A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 11. szám - Az olasz büntetőjogi irodalom fejlődése [2. r.]

X JOG 85 másokra átruházza. A szerzői jog kiterjesztése 50 esztendőre szerző halála után túlságosan gátolja az eszmék szabad diffusióját, mig viszont a forditás-jog korlátozása nem indokolt oly módon, amint azt a mi törvényünk teszi. A bitorlás miatti büntetések jelenlegi joggyakorlatunk alapján kizárólag a kiadót érik, pedig rendszerint az átdolgozó rosszhiszeműsége szorul megtorlásra. Felveti az eszmét, hogy a visszaesőket súlyosabban kellene büntetnünk. A kártérítés összegének megállapítása a mai szervezet mellett nagyon is hiányos. Az országos szakértői bizottság véleményének kikérése mellett a bíróság ugyanezen bizottság tagjait hallgatja ki szakértőknek. Rehatóan foglalkozott felszólaló a Németországgal való szerződéssel, amelyet a törvényhozás hebehurgyán hagyott jóvá, anélkül, hogy ennek nagy horderejével tisztában lett volna. Rátér azután a berni egyezményre és kívánatosnak tartja, hogy az egyezményhez hazánk is csatlakozzék, mert a fordítói jog korlátozása folytán a selejtes munkák áradatától volnánk megkímélve és hazai irodalmunk tevékenysége is nagyobb tért találna az érvényesülésre. Végül pártolja a felvetett eszmét, melyet az egyesület választmánya elé kiván utalni. Az ilykép megindítandó aakétszerü tárgyalásra az összes szakköröket kellene bevonni. A Jogvédő Egyesület vagyontalanok részére február 1. óta este ti—8-ig rendszeres inspectiót tart. Eddig ezen hivatalos órákban többnyire az iroda írnoka vette fel a tényállásokat ügyvédeknek való kiosztás végett, gyakran pedig, bár nem rendszeresen, az Ügyvédjelöltek Egyesülete látta el az inspectiót tagjai utján. Február 1. óta minden este egy-egy e célra külön felkért ügyvéd vagy ügyvédjelölt helyettese tart inspectiót. A lefolyt hónapban az ügyvédi kamara választmányának tagjai végezték ezt az emberbaráti működést, követésre méltó példát mutatva a kar többi tagjainak. Különösen dicséretre méltó, hogy igen sok választmányi tag személyesen végezte az esti fárasztó munkát, — nevezetesen Szivák Imre dr. a kamara elnöke, egyúttal a Jogvédő Egylet alelnöke, Fittler Dezső dr., Graber Károly dr., Gyöngyösi József dr., Miháhvics Béla dr., Szmik Fajos dr. választmányi tagok. A Jogvédő Egyesület legutóbbi választmányi ülésén Vavrik Antal táblai tanácselnök elnöklete alatt hálásan emlékezett meg az ügyvédi kamara választmányának ezen buzgó közreműködéséről. Március havában a Jogvédő Egyesület választmányának ügyvéd tagjai fogják az inspectiókat ellátni, később pedig azok az ügyvédek, akik erre önként jelentkeztek, és még jelentkezni fognak. A Jogvédő Egyesület választmánya ez uton is felkéri a budapesti ügyvédi kar t. tagjait, hogy akik inspectiók ellátására vállalkoznak, szíveskedjenek azt az Egyesület elnökével levélben közölni. Ha csak 300 ügyvéd vállalkozik arra, hogy egy évben egyszer az inspectiót ellátja, akkor az egyesület az eddiginél is sokkal intensivebb működést tud kifejteni. v Külföld. \ Az olasz büntetőjogi irodalom fejlődése. X (Folytatás.)*) A praktikusok munkái a XV., XVI. és XVII. században egyedüli forrásai voltak a büntetőjogi irodalomnak, amely igazi önállóságra csak a XVIII. században jutott, amidőn a bölcsészeti irány hatása a büntetőjog terén is érezhetővé vált s amidőn megalakult a büntetőjogb'ölcsésseti irány, amely napjainkban is alapját képezi az olasz büntetőjogirodalom egyik fő-irányának. Ez uj irányt Nico/aus Alfani nyitotta meg «.De jute criminaliií cimü (Nápoly, 1732) munkájával, amelyben a bűncselekmény és a büntetés fogalmát bölcsészeti alapon fejtegeti. Őt követte Vico, aki a De jure belli ac pacis* c. müvében (II. k. 20. fej.) a büntetés bölcsészeti fogalmát vizsgálta; ide sorozható még: Muratori is, aki «Dei difetti della giurisprudenzan cim alatt kiadott munkájában a korabeli büntetési rendszer fogyatkozásait ostorozta. A legnagyobb hatást kétségkívül Beccaria érte el 1764-ben «Dei delitti <? de/le penes> cimü munkájával, amely halhatatlanságát is megállapította. Beccaria föllépése a lehető legalkalmasabb időben történt. Az «igazságszolgáltatása valósággal tombolt a legválogatottabb halálnemek által ezrével kivégzett emberek holttestein. A gálya, a furca, a megbélyegzés és a többi meggyalázó jellegű büntetési nem «virágját» élte. A bíráknak engedett korlátlan sulyosbitási jog csak még rosszabbakká tette az állapotokat. Külön büntetési nemek voltak megállapítva a nemesek és a nem-nemesek részére is, amelyek természetesen az előbbieknek váltak a javára. Hozzájárult még ezekhez ama körülmény is, miszerint a vádlottat rendesen védő nélkül hagyták, ami kétségtelenül csak szaporította a halálos ítéletek számát. Ilyen körülmények között, amidőn az «igazságszolgáltatása valósággal a csőd szélén állott, legfőbb ideje volt, hogy akadjon valaki, aki fölemelje tiltakozó szavát a bíráskodás helytelen iránya ellen s hogy humánusabb eljárást követeljen *) Előző közlemény a 10. számban. az igazságszolgáltatásban. E férfiú, ki a reformeszmék mellett merészen sikra szállt: Beccaria volt. 1764. január havában bocsátotta közre már emiitett munkáját, amely — mint Calisse mondja1) — «a szerző korabeli bölcsészeti elveknek a büntetőjogra való alkalmazása, azzal a célzattal, hogy ez utóbbinak a reformálását elősegitse». Rendszeresen fejtegeti a halhatatlan szerző a polgári társadalom eredetét, a főhatalom és a büntetési jog alapját s a köz- és a természetjog számtalan más doktrínáját. Büntetőjogi elmélete jórészben a társadalmi szerződés elméletén alapszik s a büntetőjog alapjául az egyén által a társadalomra átruházott védelmet jelöli meg. A büntetésnek nem tulajdonit erkölcsi jelleget, amennyiben azt csupán repressiv szempontból tekinti s igy a bűncselekmények elbírálásánál kizárólag külső szempontokat vesz irányadókul. Nem ismerte el a társadalomnak azt a célját, amely szerint föladata abban állana, hogy a valamely erkölcstelenség által megzavart társadalmi rendet helyreállítsa; ehelyett arra törekedett, hogy az isteni igazságszolgáltatást elválaszsza az emberi igazságszolgáltatástól s hogy csupán körülírja ez utóbbinak a határait és hogy megszüntesse azon visszaéléseket, amelyeket a korabeli törvénykezés az istenség megboszulásának az ürügye alatt elkövetett. «Beccaria — mint Cantu mondja2) — isolálta az egyént és igy a szerződési élmélethez kellett ragaszkodnia, amelyben a büntetési jog határait megtalálta. Ezért mondta azt, hogy midőn a közérdek összeütközik a magánérdekkel, a társadalom kényszeritheti az illetőt a saját (t. i. a társadalom) érdekeinek a tiszteletbentartására, sőt az egyént, ha az a társadalom érdekeit megsértette, meg is büntetheti, dc arra még sincsen fölhatalmazva, hogy másnak az életét elvegye. A halálbüntetés tellát jogtalan*. A korabeli törvényhozásokat bírálva, fölsorolja hibáikat s rámutat az orvosszerekre Szerinte a törvényhozó ne mondjon véleményeket s a bíró se magyarázza a törvényt, hanem alkalmazza betű szerint. Kárhoztatja a titkos vádrendszert, az önkényes letartóztatásokat, a titkos bűnvádi eljárást, a vagyonelkobzást, a privilégiumokat és az asylumokat, valamint a kegyelmezési jogot is, e három utóbbit különösen azért, mert azok utján sok bűnös elkerüli a büntetését. Minthogy—szerinte — a bűncselekmények bebizonyítására többet ér a jogérzés, mint a biró ügyessége, azt kívánja, hogy a bíró sorshúzás utján kijelölt ülnökökkel, vagy esküdtekkel ítéljen. Szabadelvű nézeteket vall a fölségsértés bűncselekményéről is. amelyet csak az esetben kiván büntetni, ha azok tényleg sértik az államfőt. Tiltakozik a törvény által nem emiitett cselekményeknek a büntetése ellen is. Végül hevesen megtá madja a torturát és a meggyalázó büntetéseket, amelyeket absurdumnak nevez s végső következtetése ez: «Hogy egy büntetés ne legyen az egyesnek, vagy többeknek a bosszúja egy magánember ellen, szükséges, miszerint az lényegében nyilvános, gyors; szükséges továbbá az adott körülmények között a lehetségesnek a minimuma, végül a törvény által elismert és a bűncselekményhez arányosított legyen*. Beccaria föllépése nagy mozgalmat idézett elő. Műve csakkamar (1766) megjelent franciául is, a mit nyomon követtek a többi európai nyelvekre történt fordítások. Voltaire, Diderot, Hnme, Hclvetius, D'Alembert és Holbac elragadtatás sal olvasták a humánus eszméket. A berni akadémia jutalomdíjjal tünteti ki a szerzőt, // Katalin orosz cárnő pedig udvarába hivja. Munkásságának a legfőbb — és legszebb — eredménye : a XVIII. és XIX. században a büntetőjog terén megindult humanistikus irány volt, amely a büntető törvénykezést lényegesen átalakította s amelynek létrejöttében Beccaria művének oroszlánrésze volt. Megemlítjük még, hogy mint minden reform-irányt valló műnek, ugy Beccaria munkájának is akadtak ócsárlói és támadói. Ezek közül csupán Facchincit említjük meg, aki aNote ed osservazioni síd libro intitolato Dei Delitti e Dellc Penev cimű dolgozatában hevesen megtámadta Beccariat, mint aki — állítólag — művében «megsértette a vallást és a fejedelmi tekintélyt.» A francia irók között is akadt néhány, aki azt állította (pl. Linquet), hogy Beccaria másoknak az eszméit vetette papírra ; sőt voltak, akik egyenesen plágiummal vádolták. Az irigységnek és a rosszakaratnak e kicsinyeskedő megnyilvánulásai azonban mit sem vonnak le Beccaria halhatatlan érdemeiből. Beccaria-va\ csaknem egy időben lépett fel Rómában a XVIII. századbeli olasz büntetőjog egy másik — habárhatásra ') «S toriadéi diritto penale i t a I i a n o ». 305.. 300. 1. ") «Beccaria ed il diritto penale» 80. 1.