A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 5. szám - Előitéletek az általános polgári törvénykönyv tervezetében. [3. r.]

37 Előítéletek az általános polgári törvénykönyv tervezetében. Irta ALEÖLDY EDE, nagybecskereki kir. járásbiró. , (Folytatás.*; A jogszabály csak akkor közelitheti meg az eszményt és csak abban az esetben érdemel szabadelvű nevet, ha a természet ntmutatását és a kor követelményed idejekorán fölismeri és alkalmazza. A családi kapcsolatnak erőltetett föntartása erkölcsi tekintetben romboló hatással jár. Csak az önkéntes kapcsolódásnak van erkölcsi súlya és a család csak abban az esetben közelitheti meg eszményképét, ha tagjai egymástól jogilag teljesen függetlenek. Ha a teljes függetlenítés jogi szempontból talán nem is lehetséges, legalább arra kell törekedni a kötelmek létesítésénél, hogy azok tartalmában a szolgáltatással szemközt megfelelő ellenérték szerepeljen. Micsoda jogi alapja van például annak a kötelemnek, mely szerint a szülő teljes korú gyermekét is, ha ez arra rászorul, eltartani köteles r A kiskorú gyermekre vonatkozó eltartási kötelezettséget ellensúlyozza a szülői hatalom joga, a gyermek pedig azért köteles szükség esetében szüleit eltartani, mert ezektől kiskorúsága idejében megfizethetlen gondozásban részesült, de más rokonok közt jogilag semmi értelme sincs az eltartási kötelezettségnek. Abban az időben, midőn a családra jelentékeny politikai föladatok hárultak, melyek alul ma már teljesen fölszabadult, a családi tűzhely körül a nemzedékek egész serege csoportosult és ennélfogva természetes, hogy a rokonságon alapuló jogok és kötelességek széles körre terjedtek. Ma már a szó szoros értelmében vett család rendszerint csak a házastársakból és a kiskorú gyermekekből áll és a többi rokonhoz több köze van a társadalomnak, mint a családnak. Ha ezeknek a rokonoknak az irányában a család terhére kötelességeket rovunk, akkor a jó barátokról, sőt talán még a szomszédokról sem volna szabad megfeledkezni, mert ezek sokszor közelebb állanak az ember szivéhez, mint a rokonok. Azoknak a rokonoknak, akiknek külön családi tűzhelyük van, egymáshoz láncolása akadályozza a család intézményének eszményi irányban való fejlődését, az embert pedig függetlenlenségében korlátozza. A családi tűzhelyhez nem tartozó rokonoknak ma már hatalmasabb támaszuk a társadalom, mint a család. A társadalom jobban, olcsóbban és könnyebben gondoskodik az egyénről, mint a család. Az egyén jólétének biztosítását sem a család, Vsem a társadalom nem végezheti ingyen, de a jutányosság tekintetében a család ma már nem versenyezhet a társadalommal. A természet útmutatása és a kor követelménye érteimében a családot mentesíteni kell azoktól a föladatoktól, melyekre a társadalom körében kedvezőbb elbánás vár. Ha a társadalom a család terheit átvállalja, természetes, hogy a megfelelő jogokat is át kell reá ruházni, mert azok a kötelességek teljesítése fejében megilletik. Ez az átruházás az egyén terhein is könnyítene, mert a társadalomnak aránylag kevesebb ellenszolgáltatásra van szüksége, mint a családnak. A család örökség cimén szedi a legnagyobb adót. Az örökségeknek azzal a részével, melyhez a rokonok alaptalanul és érdemetlenül jutottak, a társadalom csodákat tudna művelni a jótékonyság terén. Tagadhatatlan, hogy a távolabbi rokonok törvényes öröklése, jogbölcsészeti szempontból, valamikor régen indokolt volt és az emberiségnek hasznára vált, de ma már csak a megszokottság tartja benne a lelket s ha alapos vizsgálat alá vesszük, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy az intézmény, melyet vérünkkel táplálunk, régen megszűnt életképes lenni. A törvényes öröklés a tulajdon szentségén alapszik. A tulajdonos rendelkezési jogát tisztelet illeti s ennélfogva nemcsak a kinyilvánított rendelkezésnek kell hatályt tulajdonítani, hanem a kifejezésre nem jutott\akaratnak is, ha létezéséhez kétség nem fér. A törvényes öröklés szabályainak az elhalt tulajdonos vélelmezett akarátához kell alkalmazkodniok. Ez az akarat az életvisszonyok változásával kapcsolatosan átalakuláson megy keresztül s ezt az átalakulást nem szabad figyelmen kívül hagyni. Minthogy az emberi akarat nemesítésre alkalmas és minthogy erre vonatkozóan a jogtudomány is hathatós eszközökkel rendelkezik, az irányítás, melyet az erőszaktól jól meg kell különböztetni, legszebb föladatai közzé tartozik. Az bizonyos, hogy az ember akaratát általános célszerűségi és jogi szempontok is irányítják, de ahhoz sem fér két*) Előző közlemény a t-ik számban. ség, hogy az akarat irányítása tekintetében az önzés ragadja magához a vezérszerepet. A jogi és célszerűségi szempontok azt javasolják, gondoskodjunk annak a lehető megelőzéséről, hogy a halál következtében az életbenmaradottak anyagilag károsodjanak. A vagyon nemcsak az egyénnek, mint tulajdonosnak, hanem egyúttal a hozzátartozóknak, a családnak is javára szokott szolgálni. A hatás kölcsönös, mert azok, akikre a vagyon meleget sugároz, rendszerint ennek gyarapítására közvetve vagy közvetlenül közre szoktak működni. A család és a vagyon között a jog elveinek teljesen megfelelő kapocs keletkezik, melynek alapos ok nélkül való széttépésére még a tulajdonos sem lehet egészen korlátlanul jogosult. Ha a tulajdonos halála esetére a családjához tartozóknak szánta vagyonát, akkor nemcsak a szeretet követelményeit teljesiti, hanem egyúttal okosan és főképpen igazságosan gondolkozik. Ilyen akaratnak a vélelmezése abban a föltevésben gyökerezik, hogy az elhunyt józan gondolkozás és igazságszeretet tekintetében mintakép volt. Az emberek akaratának ily minta után való irányítása csak üdvös lehet. Az emiitett akarat okossága abban rejlik, hogy azokat, a kik az egyéni tulajdont támogatni szokták, megfelelően jutalmazni kéli, mert különben a magánvagyont jelentékeny erősségétől fosztjuk meg. Igazságos az akarat abból a szempontból, hogy a vagyon föntartása vagy gyarapítása körül szerzett érdemeket elismerésben részesiti. Akik a hagyatéki vagyonnal addig, a mig az örökhagyó élt, összeköttetésben nem állottak, a vagyon gyarapítására közre nem működtek és annak élvezetében részük nem volt, ezek, habár rokonai az örökhagyónak, hajszálnyival sem szereztek több érdemet az öröklésre, mint azok az embertársaik, akik az örökhagyóval vérségi összeköttetésben nem állottak. Sértő volna az örökhagyóra nézve annak a föltételezése, hogy csak azért szánta vagyonát rokonainak, mert azt érdemesebb közcéloktól irigyelte. A vélt akarat megállapításánál nemesen gondolkozó embert kell mintaképül választani. Ez az eljárás csak megtisztelő lehet az örökhagyóra. A vagyon föntartása és gyarapítása tekintetében szerzett érdemeket, valamint az örökhagyó életében a vagyon körül megszokott jogokat nem szabad figyelmen kivül hagyni, de ; egyéb szempontok a közérdeket nem előzhetik meg. Ami a rokoni szeretetet illeti, ennek magasztosságát kétségbe vonni nem lehet, de ezt a szeretetet mélyen lealacsonyítja az, ki ugy vélekedik, hogy annak pénzértéke van és hogy rokonait csak az szeretheti igazán, aki másokat ki nem állhat. A rokoni érzés és az általános emberszeretet nagyon szépen megférnek egymás mellett és a rokoni szeretet magában véve, egyéb érdem és ok nélkül, nem elég alap a törvényes öröklésre, sőt általánosságban a társadalom méltóbb és érdemesebb a törvényes öröklésre, mint a rokonok többsége. Ha a társadalom az emberek ellensége volna, mely elől I csak a család körében kereshet és találhat védelmet, akkor I valóban arra kell törekedni, hogy a társadalomtól minden 1 támogatást megvonjunk és a családot anyagi javakkal elhalmozzuk. De a társadalom ma már sok tekintetben nagyobb jóltevője az embernek, mint a család s a fejlődés mindinkább arra irányul, hogy a társadalom az ember jólétét minden irányban biztosítsa. Ennélfogva az ember terhein, melyek a család irányában fönnállanak, könnyíteni kell s a családi intézmény további erősítésére semmi szükség nincsen, sőt az emberiség boldogulásának előmozdítása céljából azokat a javadalmakat, melyekhez a család a mai visszonyok szerint érdemetlenül jut, át kell ruházni a társadalomra. Az egyén vagyonát a család részére csak abban a mértékben szabad lekötni, amely mértékben a vagyon addig, amig a tulajdonos él, a családdal összefügg. Ha a vagyon ezt a rendeltetését betöltötte, vagy ha ilyen kötelezettsége nincs, egy pillanatig sem szabad azt a társadalomtól elvonni, mert különben az általános jólét bekövetkezését késleltetjük. Ha önzésünket okosan mérsékeljük, csak látszólag hozunk áldozatot, mert egyedül a közjólét előmozdítása utján szabadithatjuk meg az egyént a létföntartás legsúlyosabb gondjaitól és nyugalmas életre csak ebben az irányban van kilátás. A törvény ne nyisson tért az önzésnek, hanem amennyire lehet takarítson el mindent az útból, ami a rossz indulatoknak táplálékot nyújthat. Minél szélesebb körre terjesztjük a törvényes öröklést, annál többen sodortatnak abba a kísértésbe, hogy örökségre vadásszanak és ahelyett, hogy a munkában keresnék boldogulásuk útját, mások halálára leselkednek. A szülőben, a gyermekben és a házastársban a szeretet fölül szokott kerekedni az anyagi érdeken, de a többi rokont az élet árja elsodorja a családi tűzhelytől és a távolság meg-