A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 41. szám - Az 1905. évi április 14-iki dán törvény a fiatal bűnösök és az erkölcstelen (vicieux) vagy erkölcsileg elhanyagolt gyermekek neveléséről. [3. r.]

A JOG 163 alatti levél szerint 8,000 koronát tesz ki, a lejárat és kedvez ményezett neve pedig a felek kőzött nem vitás, alperest a rendelkező részben körülirt díjmentes kötvény kiállítására kötelezni kellett. Felperes ama kérelmének, hogy alperes a kötvény ki nem állítása esetére a biztosítási összegnek megfizetésére köteleztessék, nem lehetett helyt adni, mert alperesnek fizetési kötelezettsége még be nem állott. Felperesnek az a kérelme tehát alaptalan, hogy alperes felperes halála esetére, esetleg 1919 február •24-én bekövetkező fizetés tekintetében, már most marasztaltassék A kötvény ki nem állítása esetére csak azt lehet kimondani, hogy a kötvény helyét jelen Ítélet pótolja, ami természetesen alperesnek a kölcsönszerződésen alapuló zálogjogát és egyéb jogait szintén nem érinti. Ennélfogva joga van alperesnek a kiállítandó is a kölcsöntőke és kamatának biztosítására kézi zálogul visszatartani. A budapesti kir. ítélőtábla. Az elsőbiróságnak ítéletét helybenhagyja azzal az értelmezéssel, hogy alperes az általa kiállítandó díjmentes kötvényben arra tartozik kötelezettséget vállalni, hogy amennyiben felperes halála 1919. évi iebruár hó 24. napja előtt bekövetkeznék, özvegyének, amennyiben felperes 1919. február 24. napját megérné, ugy ezen a napon magának a felperesnek fog 8,000 koronát megfizetni. Indokok • Annak előrebocsájtásával, hogy az E) alatti levél és •/. alatti nyugta szerint 'felperes a tőkésítés bejelentése után a 4-ik évi biztosítási dijat is teljesen kifizette és igy ez alapon a 4. évi díjfizetés alapján kiszámított tőkésítési értéket, 8,000 koronát követelheti, a kir. Ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét annak indokai alapján annál is inkább helybenhagyta, mert alperes a 3. alatti biztosítási kötvényt, mint zálogtartó és elzálogosító, felperes nevében bitorolja és igy nyilván súlytalan alperesnek az a védekezése, hogy a 3. alatti kötvény nincs felperes birtokában. A ni. kir. Kúria (1905. máj. 31. 1,275. sz. a.) A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. A K. T. 224. S-a szerint a szövetkezetbe lépéshez szükséges írásbeli nyilatkozat különös alakszerűséghez kötve nincs és azt pótolja a megalakulásra szóló meghívónak oly aláírása, amely mellett a jegyzett üzletrész száma ki van tüntetve (A m. kir. Kúnn 237/1904.—1905. március 29.) A be nem jegyzett közkereseti társaság minden tagja bir képviseleti jogosultsággal, mert a K. T. 16. í;-a értelmében csak a bejegyzés esetében korlátozható ez a képviseleti jog. (A m. kir. Kúria lüOö. április 26. 1,167. sz. a.) A közgyűlési határozat megsemmisítése iránti perben az alaki sérelmek hivatalból is figyelembe veendők. — Valamely állás szervezése lévén felvéve a tárgysorozatba, annak javadalmazása iránt hozott határozat meg nem semmisíthető azon az alapon, hogy ez külön nem volt felvéve a tárgysorozatba. (M. kir. Kúria 1,177, 904. —1905. március 8.) Az egy váltóval fedezett egész évi biztosítási díj, ha megállapodás szerint két egyenlő részletben fizetendő, második felében oly visszatérő időszakban fizetendő díj tekintete alá esik, melynek nem fizetése a K. T. 485. §. 4) pontja szerint a szerződés hatálytalanságát vonván maga után, nem követelhető. (A m. kir. Kúria 1905. május 3. 1,287. sz. a.) A váltójogi elévülés, a beadott kereset által csak addig tekintetik megszakitottnak, amíg a váltóbirtokos tudomást nem szerzett arról, hogy a kereset, illetve sommás végzés a váltóadósnak nem volt kézbesíthető. Ekkor az elévülés folyása újra megkezdődik, és azt nem szakítja újból félbe sem az a körülmény, hogy az adós tudomást szerzett a sommás végzésnek ellene történt kibocsátásáról, sem a biztosítási végrehajtás foganatosítása, sem az adós részéről tett fizetési igéret vagy teljesített részfizetés. (M. kir. Kúria 525/1904.—1905. február 28.) A biztosítási kötvényben a biztosítás kezdőpontja naptárilag meghatároztatván, a szerződés hatályba léptének az első évi dij befizetésétől való függővé tétele akkor sem bir érvénynyel, ha a biztosított a kötvény kézbesítése és a dij megfizetése előtt elhalt. Ezen kijelentéssel, hogy «a biztosítás tartama 1905. évi február 9-ik napjától számítandó 20 esztendő», a biztosítás kezdete naptárilag teljes pontossággal meghatározottnak tekintendő. (A m. kir. Kúria 19U5. március 7. 726. sz. a) A vevő, ha tovább eladta a neki még nem szállított árut, és igy az áru a vevő vevőjének közvetlenül szállíttatik, az áru kifogásolása tárgyában köteles arról gondoskodni, hogy az áru megvizsgálása és kifogásolása haladéktalanul eszközöltessék s e részben nem hivatkozhatik arra, hogy saját vevője csak későn értesítette őt a hiányokról. (M. kir. Kúria 717/1904.-1905. április 5.) Igaz ugyan, hogy a nem telepitett váltó is az elfogadónak lejárat után fizetés végett bemutatandó és hogy ennek elmulasztása esetében a sommás végzés kézbesítése után fizetést teljesítő elfogadótól felperes a sommás végzés költségeit rendszerint nem igényelheti, de ha az elfogadó a sommás végzés kézbesítése után az abban megállapított költséget is jogfentartás nélkül megfizette ; ugy ezzel a fizetés végetti bemutatás elmulasztására vonatkozó későbbi kifogás ellenkezik, s a sommás végzés a költségekre vonatkozó részében joghatályában fentartandó. (A m. kir. Kúria 1904. november 8. 1,446/903. sz. a) Bűnügyekben. A B. P. 430. és 390. § ának egybevetett értelme szerint a semmisségi ok, mely miatt a semmisségi panasz használtatik, világosan megjelölendő. A vádlott és a védő bejelentéséből pedig, a védekezéssel és a valóknak elfogadott tényekkel való egybevetés mellett nem ismerhető fel a B. P. 385. 1. a> pontja alapján semmisségi okul érvényesíthető valamely oly tény, vagy törvénysértés, melynél fogva a vád alapjául szolgáló tett bűncselekmény tényálladékát meg nem áLapitaná. A büntetlen előélet, mint egyedüli enyhítő körülmény, nem annyira nyomatékos, hogy annálfogva a B. T. K. 92. §-ának alkalmazása a fennforgó súlyosító körülménynyel szemben helyén való volna. A m. kir. Kúria (1905. aug. 30-án 7,674,1905. sz. a.) sikkasztás büntette miatt vádolt Sz. Báiint elleni ügyben következő végzést hozott : A semmisségi panaszoknak a B. P. 385. §. 1. a) pontjára alapított része vissza, a másik része pedig elutasittatik. Indokok: A kir. ítélőtábla ellen a vádlott és a védő a B. P. 385. §. 1. a) és 3. pontja alapján a bűnösség megállapítása és a B. T. K. 92. §-ának nem alkalmazása miatt jelentettek be semmisségi panaszt. Minthogy egyrészről a B. f. 430. és 390. §-ának egybevetett értelme szerint a semmisségi ok, mely miatt a semmisségi panasz használtatik, világosan megjelölendő, a vádlott és a védő bejelentéséből pedig a védekezéssel és a valónak elfogadott tényekkel való egybevetés mellett nem ismerhető fel a B. P. 385. §. 1. a) pontja alapján semmisségi okul érvényesíthető valamely oly tény vagy törvénysértés, melynél fogva a vád alapjául szolgáló tett bűncselekmény tényálladékát meg nem állapítaná ; minthogy másrészről a büntetlen előélet, mint egyedüli enyhítő körülmény, nem annyira nyomatékos, hogy annáhogva a B. T. K. 92. §-ának alkalmazása a fennforgó súlyosító körülménynyel szemben helyén való volna: a semmisségi panaszoknak a B. P. 385. §. 1. a) pontjára alapított részét, mint törvényszerű semmisségi ok megjelölése nélkül használtat, a B. P. 434. §-ának 3. bekezdése értelmében vissza, a másik részét, mint alaptalant, a B. P. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében elutasítani kellett. A vád alapjául szolgáló tettet, mely miatt a vádlott elitéltetett, a Btk. 260. £-ának meghatározása szerint az követi el, aki mást, valamely hatóság előtt, büntethető cselekmény elkövetésével vádol, ha vádja valótlannak bizonyul és a hamis vad büntette vagy vétsége fenn nem forog. Minthogy a Bp. 437. §-ának első bekezdése szerint a kir. Kúria köteles határozatát a kir. törvényszék által valóknak elfogadott tényekre alapítani; ebben az esetben a kir. törvényszék aital valóknak elfogadott tények pedig nem merítik ki a vad alapjául szolgáló tett ismérveit arra való tekintettel, hogy a kir. járásbíróság csakis a vádlottnak mint főmagánvádlónak igazolatlan kimaradása miatt szüntette meg az eljárást; a kir. törvényszék pedig elsősorban csakis elkésés okából utasította el a vádlott mint főmagánvádlo igazolási kérését, tévesen vonta le azt a következtetést, hogy a vádlott vádja alaptalannak bizonyult. Ezekből tehát nyilvánvaló, hogy az alsófoku bíróságok a Btk. megfelelő rendelkezését tévesen alkalmazták abban a kérdésben, hogy a vád alapjául szolgáló tett megállapítja e büntetendő cselekmény tényálladékát, s ezáltal a Bp. 385. §-ának 1. a) pontjában meghatározott semmisségi okra szolgáltattak alapot. A m. kir. Kúria (1905. évi aug. 31-én 7,710/1905. B. sz. a.) hatóság előtti rágalmazás vétsége miatt vádolt Sz. Ferenc elleni ügyben következőleg ítélt: A semmisségi panaszok alaposnak találtatván, mindkét alsófoku bíróság ítélete, a Bp. 437. §-ának 3. bekezdése értelmében, a Bp. 385. §. 1. a) pontjában meghatározott semmisségi okból megsemmisíttetik, s vádlott a vádbeli hatóság előtti rágalmazás vétségének vádja s következményeinek terhe alól, a Bp. 320. §-ának t. pontja alapján felmentetik. Indokok : A kir. törvényszéknek másodfokban hozott ítélete ellen a vádlott védője azért jelentett be a Bp. 385. §-ának 1. a) pontja alapján semmisségi panaszt, mert a vádlott ténye a rágalmazás vétségének tényálladékát meg nem állapítja. Ennek a semmisségi panasznak hely adandó volt, mert a vád alapjául szolgáló tettet, mely miatt a vádlott elítéltetett, a Btk. 260. §-ának meghatározása szerint az követi el, aki mást, valamely hatóság előtt, büntethető cselekmény elkövetésével vádol, ha vádja valótlannak bizonyul és a hamis vád büntette vagy vétsége fenn nem forog. Minthogy a Bp. 437. §-ának első bekezdése szerint a kir. Kúria köteles határozatát a kir. törvényszék által valóknak elfogadott tényekre alapítani; ebben az esetben a kir. törvényszék által valóknak elfogadott tények pedig nem merítik ki a vád alapjául szolgáló tett ismérveit, mert a kir. törvényszék azokból a valóknak elfogadott tényekből, hogy a vádlott feljelentése folytán D. S. ellen folyamatban tett eljárás a kir. jbirós ágnak 1904. B. 215/3. sz. végzésével megszüntettetett, s hogy vádlott az ezen megszüntetési végzés ellen beadott újrafelvételi, helyesen igazolási kérésével, a szombathelyi kir. törvényszéknek 6,365 1904. sz. végzésével jogerősen elutasittatott, arra való tekintettel, hogy a kir. járásbíróság csakis a vádlottnak mint főmagánvádlónak igazolatlan kimaradása miatt szüntette meg az eljárást; a kir. törvényszék pedig elsősorban csakis elkésés okából utasította el a vádlott