A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 24. szám - Fiat lux. Fénykévék polg. törvénykezésünknek sz. fővárosunkban tapasztalt állapotaira. Írta Toldy Géza dr. budapesti ügyvéd. Budapest, 1905. Patria irod. vállalat. 216 l. [Könyvismertetés][1. r.]

A JOG 191 kimutatásait átlapozzuk, ugy látjuk, hogy azok mesébe illő számokat intéznek el; számosan, éjjelüket nappallá téve, minden társadalmi élettől elzárkózva, igyekeznek hivatásukat teljesíteni. Általánosságban is el kell ismernünk, hogy főv. bíráink nagy odaadással és sok kitartással tolják az igazság szekerét. Nem az ő hibájuk, hogy gazdáik azt ugy megrakják, hogy alig képesek helyéből kimozdítani." (Hogy egyeztethető össze ezen elismerés a föntebbi éles és sújtó kritikával?!) ^Igazságügyi kormányunk ujabban ugy az egyes bíróságok, mint azok egyes tagjai tevékenységéről statistikát vezet (fájdalom, igen fogyatékosat, miként ez a lapunkban most megjelenő ügyforgalmi kimutatásból kitűnik.) Kiválasztja azt, aki a legnagyobb recordot érte el és erre való hivatkozással serkenti a hátramaradottakat, — és így sikerül szédületes világrecordot elérni. Természetes, hogy ezen áldatlan numericus versenyben — amelynek eredménye ma bíráink kinevezésénél is irányadó, — a babért nem szükségképpen a leglelkiismeretesebb birák aratják . . .> Eddig bátran követhettük szerzőt, mert az, mit itt elmondott, az mind szórói-szóra igaz és általunk is ismételve hangsulyoztatott. De újból elveti a sulykot, midőn azt állítja, hogy «ennek a következménye, hogy ma fővárosunkban a törvénykezés valóságos ügymészárlási). Dacára annak, hogy egy ujabb intim rendelet hirét vettük, mely a halasztások számát korlátozza és a folyamatban lévő ügyeket 3 hónapon belül, — legfeljebb 3 contradictorius tárgyalás folyamán befejeztetni rendeli, — mégis positiv tudomásunk van arról, hogy bíráink ügyeiket a legnagyobb lelkiismeretességgel és scrupulositással elintézik és téves ítélet csakis a biró esetleg helytelen eltérő felfogásának, de korántsem elhamarkodottságának, vagy nembánomságának folyományai. Evvel korántsem azt akarjuk mondani, hogy nem volnának birák, akik nem állanak a helyzet magaslatán, — ilyenek, fájdalom, nálunk épp ugy mint másutt vannak és ezek közismertek is, — de ezen birák szellemi impotentiájuknál fogva akkor is fognának rossz ítéletet hozni, ha munkásságuk annak felére vagy harmadára leszállittatnék. De ezek szerencsére a kivételek — a többiekről csak a legnagyobb dicsérettel nyilatkozhatunk. Egész tudásukat sáncba vetve, teljes ambitióval iparkodnak ez utóbbiak a rájuk bizott munkát ugy mennyiségileg, mint minőségileg kifogástalanul végezni. «A sablon ügyek tömege elrabolja a biró idejét és elhomályosítja ítélőképessége üdeségét. Míg ezeknél gyorsaság szempontjából lényeges haladást tapasztalunk, addig az érdemleges perek és felebbezések lassabban intéztetnek el, mint valaha. Kormányunk ezen állapotok szülőokának bíráink kényelmességét mondja, — csakhogy hasonló önfeláldozásra kész más erőket hiába keresne széles e hazában*. (Hogy egyeztethető össze ezen panegyrikus szerző előbbi korholó álláspontjával?) «Nagy igazságügyi reformok küszöbén állunk; ezek még súlyosabb teherrel fognak bíróságainkra nehezedni. Bírói karunk már ma is overworking-el küzd, gyomor és agyidegkimerülésben szenved. Annak, hogy a reá váró nagy feladatok megoldására képessé váljék, három módja van : 1. a birák számának szaporítása, 2. erőik takarékos felhasználása, 3. a greffier rendszer Annyi idő alatt, amennyit társasbiróságaink ügyeik . elintézésére mai perrendünkben szánhatnak, teljes képtelenség az, hogy azokat alaposan elintézzék, sőt, hogy megértsék. A 7-es és 5-ös tanácsokban való Ítélkezés egyáltalán erőpazarlás, mellyel bíráink idejüket fecsérlik el szükségtelenül, de elméjüket is fárasztják ki haszontalanul*. A második kévében szerző az általános állapotokat ecseteli. Itt is egyik szélsőségből a másikba esik. Egyfelől a birót szerinte is «csak idealismusa csábította e pályára, ahol azt látva, hogy lelkiismeretességét rossz néven veszik (?!), igazságérzetét kénytelen magába fojtania. Biráinkat mi egészen más fából faragottaknak ismerjük. És azért nem áll az sem, hogy «családjaiknak alig szentelhetnek időt; ahelyett, hogy jogi képzettségüket fejleszthetnék, megszerzett tudományos ismereteik is elhalványulnak*. (Honnét veszik akkor felsőbíróságaink jeles felfrissítő anyagukat ?) «Mint ember megsavanyodik, mint biró a sablonokon lovagló szokás embere lesz. Ügyei számokká zsugorodnak össze. Kimerült elméjének eltompul nemcsak jogi, hanem ethikai fogékonysága is, amely az ügyfelek visszaélésének felismeréséhez szükséges Valósággal csodaszámba megy, hogy ily viszonyok közt mégis akadnak kellő számban önzetlen emberek, akik fejőket önként hajtják a bírói állás jármába, ami csak ugy magyarázható, hogy akkor, mikor magukat e lépésre elhatározzák nem tudják, mit cselekszenek*. Szerző azonban itt figyelmen kivi hagyja, hogy a biró előzetes gyakorlaton mint joggyakornok, aljegyző és jegyző megy keresztül, mely idő alatt bőséges alkalma jut hivatása árny- és fényoldalaival megismerkedni és állását otthagyni, ha az álomképének nem felel meg. Ebből logikai szükséggel az is következik, hogy a jelzett bajok korántsem lehetnek oly nagymérvűek. Különösen tudományos kiképzésüket illetőleg azt látjuk, hogy sok biró irodalmi tevékenységet fejt ki, hogy tehát ráér irni, olvasni és családjának is megfelelő időt szentelhet, ha idejét ésszerűen tudja beosztani. Az ily sötét képek tehát inkább hangulatkeltésre valók és azért céljukat rendesen tévesztik. Ezen sötét alapfestésre szorul szerző, hogy azt bizonyítsa, miszerint a fizetésrendezésre szükség van,— mert «a magyar biró szegény, de becsületes!* De hiszen az, aki a birói pályára lép, számot vet e körülménnyel; tudva cselekszik. Azonfelül ne válaszsza senki e hivatást, aki anyagi gondokkal kénytelen küzdeni, — mert nem lesz képes függetlenségét semmi irányban fentartani. Mi is régóta kardoskodunk a birák jobb dotátiója mellett, de kizárólag azon okból, mert minden munkának meg van a megfelelő értéke és így az államnak elsősorban ezen teljes értéket kell megfizetnie, mert ajándékot nem szabad elfogadnia; de arra igazságszolgáltatásunk bő jövedelmezőségénél fogva nem is szorul. «Biráink nagy zöme — folytatja szerző — az a hagyományos magyar simulékonyság, melylyel függetlenségüket letipró, lelkiismeretüket lenyűgöző törvénytelen felsőbb nyomásokra (?!) meglapulnak és meggyőződésük elfojtásával meghódolnak annak az üzleti szellemnek, amely pedig önzésből az anyagi igazságot nyomja el, midőn bíróságainkat ipari műhelyekké alacsonyítja le.» — (Soha súlyosabb, igazságtalanabb arculcsapást nem mértek birói karunkra, mint szerző ezt e sorokkal teszi. Ha valóban ilyenek volnának bíróságaink, — akkor már rég visszhangzott volna a parlament és sajtó a felek és ügyvédek jajveszéklésétől; már rég seperte volna el a közfelindulás az állásukkal visszaélő hűtlen sáfárokat, a birói szék parasitáit.) «Bíróságaink pőréik nagy részét — egyéniségük megfojtásával, az eset kellő megvilágítása nélkül (!!) belegyurják a gyárias perkezelésszülte áramlatokba, formulákba és habarcsokba. Ehhez az en-grossista bírónak csupán birói routine-re van szüksége, amely opportunismusból, hol óvatosan átsiklik a dolog lényegén, hol darabokra gázolja útjában pozdorjává a törvény legvilágosabb rendelkezéseit.* (Lehet-e, szabad-e így generalisálni ? És szabad-e ugyanazon bírákat, akiket szerző fentebb annyira megdicsért, ily lelketlenséggel vádolni ? Jó lélekkel mondhatjuk, hogy ezen torzrajz csakis szerző élénk phantásiájának szüleménye, — valósággal azonban nem létezik, mert ellenkező esetben rég megszűntünk volna jogés kulturáltamnak lenni. Milyen ítéletet alkothat magának a külföld judicaturánkról, ha arról szakértőtől felvett ily fényképet nyer? Szabad-e ilyenkor egyes esetből kiindulni és ebből általános szabályt alkotni ?). «A bíróságoknak nem lévén idejük, hogy ügyeikbe belemélyedjenek, bonyolódottabb jogi problémák előtt oly módon térnek ki, hogy hol ténykörülményeket, hol jogi kérdéseket agyonhallgatnak.) (Lapunk Jogesetek Túra éppen az ellenkezőről tesz tanúságot.) «Felsőbiróságaink elfajult collegialis érzésük és saját kényelemszeretetüknek, nem pedig alsóbiróságaink kiváló ítélőképességének tulajdonitható ma gyakran az alsóbiróságok határozatainak helybenhagyása. Ezen pedig semmit sem változtat az, hogy azon látszat kedvéért, hogy az ügygyei behatóan foglalkoztak, — az alsóbiróság Ítéletének okait egy «és azért* szavakkal bevezetett mondattal ex offo megtoldják, mikor ez akárhányszor minden komoly tartalom hiányában szűkölködik*. (És éppen felperes volna az egyedül illetékes ennek elbírálására ? Honnét vette a mandátumot élők-holtak felett ily kegyetlenül ésigazságtalanul ítélkezni ?) «Csak ily módon intézhetnek el polgári fölebbviteli tanácsaink — a felülvizsgálatiakon kivül — átlagosan a Kúriánál (6 tanács hetenkint 275, egy tanács 46 ügyet 12 óra 30 p. alatt, tehát) egy ügyet 17 p. alatt; a Táblánál pedig (3 tanács hetenkint 172 ügyet, egy t. 42 ügyet 12 óra 30 p. alatt, tehát) egy ügyet 18 p. alatt!» (Ez fájdalom igaz, de viszont nem szabad felejtenünk, hogy igen nagy azon ügyek száma, melyek azonos tartalmuknál és a megállapodott judicaturánál fogva behatóbb előadást és hosszabb tanácskozást nem igényelnek. Fontosabb ügyekben az előadás órákat, sőt napokat is vesz igénybe. De azért mi is lassúbb tempó mellett vagyunk). A visszonyokat ismertetve, melyek közt e határozatok keletkeznek, — szerző a sommás bíróságoknál dívó «tömeges nap»pal kezdi. A rajz találó és cseppet sem túloz. «A biró reggeli 9 órától d. u. 2-ig ott van hivatalos szobájában, de azért 40—60—80—100—120 ügyet ugyanazon órára tűzött ki». (Ezen tudtunkkal már rendeletileg segítettek, egymásután következő órákban való kitűzés által.) «Ember ember hátán; aki a szobába már be nem fér, az ajtón keresztül az előszobában, vagy az ablakon keresztül hegyezi a füleit, hogy felhívását el ne mulassza*. . . (És milyen levegő van egy ily szobában!») «EolytatóIagos napon sommás bíráink néha (rendesen) 10— 15—20 folyt, tárgyalást végeznek el, közben más felek halaszthatlan kérelmeit elintézve, jegyzőiknek s szerelőiknek tanácsokat osztogatva.Midőn pedig napi munkájuktól kifáradva, haza vánszorognak, otthon is idejüket Ítéletek gyártására kell forditaniok. . . . Fővárosi sommás bíráink havonként átlag 30 ítéletet hoznak, — mégegyszer annyit, amennyit átlagosan egy német biró megalkot*. (Ez mind szomorú igazság, — épp ugy mint az, hogy az overworking sommás biráinkat megőrli. Ennek remediuma az, amit a ^magunk részéről csak imént ajánlottunk, — hogy t. i. a sommásTDrro2--^3 évi működés után kollegiális bírósághoz áthelyeztessék, ahol sokkal csendesebben és kevésbbé idegölőén folyik á munka). «A fisikai időnek eme kihasználása az ügyfelekre és jogi képviselőkre azon kellemetlenséget vonja maga után, hogy őket gyakran órákig megváratják.» (Itt a sommás birák célszerűbb időbeosztással tényleg sokat lendíthetnek a bajon. Velem is számta-