A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 26. szám - Az ipari titok védelmének szüksége

A JOG 103 Bűnügyekben. A kir. főügyésznek a kir. ügyész által használt felebbezés visszavonása tárgyában tenni kivánt nyilatkozatát a B. P. 396. §. második bekezdése értelmében annak a « kijelentésével* kell megtennie, hogy a felebbezést visszavonja, amiből következik, hogy az idézett törvény e részben nyilt és kifejezett nyilatkozattételt kiván ; a kir. főügyésznek abból a tényből tehát, hogy a felebbezés fenntartására vonatkozóan felemiitette azt, hogy a felebbezés egy részéhez hozzájárul a többi részét pedig hallgatással mellőzte, még nem lehet azt megállapítottnak venni, hogy az ügyészi felebbezést a hallgatással mellőzött részben visszavonta és pedig annyival inkább nem, mert ez a malasztás, ha ez előbb helyre nem hozatott, — a felebbviteli főtárgyalás megkezdésekor is pótolható. A m. kir Kúria (1906. június (3. 5,888/B. 1906.) erőszakos nemi közösülés kísérletének büntette miatt vádolt K. Péter ellen a nagyváradi kir. törvényszék előtt 1905. évi március hó 14-én 4,877. sz. a., a nagyváradi kir. Ítélőtábla által pedig 1905. évi november hó 7-én 2,376. sz. a. elintézett bűnvádi perben következő végzést hozott: A semmisségi panasz elutasittatik. Indokok: Közvédő az itélet ellen, a B. P. 384. §. 11. pontja alapján, mert az itélet törvényszerű vád nélkül hozatott, és a B. P. 385. §. 1. b) pontja alapján, az eltérő minősítés miatt semmisségi panaszt jelentett be. Tekintve azonban, hogy a főtárgyalási jegyzőkönyv tartalmából kitetszőleg a kir. ügyész vádlott ellen, — a bizonyítási eljárás befejezése után, — a btk. 232. §-ba ütköző erőszakos nemi közösülés kísérletének büntette miatt vádat emelt és igy az itélet törvényszerű vád alapján hozatott, — tekintve továbbá, hogy habár a kir. főügyész az 1905. évi május hó 4-én 1,118. sz. a. kelt nyilatkozatában csak azt jelentette ki, hogy a kir. ügyész által a B. P. 385. §. 3. p. alapján bejelentelt felebbezéshez járul, mégis ezt a kijelentést olyannak, mintha a főügyész, az ügyész felebbe2ését, a hallgatással mellőzött részében visszavonta volna, nem tekinthető azért, mert a kir. főügyésznek a kir. ügyész által használt felebbezés visszavonása tárgyában tenni kivánt nyilatkozatát a B. P. 396. §. második bekezdése értelmében annak a kijelentésével kell megtennie, hogy a felebbezést visszavonja, amiből következik, hogy az idézett törvény e részben nyilt és kifejezett nyilatkozattételt kiván. A kir. főügyésznek abból a fényéből tehát, hogy a felebbezés fentartására vonatkozóan felemiitette aít, hogy a felebbezés egy részéhez hozzájárul, a többi részét pedig hallgatással mellőzte, még nem lehet azt megállapítottnak venni, hogy az ügyészi felebbezést a hallgatással mellőzött részben visszavonta és pedig annyival inkább nem, mert ez a mulasztás, ha ez előbb helyre nem hozatott, a felebbviteli főtárgyalás megkezdésekor is pótolható, — amint ebben az esetben az tényleg pótoltatott is, — tekintve végre, hogy a kir. ítélőtábla azokat — a kir. Kúria határozatának is alapul szolgáló tényeket fogadván el valóknak, hogy vádlott sértettet abból a célból, hogy vele házasságon kivül nemileg közösüljön, erőszakkal egy kertbe vitte, ott földre vágta, szándékát azonban a sértett ellentállása miatt végre nem hajthatta, — ezen valóknak elfogadott tényekből kifolyólag a vádbeli cselekmény a kir. Ítélőtábla által helyesen minősíttetett : mindezeknél fogva a semmisségi panasz mint alaptalan a B. P. 437. §. negyedik bekezdéséhez képest elutasítandó volt. A m. kir. közigazgatási biróság elvi jelentőségű határozatai. A magyar királyi közigazgatási biróság általános közigazgatási osztályának XII. számú döntvénye. Kérdés: Az állandó ellátás és temetési járulék megilletik-e az 1885: XI. törvénycikk 34. és 53. §§-ai alapján az öt évet meghaladó szolgálat után 2 évi fizetéssel végkielégitett állami alkalmazottak özvegyeit és gyermekeit és ha igen, miképen kell azt megszabni és folyósítanir Határozat: Az öt évet meghaladó szolgálat után 2 évi fizetéssel végkielégitett állami alkalmazottak özvegyeit és gyermekeit az 1885 : XI. törvénycikk 34. §-a alapján állandó ellátás és ugyanezen törvény 53. §-a értelmében temetési járulék illeti meg. Az állandó ellátás az 1885. évi XI. törvénycikk rendelkezései szerint szabandó meg a törvény 46. §-ában felállított azon korlátozással, hogy az özvegy és gyermekek járandósága sem egyenkint, sem együttvéve nem lehet nagyobb annál a nyugdijösszegnél, mely a férjet illetve atyát a végkielégítés alapjául szolgált javadalmazás és tíz évi szolgálat után megillette volna. Ugyanez az összeg szolgál alapul a temetési járulék megállapításánál. Az ily módozatok mellett megszabanbó özvegyi nyugdíj, gyermeknevelési járulék és temetési járulék folyósításának idejére nézve, az 1885. évi XI. törvénycikk 17. §-ának rendelkezései irányadók, az állandó ellátásra vonatkozó oly korlátozással, hogy, ha a végkielégitett állami alkalmazott a tényleges szolgálat alól történt felmentéstől számított két éven belül hal meg, az özvegyi nyugdíj és gyermeknevelési járulék csak ennek a 2 évnek elteltével folyósítandó. Indokok: Az 1885. évi XI. törvénycikk 34. §-a szerint kétségtelen, hogy a nő illetve gyermekek, a férjnek (atyának) már 5 évi^ beszámítható szolgálata alapján állandó ellátásra szereznek igényt A vitássá tett jogkérdés azonban az, vájjon ezen ellátás csak az esetben illeti-e meg az özvegyet és gyermekeket, ha a férj, illetve atya 5 évi szolgálata után, de 10 évi szolgálatának betöltése előtt a tényleges szolgálat tartama alatt hal meg, vagy pedig akkor is, ha a férj (atya) annak következtében, hogy az 1885. évi XI. törvénycikk 20. §-ának a) és d) pontjaiban említett ellátási feltételek a 10 évi szolgálati idő betöltése előtt állanak be, a törvény 28. §-a alapján beszámítható javadalmazásának két évi összegével végkielégittetett ? Azt kell tehát eldönteni, hogy a férj (atya) végkielégítése olyan jogi tény-e, melynek dacára bizonyos feltételek mellett a nő és gyermekek ellátási igénye továbbra is fennáll ? Igaz ugyan, hogy a törvény indokolása az özvegyekre és árvákra azért tartja méltányosnak a nyugdíjigény megszerzésére feltételkép kikötött szolgálati időt 5 évre leszállítani, mert azok, kik 5 — 10 szolgálati év közben halnak meg, jobbára kisebb javadalmazásu alkalmazottak, s számuk viszonylag csekély, és igy ezen humánus rendelkezés nem fog az államkincstár jelentékeny megterhelésével járni. Habár azt is el kell ismerni, hogy a nőnek és gyermekeknek megszerzett ellátási igénye nem feltétlen, mert a törvény 5. §-ában felsorolt esetekben a törvény világos rendelkezése szerint, nem csak maga az állami alkalmazott, de özvegye és árvái is minden ellátásra való igényüket elvesztik: mégis az az álláspont, hogy állandó ellátás 5 évi szolgálat után csak a szolgálat tartama alatt elhunyt állami alkalmazott özvegyét és gyermekeit illetné meg, a törvény rendszeres (systematikus) magyarázati módszeren nyugvó érveléssel össze nem egyeztethető. Az, hogy a törvény indokolása nem merítette ki az összes eshetőségeket és csak az 5—10 évi szolgálat közben figyelembe jöhető halálozást emelte ki, döntő érvül nem szolgálhat. Nem szolgálhat pedig egyfelől azért, mert valamely törvény javaslatának indokolása a törvény értelmének megállapításánál hasznos felderítő segédeszközül szolgálhat ugyan, de döntő sulylyal nem bírhat, mert az indokolás célja csak az, hogy a törvényhozás tényezőit világosítsa fel, a törvényhozás pedig nem az indokok felett fejezi ki akaratát, hanem a törvényhozás akarata magában a törvényben jut kifejezésre, mely elválva az indokolástól, az indokolásban kifejezett alanyi felfogástól, önállóan és függetlenül van hivatva élő jogszabályt alkotni. De nem bír a jelen esetben azért sem nyomatékos sulylyal az indokolás, mert ez a javaslat intézkedését csak a legközönségesebben előforduló eshetőséggel akarta megvilágítani, midőn a férjnek (atyának) a tényleges szolgálatban előforduló halálozási esetét emeli ki. Éppen nem kivánt ezen exempliíicativ természetű megjelöléssel minden előfordulható esetet kimeríteni. Az indokolásban felhozott humanitárius és egyéb szempontok pedig ép ugy illenek a végkielégitett férj (atya) elhunyta után bekövetkező nyugdíjazásokra is. Sőt a törvény végrehajtására elsősorban hivatott pénzügyminisztert is főleg ezen többi szempontok vezették, a midőn ujabb időben körrendeletileg is kimondotta ugyanazt, amit jelen döntvény határozati része tartalmaz. Körrendeletének alkalmazását ugyan további intézkedésig a pénzügyminiszter felfüggesztette, de ennek indokául az állami számvevőszék elnökéhez intézett iratában főleg azt hozza fel, hogy az 1896. évi XXVI. törvénycikk 83. §-a értelmében az érdekelt feleknek módjukban áll az 1885. évi XI. törvénycikk rendelkezéseire alapított esetleges ellátási igényeiket, a közigazgatási bírósághoz intézendő panasz utján érvényesíteni. A kérdés eldöntésénél különösen figyelembe kellett venni azt az érvet, hogy a törvény 5. §-a az özvegyi és gyermeknevelési ellátási igény elvesztését oly esetekre mondja ki, midőn a férj (atya) nyugdíjigénye az állammal szemben saját ténykedése folytán szűnik meg, és pedig oly ténykedése folytán, mely az igény alapját — a szolgálat által szerzett érdemet — magára az alkalmazottra nézve is megsemmisíti. Ámde ettől az igénymegszünéstől lényegeser különbözik és éppen ezért egészen más mérlegelés alá esik a végkielégítés, mely nem semmisiti meg a szolgálat által szerzett érdem jogalapját és amelyről a jelen esetben van szó. A törvény 20. §-ának a) és d) pontjai szerint az állami alkalmazottra nézve megállapított ellátási feltétel bekövetkezése esetén ugyanis az illető alkalmazottnál annak akaratától függetlenül talál alkalmazást a törvény 28. §-ának azon rendelkezése, hogy amennyiben 10 évi szolgálattal még nem bíró, 5 évi szolgálaton tul két évi javadalmazással végkielégitendő. Ezenkívül figyelemreméltó érv az is, hogy a törvény egyetlen szakasza sem rendelkezik arról, hogy az ekkép végkielégitett alkalmazott özvegyeinek és árváinak ellátási igénye megszűnik, pedig a törvény az özvegy és árvák ellátási jogosultságának megszűnési eseteit kifejezetten sorolja fel. Ez amellett bizonyít, hogy midőn az ellátási igény megszűnését a törvény kifejezetten nem rendeli el, azt indokoltan abba belemagyarázni már csak azért sem szabad, mert általános