A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 40. szám - A nemzetközi börtönügyi kongresszus jelentése. [4. r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 40. számához. Budapest, 1905. október 1 Köztörvényi ügyekben. Jogszabály, hogy a félnek előre kell tudnia, milyen okiratot állíttasson ki a maga számára, hogy az jogának érvényesítését teljesen biztosítsa. A kétséges magánokiratok bizonyító erejét a bíróság a T. 64. §-a szerint s a per körülményeihez képest szabadon mérlegeli ; a mások kárára színleg kötött jogügyletek és akként kiállított okiratokból kifolyólag, magánjogi igények s illetve ellenértékek törvényes uton nem érvényesíthetők. A muraszombati kir. járásbíróság (1905. évi március hó 10-én Sp. II. 363 4. 19H4. sz. a.) Vratarits Iván dr. ügyvéd által képviselt O. Ferenc korcsmáros ferencfalvai lakos felperesnek, Uy Károly dr., majd ( zifrák János dr. ügyvéd által képviselt Sz. Miklós és neje, családi néven P. Anna kisbirtokos ivánfalvai lakos alperesek ellen, HU kor. végrehajtásilag lefoglalt és átruházott töke s jár. iránti perében következő ítéletet hozott: Kötelesek Sz. Miklós és neje: P. Anna a kereseti 60 korona végrehajtásilag lefoglalt és átruházott tökét, ennek 1904. november 23-tól járó ó0/°-os kamatait, és 49 K. 80 f. perköltséget O. Ferenc felperesnek 8 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Az itélet egészben, a kötelezettség teljesítésére kitűzött határidő eltelte után a fölebbvitelre való tekintet nélkül végrehajtható. Indokok: Felperes keresetlevelében azt kérte, hogy Sz. Miklós és neje alpereseket a kir. járásbíróság 60 korona végrehajtásilag részére lefoglalt birtokvételárhátralék-tőke, annak 1904. november hó 23-tól járó 50 » kamatai és a felszámított perköltségeknek egyetemleges megfizetésére kötelezze. Alperesek ezzel szemben a kereset elutasítását s felperesnek a perköltség fizetésében marasztalását kérték. A bíróság megállapította a következő tényállást: 1. hogy felperes részére Cz. István ellen, az 1904. V. 38?'. sz. a. vezetett kielégítési végrehajtással, 1904. évi augusztus hó 6. napján jogérvényesen lefoglaltatott a végrehajtást szenvedő félnek alpereseknél künn lévő 160 K. birtokvételár hátralék követelése; 2. hogy ezen összegből 60 K. a végrehajtató javára a végrehajtási eljárás folyamán jogérvényesen átruháztatott; 3. hogy Cz. Istvánnak az alperesek avval a 60 K. vételárhátralékkal máig is tartoznak; 4. hogy alperesek még a ./• alatti nyugta kiállítása és a végrehajtás után is törlesztették a tartozásukat végrehajtást szenvedett Cz. Istvánnak; 5. hogy Cz. 1904. évi augusztus hó 6-iki foglaláskor elismerte a lefoglalt követelés fennállásának valódiságát, majd azt is, hogy nem a nyugta kiállításakor, hanem a végrehajtás után fizettetett ki a 6(1 K. két részben. Ezen tényállás megállapítandó volt, mert annak az 1—2. pontban foglalt részei a peres felek között nem vitásak, és a csatolt végrehajtási ügyiratokkal igazolvák : mert a 3—4. pontban foglalt ténykörülményekéi maga Cz. István és a szintén alperesek részéről felhívott M. Simon egyik főtanu, továbbá S. István községbiró és Cz. Lajos felperesi tanuk, valamint ugyancsak az 1004. V. 387/2. számú végrehajtási jegyzőkönyv tartalma igazolják ; mert végül az 5. pontban foglalt perdöntő ténykörülmévy a most hivott végrehajtási jegyzőkönyv, mint nem kifogásolt és jogerőssé vált közokirat által nyer megerősitést. Ezekkel szemben az 1904. Sp. II. 363/3. sz. tárgyalási és bizonyitásfelvételi jegyzőkönyvben foglalt alperesi tanúvallomások, nevezetesen özv. Sz. Istvánné és Sz. István, alperesek sógorai, továbbá özv. M. Istvánné vallomásaik, hogy t. i. a ./• alatt csatolt nyugtára az azt aláirottak jelenlétében, vagyis kiállításakor s igy jóval az augusztus hó 6-iki végrehajtás megtörténte előtt a 60 K.-t kifizették alperesek Cz. Istvánnak, mint utolsó részletét a birtok vételárának, a mit igazol a kiküldött végrehajtónak jelentése, ugy vallomástétele, mégis a fentebb megnevezett kifogástalan többi tanúnak -közvetlen tudomáson alapuló egyértelmű valló másaik mellett s ezekkel szemben hitelt nem érdemelnek annyival kevésbbé, minthogy részben érdekeltek, ingadozók és határozatlanok, s részben nem is fedik egymást teljesen, nevezetesen arra nézve, hogy utolsó részlet volt-e ez az összeg csakugyan, vagy sem.: és hogy mind a három alperesi tanú hallotta volna ugyanakkor Cz. István végrehajtást szenvedett félnek azon kijelentését, hogy alperesek a hátralékos tartozásukból 100 K.-át tartsanak vissza maguknál a Cz. és nejének temetési költségeire. Ehhez járul még az a szintén beigazolt ténykörülmény, hogy a 60 K. kifizetéséről szóló nyugta egy hónappal élőbbről van keltezve, semmint az a foglalás történt, melyen Cz. István maga kijelentette, hogy 160 K. követelése még fennáll alperesek ellenében, vallotta, hogy alperesek ezen végrehajtás után 2 részben törlesztettek neki a kereseti 60 koronából 30—30 koronát; de még árverés előtt. Ily tényállás mellett alperesek védekezése jogszerű alappal nem bir, a kereset értelmében marasztalandók voltak. Perrendszerü beigazolást nyert ugyanis a kifejtettek szerint, hogy a felperes javára lefoglalt és bíróilag átruházott kereseti 60 K.-val a végrehajtási jogcselekmény foganatositásakor alperesek még tartoztak Cz. István végrehajtást szenvedőnek; miután éppen ennek akkori jkvbe foglalt saját kijelentése alapján foglaltatott az le, hogy t. i. összesen 160 K. birtokvételári hátralékkövetelése fennáll még alperesek ellenében, melyből felperes javára csak 60 K. foglaltatott le azért, mivel 100 K. a végrehajtást szenvedő és neje temetési költségei fedezésére lön korábbi megállapodás szerint fenntartva: igy ezt felperes nem is igényelte. Megerősítették ezt a végrehajtásnál jelen volt tanuk s a bizonyítási eljárás felvétele során maga Cz. István is azon kijelentésével, hogy a 60 koronát őneki alperesek nem az erről •,. alatt becsatolt nyugta keltezésekor fizették le, mint ezt az aláirt tanuk vele ellentétesen tanúsították, hanem az 1904. évi augusztus hó 6-ikán foganatosított kielégítési végrehajtás után, egy részben t. i. 30 koronát, a másik 30 koronát pedig előbb, de nem mondja meg, mikor? csak annyit, hogy az árverés előtt. S kijelenté M. Simon tanú határozott vallomása után azt is, hogy «a nyugta korábbi keltezésének okát adni nem tudja.> Vagyis nyilvánvaló, hogy az a nyugta csak a hitelező kijátszása céljából állíttatott ki korábbi keltezéssel, hogy a közös érdekű alperesek és C. István, (kinek majdan az eltemettetését is magukra vállalták alperesek) elvonják azt felperes kereseti követelésének biztosítása alól. Éppen azért mellőzni kellett felperes alapos ellenzése folytán az egyébként is megcáfolt alpereseknek eskü alatti kihallgatásukat; miután a perdöntő ténykörülményeknek a fentiek szerint történt teljes bizonyításával szemben, nyilván a hamis eskü bélyegét hordták volna magukon ugy az alperesek, mint az önmagát is, saját nyugtáját is határozottan megcáfoló Cz. István érdekelt tanúvallomásaik. Ez okból nem volt megeskethető az 1868: LIV. t.-c. 192. és az 1893: XVIII. t.-c. 91. §-a értelmében Cz. István sem. De a perrendszerü teljes bizonyítékok mellett tárgytalan és fölösleges is lett volna peres felek bármelyikének eskü alatti kihallgatása; mivel ennek a T. 95. és 96. §§-a értelmében csakis a per körülményeihez képest akkor és ott van helye, ha és amikor valamely döntő ténykörülményre nézve más bizonyíték fenn nem forog: ha arról a bizonyító félnek közvetlen tudomás van és ha mint a jelen esetben a 64. §. szerint mérlegelendő oly ténykörülmények fenn nem forognának, melyek a bizonyító fél vallomásának a valódiságát megdöntik. Minthogy a perdöntő a ténykörülményre nézve bizonyíték kielégítése sem vált szükségessé; minthogy felperes kereseti jogosultságát a vonatkozó csatolt végrehajtási és annak az alapját képező periratok megállapítják a jelen perbeli felhívott bizonyítékokkal együtt, s különösen a többször hivott végrehajtási jkv., mint meg nem támadott közokirat tartalmával, s az azt megerősítő egybehangzó tanúvallomásokkal, köztük maga Cz. István vallomásával is, mely az alperesi 3 tanú vallomásával szemben homlokegyenest ellenkezően kijelenti, hogy nem a nyugta keltezésekor fizették le neki alperesek a kérdéses 60 koronát, hanem az 1904. augusztus 6-iki kielégítési végrehajtás után egy részben, t. i. 30 koronát előbb, 30 koronát utóbb, de mindezt a végrehajtás után, csakhogy még az árverés előtt, amikor azonban már a lefoglalás ténye jogerőssé vált s az annak alapján történt birói átruházás is jogerőre emelkedett, megtámadva nem lett; minthogy ezek szerint, s ezekkel szemben a felperes részéről kétségbe vont "/• alatti nyugta, mint magánokirat az 1868 : LIV. t.-c. 167. és 168. ugy az 1893: XVIII. t.-c. 73. §-a értelmében bizonyító erővel nem bir: a végrehajtási közokirattal szemben pedig ez utóbbi törvényszakasz első bekezdéseként a tartalma valódiságának megcáfoltsága kézenfekvő; végül minthogy jogszabály, hogy a félnek előre kell tudnia, milyen okiratot állíttasson ki a maga számára, hogy az jogának érvényesítését teljesen biztosítsa, — a mi itt meg nem történt ; — továbbá, hogy a kétséges magánokiratok bizonyító erejét a bíróság a T. 64. §-a szerint s a per körülményeihez képest szabadon mérlegeli ; s mivel a mások kárára szinleg kötött jogügyletek és ekként kiállított okiratokból kifolyólag, magánjogi igények s illetve ellenértékek törvényes uton nem érvényesíthetők, már pedig itta • . alatti nyugta szinleg kiállitottnak és csak a jóhiszemű harmadik személy jogos követelésének kijátszására irányulónak bizonyult, ugyanazért, a felperes kereseti követelésének elutasítására nem alkalmas; ellenben felperes jogalapitó tényállításai a jogvita és biz. eljárás során beigazolást nyervén: mindé zekné