A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 6. szám - Szrájk-rendeletek

22 A JOG azt pedig, hogy a levélben volt indigó-papírt a feladáskor Grác-Í ban tették volna a borítékba, kizárja a bünperben megállapított az a tény, hogy a borítékban volt féliv indigó-papír másik felét illetőleg darabját a bakk-i postahivatalban találták meg. Ily ügyállás mellett alperest kártérítésre kellett kötelezni. Mert a postai tarifák és üzleti szabályzat IV. rész 22. § 10. a) pontja helyesen nem értelmezhető akként, hogy az átvétel megtörténte után többé kifogást emelni nem lehet. Az idézett szabályzat 11. a) pontjának abból a rendelkezéséből, hogy a posta az átvett levél kellő megtekintésének elmulasztása által az átvevőre háruló kárért nem vállal felelősséget, következik, hogy a posta felelőssségét az átvétel csak akkor szünteti meg, ha a címzett a pénzeslevelet kellő megtekintéssel már az átvétel alkalmával felismerhetett sérülés, vagy megcsonkítás dacára kifogás nélkül átvette. A lentebb idézett 10. a) pont most adott értelmezésének helyességét erősíti meg az idézett szabályzat 22. §-a 2. b) pontjában foglalt rendelkezés is, amely szerint a pósta kártérítést ad a sérülten vagy a megcsonkított állapotban átvett pénzeslevélért is, ha a jogosult átvevő kártérítési igényét a kézbesítő okiratban fenntartotta, amiből következik, hogy' a kártérítési igényt csak akkor kell fenntartani, amikor a címzett olyan pénzeslevelet vesz át, amelynek sérülése vagy megcsonkítása már az átvétel alkalmával megállapittatott. Az pedig, hogy a felperes által átvett pénzeslevél sérülése, illetőleg megcsonkítása olyan volt, amelyet az átvételkor kellő megtekintéssel nem lehetett észrevenni, kétségtelenül kitetszik ; ugy B. D.-né postamesternek a bünper iratai közölt 66. n. szám alatt kezelt csomóban 10 számmal jelölt jegyzőkönyvbe foglalt határozott vallomásából, a mely szerint ő a levélen megvizsgálás dacára sem észlelt semmi rendellenest, valamint a novai főszolgabírónak a gráci rendőrfőkapitánysághoz intézett két táviratából. Az első táviratban ugyanis a főszolgabíró a borítékot teljesen sértetlennek jelzi, s a boríték megcsonkítását második távirata szerint csak szorosabb vizsgálat után állapította meg. Ezek alapján, és minthogy az alperes nem is állította, hogy a föladó a postai tarifák és üzleti szabályzat IV. része 22. §-a J. pontjának ellenére az előirt feltételeket teljesíteni elmulasztotta volna, alperest a nem kifogásolt összegű kereseti tőke és járulékai megfizetésére kötelezni kellett. A kamatok a kereseti kérelemhez képest voltak megítélendők, annál a jogszabálynál fogva, hogy a kártérítésre jogosult teljes kárának a megtérítését követelheti; felperes pedig a feladott, de kézhez nem vett 1,000 frt gyümölcsétől a pénzeslevél kézbesítése napjától, azaz 1890. február 12-ike óta elesett. A perköltségre és ügyvédi dijakra vonatkozó rendelkezés az 1808:1.1V. t.-c. 251., 252. §-ain alapszik. A budapesti kir. ítélőtábla (1903. évi április hó 23-án 10,390/902. szám alatt) következő ítéletet hozott: A királyi Ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét indokolásánál fogva és még azért is helybenhagyja, mert a bűnvádi eljárás során a gráci cs. kir. bíróság által foganatosított nyomozás adataiból, a mint ezt a büntető bíróságok tényként meg is állapították, kiderült, hogy a kérdéses levélbe a 10 darab 100 frtos bankjegy valóban beléhelyeztetett s postára is adatott, mert továbbá azt a tényt, hogy a 2,000 korona postai kezelés alatt veszett el, a bakki postamesternőt külömben felmentő Il-od és Ill-ad bírósági Ítéletek is megállapították, amidőn az I-ső bíróságnak is ebben az irányban kifejtett tényállását helyesnek fogadták el. A m. kir. Kúria (1904 évi szeptember hó 15-én 5,275 903. szám alatt) következő íteletet hozott: A másodbiróság ítélete a benne felhívott és felhozott megfelelő indokai alapján helybenhagyatik. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Kibocsátó által az elfogadó ellen inditott váltókereset elutasittatott, mert a kibocsátó nem azzal a szándékkel irta alá a váltót, hogy annak alapján az elfogadó ellen esetleg jogokat érvényesítsen. A szegedi kir. törvényszék: (1904. március 3-án 3,568. sz.) A sommás végzés hatályában fenntartatik. Indokok: Alperes kifogásában azt adja elo, hogy a kereseti váltó egy az alperes néhai férje, az 1902. június ü-án elhalt id. N. Gy. J. által a hm.-vásárhelyi népbanktól felvett kölcsönre vonatkozóan kiállított váltó meghosszabbítására állíttatott ki. A kölcsön felvételekor kiállított váltón is alperes volt ugyan férje kívánságára az elfogadó, id. N. Gy. J. pedig a kibocsátó; minthogy azonban a kölcsönt, amelynek összege 200 korona volt, nem az alperes, hanem id. N. Gy. J. kapta, ennélfogva ez a kölcsön nem is az alperes, hanem idősb. N. Gy. J. tartozása volt, amit az el is ismert és tartozására 40 kor. törlesztést is teljesített! Id. N. Gy. J. elhalálozása után ez a tartozás a felperest, mint id. N. Gy. J. végrendeleti általános örökösét terhelte. Minthogy azonban felperes a kérdéses váltó lejártakor készpénzzel nem rendelkezett, e peres felek a váltót most már a felperes kibocsátói aláírásával többször megújították, leiperes azonban elismerte, hogy az a tartozás őt terheli és annak kifizetését magára vállalta . . A törvényszék . megállapíthatónak találta ugyan, hogy azt a kölcsönt, amelyre vonatkozóan a lejárat meghosszabbítása céljából a kereseti váltó kiállíttatott, nem az alperes, hanem néhai N. Gy. J. kapta meg és alperes a kölcsön felvételekor a hódmezővásárhelyi népbanknak adott váltót id. X Gy. J. jrántt szívességből fogadta el; magát ezt a körülményt azonban a bírósáe a felperes kereseti jogára befolyással bírónak nem találta. Felperes ugyanis nem az id. N. Gy. J. örököseként, hanem mint a kereseti váltó kibocsátója, saját jogán perel; erre való tekintettel pedig és a váltó alaki ügyleti természetéből foiyóan az az irányadó, hogy a váltószerződésre vonatkozóan jött-e létre olyan megállapodás, vagy létesült-e olyan jogi tény, amelyből foíyóan felperes e váltó értékét alperestől nem követelheti. Az a körülmény, hogy felperes, aki az id. N. Gy. J.-nek egyik örököse, akkor, midőn a kereseti váltói a hm.-vásárhelvi népbanktól beváltotta, olyan tartozást fizetett ki, amely eredetileg az alperessel szemben is az örökhagyót terhelte, azért nem akadálya annak, hogy felperes a váltó értékét alperestői követelhesse; mert alperes azzal a cselekményével, hogy az örökhagyó halála után a kereseti váltót elfogadta, e váltó értékéért a felperessel, mint kibocsátóval szemben is felelősséget vállalt. (V. T. 23. §.) Minthogy pedig B. S. tanúnak az a vallomása, miszerint felperes neki azt mondta, hogy ha az öröklött földért a pénzt megkapja, a kereseti váltót ki fogja fizetni, azért nem szolgálhat bizonyítékul arra, hogy felperes a váltótartozást alperessel szemben is magára vállalta volna, mert felperes ezt a nyilatkozatot nem az alperessel, hanem B. S.-ral, a váltó forgatájával szemben és a tanú szerint is azért tette, hogy őt megnyugtassa arra vonatkozóan, miszerint az ő forgatói váltókötelezettsége megszűnik; minthogy továbbá R. N. J. tanúnak abból a vallomásából, miszerint felperes előtte oda nyilatkozott, hogy «megverné őt az Isten, ha a Í6U koron;U a mostohájától követelné)-, nem vonható alapos következtetés arra, hogy a felek között oly megállapodás jött volna létre, mely szerint felperes a váltó értékét alperestől nem követelheti; s minthogy ekkor nem nyer bizonyítást semmi olyan tény, amely felperes kereseti jogát megszüntetné : ugyanazért az alaptalan kifogások elvetésével stb. A szegedi kir. ítélőtábla (1904. április 13-án, 1,709. sz.) Az elsőbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. A m. kir. Kúria (1905. évi január hó 5-én, 795/v. 1904. sz.) Mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztattatik és a sommás végzés hatályon kivül helyezésével felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Az elsőbiróság ítéletének indokaiban helyesen fejtette ki azt, hogy azt a kölcsönt, melyre vonatkozóan a lejárat meghosszabbítása céljából a kereseti váltó kiállíttatott, nem az alperes, hanem annak férje, illetve felperesnek atyja, néhai id. N-. Gy. J. kapta és hogy alperes az alapváltót a nevezett mint férje iránti szívességből fogadta el. Továbbá B. S. tanú azt vallotta, hogy id. N. Gy. J. az alapváltót mint kibocsátó irta alá és. az eredetileg 200 koronát kitett kölcsön annak részéről teljesített törlesztés folytán apadt a kereseti összegre. Minthogy azonban a kereseti prolongácionális váltó kiállításakor id. N. Gy. J. már életben nem volt, annak fia és egyik örököse, a felperes, irta a kereseti váltót mint kibocsátó alá, aki azt is mondotta tanúnak, hogy ha az öröklött földért a pénzt megkapja, ő fogja a váltót kifizetni; továbbá azt is vallotta nevezett tanú, hogy Cs. N. J.-tól hallotta, hogy felperes utóbbi előtt oly nyilatkozatot tett. mely szerint «megverné felperest az Isten, ha a 100 koronát az alperestől követelné*, mely körülményt Cs. N. J. tanú vallomásával megerősített. Ezeknek a körülményeknek a per egyéb adataival a S. E. T/ 64. §-a alapján való mérlegelésével a Kúria azt a meggyőződést merítette, hogy felperes nem azért irta alá a kereseti váltót mint kibocsátó, hogy annak alapján alperes mint elfogadó ellen esetleg jogokat érvényesíthessen, hanem azért, hogy az örökhagyó esedékessé vált tartozásának kifizetése későbbi időpontra halasztassék, amidőn az általa mint örökös által kifizetendő lesz, amint azt tényleg teljesítette is. Minthogy tehát felperes a . • váltóknak összegét alperes mint elfogadótól nem követelheti, amennyiben alperest e tekintetben felperessel szemben fizetési kötelezettség nem terheli: mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasítani kellett. Igaz ugyan, hogy oly esetben, amelyben az idegen váltóban a rendelvényes egyúttal az intézvényezett is, a váltótörvény szabályainak megfelelő idegen váltó nem keletkezett, mert a váltótörvény vagy saját rendeletre vagy harmadik személy rendeletére kiállított váltót ismer csak; de ennek az ugyanazonosságnak magából a váltó szövegéből kell kitűnni, ami abból félre nem ismerhető módon ki nem tűnvén, az ezzel a kifogással élő váltóadós köteles ezt a vitatott azonosságot bizonyítani. Azt a kifogást, hogy a kereseti idegen váltón az intézvényezett és rendelvényes azonos és hogy e szerint a váltó a váltótörvény 3-ik és 6-ik pontja rendelkezésének, amely szerint az intézvényezett és rendelvényesnek különböző személyeknek kell lenniök, meg nem felelne, mellőzni kellett, mert az intézvényezett és rendelvényes azonos volta tekintetében a személyazonosság magából a váltóból ki nem tűnik. A brassói kir. törvényszék, mint váltóbiróság (1904. március hó 31-ik napján 2,372. szám alatt) következő ítéletet hozott: A kir. törvényszék a Rozsnyón 19(1.3. évi augusztus hó 28-ik