A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 29. szám - A hirlaplefoglalásról

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 29. számához. Budapest, 1906. július 22. Köztörvényi ügyekben. Örökhagyó a róm. kat. egyház szertartása szerint uj házasságot kötött, mely azon oknál fogva, mivel a korábbinak megszűnte, vagy érvénytelennek nyilvánítása előtt köttetett, az akkor hatályban volt törvény szerint érvénytelennek tekintendő. Az örökhagyó második nejének, az örökhagyóval történt egybekelésekor a korábbi házasság fennállásáról tudomása nem volt és őt ebben vétkesség nem terheli. Az ily módon létrejött házasság pedig, ha a kötésekor fennforgott érvénytelenség okáról a házastársak csak egyike is véletlenül nem tud, vélt házasságnak (matrimonium putativum) tekintendő, amelynek hatálya abban nyilvánul, hogy az abból származott gyermekekre nézve a törvény általi törvényesités esete (legitimatio ex lege) áll be s ennek folytán rájuk nézve ugyanazok az örökösödésjogi előnyök hárulnak, mintha a házasságérvényes lett volna. Vagyis az ily gyermekek az öröklési képesség szempontjából törvényes származásúaknak tekintendők és igy atyai oldalon is benmaradnak az öröklési kapcsolatban, kivéve azokat a vagyonokat, melyek családi intézkedések által kizárólag csak a törvényes házasságból származó gyermekek részére vannak fentartva. A m. kir. Kúria (1906. május 15. 441/19C6. P. szám) Haas Bertalan dr. ügyvéd által képviselt K. Mihályné szül. S. Katalin felperesnek, Kántor Mihály ügyvéd által képviselt K. Gézáné szül. S. Mária és társai alperesek ellen, végrendelet érvénytelenítése iránt a sátoraljaújhelyi kir. törvényszék előtt az 1904. évi április hó 21. napján 5,269. sz. a. kelt Ítélettel elintézett és a kassai kir. itélő tábla által 1904. évi november hó 29. napján 2,068. sz. a. kelt ítélettel megvizsgált rendes perben, következő ítéletet hozott: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletét helyenhagyja. Indokok: S. János örökhagyónak, az 1860. évi január 31-én O. Borbálával a róm. kath. egyház szertartása szerint kötött házassága, ennek a nőnek csak 1897. évi június 1-én bekövetkezett elhalálozásával szűnt meg. Ez az örökhagyó azonban 1863. évi november 28-án E. Annával szintén a róm. kat. egyház szertartása szerint uj házasságot kötött, mely azon oknál fogva, mivel a korábbinak megszűnte, vagy érvénytelennek nyilvánítása előtt köttetett, az akkor hatályban volt törvény szerint érvénytelennek tekintendő. A per adataiból mindazonáltal nyilvánvaló, hogy örökhagyó második nejének az örökhagyóval történt egybekelésekor, a korábbi házasság fennállásáról tudomása nem volt és hogy őt ebben vétkesség nem terheli. Az ily módon létrejött házasság pedig, ha a kötésekor fenforgott érvénytelenség okáról a házastársak csak egyike is véletlenül nem tud, vélt házasságnak (matrimonium putativum) tekintendő, amelynek hatálya abban nyilvánul, hogy az abból származott gyermekekre nézve a törvény általi törvényesités esete (legitimatio ex lege) áll be s ennek folytán rájuk nézve ugyanazok az örökösödésjogi előnyök hárulnak, mintha a házasság érvényes lett volna. Vagyis az ily gyermekek az öröklési képesség szempontjából törvényes származásúaknak tekintendők és igy atyai oldalon is benmaradnak az öröklési kapcsolatban, kivéve azokat a vagyonokat, melyek családi intézkedések által kizárólag csak a törvényes házásságból származó gyermekek részére vannak fentartva. Minthogy pedig bizonyítva van, hogy a felperes az örökhagyónak E. Annával kötött házasságából született, ellenben a felebbező alpereseknek az az állítása, hogy a felperest nem az örökhagyó nemzette s ekként a felperes törvénytelen származásúnak tekintendő, — bizonyítást nem nyert. A másodbiróság ítélete ezen okból s az ezekkel ellentétben nem álló egyéb indokolása alapján, helyben volt hagyandó, a kötelesrész mennyiségére nézve pedig azért, mert felperes kötelesrész cimén a keresetlevélben a hagyatéki vagyonnak szakértőileg megállapítandó értékéből 1/8 részt követel ugyan, de későbbi kijelentése szerint ez csak azon téves feltevésben történt, hogy az általa szintén törvényes származásúnak hitt kiskorú F. Franciska is számításba veendő, holott az alsófoku bíróságok helyes megállapítása szerint, ez a kiskorú alperes a kötelesrész számszerű meghatározásánál kiesik a számításból. A sérülést okozott szikladarabnak 2—3 méter távolságból történt elválása hirtelen, váratlanul történt a nélkül, hogy a veszély előrelátható lett volna, ez a körülmény arra való tekintettel, hogy felperes a sziklás földrétegek lebontása céljából a szikla alatt dolgozott, már is igazolja azt, hogy a kérdéses gazdasági üzem állandó veszélylyel járt és arra mutat, hogy a szenvedett sérülésre felperes vigyázatlansága okot nem szolgáltatott. Az állandó birói gyakorlat értelmében pedig (amint ez a kir. Kúriának 1901. évi augusztus 26-án 1,082 v. sz. és 1904. évi április 6-án 2,403, p. sz. a. kelt Ítéleteiben is kifejezést nyert) az állandó veszélylyel járó ipari vagy gazdasági üzem tulajdonosa a nála alkalmazott munkást az üzem veszélyéből kifolyólag ért balesetért kártérítési felelősséggel tartozik az ő vétkességére való tekintet nélkül, hacsak ki nem mutatja, hogy a balesetre a kárositottnak hibája szolgáltatott okot. A m. kir. Kúria (1906. máj. 29. 743 1905. V. sz. a.) Hecht Ernő dr. ügyvéd által képviselt V. Imre felperesnek, Bleyer Vilmos ügyvéd által képviselt D. Zsigmond alperes ellen 90 K. havi tartás, 22,000 K. biztosíték és jár. iránt a budapesti kir. keresk. és váltótszék mint keresk. bíróság előtt 1904. évi november hó 2-ik napján 84,349. sz. a. kelt ítélettel elintézett és a budapesti kir. ítélőtábla által 1905. évi február hó 8. napján 3,770/1904. sz. a. kelt ítélettel megvizsgált rendes perében, következő ítéletet hozott: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletét megváltoztatja és az alperes kártérítési kötelezettségének megállapítása tekintetében az elsőbiróság ítéletét hagyja helyben, egyszersmind a másodbiróságct utasítja, hogy hozzon a kártérítés összegére és a perköltségre nézve uj határozatot. Indokok: A kártérítési kötelezettség megállapítása kérdésében a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete megfelelő indokolása alapján és azért volt helybenhagyandó, mert alperes beismerte viszonválasziratában azt, hogy a betegsegélyző pénztárnál az alperest mint saját munkását bejelentette és hogy a felperes attól a pénztártól a táppénzt alpereresnek mint munkaadójának igazolványa alapján vette fel, ezzel a beismeréssel is meg van cáfolva alperesnek az a védekezése, hogy a felperes nem az alperesnek, hanem R. Jánosnak szolgálatában állott; továbbá, mert a megejtett bűnügyi nyomozat adatai szerint a sérülést okozott szikladarabnak 2—3 méter távolságból történt elválása hirtelen, váratlanul történt anélkül, hogy a veszély előrelátható lett volna, ez a körülmény arra való tekintettel, hogy felperes a sziklás földrétegek lebontása céljából a szikla alatt dolgozott, máris igazolja azt, hogy a kérdéses gazdasági üzem állandó veszélylyel járt és arra mutat, hogy a szenvedett sérülésre felperes vigyázatlansága okot nem szolgáltatott. Az állandó birói gyakorlat értelmében pedig (amint ez a kir Kúriának 1901. évi augusztus 26-án 1,082/v. sz. és 1904. évi április 6-án 2,403/p. sz. a. kelt ítéleteiben is kifejezést nyert) az állandó veszélylyel járó ipari vagy gazdasági üzem tulajdonosa, a nála alkalmazott munkást az üzem veszélyéből kifolyólag ért balesetért kártérítési felelősséggel tartozik, az ő vétkességére való tekintet nélkül, hacsak ki nem mutatja, hogy a balesetre a kárositottnak hibája szolgáltatott okot. Minthogy a másodbiróság a kártérítési összegre nézve érdemleges határozatot nem hozott és a perköltség iránt a véghatározatban teendő intézkedés : a másodbiróság a kártérítés összege tekintetében, a perköltségre is kiterjedő uj határozat hozatalára volt utasítandó. Az a körülmény, hogy a felperes cég jogelőde az alperessel a munkálat teljesítése után leszámolt s utóbb az egy évi jótállási határidő eltelte után óvadékát ennek minden fenntartás nélkül visszaadta, nem zárja ki azt, hogy amennyiben később kiderül az, hogy a munkálat nem a szerződési megállapodásnak megfelelően készíttetett el, a felperes jogelőde az alperest felelősségre vonhassa. A szakértők egybehangzó véleményével megállapittatott, hogy a palafedési munkálat nem felel meg a szerződéses megállapodásnak, az említett hiány csak arra adott jogot a felperes jogelődének, hogy az alperest a palafedési munkálat szerződésszerű helyreállítására felhívja, s amennyiben az alperes ennek a felhívásnak eleget nem tett volna, a helyreállítást az alperes költségére elvégeztesse Ily körülmények között felperes jogelőde a fővállalkozók ellen bizonyos pótmunkálatok értéke s az óvadéka visszaadása iránti keresetével elutasittatott, nem jogosítja fel a felperest, mint engedményest arra, hogy azokat a követeléseket a sommás perben felmerült költségeivel együtt az alperes ellen érvényesítse, mert a kérdéses követelések jogalapjuk szerint az alperest nem terhelik, utóbbinak helyreállítási kötelezettségével okozati összefüggésben nem állanak s nem a felperes jogelőde által a helyreállítási kötelezettségnek az alperes helyett és veszélyére történt teljesítéséből származnak. A budapesti kir. törvényszék (1905. április hó 5-én 12,435/905. P. sz. a.) Aszódi Adolf dr. ügyvéd által képviselt U. Emil felperesnek, Kassetik Gyula dr. ügyvéd által képviselt P. Adolf alperes ellen 1,969 K. 54 fill. s jár. iránti ügyében következő ítéletet hozott: Felperes keresetével elutasitattik és köteleztetik, hogy alperesnek 324 K. perköltséget 15 nap alatt, végrehajtás terhe mellett fizessen. Inaokok : Alperesnek felperes kereshetőségi joga ellen emelt kifogásai, az E. J. vallomásával megerősített C) a, engedmény