A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 23. szám - A megrohanásos házasságkötés házassági törvényünkben és a tiltó akadályok tana. [7. r.]

A JOG 179 teljesen független, anyagi természetű, a büntethetőséget kizáró ok, éppúgy mint a végszükség vagy jogos védelem. A méltányosság ezt a fölfogást ajánlja elfogadásra, de ezzel szemben megint alaki jogi nehézségek merülnek föl. 1. van-e joga a birónak viszonvád nélkül kutatni és megállapítani, tehát voltaképpen mégis a B. P. 325. §. ellenére ítélet tárgyává tenni azt a kérdést, hogy követett-e el a fömagánvádló (Vagy sértett) a vádlott ellen becsületsértést ? 2. az erre nézve kihallgatott tanuknak van-e vallomásmegtagadási joguk a viszonvád alatt nem álló sértetthez való viszzonyuk alapján? 3. az ilyen ügyben hozott Ítélet absorbeálja-e a viszonvádat nem emelt terheltnek azt a jogát, hogy az esetleg még le nem telt inditványi határidőn belül külön vádat emeljen azért a visszasértésért, amely compensatió utján, bár viszonvád nélkül már az által vétetett figyelembe, hogy az először vádolt (visszasértett) a büntetés alól a sértés kölcsönös volta cimén fölmentetett ? Mindezek a kérdések megoldatlanok maradnak, ha concedáljuk a 275. §-nak alkalmazását viszonvád nélküli esetekben is. Viszont, ha e szakaszt alaki jogszabálynak tekintve, csak viszonvád esetén vesszük figyelembe, nagy méltánytalanságot követünk el éppen a békésebb, jobb természetű vádlottak ellen. Normális esetekben, amikor a viszonvád emelése a vádlott elhatározásán múlik — még hagyján, — volenti non fit iniuria, — aki nem akar viszonvádat emelni, az maga adja okát annak, hogy a 275. §. beneficiumától elesik. De vannak olyan esetek is, a melyekben a vádlott akaratán kívül nincs helye a viszonvád nak azért, mert a viszonvádlott pl. külföldi, aki tettét külföldön követte el és akire a Bttk. 7. í?-ának esetei fönn nem forogván, a honi bíróság hatásköre ki nem terjed,— vagy katonai személy, aki fölött a vádlott bírósága eljárni nemjogosult. Ilyenkor — ugy véljük — mégsem marad egyéb hátra, mint az, hogy a 275. ^-t anyagi jogszabálynak tekintve, a vádlottra per analógiám ugy alkalmazzuk, mintha viszonvádat emelt volna, természetesen annélkül, hogy a hatáskörünk alá nem vonható személyre nézve bármi intézkedést is tennénk. Végül még két mellékesebb kérdést akarunk a 275. §. kapcsán fölvetni: 1. vájjon e szakasz értelme szerint is nyomban viszonzottnak tekinthető-e a rögtön viszonzott «helykülönbség melletti» besületsértés ? A. sértő levelet ir B.-nek. B. erre bebizonyítható módon azonnal, — habozás nélkül, mérgében gorombán felel. Van e helye ilyen esetben a compensátiónak, — a gyakorlat tudtunkkal ilyenkor nem lát nyomban viszonzást fönnforogni, — pedig szerin'ünk ugyanazok a lélektani motívumok forognak tönn itt is, mint a kölcsönös szóbeli veszekedésnél és így a 275. §. az ilyen esetekre is kiterjesztendő volna. Ha már elfogadta tételes jogunk a beszámítás intézményét, igyekezzünk ezt a szabályt, — a mig fönnáll, a lehető legnagyobb «in meliusa méltányossággal alkalmazni, — mert ha nem helyeseljük is a törvénynek valamely elvi és büntetőpolitikai okokba ütköző, a vádlott érdekében való rendelkezését, — viszont a már fönnálló, a vádlott javára szolgálható törvényes intézkedést mindig a lehető legtágabb magyarázattal kell foganatosítanunk. 2. Még egy pusztán formalistikus eljárási mozzanatot látunk megoldatlannak: a B. P. 326. szakasza taxatíve fölsorolja a fölmentés jogcímeit, a 324. §-a pedig 4. bekezdésében elvként állítja föl, hogy «a bíróság a vádlottat fölmenti a vád alól, vagy bűnösnek mondja ki». Sem a 326. §. kimerítő fölsorolása, sem a 321. §-nak föntidézett cogens rendelkezése voltaképpen nem engednek tért olyan vegyes természetű ítéletek hozására, amilyeneket a Bttk. 275. §-a megkíván. A nyomban viszonzott kölcsönösséget még esetleg lehetne a 326. §. 3. p. szerinti, a büntethetőséget megszüntető oknak nevezni, de ez a meghatározás nem felel meg épptn a 275. §. diseretionárius rendelkezésénél fogva, mert e szakasz a nyomban viszonzott kölcsönös becsületsértés büntethetőségét nem zárja ki, csak a kötelező módon büntetendő volta alól tesz kivételt. A 324. §-al azonban sehogy sem hozható összhangba az olyan ítélet, amely a bűnösség kimondása mellett fölmenti a vádlottat a büntetés alól. Mindezekből következik, hogy — még ha fönn is akarjuk tartani a jövőre nézve a Bttk. 274., 275. §-aiban foglalt rendelkezéseket, mindkét szakasz gyökeres styláris változtatásra szorul, — a 275. §. pediglen határozottan, kifejezetten anyagi jellegű szabálylyá kell emelnünk, olyan módosítással, amely alkalmazását egyrészt a viszonvád perjogi tényétől kétségtelenül függetlenné tegye és másrészt kiküszöbölje belőle azokat a momentumokat, a melyek viszonvád nem létében, — de részben (mint a bűnösség kimondása fölmentő rendelkezés mellett) még viszonvád emelésének esetén is, ellentétbe hozzák a bírót az alaki jog vonatkozó tételével. A megrohanásos házasságkötés házassági törvényünkben és a tiltó akadályok tana. Irta BALOG ELEMÉR dr. (Befejezés.)*) Házassági törvényünk a külföldiek házasságát a VII. fejezetében szabályozza. Nálunk ki kell mutatnia a külföldinek, hogy házassága hazája törvényeibe nem ütközik, ez alól az igazságügyminiszter azonban dispensalhat; ezt nem tartom helyesnek ; ha megkívánjuk helyesen az igazolást, alóla ne csináljunk kivételeket. Tekintve, hogy a polgári tisztviselők nem ismerik rendszerint a külföldi törvényeket, amelyek pedig a házasságkötés előfeltételeire irányadók, ezért a legtöbb német állam megköveteli oly külfölditől, hogy hazai hatóságától, illetőleg annak belföldön lévő képviseletétől, igazolványt szerezzen, hogy házassága megengedhető. Külföldire a német törvény csak akkor irányadó, ha itt lakik és hazája törvényei szerint a lakhely és nem a hazai törvények az irányadók, továbbá ha a jó erkölcsökbe vagy egy német állam törvényeibe ütközik a külföldi jogalkalmazása. A német katonai büntető (130. §) három havi fogsággal sújtja az engedély nélkül nősülőket, azonfelül sújtják őt az egyes tartományi jogok is. Házassági törvényünk 26. i}-ának megfelelő tiltó akadályt tartalmaznak már az 1808. augusztus 3 és 28. decretumok, 1908. június 1(5, 1 articulus. Ami a ht. 26. £-a megkívánta hősülési engedélyt illeti, mint láttuk, az állitáskötelesek csakis a honvédelmi minisztertől nyerhetik, a már besorozott hadkötelesek azonban szintén a katonai hatóság előzetes engedélyével nősülhetnek csak. A legutolsó tiltó akadály házassági törvényünkben (27. §.) a kihirdetés hiánya, amely alól a közigazgatási hatóság felmentést adhat, jelesül a törvényhatóság első tisztviselője, ennek megtagadása esetén a házasulok a belügyminiszterhez fordulhatnak felmentésért (1894. évi 33. t.-c. 57. $). Maga a kihirdetés elkerülése csak alig képzelhető el, hogy a megrohanásos házasságra okul szolgálna, csakhogy ez kapcsolatban jelentkezik többnyire a többi tiltó akadálylyal, amelyek lehetetlenné teszik már a kihirdetést és igy ugyanazon okok forognak fenn itt a megrohanásos házasságra, amiket az egyes tiltó akadálynál kifejtettünk és amelyekkel kapcsolatos, illetőleg összefüggésben van rendszerint a kihirdetés hiánya. Kihirdetés és felmentés nélkül is lehet egy esetben házasságot kötni, ha a házasulok egyike közel halállal fenyegető betegségben van, de ekkor is a feleknek ki kell jelenteniök, hogy a legjobb tudomásuk szerint közöttük házassági akadály fenn nem forog, erre nézve a polgári tisztviselő tőlük esküt vehet. Ezen akadály is az esetleges érvénytelen házasság létrejöttét meggátolni célozza, jelesül a kihirdetésnél a fő cél, hogy bárki bejelenthesse a házasulok között fennforgó tiltó vagy bontó akadályt, ezért igyekeznek is a kihirdetést minél nyilvánosabbá tenni. A német p. t. 1,316. §-a szintén tiltó akadályként állítja fel a kihirdetés hiányát. Igen helytelen intézkedése a német polgári törvénykönyvnek, hogy csak tiltó akadályként állítja fel, hogy a férfi nagykorúsága és a nő 16. életévének betöltése előtt házasságot nem köthet, e szerint a 7 éven felüliek házassága esetleg érvényes lehet. Ezen 1,303 i?. tartalmazta tilalom az úgynevezett fejlettlen kor akadálya ; mely alól férfinél dispensatio nincs, nőnél igen. A nem teljes korú nő, házassága dacára, szülői hatalom alatt marad. A római jog és nyomán a canonjog a fejlett kort a nőre 12, a férfira 16. életévében állapította meg (pr. I. 1., 10. 2. D. 23. 2.). Nálunk helyesen a férfi 18., a nő 16. életéve betöltése előtt bontó akadály házasságot kötni. Igaz ugyan másrészt, hogy a cselekvőképességben korlátozottak által kötött házassághoz a törvényes képviselő beleegyezése szükséges (1,304. §.) különben megtámadható házasság jön létre, amelyet a cselekvőképességében korlátozott megtámadhat (1,331. §). A francia jog hatása mutatkozik a német p. t. 1,303. §-ánál, amely a nagykorúsítottak házasságához a szülői beleegyezést kívánja meg, de a szülők megtagadása esetén ezt a gyámhatóság pótolhatja. Idézett §. ugyan nagykorúakról beszél, de hogy csak a nagykorúsítottak értendők itt, következik az 1305. §-ból. A francia jogban a 25. életévet betöltött férfi és a 21. életévet betöltött leánynak is nagykorúságuk dacára szülőik tanácsát kellett kikérni tisztességi folyamodvány utján. Ha a szülők képtelenek az akarat nyilvánítására, amivel azonosnak vétetik, ha a szülök száműzöttek vagy valamely coloniába kényszermunkára deportáltattak (153. S), akkor a nagyszülők tanácsát kell kikérni. Ha e tisztességi folyamodványra a beleegyezés nem adatik meg, akkor feltéve, hogy a férfiak 25., a nők 21. életévüket betöltötték, 1 hó múlva megtörténhetik az egybekelés. *) EIözö közlemény a 22-dik számban,