A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 24. szám - Előleges (praejudicialis) büntetőjogi kérdések a polgári perben - A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődése [9. r.]

190 A JOG azóta, amióta a szabadságra törő nemzetek az emberi jogokat kivívták. Hiszen ma a politikai értelemben már szabad embcrnek a megélhetésre, a fentartásra való joga, az ideál; ebben merül ki a legnagyobb probléma; a socialismus. A munkára való jog ma az, ami annak idején szabadság, egyenlőség, testvériség volt. Ha tehát a jogfejlődés feladatának magaslatán akar állani, elő kell készítenie a haladás útját, vegye védelmébe a munkát, juttassa kifejezésre a közgazdasági problémák főranguságát. Ma már kétségtelen igazság, hogy a jogfejlődés egyetlen igazolt irányítója : a gazdasági elv. Kimutatta a tudomány, hogy a legfontosabb jogi intézmények alapja : a gazdasági célszerűség. A hatalmi gondolat, az uralkodás eszméje, a legfőbb világrend-féle megoldás ma már csupán mese. Érdekes, hogy ez a változás visszatükröződik akadémikus jelenségekben is. Így például bevett szabály volt, hogy a tulajdon nem egyéb, mint a dolog felett való legteljesebb hatalom, mely a tulajdonos kezében van. Ezt ledöntötte az a tisztult felfogás, hogy a tulajdon nem is hatalom, csak engedély arra, hogy a tulajdonos a dologgal ugy tegyen, amint az gazdasági céljainak megfelel, akkor, amikor az emberiség többi része ebből a rendelkezési jogból ki van zárva. A hatalom tehát nem a tulajdonosnál van, hanem az emberiség többi részénél, amely jónak látja az ilyen berendezkedést. Ebben is látszik a hatalmi momentum eltávolodása és a gazdasági eszmének, mint verbum regensnek térfoglalása. Ezenkívül erősen domborodik még ki ebben a változásban a demokratisáló vonás, amely abban nyilvánul, hogy az a hatalom, amiből a tulajdonjogot magyarázták, mindnyájunk kezében van, nem pedig, mint a régi elmélet szerint, a tulajdonoséban. Valamikép önként jut kifejezésre e változásban : a célszerűség elvének érvényesülése is és így a gazdasági okszerűség irányítja az ujabb jogpolitikai felfogást. Pouillet, a nemzetközi állandó ipari jogvédelmi bizottságnak, a nemzetközi szövetségnek és a francia ipari jogvédelmi egyesületnek elnöke, ki a felebbezési bírósági ügyvédi kamara elnöke volt sokáig, az 1900-i ipari jogvédelmi kongressus megnyitó beszédében mondta a következőket: « Tűnjék bár el a /öld színéről valaha a tulajdon intésménje, fórültessék bár ki törvényeinkből és erkölcstanunkból az enyém, tied fogalma, a feltalálónak jogát találmányának termékére, bár más név alatt is, minden jogrendszer fenn fogja tartani. Mert a feltaláló, nemcsak hogy nem vesz el semmit a nemzeti vagyonból, lianem ellenkezőleg gyarapítja azt.» * Hogy az ipari immateriális vagyon tulajdoni védelme mennyire megfelel napjaink szellemének, azt ugyancsak Pouillet az 1900-i tanácskozások alkalmával egy ülésen a következőkben fejtette ki igen érdekesen: (íNagyon szerencsésen választottuk meg az időt arra, hogy a feltalálónak hathatós megvédését követeljük a törvénytől minden országban. Mindenütt erős a panasz a tőke mindenhatósága miatt, mindenütt nagy a törekvés arra, hogy a munkás, az alkalmazott, vagyis a gyenge, a töke ellenében védelmet találjon. A szabadalmi okmány például csodálatosan megfelel ennek az áramlatnak, mert a töke hatalmát ellensúlyozni képes. Tegyük a szabadalom megszerzését könnyebbé, és olcsóbbá és akkor egy szerencsés, uj eszme fényesen oldja majd meg azt a kérdést, hogy a kisiparos, ki egy uj terméknek vagy uj eljárásnak feltalálója, szabadalmi okmányának védelme alatt holnap szerencsés versenytársa, sőt a sokkal gazdagabb és hatalmasabb gyárosnak kollegája legyen, kitől még tegnap munkát kellett vállalnia.» Es ami áll a szabadalomra, ugyanazt lehet mondani Pouillet szerint a gyári védjegyre. Előleges (praejudicialis) büntetőjogi kérdések a polgári perben. Irta RÉVÉSZ BÓDOG dr., sátoraljaújhelyi ügyvéd. Azt a kapcsolatot, melylyel a polgári és büntető jogkörök egymáson kölcsönösen átszövődnek, ugy polgári-, mint bűnvádi perrendtartásunk felismerte. E kölcsönhatási a bűnvádi perrendtartás messze kiterjedőleg honorálta s a büntető b'rót széleskörű civilis jurisdictióval ruházta fel. Mellőzve a Bp. számos idevágó szakaszát, kiemeljük az 1896 : XXXIII. t.-c. 7 >:-át, melynek 1. bek. szerint «ha annak megállapítása, hogy forog-e fenn bűncselekmény és milyen, valamely köz- vagy magánjogi kérdésnek előleges eldöntésétől függ: a büntetőbíróság e kérdésben a jelen eljárás szerint határoz». Mig a Bp. 490. i;-a akként rendelkezik, hogy «ha a vádlott bűnössége valamely vele kötött jogügyletnek teljes vagy részleges érvénytelenségét vonja maga után, a büntetőbíróság, amennyiben a bizonyító eljárás eredménye erre biztos alapot nyújt, a jogügyletet egészben vagy részben érvénytelennek nyilvánítja és az ebből folyó jogkövetkezmények iránt is határoz». E §-al a büntető bíróság jogköre mélyen belenyúlik a polgári bíróság jogkörébe, mert nem csupán a jogügyletet nyilváníthatja érvénytelennek, de az érvénytelen jogügylet jogi következményei is érvénytelenek lévén : a 490. §. szerint a büntető bíróság ezt is kimondja; igy pl. elrendeli a hamis okirat alapján eszközölt telekkönyvi bejegyzés törlését. Mint fentebb emlitém, a polgári és büntető jogkörök egymáson való átfonódását polgári perrendtartásunk is felismerte, ennek consequentiájakép azonban nem, vagy legalább is nem kellő mértékben szabályozta, - mikép azt az imént kifejtettek szerint a bűnvádi perrendtartás teszi — a polgári bíróságnak büntetőjogi kérdésekben való juridlictióját. Erre vonatkozólag ugyanis csupán egy partialis intézkedést találok perrendünkben s szabályozza ezt a perrendtartási novella 73. §-a, mely a büntetendő cselekmény alapján való perújítás esetében a polgári pernek a büntető eljárás előzetes megindítása nélkül leendő megujithatását is megengedi, ha a büntető eljárás bármely ok miatt meg nem indítható s ilyenkor az ujitott polgári pernek birája a perújítás kezelésével kapcsolatosan dönti el a polgári perre befolyással bitó azon kérdéseket, melyek különben büntető uton lettek volna megállapitandók. A polgári eljárásban az alapper folyamán felmerülő büntetőjogi kérdések esetében követendő eltárásról az 1868 : LIV. t.-c. 10. és 1893:XVII1. t.-c. 44. §-ai intézkednek. Mindkét felhívott törvényszakasz egyértelmüleg a eriminalis kérdésnek eldöntését a büntető bíróságnak jogkörébe utalja. Mi történjék azonban abban az esetben, ha valamely fenforgó ok következtében bűnvádi eljárásnak nincs helye? így, ha az elhunyt egyén helyett örököse lépett fel felperesként s ez esetben függ a per eldöntése a felperesi jogelőd oly tényeitől, melyek megállapítása büntető eljárásnak képezi tárgyát. Ha például alperes, a kölcsön jogcímén felperesként fellépő örökössel szemben, az uzsora fenforgását vitatja s a per adatai alperes védekezését támogatják ? Itt nyilván a polgári per folyama alatt büntetésre méltó cselekmény jelenségei merültek fel, úgyde az uzsora vétségének megállapítása a büntető bíróság jogkörébe tartozik. Perrendszerüen járva el tehát, a polgári bíróságnak ugy a rendes, mint sommás eljárás szerint, a per tárgyalását a büntető eljárás befejezéséig fel kellene függesztenie. Am a jelen esetben a bűnvádi eljárás folyamatba sem tehető, mert az állítólagos uzsoraügyletet kötött kölcsönadó felperesi jogelőd meghalt. Mi történjék ebben az esetben? Mi történjék akkor, ha a polgári per eldöntésére befolyással biró büntetőjogi kérdések merülnek fel, de a büntető eljárás megindítását bűnvádi perrendünk kizárja? Polgári perrendtartásunk e kérdést nem szabályozza, miért is e hézag akként pótlandó, hogy ha a bűnvádi eljárás megindításának törvényes ok alapján nincs helye, e büntetőjogi kérdés eldöntése, de lege ferenda, expressis verbis a polgári bíróság jogkörébe utalandó. Külföld. A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődése. Irta THÓT LÁSZLÓ dr. s/ (Folytatás.) Antonio Gómez, akit korában «a jogtudósok fejedelmének)) neveztek, v-Commentarius ad legem poenalem» cimü munkájában (1693), a gyakorlati irányt az elméletivel egyesitette s igy tárgyalta a büntetőjog fontosabb és alapvető kérdéseit. Különösen a beszámítás és a gyilkosság kérdésével foglalkozott bővebben. Az előbbire vonatkozó fejtegetései közül figyelmet érdemel az, amely szerint a kiskorúság, a huszonötödik életév betöltéséig, mindig enyhítő körülményt képez. A gyilkosságról szólva, azon általános szabályt állítja föl, hogy annak minden részese egyenlően büntetendő. Igy, azonos büntetés alá kell vonni a fölbujtót és a tettest is, de csak akkor, ha a bűntett elkövettetett. Mégis mentességet enged oly esetben, amidőn a fölbujtott egyén «ténybeli tudatlansággal cselekedett)) és midőn a fölbujtó és a tettes között házastársi, vagy szülői, illetve gyermeki visszony van; kivéve, ha «oly súlyos bűncselekményről van szó, amelynek a törvénytelensége nyilvánvaló)). A fölbujtó — szerinte — megmenekszik a felelősségtől akkor, ha a megbízást (fölbujtást) idejében visszavonja, vagy ha a bűntett nem követtetett el; azonban ennek nincs helye a ((kegyetlen bűntetteknél)), amennyiben azoknál csak a büntetés enyhítését eredményezheti. Ugyantzen szabályokat kívánja alkalmaztatni arra nézve is, aki a fölbujtatást tanácsadás, vagy rábeszélés által követi el. A bűnsegéd felelősségéhez megkívánja, hogy annak a cselekménye «a bűntettre legyen irányítva és