) következő ítéletet hozott: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Felperes az alperest azon az alapon kérte kártérítésre kötelezni, hogy az alperes ellene szabadalombitorlás miatt alaptalanul tett bűnvádi feljelentést és hogy ennek folyamán kieszközölt bűnügyi zárlattal jogellenesen vétette áruit és eszközeit zár alá s ezzel őt üzlete folytatásában gátolván, neki kárt okozott. Hogy az alperes ellenében a panaszolt bűnvádi feljelentés és zár alá vételből folyóan a kártérítés megállapítható legyen, felperes az alperes tagadásával szemben azt tartozott volna bizonyítani, hogy a panaszt alperes alaptalanul emelte és a zárlatot jogtalanul eszközölte ki. Felperes azonban a jelen per során azt, hogy az alperes panasza alaptalan és a zárlat jogellenes volt volna, nem bizonyította; e tekintetben a beszerzett bűnügyi iratok sem nyújtanak bizonyítékot, sőt ezekből a bűnügyi iratokból az tűnik ki, hogy felperes az alperesnek előző panasza folytán már hasonló szabadalombitorlás miatt nemcsak büntetve volt, hanem hogy az alperes a kereset alapját tevő panaszát felperes vagyontalansága miatt vonta vissza és a további eljárás felperesnek a netáni költségeiről való lemondása mellett szüntettetett be. Ily körülmények között az alperessel szemben sem a panasz alaptalansága, sem akieszközölt zárlat jogellenes volta bizonyítva nem lévén, a másodbiróság ítéletének a per főtárgyáról rendelkező része ezekből az okokból, a perköltségekre nézve pedig az ide vonatkozó felhívott indokoknál fogva hagyatott helyben. Az a tény, hogy a férjéhez, ennek honn nem létében visszatérő alperest az anyósa kiutasította, mint nem a felperes cselekménye és mint nem is a birói felhívásnak határidőn belül, hanem ezt megelőzőleg történt tény, alperesnek azt a mulasztását, hogy a birói határozatnak kellő időben eleget nem tett, igazolttá nem teszi. A kecskeméti kir. törvényszék (1905. okt. 30-án) Füle László dr. ügyvéd által képviselt K. P. felperesnek, Molnár Albert dr. ügyvéd által képviselt D. T. alperes ellen házasság felbontása iránti ügyében következőleg ítélt: A kir. törvényszék K. P. és D. F. peres házastársak között Cegléden az ev. ref. vallás szertartása szerint 1890. évi nov. 30. napján megkötött házasságot az 1894. évi XXXI. t.-c. 77. §-ának a) pontja alapján alperes hibájából fölbontja, és a 85. §. rendelése folytán aiperest vétkesnek nyilvánítja. Kötelezi alperest, hogy a 12(i K.-ban ezennel megállapított perköltséget felperesnek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizesse. Ezen ítéletet a ceglédi anyakönyvi kerület anyakönyvvezetőjével közölni rendeli. Indokok: Felperes az 1894. évi XXXI. t.-c. 77. §-ának a) pontja alapján azért kérte a közte és alperes között létrejött házassági köteléket fölbontani, mert alperes őt 1901. évben szándékosan és jogos ok nélkül elhagyta, és jóllehet felperes 1904. évi jun. hó 24-én 4,952/p. sz. alatt beadott kérvényében alperest a házassági életközösség visszaállítására kötelezni kérte, s e kérelem folytán a kir. törvényszék alperesnek meghagy a, hogy 30 nap alatt felperessel a házassági életközösseget állítsa vissza, alperes felpereshez vissza nem tért, és felperestol még most is különválva él. Minthogy a bemutatott hatósági bizonyítvány szerint peres házasfelek 1901. év óta tényleg különválva élnek; minthogy felperes azt is hatósági bizonyitványnyal bizonyította, hogy alperes a kir törvényszék 19114. évi 4,952/p. sz. végzésében foglalt meghagyás ellenére felperessel a házassági életközösséget vissza nem állította; minthogy alperes a tárgyalás folyamán maga beismerte, hogy felperest elhagyta; minthogy alperes azon állítását, hogy jogos oka volt felperes elhagyására, mert ez öt tettleg bántalmazta és magától elzavarta, nem igazolta: mert e részben hivatkozott és kihallgatott tanúi — állítását nem igazolták ; minthogy alperes azon állítását, hogy a birói meghagyás vételekor visszatért felpereshez, de ez nem fogadta el, hanem kilökdöste, szintén nem igazolta : minthogy B. F.-né M. M., B. B--né Sz. T., V. L-né L. M. tanuk által igazolt tettleges bántalmazás után, ugyanezen tanuk igazolása szerint a peres felek még együtt éltek, s igy felperes által alperes ellen elkövetett tettleges bántalmazás alperes részéről megbocsájtottnak tekintetik ; ugyanazért peres felek között fennálló házassági köteléket az 1894. évi XXXI. t.-c. 77. §-ának a) pontja alapján felbontani és minthogy a házasság alperes hibájából bontatott föl, az 1894. évi XXXI. t.-c. 85. §. rendelkezésének megfelelően alperest vétkesnek nyilvánítani kellett. Gyermek a házasságból nem származván: peres felek pedig egymás ellen vagyoni követeléseket nem támasztván, ez irányban intézkedni szükséges nem volt. A házasság kizárólag alperes hibájából bontatván föl, ő pervesztesnek tekintendő és minthogy a per során nem merültek fel oly körülmények, melyek a perköltségek megszüntetését indokolnák, az 1868. évi LIV. t.-c. 251. §-a alapján a költségek megfizetésére alperes volt kötelezendő. A budapesti kir. ítélőtábla (1905. december 19-én 10,997/p. sz. alatt) következőleg ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróságnak az alperes felebbezésével egészben megtámadott ítéletét a házassági kötelék felbontása kérdésében hivatalból is megvizsgálván, azt helybenhagyja. Indokok: Az elsőbiróság Ítélete vonatkozó indokainál fogva s még azért hagyatott helyben, mert a kihallgatott tanuk vallomásaival bizonyítást nyert, hogy alperes több ízben kizárta a közös lakásból felperest, akit az utcán sértő szavakkal is illetett, ennélfogva a különélésre alperes szolgáltatott okot, amiért is a különélés alperes terhére esik. A jogerős Ítéleteknek az anyakönyvvezetővel leendő közlése az 1894: XXXIII. t.-c. 67. §-a rendelkezésén alapszik, miről a kir. ítélőtábla azzal az utasítással értesiti a kir. törvényszéket, hogy a jogorvoslati határidő lejárta után, további felebbezés be nem adása esetén is, ide terjessze fel az iratokat. A m. kir. Kúria (1906. jun. 7-én 1,371/p. sz. alatt) következőleg ítélt : Alperesnek az iránt előterjesztett kérelme tekintetében, hogy a házasság felbontása esetében a felperes is vétkesnek mondassék ki, a kir. Kúria mind a két alsóbiróság ítéletét elutasítónak tekinti, s ugy ebben a részében, valamint egyéb tekintetben is, a másodbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: A 3,942/1905. számú tárgyalási jegyzőkönyv tartalma szerint nem vitás a peres felek között, hogy az életközösségük 1900. évi augusztus 6-ikán szűnt meg véglegesen és pedig az által, hogy az alperes a tulajdonát képező házából a férjét kizárta, aminek következtében ez külön lakásba, saját szülőihez költözött. A tényállásnak ekként való helyesbítésével a másodbiróság ítélete az ezzel nem ellenkező indokolása alapján és azért hagyatott helyben, mert a perhez 7,990,1904. sz. a. csatolt, ideiglenes női tartás iránt folytatott per adatai szerint, ugy 1901. évi dec. 24-én, valamint 1902. február 18-án is a felperes férj hajlandónak nyilatkozott az életközösség visszaállítására s ez iránt az alperes nő is ismételten tett Ígéretet, mégis a felperest ennek külön lakásába nem követte. Amig tehát egyfelől felperes a maga részéről megtette a kellő lépéseket az életközösség visszaállítása érdekében, addig másfelől az alperes: különélésének a jogosságát nem mutatta ki, mert V. L-né tanú vallomásában foglalt az a tény, hogy 1904. évi június hóban a férjhez, ennek honn nem létében, viszatérő alperest az anyósa kiutasította, mint nem a felperes cselekménye és mint nem is a 4,952 904. sz. birói felhívásnak 1904. jul. 4-én eszközölt kézbesítésétől számított 30 napi határidőn belül, hanem ezt megelőzőleg történt tény, alperesnek azt a mulasztását, hogy a birói határozatnak kellő időben eleget nem tett, igazolttá nem teszi. A felperes ellen panaszolt tettleges bántalmazás, az első birói ítéletnek indokaiban foglaltak szerint, a H. T. 82. §-a értelmében helyesen lévén megbocsátottnak elfogadva, s ekként az erre vonatkozó kereseti jog a felbontás alapját képező bontó ok keletkezésekor már fenn nem állván, a felperes vétkessége kimondható nem volt. Ha az átvállalt jelzálogos teher valamely elcserélt ingatlanok értékének kiegyenlítését képező összeg volt; az azáltal előállott előny, hogy ezen teher valamely előre nem látott körülmény folytan oly időben szűnt meg, amikor a fizetési kötelezettség már az átvállalókat terhelte, ezek javára esik. (A m. kir. Kúria 1906. április 25. 10,066/904. sz. a.)