A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 22. szám - A budapesti kir. itélőtábla működése 1904-ben. [3. r.]

A JOG lésnek valótlansága és a felosztási tervből való kihagyása iránt a tömeggondnok a jelen pert megindította azon az alapon, mert időközben ez a váltó a kibocsátó és forgatóval szemben hamisítványnak nyilváníttatott és megállapittatott, hogy a kibocsátói és forgatói aláírások nem ezektől, hanem R. J.-tól származnak. Alperes kifogást tett a felperesnek kereseti joga ellen, azt állítván, hogy az egyszer már valódinak nyilvánított és sorozott követelést a tömeggondnok utólag meg nem támadhatja és annak a felosztási tervből való kihagyását nem követelheti. Tagadta azt is, hogy a bejelentés alapját képező váltón R. J.-né aláírása nem ettől származnék és hogy ennek ellenkezője büntető uton megállapítást nyert volna. Felperes ragaszkodott keresetéhez és a vonatkozó büntető periratokra hivatkozott. A kir. törvényszék beszerezte a 999/b. 902. sz. büntető perre vonatkozó iratokat és ezekből azt állapította meg, miszerint a Nagy-Atádon 1899. február 18-án 420 frtról kiállított eredeti váltón levő <N. f. kibocsátói* és H. E. férj. R. J.-né forgatói aláírások a büntetőbíróság jogerős határozatával hamisítványoknak nyilváníttattak. Tekintve már most, hogy ezen hamisított váltóból a közadósra fizetési kötelezettség nem származik ; tekintve továbbá, hogy az a körülmény, miszerint a követelés alapját képező váltót a közadós alá nem irta és fizetési kötelezettséget nem vállalt, a felszámolási tárgyalás befejezése után nyert csak megállapítást és ezért a felszámolási tárgyalásnak az az adata, hogy a kérdéses követelés valódinak elismertetett és soroztatott, azon utóbbi tény által, hogy a váltó hamisítványnak bizonyult, önmagában hatályát vesztette és végül tekintve, hogy érvényes cím és jogalap nélkül követelés a csődtömeg ellen nem érvényesíthető és az alperes a csődhitelezők kárán nem gazdagodhat: mindezeknél fogva és mert a- követelés valótlanságának utólag való bírói megállapítását a felszámolási tárgyalás eredménye ki nem zárhatja, — a kir. törvényszék a felperes keresetének helyt adott, — az alperes által bejelentett kereseti követelést valótlannak nyilvánította és ennek folyamaként az alperest ezen követelésének a formaszerü felosztási tervből leendő törlésének eltűrésére kötelezte. A perköltségre és ügyvédi dijak és kiadásokra vonatkozó intézkedések az 1868 : LIV. t.-c. 251 és 252. £§-ain alapulnak. A pécsi kir. ítélőtábla (1903. évi október 27-én 2,078. sz. alatt) következőleg itélt: A királyi ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletét indokainál f^gva és még azért is helybenhagyja, mert R. J-né a büntető ; érben esküt tett arra, hogy az ellene folyamatba tett csődügyben az alperes által bejelentett 420 frtos azaz 840 koronás követelés alapját képező 420 frtos váltón levő K. Ö. férj. R. J-né aláírás nem az övé; egyszersmind a királyi Ítélőtábla az alperesi ügyvéd felebbezési munkadiját és költségét saját fele ellenében 26 K 30 fillérben állapítja meg. A ni. kir. Kúria következőleg itélt: A másodbiróság ítélete az elsőbiróság ítéletéből átvett indokok alapján és azért is helybenhagyatik, mert az a körülmény, hogy a csődtömeggondnok a felszámolási tárgyalás alkalmával az alperes által bejelentett váltókövetelést valódinak elismerte, nem szolgál akadályul arra nézve, hogy miután az illetékes büntetőbíróság azt a váltónyilatkozatot, amelynek alapján a követelés bejelentve és elismerve lett, jogerős ítélettel hamisnak nyilvánította, a nyilván tevésen fennállónak elismert ezen követelést utólag valótlannak kimondassa és ennek a felosztási tervből való törlését per utján ne követelhesse, s mert a csődtörv. 100. §-a értelmében a csődtömeghez tartozó vagyon tekintetében a képviseleti jog a csődtömeggondnokot illeti, kétséget sem szenved tehát, hogy a felperes a tömeggondnok a tömeg vagyoni érdekét érintő jelen per indítására is jogosult volt. Felperes váltóbirtokosi minősége a rendelvényes üres forgatmányával a v. t. 36. §-a értelmében igazolva van ; az pedig, hogy felperes saját későbbi forgatmányát a váltón csak a részére felvett óvás után törölte, váltóbirtokosi jogain nem változtat, mert saját forgatmányát törölni ugy az óvás előtt, mint azután, jogában állott. A budapesti kir. keresk. és váltótszék mint váltóbiróság (1904. évi március 11-én 15372/1904. p. sz. a.) Szegvári Sándor dr., ügyvéd által képviselt «székesfővárosi III. ker. takarékpénztár mint szövetkezet* cég felperesnek — személyesen védekezett M. György ügyvéd alperes ellen, 1,600 K. tőke s járulékai iránti ügyben következően itélt: Az 1903. évi október hó 13-án 84,955. sz. a. hozott sommás végzés hatályában fenntartaOk és alperes M. György, a Budapesten 1903. évi július hó 2-án 1,600 K-ról kiállított váltó alapján, mint elfogadó köteleztetik, hogy felperesnek 1,600 K. váltóösszeget, ez után 1903. október hó 5. napjától járó 6"/0 kamatot, 9 K 55 fill. óvási, Vs'/o váltódijjal és a sommás végzésben megállapított költség beleszámításával összesen 88 K 75 fill.-ben megállapított perköltséget 3 nap alatt és végrehajtás terhe mellett fizesen. Indokok : Alperes azt hozta fel kifogásul, hogy a kereseti váltót F. Lajos kibocsátó és forgatóval részletfizetéssel és uj váltó adásával rendezte, és hogy F. Lajos csak behajtás végett forgatta felperesre a kereseti váltót, tehát a kifogás felperes ellen is érvényesíthető lenne. Ezt a kifogást azonban nem lehetett figyelembe venni, mert a kihallgatott H. Antal tanú csak azt vallotta, hogy alperes megbízásából 20 frtot adott át egy 1,600 ' koronás váltóra kamat fejében F. Lajosnak; azt azonban, hogy ez a kereseti váltóra vonatkozott és hogy uj váltó is adatott volna, a tanú nem bizonyíthatta, mert 1. Lajos tanút alperes a 7,149 1904. sz. végzésbeli felhívása dacára elő nem állítván, ezen tanú kihallgatása a váltóeljárás 25. §-a értelmében mellőzendő volt; mert e szerint a kifogás bizonyítva nem lévén, mellékessé vált annak a kérdésnek eldöntése, vájjon a kifogás felperes ellen érvényesitheto-erés mert akihallgatott tanú különben azt sem bizonyította, hogy a váltó csak behajtás végett forgattatott felperesre. Mindezeknél fogva alperest elismert elfogadói váltónyilatkozata alapján, a vt. 23. §-a értelmében a kereseti váltóösszeg és járulékai, úgymint pervesztest, a prts. 251. §-ához képest, a perköltség fizetésére kötelezni kellett. A budapetti kir. ítélőtábla (1904 június 27-én 1,247 1904. sz. a.) következőleg itélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja, az indokoknak akként való helyesbítésével, hogy alperes nem bizonyította, hogy felperes a kereseti váltót F. Lajostól csak behajtás végett kapta és hogy így az alperes és F. Lajos közti visszonyából merített kifogások felperes mint jóhiszemű harmadik váltóbirtokos ellen a ví. 92. §-a értelmében még azok bizonyítása esetében sem volnának érvényesíthetők, egyébként indokai alapján és azért, mert felperes váJtóbirtokosi minősége a rendelvényes F. Lajos üres forgatmányával, a vt. 36. §-a értelmében igazolva van ; az pedig, hogy felperes saját későbbi üres forgatmányát a váltón csak a részére felvett óvás után törölte, váltóbirtokosi jogain nem változtat, mert saját forgatmányát törölni ugy az óvás előtt, mint azután, jogában állott. A m. kir. Kúria (1905. április 18-án 1,311/1904. sz. a.) következően itélt : A másodoiróság ítélete felhozott és felhívott indokaiból helybenhagyatik. Bűnügyekben. Vádlott védelmében nem valamely büntetendő cselekmény hiányát állította, hznem a vádbeli cselekmény elkövetését tagadta. Erre a tagadásra illetőleg erre a védekezésére való tekintettel a B. P. 385. S-nak 1-a pontjára való hivatkozás és az egész általánosságban tartott az a kijelentés, hogy a bizonyított tényálladék nem képez bűncselekményt, a semmiségi ok világos megjelölését magában nem foglalja. Ennélfogva a vádlott által bejelentett semmiségi panasz, mint olyan, melyben a semmiségi ok világosan megjelölve nincs, — a B. P. 434. S-a alapján visszautasítandó volt. A vádlott javára megállapított az az egy enyhítő körülmény, hogy a vádlott büntetlen előéletű, — még a terhére felhozott súlyosító körülmények figyelmen kívül hagyásávál sem tekinthető oly nyomatékosnak, hogy annak alapján a büntetés kiszabásánál a btt. 92. S-nak alkalmazása indokolt volna. A m. kir. Kúria (1905 ápril. 26-án 3,972. sz. a.) vérfertőztetés büntette miatt vádolt B. G. ellen a következő Ítéletet hozott : A vádlott semmisségi panasza visszautasittatik, — a védő semmisségi panasza pedig elutasittatik. Indokok: Vádlott semmisségi panaszt jelentett be a B. P. 385. §-ának 1. a) pontja alapján, mert a bizonyított tényálladék nem képez bűncselekményt, a védő pedig semmisségi panaszt jelentett be a B. P. 385. §-ának 3. pontja alapján a btt. 92. !;-ának nem alkalmazása miatt. Tekintve azonban, hogy vádlott védelmében nem valamely büntetendő cselekmény hiányát állította, hanem a vádbeli cselekmény elkövetését tagadta. Erre a tagadásra, illetőleg erre a védekezésre való tekintettel, a B. P. 385. §-ának 1. a) pontjára való hivatkozás és az egész általánosságban tartott az a kijelentés, hogy a bizonyított tényálladék nem képez bűncselekményt, a semmisségi ok világos megjelölését magában nem foglalja: ennélfogva a vádlott által bejelentett semmisségi panasz, mint olyan, méhben a semmisségi ok világosan megjelölve nincs, — a B. P. 434. §. alapján visszautasítandó volt. A védő által bejelentett semmisségi panaszt pedig a B. P 437. §-ának 4. bekezdéséhez képest elutasítani azért kellett, mert a vádlott javára megállapított az az egy enyhítő körülmény, hog) a vádlott büntetlen előéletű, még a terhére felhozott súlyosító körülmények figyelmen kivül hagyásával sem tekinthető jelen esetben oly nyomatékosnak, hogy annak alapján a büntetés kiszabásának a btt. 92. £-ának alkalmazása indokolt volna. Az erdőtörvényt tartalmazó 1879. évi XXXI. t.-c. 155. 1 8 és 15. tj-ainak egybevetett értelme szerint erdei kihágási ügyben a másodfokú bíróság ítélete ellen csak semmisségi panasz, de ez is csak a kir. ügyész részéről és csupán abban az esetben érvényesíthető, ha a vád tárgyát képező cselekmény a rendes bíróságok hatósági körébe eső büntetendő cselekményt képez, a másodfokú erdei bíróság pedig az ügyet, a kir. ügyész indítványa ellenére, az erdei kihágási bíróság hatósági körébe tartozónak nyilvánította. A közigazgatási bizottságnak mint erdei kihágási ügyben II-od fokban itéiő bíróságnak határozatai az erdőtörvény 161. §-ának határozott rendelkezése szerint, végérvényesek, s ennek következtében vádlott, a közigazgatási bizottságnak mint Il-od fokban itélt biróságnak határozata ellen, felebbezést nem érvényesíthet. A m. kir. Kúria (1905. évi április 27-én 2,902 1905. B. sz. a.) tilos legeltetés által elkövetett erdei kihágás miatt vádolt K. M elleni ügyben következő végzést hozott: A felebbezés visszautasittatik.