A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 28. szám - A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődése [12. r.]

112 A JOG tott kereseti követelést illetően nem vitás, hogy M. Gy. a boldva­volgyi helyi érdekű vasút előmunkálataira vonatkozó engedélyét az A) alatti okirattal az abban körvonalozott jogokkal és kötelezettsé­gekkel együtt a 80,000 frtban megállapított vételár ellenében az alperesre azzal a kikötéssel ruhá-.ta át, hogy az átruházó M. Gy. tartozott ezen átruházásnak tudomásul vételét a kereskedelem­ügyi m. kir. miniszternél a közösen meghatározandó legcélszerűbb időben kieszközölni. Az alperesnek saját előadása szerint ez a mcllékkikötés azért vétetett fel az A) alatti okiratba, mert a helyi érdekű vasutakról rendelkező törvények és törvényerejű rendele­tek értelmében a kormánynyal csupán maga az előmunkálati enge­délyes tárgyalhat; M. Gy.-nak pedig érdekében állott, hogy az átruházásnak kormányhatóságilag történt tudomásul vétele előtt a kormánynál mentől több kedvezményt eszközöljön ki és a ki­eszközlendő kedvezmények értékének arányában a vételár össze­gét felemelhesse. Amidőn tehát M. Gy. az 1895. évi január hó '25-én és e szerint az A) alatti okirat kiállítását követő napon az alpereshez intézett levél alakjában kiállított B) alatti okiratban az alperes irányában azt az ígéretet tette, hogy igyekezni fog az abban körvonalozott kedvezményeket, mindazonáltal az egyide­jűleg a maga részére kikötött jutalék ellenében a kormánynál kieszközölni, ezzel az alperes által is kötelezőleg elfogadott eljá­rásával csakis az általa áruba bocsátott előmunkálati engedély értékének és ezzel kapcsolatosan a vételár aránylagos emelését célozta. Kétségtelen tehát, hogy M. Gy. mindaddig, mig az elő­munkálati engedélynek az alperesre történt átruházása a kereske­delemügyi m. kir. minister által tudomásul nem vétetett, a B) alatti­ban részletezett és tiltó rendelkezésbe nem ütköző kedvezmények kieszközlésére a saját vagyonjogi érdekének szempontjából korlát­lanul vállalkozhatott és ebbeli vállalkozása az általa akkoriban viselt főispáni állással egyáltalában okozati összefüggésbe nem hozható és igy a B) alatti okiratra alapított kereseti igénynek érvényesítése sem valamely tiltó rendelkezésbe, sem a jó erköl­csökbe nem ütközvén, ez az igény bíróilag érvényesíthető köve­telést képez. Másrészt nem szenvedhet kétséget az sem, hogy M. Gy.-nak mint végrehajtást szenvedettnek, a B) alatti okirat kötelező erejére vonatkozóan a végrehajtás során tett nyilatkoza­tai a hitelezőinek jogait nem érinthetik. Minthogy pedig a másod­biróság az elsőbirósági Ítéletnek erre, vagyis a B) alatti okirat alapján 76;000 K. tőke és kamata erejéig támasztott kereseti köve­telésről rendelkező részét csupán ebből a két szempontból bírálta meg, és ekként a saját jogi álláspontjából folyólag annak egyéb­kénti érdemleges megbirálásába nem bocsátkozott: ennélfogva a másodbiróság ítéletének ide vonatkozó részét meg kellett változ­tatni és a másodbiróságot arra kellett utasítani, hogy az elsőbiró­sági ítéletnek ezt a részét érdemlegesen bírálja cl ; megjegyez­tetvén azonban e helyt, hogy az A) alatti okirat alapján érvénye­sített követelésnél az alperes által tulfizetettnek kimondott 4,760 K 24 f.-re vonatkozóan fentebb tett rendelkezés nem állhat útjá­ban annak, hogy ez az összeg a B) alatti okirat alapján netán megítélendő felperesi követelésbe beszámittassék. A másodbirósági ítéletnek a perköltségre vonatkozó része azért helyeztetett hatá­lyon kívül, mert az afeletti határozathozatal a végitéletre tartozik. A m. kir. közigazgatási biróság elvi jelentőségű határozatai. A magyar királyi közigazgatási biróság általános közigazgatási osztályának XIV. számú döntvénye. Kérdés: Az együtt élő házastársakra, közösen használt birtokuk után, az utadóininimum külön-külön mindkét házasfélre, vagy csak egyszer vetendó'-e ki abban az esetben is, ha a közösen használt birtok tulajdonjoga amid­két házasfelet illeti? Határozat: A házastársakra — közösen használt birtokuk után az utadóminimum nem külön-külön mindkét házasfélre, hanem csak egyszer vetendő ki abban az esetben is, ha a közösen használt birtok tulajdonjoga mindkét házasfelet illeti. Indokolás : A házastársak által közösen használt birtok után kirovott állami adókért és útadókért az 1883. évi XL1V. törvénycikk 85. ij-a, illetve az 1890. évi I. törvénycikk végrehajtása tárgyában 21,802/1890. szám alatt kiadott miniszteri rendelet b) utasítás 33. §-a értelmében a házastársak egyetemleges felelősséggel tartoznak, amely rendelkezésekből önként következik, hogy a házastársakra egyetemleges felelősséggel nehezedő állami adók után kivetendő útadó mérvét, az állami adók összevonása utján kell megállapítani és amennyiben az ilyképp összevont állami adók utadószázaléka a törvényhatósági útadó minimumát nem haladja tul, a minimum csupán egyszer és nem mindkét házasfélre külön-külön szabandó ki. Kelt a m. kir. közigazgatási bíróságnak 1906. évi június hó 9-én tartott osztályüléséből. Hitelesíttetett a m. kir. közigazgatási bíróságnak 1906. évi június hó 21-én tartott osztályülésében. Hajadon nők számára rendelt jótékony családi alapítvány ingóságai illetékegyenértékmentesek. (6,815/905. sz.) Ha az- örökösök a hagyaték haszonélvezőjének hozzájár u­lásával, a hagyaték me?illetékezése után, a hagyaték tárgyát képező készpénzen ingatlanokat vásárolnak és a veteh szerző­désben az ingatlan életfogytiglani haszonélvezetet a hagyaték haszonélvezője magának fenntartja: ezen haszonelvezet telek­könyvi biztosítása után bejegyzési illeték nem követelhető. (16,641/905. sz.) Kincstár részéről kegyadományi földek használatának bizonytalan időre s bármikori visszavonás mellett segélyként történt engedélyezése után sem ajándékozási, sem más illeték nem követelhető. (9,692/905. sz.) Kivonat a Budapesti Közlöny-boL Csődök: A szolnoki tszéknél Mohácsy Gábor kisújszállási földbirtokos ellen, bej. aug. 10, fsz. aug. 17, csb, Kemény Zoltán dr., tg. Herczegh Béla dr. — A budapesti kir. tszéknél Dobosffy Ferenc dr. ellen, bej. okt. 3, fsz. nov. 2, csb. Kovách Ödön dr., tg. Stern Sámuel dr. — A rózsahegyi tszéknél Singer Jakab és neje elien, bej. aug. 13, fsz. aug. 17, csb. Vilcsek Alfonz, tg. Grosz Adolf dr. — Az aradi tszéknél Neumann Mihály dr. világosi ügyvéd ellen, bej. aug. 8, fsz. aug. 13, csb Heller Mór dr , tg. Német János dr. — A budapesti keresk. és váltótszéknél Schwarz Amália helybeli kereskedő ellen, bej. aug. 11, fsz. szept 5, csb. Hoselitz Gyula dr , tg. Rásó Lajos dr. Pályázatok: A nagybecskereki ügyészségnél alügyészi áil jul. 22 (155) - A szatmárnémeti ügyészségnél alügyészi áll. jul. 24" (156) — A rétsági jbiróságnál birói áil. jul, 2 i. (156) — A szabadkai tszéknél aljegyzői áll. jul. 27. (159). Kúriai és táblai értesítések. Kérdezősködő t. előfizetőinket kérjük, hogy a kérdett ügyek fölterjesztésének időpontját és a felek nevét pontosan közöljék velünk. Másképp azok felkutatására — sajnálatunkra — nem vállalkozliahuik. Debrecen B. D. dr. Lévay—Csete (7,879/90r>.) n. e. - 2,294 906. (Almásy- Palotai) n. e — I G. 140/906. elutasítva. — Devecser Gy. G. Legközelebb. Az ungvári kir. közjegyző állandó helyettest keres. A tót nyelv birása szükséges. Bizonyitványmásolatokkal ellátott aján­latok nevezett közjegyzőhöz intézendők. Román vidéken települni óhajtó ügyvédnek jó forgalmat biztositok. Blum János dr. Temesrékáson. Egy iroda önálló vezetésére teljes gyakorlattal biró ügy­védjelöltet augusztus elsejétől felvennék. Cim a kiadóhivatalban. Közjegyzők, ügyvédek, nemkülönben jelöltek gyorsan jutnak eredményhez a JOG hirdetései utján. Szabadalmi szám 16,794. O O Költségvetések ingyen. BECK KÁROLY szabadalmazott ablakszellőztetó'-készülék-készitő Budapest, VIIL, József-utca 14. sz. A 7 PfTí'iQ7Q^>n' Q frí I melyet csakis szellőztetés által érhe­t\L CgL&tófg d IU. tünk el A Bcck Károlvféle újonnan feltalált és szabadalmazott ablakszellőztetó'-készülék magyar gyárt­mány. Egészségi szempontból 45" nyitás által légvonat kizárva. Minden ablakra alkalmazhatók. Számtalan elismerő levél van kezemben, mely a tisztelt közönség megélégedését nyiWánitja. Ablak-szelló'ztetők árai: 'S^J!^K - Rendes ablakok, iskolák, intézetek és magánlakásokhoz - 13 K. — Könnyebb szimpla ablakokhoz 9 K. ­A szerkesztésért felelősek : Révai Lajos dr. Stiller Mor dr V.. Kálmán-utca 16. v„ Rudolf rakp: rt 3.

Next

/
Thumbnails
Contents