A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 13. szám - Az olasz büntetőjogi irodalom fejlődése [4. r.]

A J Külföld. Az olasz büntetőjogi irodalom fejlődése )C (Folytatás.)*) A büntetésnek -- Romaguosi szerint — tisztán arra kell szorítkoznia, hogy a jövendőbeli bűntetteket megelőzze, nem pedig arra, hogy a már elkövetéseket megbüntesse, mert egy elkövetett cselekmény és egy olyan egyén megfenyitése között, aki a jelenben nem követ el büntettet semmi összefüggés sincsen, i A Romaguosit követő olasz kriminálisták között említést érdemel: a Paolo Risi is, aki a/ustitutioues juyis cri/uinaüSD cimü munkájában többnyire a Beccaria elveit vallotta. Ugyancsak a Reccaria és a Romagnosi nyomdokain haladt Cremani is, aki — mint Buccelloti megjegyzi4) — vDe jure criminalin cimü, 1791-ben megjelent munkájával, a régi iskola utolsó bajnoka volt. A bűntettről szólva, élesen elhatárolta a természeti büntettet a polgári bűntettől. Hasonlóan különbséget tett az erkölcsi és a politikai rossz között is. Bűncselekménynek csak azon cselekményt tekintette, amely társadalmi kárt idézett elő. A dolus fajainál különbséget tett a dolus commissionis és a dolus omissionis között. A huszonötévnél fiatalabb egyének számára, a «köiinyü mulasztásból* származó bűncselekményekért teljes mentességet, az impetusban elkövetett cselekményekért pedig enyhe beszámítást követel. Nem tartja beszámithatónak azon cselekményt sem, amelyet valamely társadalmi törvény nem a természetjogból vezetett le s amelyről egyesek (nők, kiskorúak, idegenek) tudomással nem birtak. Poggi v-Elemeuta juris értttttnalís* cimü (1792.) munkájában szintén a régi iskola hivének mutatkozik. Figyelemreméltó a beszámításról szóló fejezete, amelyben a büntetés enyhítését követeli az elmebetegek, a bárgyúk és az epileptikusok számára. Hamuim v-Iiistitutioncs juris criminalis* cim alatt (1793.) közrebocsátott munkájában a klassikai iskola elveit hirdeti. A büntetőjogi elméletek közül, az absolut elméleteket fogadja el. Tanait többnyire az erkölcsiségalapján fejtegeti s az egyes fogalmakat is erkölcsi alapon magyarázza s közben psychologiai momentumokra is utal. Érdemes megemlíteni a Paoletti munkáját, amely «.lnstitutiones theorico-practicae criminalesn cim alatt 18U5-ben jelent meg s amely rendszeresen tárgyalja a római, kánoni és a középkori törvényeken s a praktikusok és az ujabbkori írók műveiben kialakult büntetőjogot. Nagy tekintélyre tett szert a Nani <s.Principii di giúrisprudenza criminale* (Milano 1822) cimü munkája is, amelyben a büntetőjog alapelveit részletesen fejtegeti. Figyelemreméltóan osztályozza a dolust, a bizonyítás szempontjából s ő az első az olasz irók között, aki a dolus personalist, a dolus reálistól élesen elkülönítette. A bűncselekmény elbírálásánál figyelmet kíván ugy a szándékra, mint a véghezvitelre, vagyis a büntettet ugy subjectiv, mint objectiv oldaláról kívánja elbírálni. Pellegrino Rossi, az olasz jogiiodalom egyik büszkesége, *Traité de droit pénal* cimen, Párisban (1829) bocsátotta közre korszakalkotó munkáját, amely csakhamar (1832) olaszul is megjelent. Rossi rendszere eklektikus. Az emberi igazságot a társadalmi rend egyik elemének, az általános igazságot pedig az erkölcsi rend egyik tényezőjének tekinti s hozzáteszi, hogy «az emberi igazságszolgáltatás tökéletlen lényekre van bizva, ellenben az erkölcsi igazságszolgáltatás a végtelen Lénynek a tulajdonsága.* A Rossi rendszere tehát — amint látjuk — két alapelven épült fel: az erkölcsiség és a társadalom alapelvén. Mig egyfelől azt állítja, hogy «a büntető igazságszolgáltatás természetes hatásai: az oktatás, a megfélemlítés és a javulás, addig a büntető igazságszolgáltatásnak három helyzetét, illetve határát jelöli meg, u. m. a büntetés belső igazságosságát, a hasznosságot és a társadalmi föntartás elvét. A társadalmi igazságszolgáltatást szükségesnek tartja, mert annélkül a társadalom nem állhat fönn, holott azt az emberi természet megkivánja.» Rossi, rendszerével megalapítója lett a francia iskolának, amelynek kiválóbb tagjairól (Ortolán, Hélie, Haus, Trébutien, stb.j más alkalommal fogunk szólani. Mig Rosmini az absolut elméletet hirdette s mig Rossi az eklekticismussal igyekezett kiengesztelni az ellentéteket, addig Carmignani $Elemen$a juris críminalisy> cimü munkájával (Pisa 1823.) a klasszikái iskola elveit juttatta diadalra. *) Előző közlemény a 12-ik számban 4) elnstituzioni di Diritto e di Procedúra Penale». Milano 18.Sk 109-110. I OG m A Fiiangieri eszméit hirdetve, elfogadta fíentham-nek a büntető igazságszolgáltatásra vonatkozó relatív elméletét, hozzátéve, hogy «ahol az egyesek azon törekvésének, hogy — nagyobb gyönyör céljából — a rendet megzavarják, nem volna határ szabva, ott a társadalom nem alakulhatna meg s nem tarthatná fönn magát». A polgárok józanabb és erkölcsösebb részének kötelessége, hogy politikai rossznak tekintsenek minden, a társadalom objectumával ellenkező cselekményt s hogy azokat, mint bűntetteket, megtorolják. «Tehát a büntető törvények a politikai szükségességből származnak, amely a társadalmi akaratot arra vezeti, hogy bizonyos cselekményeket, mint bűncselekményeket tilalommal sújtson*. Carmignoninál tehát a büntetési jog nem egyéb, mint politikai szükségességi jog; ezen jogot az emberi érzelmek jellege és a politikai aggregátum biztonsága kívánja meg. «Az emberi érzelmek jellege — igy szól — a jónak a reményére és a rossztól való félelemre indít s hogy a társadalom is minél kevesebbet szenvedjen a rossztól és hogy a közjót előmozdítsa, szükséges, miszerint a szabadságot a társadalmi szükségletek határai közzé szorítsa. Ebből a szempontból tekintve, helyesen definiálta Beccaria a büntetéseket, midőn azt mondotta, hogy << azok a bűntett elleni politikai akadályok*. A büntetések közül helyteleníti a halálbüntetést, noha azt egy előző munkájában1) hasznosnak és szükségesnek tartotta. Carmignani elméletét követték : Pagano («Pincipii del Codice Penalen, Lugano 1837), Giuliani (t fstituzioni del diritto criminale>•>, Milano 1840j, Nicolini (v-Ouistioni dl diritton, Nápoly 1840), Mamiani [vlntorno alle origini del diritto di punirc*, Nápoly 1840.), Buonfanti («Manualc di diritto penale*, Firenze 1844), Arábia («Priucipii di diritto penale*, 1854), Casalis (aCommentario sul codice penale italiánon, 1856.) és Roberti {yCorso di diritto penale di duc Sicilie*, Palermo 1858.) Tl/ót László dr. (Befejező közlemény a jövő számban.) Nyilt kérdések és feleletek. Az öröklési jog köréből. - Kérdés. Egy atya végrendelkezik és mert egyik fiának több elintézetlen anyagi ügye volt, hogy — szerinte — ezen ügyek rendezésére szorítható ne legyen, — három gyermeke lévén — vagyonának egy harmadrészét nevezett fia születendő gyermekeinek hagyta. A végrendelkező meghalt, hagyatéka letárgyaltatott és a hagyatéki bíróság a hagyaték egy harmadrészét, a végrendelethez hiven, a nevezett fiu születendő gyermekeinek adta át. Megjegyzem : méhmagzat sem volt. Miután a «születendö gyermekek* sem physikai, sem jogi személyt nem képeznek, helyt állhat-e a fenti bírói intézkedés ? Egy ügyvéd Vegyesek Előfizetés a A yOG-ra. Azon vidéki t. előfizetőink, akiknek előfizetése lejárt, mai számunkkal postautalványt kapnak, amelylyel szíveskedjenek hozzánk juttatni az előfizetési pénzeket. Manilában magyar honos által elkövetett sikkasztás esetén a Kúria jelöli meg az illetékes bíróságot. A sanghai-i cs. és kir. osztr.-magy. fó'consulatusnak az igazságügyminiszterhez intézett jelentése szerint A. Ernő magyar honpolgárt, jelenleg sanghai-i lakost, F. és K. manilai cég feljelentése szerint nyomatékos gyanú terheli, hogy nevezett cég kárára, mint annak pénztárosa 800 arany dollár, azaz körülbelül 4,300 K. erejéig sikkasztást követett el. Egyúttal a sanghai-i cs. és kir. osztr.-magy. főconsulatus annak a magyar bíróságnak a megjelölését is kérte, mely ez ügyben az ítélethozatalra illetékes. A B. P. 25. §-ának utolsó bekezdése szerint «A külföldön területenkívüliséget vagy személyes mentességet élvező magyar honosnak ott elkövetett bűncselekménye tekintetében az a magyar bíróság illetékes, amelynek területén a terhelt legutóbb lakott, s ha ily lakóhely nem állapitható meg, a budapesti bíróság*. A B. P.-nek ez a rendelkezése azonban a jelen esetben nem alkalmazható, mert A. Ernő a kérdéses bűncselekményt az Eszakamerikai Egyesült-Államok területén Manilában, tehát oly helyen követte el, ahol a magyar állampolgárok területenkívüliséget nem élveznek. Minthogy továbbá az 1902. évi 4,791. M. E. sz. rendelet szerint a sanghai-i cs. és kir. főconsulatus saját kerületében a consuli bíráskodást a törökországi cs. és kir. főconsulatusnál a consulatusoknál hatályban levő szabályok szerint gyakorolja, ezek a hatóságok pedig 1891, évi XXXI. t.-c. 10. §-ának 3. pontjánál fogva jelenleg is követendő 1885. február 3-án, 3,503. sz. kelt lg. miniszteri rendelet szerint magyar állampolgárt terhelő bűntett vagy vétség esetében csak az elönyomozatot teljesitik s ennek eredményét rendszerint a vádlottal együtt az illetékes magyar bírósághoz 1) sSaggio di yiurisprudenza criminale.» Pisa 1795.