A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 32. szám - A fővárosi rendőrségnek 1905. évi müködése [1. r.]

126 A JOG válás özv. Sz. M.-né hibájából történt, noha e részben a bizonyítás öt terhelte, bizonyítani meg sem kísérletté, a kir. törvényszék mellőzte az özv. Sz. M.-né részéről kért annak a bizonyítását, hogy a különválásra Sz. V. magaviselete szolgáltatta az okot, mert a bizonyítás ó't e részben nem terheli és minthogy özv. Sz. M.-nét egymagában véve az a körülmény, amely a felek között nem vitás, hogy most nevezett a férjétől különválva élt, miután a fentebb felhozott jogszabály szerint az özvegyet az özvegyi jog feltétlenül akkor is megilleti, ha a férjétől különválva élt is, az özvegyi jogától meg nem fosztja ; a néhai Sz. M. hagyatékában maradt ingatlanokra özv. Sz. M.-né özvegyi jogát megállapítani kellett. Özv. Sz. M.-né ezen özvegyi jogát azonban a hagyatéki ingatlanok felére lehetett csupán megállapítani, mert az 1840. évi VIII. t.-c. 18. §-a értelmében az esetre, ha a hátrahagyott gyermekek atyjuknak előbbi házasságából származtak, az özvegy a férjének öröklött javaiból és azon szerzeményekből, amelyek nem az utolsó házasság ideje alatt szereztetvén, közszerzeménynek nem tekinhetők, özvegyi tartás fejében csak egy gyermekrészt követelhet; a felek között pedig nem lévén vitás, hogy a hagyatéki vagyon az örökhagyónak külön vagyonát képezte, hogy Sz. V. az örökhagyónak korábbi házasságából származott, és hogy az örökhagyónak korábbi házasságából csak egy leszármazó maradt, ehhez képest egy gyermekrész a hagyatéki vagyonnak a felét képezi. Minthogy az özv. a hagyatéki bíróság átadó végzésére jogszerűen a fentérintett törvény rendelkezésével szemben nem támaszkodhatik, özv. Sz. M.nét az örökhagyó halálától kezdve is csak a hagyaték fele részének haszonélvezete illeti meg, miért is özv. Sz. M.-né keresetének csak abban a részében volt hely adható, hogy Sz. V. a hagyatéki ingatlanoknak csupán fele részét tartozik özv. Sz. M.-né birtokába és használatába átbocsájtani és minthogy a törvényes gyakorlat szerint a haszonélvezet az özvegyet a férj elhalálozása napjától illeti meg, ezen fél hagyatéki vagyonnak az elhalálozása napjától járó elvont hasznait is tartozik Sz. V. az özvegynek megfizetni, s tekintettel arra, hogy a birói szakértői becsű az egész hagyatéki vagyon évi elvont jövedelmét 1,495 K-ában állapította meg, Sz. V.-t a keresetbe vett 700 K. elvont haszon egész összegében marasztalni kellett, minthogy ez az összeg sem teszi ki az özvegyet megillető vagyonra eső elvont haszonnak a birói becsű áltai megállapított értékét. Ezeknek megfelelőleg özv. Sz. M.-nét a hagyatéki vagyon fele részének meghaladó részét illetőleg, az ő birtokába és használatába átbocsájtása iránti keresetével elutasítani kellett. Nem vitás a felek között az, hogy az örökhagyó után végrendelet nem maradván, az örökhagyó az özvegyi jognak a lakás és a társadalmi álláshoz mért eltartás erejéig korlátozása tekintetében nem rendelkezett, minthogy pedig a törvényes gyakorlat szerint a hátramaradt özvegyet az 1846. évi Vili. t.-c. 18. §-a értelmében egy gyermekrész erejéig megillető özvegyi jog nem korlátozható s minthogy az özvegy a hagyatéki vagyonból őt megillető haszonélvezetnek birtokában nem lévén, Sz. V.nak módjában sem állott annak a bizonyítása, hogy az özvegy a haszonélvezetet az ingatlanok állagának sérelmével birtokolná vagy használná, az a körülmény pedig, hogy az özvegy vagyontalan, őt az ingatlanok tényleges használhatásától meg nem foszthatja s minthogy a most id. §. rendelkezése értelmében az özvegy a hagyatéki vagyonból az egy gyermek részének természetben való használhatására tarthat igényt, teljesen alaptalan Sz. V.-nak az a keresete, hogy az özvegyi jog a szabad lakás és a felsorolt életjáradéknak kiszolgáltatása erejéig korlátoztassék, miért is ezen keresetével elutasítani kellett. Tekintettel arra, hogy a hagyatéki bíróság rendelkezéséhez képest, az özvegyi haszonélvezet az egész hagyatéki vagyonra kiterjedőleg kebeleztetett be, a felek közötti jogvisszony végleges rendezése okából elrendelendő volt, miszerint özv. Sz. M.-né az ingatlanok feléről a haszonélvezeti jogának törlésére alkalmas okiratot Sz. V. részére kiadni, esetleg tűrni tartozik, hogy e joga az ingatlanok feléről végrehajtás utján töröltessék. Miután özv. Sz. M.-né az általa indított keresetének is csak az ingatlanok fele részének átadása tekintetében lett pervesztes, Sz. V. pedig az általa folyamatba tett perében teljesen pervesztes lett, az utóbbit az általa folyamatba tett per költségeiben az 1868. évi L1V. t.-c. 251. §-a értelmében elmarasztalni, míg az özv. Sz. M.-né keresetével folyamatba tett pernek költségeit az id. §. alapján a felek között kölcsönösen megszüntetni kellett. A szegedi kir. Ítélőtábla (1905 február 31-én 6,440. p. sz. alatt) következőleg itélt: Az elsőbiróság ítéletének nem felebbezett része érintetlenül, az alperest marasztaló felebbezett része pedig helyben hagyatik. Indokok: Az elsőbiróság ítéletének felebbezett része, mellőzve annak azt az indokát, hogy «a nő özvegyi jogát csak akkor veszti el, ha férjétől törvényesen ehálasztatik és az elválás a nő hibája folytán következett be>, egyéb indokai alapján és a felebbezésre való tekintettel még azért hagyatott helyben, mert íelperes özv. Sz. M.-né keresetében az összes hagyatéki ingatlanoknak birtokát és azoknak évi 700 K. elvont hasznát kérte ugyan és részére az ingatlanoknak csak felerésze ítéltetett meg, de még sem terjeszkedett tul az elsőbiróság a kereseti kérelmen a 700 K. évi haszon tekintetében, mert felperes elvont haszon cimén évi 700 K. megítélését kérte és a becsüs véleménye alapján megállapittatott, hogy a peres ingatlanokból a felperes részére megítélt fele résznek évi elvont haszna a keresetben kért 700 K.-t meghaladja. A m. kir. Kúria (1906. június 15-én 2,442 p. sz. alatt következőleg '£r'-Kúria mindkét aisóbiróság Ítéletének az évi elvont haszon mennyisége iránt intézkedő részét megváltoztatja akként, hogy azt évi 350 K.-ban állapítja meg; egyebekben azonban a másodbiróság ítéletét heylybenhagyja. Indokok: Özv. Sz. M.-né felperes kereseteben a parabatyi 163 sz. betétben felvett összes ingatlanok évi elvont haszna fejében 700 K.-t követelt az alperestől, tehát a címen részére az ingatlanok fele része után több mint 350 K. évi elvont ^ haszon az 1868. évi LIV. t.-c. 248. §-a értelmében meg nem ítélhető, habár a szakértő az ingatlanok fele részének évi hasznát ennél magasabb összegben állapította is meg, aminek következtében # mindkét alsóbiróság ítéletének az évi elvont haszon mennyisége iránt intézkedő része ily értelemben megváltoztatandó volt. Egyebekben a másodbiróság ítélete helybenhagyandó volt az előbbiekkel nem ellenkező vonatkozó indokaiból és azért, mert a férjétől külön váltan élt, de törvényesen ei nem választott nő, özvegyi jogát csak abban az esetben veszti el, ha ellenfele azt bizonyítja, hogy a különélést a nő hibája idézte elő. ezt pedig alperes, amint azt az elsőbiróságok helyesen megállapították, nem bizonyította. A perelévülés jogi hatálya abban áll, hogy a megindított, de folytatni elmulasztott per, a feleknek a S. E. T. 52., 215. és 228 S-ai alapján meghatározandó ezen mulasztásától kezdődő három évi időtartam letelte után megszűnik ugyan, azonban magában ez a mulasztás nem érinti a feleknek abbeli jogosultságát, hógy a keresetelévülés időtartamán belül a per tárgyáról rendelkezzenek arra nézve, hogy a pert akár kérvényi uton, akár önálló uj keresettel ismét folyamatba tegyék. Ilyen esetben az a jogszabály mely szerint a tőke után a törvényes kamat a keresetindítástól jár, akként nyer alkalmazást, hogy a kamat a pernek újból történt folyamatba tételétől követelhető ; mert a mulasztó felperes, aki perét elévülni engedte, mulasztásának a per folyamatban létéhez kapcsolt következményeit viselni tartozik. (Kúria 7,662/1904.) Az alapperbeli jogerős ítélet csak uj tények bizonyítása esetén tehető bírálat tárgyává ; ellenben az alapperbeli tényállás megváltoztatására alkalmas uj tények bizonyítása nélkül, pusztán a gyámi törvényben lefektetett jogelvekre való hivatkozással az alapperbeli ítélet nem hatálytalanítható. (Kúria 7,167/904.) Az optkv. 1487. §-ában a köteles rész érvényesítésére meghatározott 3 évi elévülési időtartam az örökösödési nyilatkozat tételének időpontjától számítandó. (Kúria 899/905.) Általános jogszabály, hogy a hagyományos a végrendeleten alapuló igényét csak joghatályosnak elismert végrendelet léte esetén és alapján érvényesítheti; ebből kifolyólag : ha az örökhagyó elhalálozásakor az örökhagyó végrendelete az érdekeltek által joghatályosnak van elismerve, és ha a végrendeleti hagyomány kifizetésére sem későbbi időpont nem lett meghatározva, sem nem tétetett olyan rendelkezés, hogy a hagyomány a később befolyandó jövedelmekből vagy behajtandó követelésekből elégitendő ki: a végrendeleti készpénzbeli hagyomány az örökhagyó elhalálozásakor válik esedékessé ; ennélfogva ily esetben a hagyományos az örökhagyó elhalálozása napjától kezdve a kifizetésig a törvényes kamatokat, mint késedelmi kamatokat jogosított követelni a hagyomány kifizetésével késedelmeskedő végrendeleti örököstől. Önhibáján kivül késedelmes örökös a hagyomány késedelmi kamatát aránylagosan viseli. (Kúria 10,661/1904-) Az ügyfelek elnevezésénél, perújítás esetében is, azoknak az ujitott perben elfoglalt állása az irányadó ; tehát a pert ujitó ügyfél akkor is felperesnek tekintendő, ha az alapperben alperes volt. (Kúria 6,600/1904). Jogszabály ugyan, hogy az ági vagyon az ági örökösöknek csak abban az esetben ítélhető meg természetben, ha az az örökhagyó hagyatékában természetben meg van, ellenkező esetben pedig az ági örökösök csak annak értékét követelhetik, — mindazáltal oly esetben, midőn az örökhagyó az ági vagyont eladta, és annak eladási árából más vagyont vett: az ekként szerzett vagyon az ági vagyont helyettesíti, és az ági örökösök részére természetben is megítélhető, ha értéke az elidegenített ági vagyon értékét meg nem haladja. (Kúria 0,363/1904. sz.) Jogszabály ugyan, hogy a köteles rész az örökhagyó elhalálozásakor válik esedékessé, és ebben az időpontban minden tehertől és időkorlátozástól mentesen adandó ki, mert a szükségörökös osztályrésze a törvény által különben is a törvényes örökrész felére lévén korlátolva, a szükségörökös annak kiadásara varm nem köteles, sem annak kiadása későbbi időpontra ki nem tolható ; mindazonáltal abban az esetben, midőn a hagyatéki vagyont nem özvegyi jog, hanem harmadik személy által az örökhagyóval kötött jogügylet alapján szerzett haszonélvezeti jog terheli, a köteles rész csak ezen haszonélvezeti jog megszűnte utan válik esedékessé. (Kúria 10,634/1904. sz.) Annak a vitás jogkérdésnek megbirálása, hogy a vásárvarnszedési jog, mint kisebb kir. haszonvételi jog, a község be területének szélén felállított vámsorompónál, avagy a közsé| belsejében levő vásárhelyen gyakoroltassák e ? - a kir. bíróság, ro^^^^i^51 h&\ÓSAs hatáskörébe tartozik; és a regalekifk n^ ^k08.^1^ végből indított perbe alperesként a 9 ) kéPv,sel° Jogügyek igazgatósága idézendő. (Kúria