A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 50. szám - A nemzetközi tengerjogi egyesület 1905. évi liverpooli kongresszusának tárgyalása. A hajótulajdonos felelősségének korlátozásáról. [1. r.]

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 50. számához. Budapest, 1905. december 10. Köztörvényi ügyekben. Az egyik örökös végrendeleti öröklési igényét az örök hagyó által az 1873. évi július ho 31 én kelt végrendeletre alapítja. Ez a végrendelet, tartalma szerint, kiváltságos végrendelet volt ugyan, de mert abban az örökhagyó leszármazó egyenes örökösök javara rendelkezik, az, minthogy azt az örökhagyó sajatkezüleg irta s aláirta, a keletkezése idején fennállott és az 1876. évi XVI. t.-c. 32. értelmében törvényes alakszerűséggel biro végrendeletnek tűnik fel, amelynek hatályossága ez uton elbírálás tárgyat nem képezheti. A munkácsi kir. járásbíróság (1904. évi szeptember hó 2H-án "209/02. ö. sz. a.) a Rozsos községben 1890. évi április hó 28-ik napján végrendelet hátrahagyásával elhalt R. M. örökhagyó hagyatékának átadása iránti ügyében következő végzési hozott: Rozsos községben 1890. évi április hó 28-án végrendelet hátrahagyása mellett elhalt R. M. s hagyatékában, mely ingókban és követelésekben 11,810 K. 74 C, ingatlanokban 6,466 K., — teher 800 K , összesen 17,476 K. 70 f. tiszta értéket képvisel, örökösükül örökhagyó törvényes gyermekei: 1. R. Á. férj. B. L.-né teres-pataki (Márm. m.), 2. R. E. alsó-vereckei, 3. R. M. férj. N. M.-né dombostelki, 4. R. R. férj. T. L.-né, munkácsi lakos ismertetnek el, mint akiket a törvényes örökösödés szabályai szerint az örökség egymás közötti V*—1U részben és arányban illet meg, Ezen hagyatékra nézve azonban felek között egyezség nem jővén létre, mert R. E. az egész hagyatéki ingatlan vagyont a Rozsoson J873. évi július hó 31-én kelt végrendelet alapján a maga részére kívánja átadatni, ennek ellenében a többi örökösök részint ezen az alapon, hogy a fenti hivatolt végrendelet hatálylyal nem bir, de különben is R. E. a hagyaték tárgyát önként osztály alá bocsátotta, törvényes örökösödés cimén az egész örökségnek részökre való beszavatolását kérték, mely kérelem jogosságát azonban R. E. elismerni nem akarta. E szerint az egész hagyaték vitás lévén, az 1894. évi XVI. t.-c. 84. §-a értelmében perre utasításnak van helye. Minthogy pedig a R. M. által kiállított végrendelet, amint az annak tartalmából is kitűnik, kizárólagos végrendeletet képez és igy az az 1876. évi XVI. t.-c. 37. ij-a értelmében hatályát vesztette, annál is inkább, mert a végrendelet szerint kikötött örökösödés esete állott elő; tekintve továbbá, hogy R. A. és R. R. kifejezetten elismerték, hogy a Rozsoson 1897. évi július hó 8-án felvett leltárban felsorolt s a rozsosi 3., 9., 19., 21., 23., 30., 32., 47., 48. számú telekjegyzőkönyvekben néh. R. M. nevén álló, továbbá a rozsosi 41. számú telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlanoknak ezidőszerint még L. I. nevén álló, azonban a hagyatéki iratok között levő adás-vevési szerződés tanúsága szerint még R. M. eladták, ennélfogva a hagyatéknak erre vonatkozó része 3/4 részben R. M.-nek adandó át és azzal szemben a bíróság R. E. alsó-vereckei lakost vélt igényeivel utasítja perre. Minthogy pedig R. E. tagadásba vette, hogy ő a néhai R. M. hagyatékát képező és Rozsos községben levő fenti ingatlanból őt megillető örökségi jutalékát R. M. eladta, ennélfogva ezen '/4 rész R. E.-nek adandó át és a bíróság vele szemben R. M.-t utasítja perre. A rozsosi 9. számú telckjegyzőkönyvben 101. és 102. helyrajzi számok alatt felvett ingatlanokra vonatkozólag K. A. és S. N., továbbá a rozsosi 9. számú telekjegyzőkönyvben 959. helyrajzi szám alatt foglalt ingatlanokra vonatkozólag K. A. rozsosi lakos által támasztott tulajdoni igények érvényesítésével nevezettet, tekintve, hogy az ok jogosságát R. A., R. R., R. M. örökösök el nem ismerték, a törvény rendes útjára utasíttatnak. A Kereszkén 1903. évi február hó 14-én felvett leltárban felsorolt és a kereckei 36. és 226. számú telekjegyzőkönyvekben felvett ingatlanok egymás közötti egyenlő arányban örökhagyó fent kitett törvényes örököseinek adandó át, miért R. E. ezen ingatlanokra vonatkozólag vélt igényeivel R. M., R. Á. és R. R.-el szemben perre utasittatik. Ezek után a bíróság az idézett törvény 86. §-a alapján a fentebb perre utasított felek részére a per megindítására záros határidőt tüz ki és ehhez képest utasítja R. E. alsó-vereckei és R. M. dombostelki lakosokat, hogy keresetüket az arra illetékes bíróság előtt jelen végzés vételétől számított 30 nap alatt indítsák meg és annak megtörténtét további 8 nap alatt ezen bíróságnál igazolják, mivel ellenesetben az átadás az 1894. évi XVI. t.-c. 87. §-a értelmében igényökre való tekintet nélkül fog eszközöltetni. A hagyatékleltárakban felsorolt ingók, valamint cselekvő követelések tekintetében felek között az örökösödési arány vitás nem lévén,a Rozsoson 1897. évi július hó 8-án, valamint Kereckén 1903. évi február hó 14-én felvett leltárban felsorolt ingók és cselekvő követelések, valamint birói letétben lévő készpénzek, törvényes örökösödés jogcimén, egymás közötti egyenlő arányban R. E. alsó-vereckei, R. M. férj. N. M.-né dombostelki, R. Á. férj. B. L.-né teres-pataki és R. R. férj. T. L.-né munkácsi lakosoknak adatnak át azzal, hogy a leltárban levő pénzek kiutalása a zálogjogilag bekebelezett követelésekre vonatkozó tulajdonjog átírása tekintetében jelen végzés jogerőre emelkedése után fog intézkedés tétetni. A kassai kir. ítélőtábla (1905. évi márc. hó 28-án 718/905. sz. a.) következőleg végzett : A kir. ítélőtábla az elsőbiróság végzésének nem neheztelt részét nem érinti, annak a perreutasitást tárgyazó felfolyamodással megtámadott részét azonban megváltoztatja akként, hogy az örökösök között fennforgó vitás kérdések tekintetében R. E. ellen a többi örökös társakat perre s oda utasítja, hogy 30 nap alatt az örökösödési per birósága előtt keresetüket inditsák meg és annak beadását H na]) alatt a hagyatéki bíróságnál igazolják, mivel ellenesetben vitatott igényeiknek mellőzésével fog az átadás eszközöltetni. Indokok: Ebben a hagyatéki eljárásban az első főkérdés az, vájjon a végrendeleti, vagy a törvényes öröklés rendje szerint adandó-e át a hagyaték ? R. E. végrendeleti öröklési igényét az örökhagyó által az 1873. évi július hó 31-én kelt végrendeletre alapítja. Ez a végrendelet, tartalma szerint, kiváltságos végrendelet volt ugyan, de mert abban az örökhagyó leszármazó egyenes örökösök javára rendelkezik, az, minthogy azt az örökhagyó sajátkezüleg irta s aláirta, a keltezése idején fennállott és az 1876. évi XVI. t.-c. 32. §-a értelmében törvényes alakszerűséggel biró végrendeletnek tűnik fel, amelynek hatályossága ez uton elbírálás tárgyát nem képezheti. Ez okból az 1894. évi XVI. t.-c. 85. §-a szerint a végrendeletre hivatkozott R. E.-el szemben a törvényes öröklést vitatott testvérek utasitandók perre. Minthogy pedig az ekként folyamatba teendő örökösödési perben az összes többi kérdések is megoldva lesznek és sem célszerűnek, sem szükségesnek nem mutatkozik, hogy a másik két kérdés tekintetében az ügykezelést megnehezitő ellenkező perre utasítások is történjenek, az elsőbiróság végzésének a perre utasításra vonatkozó részeit akként kellett megváltoztatni, hogy az összes vitás kérdések tekintetében R. E. ellen a leánytestvérek utasíttatnak perre. A m. kir. Kúria (1905. évi szeptember hó 19. 6,210/1905. sz. a.) következő végzést hozott: A másodbiróság végzése indokai alapján helybenhagyatik. Minthogy a felek egybehangzó vallomása szerint, az életközösséget a felperes az 1894. évben szakította meg, keresetét pedig az 1898. évben indította, azt pedig, hogy a törvényes 6 havi idő alatti megindításban gátoltatott, nem is állította, az 1894. évi XXXI. t.-c. 80. §. a) pontjára alapított kereset ugyanezen törv. 83. §-a szerint elévült s ennélfogva az a) pont alapján a bontás nem szorgalmazható ugyan, de a törvény 84. §-a rendelkezésénél fogva más bontó ok támogatására minden esetre szolgál. Az aradi kir. törvényszék (1904. évi szept. 7-én 12,623/1904. p. sz. a.)Péter/y Antal ügyv. ált. képv. M. Pánt felperesnek, személyesen védekezett T. Rudolf alperes elleni, házasság felbontása iránti ügyben következőleg ítélt: A kir. tszék peres feleknek Aradon a róm. kath. lelkész előtt 1893. november 25-én kötött házasságát az 1894. évi XXXI. t.-c. 30. §-ának a) pontja alapján, alperes vétkessége miatt felbontja. Indokok: L. Róza tanú vallomása szerint alperes felperest elhanyagolta, otthon keveset tartózkodott, éjjel és rendszerint részegen járt haza és olykor a háznál botrányt okozott. D. János és N. Istvánné tanúvallomása szerint egy szatócsnéval visszonyt folytatott és N. Istvánné szerint, annak az üzletében abban az időben is, mikor felperessel életközösségben volt, nyíltan foglalatoskodott. T. Sz.-né és L. J. tanúvallomása, de saját beismerése szerint is 1901. évben más nővel közös háztartásban élt. A kir. tszék ezekből megállapítja, hogy alperes háztartási kötélezettségeit súlyosan megsértette s miután felek 10 év óta élnek külön és ismételt kísérlet és ágy- és asztaltól 6 hónapra történt birói elkülönítés után sem voltak kibékithetők,— a házasságot alperes hibájából felbontja. A nagyváradi kir. ítélőtábla (1905. évi febr. 13-áu 3,220/i904. sz. a.) következő Ítéletet hozott : A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének hivatalból megvizsgált azt a részét, mely szerint peres felek között a házasság felbontatott, azzal a részbeni változtatással, hogy a házasságot az 1894. évi XXXI. t.-c. 80. §. c) pontja alapján bontja fel, helybenhagyja : az a) pontra is alapított keresetével azonban a felperest elutasítja s kiegészíti az elsőbiróság ítéletét azzal, hogy a felek házasságát az alperes hibájából s ennek vétkessé nyilvánításával