A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 21. szám - A megrohanásos házasságkötés házassági törvényünkben és a tiltó akadályok tana. [6. r.]

165 A német polgári törvénykönyv 1,309 és 1,326. §. kapcsolatából megállapítható, hogy a korábbi érvénytelen házasság tiltó akadály, amely azonban a büntető törvény 171. §-ának büntetését Vonja maga után a vétkes fél részére. Ugyanis a német btk. a kettős házasság kérdésében formális állásponton van, vagyis tekintet nélkül az első házasságra minden esetben büntet, ha a második házasság az első házasság megszűnte vagy érvénytelenné nyilvánítása előtt köttetett ; egybehangzó ez a német életbeléptetési törvény 34. §-ával (1. e kérdésről bővebben «Holttányilvánitás» cz. közelben megjelenő tanulmányom). Ugyancsak a német p. t. szerint a tilalom a régi erejében áll lenn,habár jogerős Ítélettel a régi házasság felbontatott, avagy érvénytelenné nyilváníttatott, de az ítélet ellen semmisségi, illetőleg perujitási kereset adatott be a megszabott 5 éven belül. Természetesen a német jogban sem képez sem büntetőjogi, sem magánjogi házassági tilalmat a matrimonium non existens. így az ugyanazon nembeliek között kötött házasság, avagy a nem polgári tisztviselő, például a pap előtt kötött házasság. A házasságkötés lealacsonyitását is látom abban, hogy a semmis házasság csak tiltó akadály. Maga a megkötött házasság elegendő OK arra, hogy a mig fennáll, az állam uj kötést ne tűrjön. A mi a megrohanásos házasságkötést illeti, itt is célszerű lehet. Lehet, hogy oly komoly okok forognak fenn, hogy azon időpont bevárása, mig a semmisség kimondatik, veszedelmes bármi oknál fogva is. Hogy egyebet ne említsek, a nő már áldott állapotban van és nem akarja, hogy a gyermek törvénytelennek anyakönyveztessék, illetőleg nem akarja, hoev a gyermek házasságon kívül születettnek anyakönyveztessék. Büntető törvényünk 251. f?-a 3 évig terjedhető börtönnel sújtja a bigamista felet és joggyakorlatunk is szigorral jár el e téren. Megjegyzem, hogy büntető törvényünk materialis álláspontját a kettős házasság kérdésében nem helyeslem; jelesül, hogy csak az érvényes házassági kötelék mellett kötött ujabb házasság esetén állapítja meg a bigamiát. Ez minden egyébtől eltekintve is dissonantiában van házassági törvényünkkel, mely bontó illetőleg tiltó akadályként állítja fel az előbbi házasságot, tehát formális állásponton van. A büntető törvény idézett §-nak is feltétlen ez állásponton kellene lennie, annál is inkább, mert ez csak a házassági törvény felállította tilalmat sanctionalni hivatott. A canonjogban az érvénytelen házasság, ha az érvénytelenség még bíróilag kimondva nem volt tiltó akadály, ellenben az érvényes házasság, bár még nem consummáltatott is, bontó akadály. A római jogban is tilos volt a bigámia sőt infamiaval sújtatott. (§. 6. §. 7. I. 1, 10 2 C 5, ; 7 C, 1, 4, Cicero de orat I 40, 1 inf. 13 D, 3, 2,18 C, 9, 9. Házassági törvényünk tiltó akadályként állítja fel holttányilvánitás alapján házasságot kötni, ha a holttányilvánitott házastársa vagy az, akivel uj házasságot akar kötni, tudja, vagy ha igazolva van, hogy a holttányilvánitott az elhalálozás napját túlélte. E §-t teljesen félre magyarázza Raffay (i. m. 162. 1.). Jelesül a tiltó akadály fenforgásához megkívánja 1. az elhalálozási napul felállított időponton való túlélésről a tudomást 2. a tudomást, hogy az első házasság már nem áll fenn. Itt az utóbbinál a nagy hiba. Jelesül ez az első házasság csak az uj kötéssel szűnik meg és nem a holttányilvánitással. Kissé megzavarólag hatott, — ugy látszik — a 74. §. de a házasságkötéskor való életben létről való tudomás ez a bontó akadály; a 22. §-ban lévő kisebb csak a tiltó akadály. Házassági törvényünk sehol sem mondja ki, hogy szabad holttányilvánitás alapján házasságot kötni, de éppen a házassági törvény 22. §-ban felállított tiltó akadály a 73. §-ban megállapított elhalálozási vélelem, hogy holttányilvánitás esetében az a vélelem az irányadó, hogy a holttány'lvánitott nem élt tovább annál az időpontnál, amely az ítéletben elhunyta napjául van megállapítva, — igazolja, hogy amennyiben a 22. tényálladéka fenn nem forog, szabad ujabb házasságot kötni; argumentum a contrario. A ht. 74 §. egymaga még nem elegendő bizonyíték arra, hogy szabad házasságot kötni; ez csak azt bizonyítja, hogy ha az uj házasok egyike sem tudta a házasságkötéskor a holttányilvánitott életben létét, illetőleg ha az uj házasság egyéb okból nem semmis, akkor az előző házasság megszűnik, tehát nincs bontó akadály; de hogy tiltó sem forog fenn, cz ebből még nem következnék. (E kérdésről bővebben már idéztem tanulmányom.) Az elhalálozási vélelemre incidentaliter hivatkozni nem lehet, külön ítéletben kell ezt megállapittatni. A házasságkötés megengedése holttányilvánitás esetén rationalis empirismuson alapult, csakúgy mint a valószínűsített örökös felperesi joga avagy a házassági törvény 59. i;-a, amely a tör* vényes képviselőnek vagy a szülőnek is megadja a megtámadási jogot, kinek be'eegyezése a kiskorú házasságához hiányzott, a gyámhatóságra nézve megállapított határidő alatt, a megtámadási határidő félbeszakítása céljából (V. Ö. Grosschtnid Béni idézett előadásait). A házassági törvény 22. §-ában felállított tiltó akadályt nem helyeslem és pedig azért, mert már a holttányilvánitás megtörténte után bizonyítani, hogy a házasulandó felek bármelyike tudott volna arról, hogy a holttányilvánitott a vélelmezett elhalálozási napot túlélte, nehéz, szinte lehetetlen ; de másrészt az a körülmény még az életben léteit nem bizonyítja, figyelembe véve még azt is, hogy a holttányilvánitott oly hosszú idő alatt életjelt magáról nem adott, ezzel csak nemtörődömségének adta tanújelét. Mindig csak a rendes esetet és nem az egy-két kivételt tartom szem előtt. Az még érthető, hogy az uj házastártak, ha a holttányilvánitott visszatér, megtámadhatják az uj házasságot, — feltéve, hogy a házasság megkötésekor nem tudták, hogy a holttányilvánitott életben van. Ámbár itt is sok szól amellett, hogy ez nem helyes; jelesül a házassági kötelék szentségével nem igen fér össze a szabad választási rendszer, elvégre régi férje eléggé nem törődött vele. Ha valahol, ugy itt volna még bizonyára helye a dispensationak. Itt tere lesz különösen a megrohanásos házasságnak, ha a feleken kivül állólag igazoltatik, hogy a holttá nyilvánított a vélelmezett elhalálozás időpontját túlélte, mert a felek tudomását bizonyítani igen nehéz. Tilos házasságot kötni az egyik házastársnak azzal, aki a másik házastárson elkövetett gyilkosság, szándékos emberölés vagy ezeknek kísérlete miatt, mint tettes vagy részes elitéltetett, — akkor is, ha az ítélet még nem jogerős. A király azonban az igazságügyminiszter előterjesztésére felmentést adhat. (23. £.) E szakasznál ismét fontos a megrohanásos házasság, mert itt csak a legritkább esetben ad O Felsége dispensatiót. Mindamellett helytelennek tartom elsősorban azt, hogy e szakasz csak tiltó akadály, másodsorban azt, hogy egyáltalában lehetősége fennforog a felmentés adásának. Az minden jó erkölcs ellen szól, hogy a hitvesnek meg legyen a lehetősége egybekelni azzal, ki házastársán gyilkosságot, szándékos emberölést vagy csak ezek kísérletét követte is el. Sőt ha bármi oknál fogva a bűnössel nem ítéltetik, akkor még tiltó akadály sem forog fen, nem helyes ugy mondani, mint Raffay mondja «büntetlen marad» mert ez maradhat, ha elszökik közben, mihelyt ítélet lön hozva, azért a ht. 23. §-ának az okadatja fenforog A dispensatiora okul házassági törvényünk indokolása a gyilkos részvétét a meggyilkolt neje iránt hozza fel. Szép nő az, ki férje gyilkosához hozzá megy, eltekintve attól, hogy itt rendszerint akkor megvolt az egyetértés is. Házassági törvényünk 13 £-ánál az élet ellen törést nem büntető jogi kritériumokkal kell magyarázni, nem kell még a büntetőjogi kísérlet sem meg. A párbajt azonban nem tekintem élet elleni törésnek, itt nem látom azt a diffamáló delictumra irányuló elemet, szándékot. Itt előfordulhat igenis a részvét, a nő elvételénél. Egyébként e 13. §. nem szabatos, nagyon korlátokkal körülövezett másrészt. A házassági törvény 13. §-ában foglalt bontó akadály megszorítására okot nem látok azért, mert még az ítélet nem jogerős. Különben a 13. £-nál kifogásolom, hogy ez csak az egyetértő feleket tiltja el a házasságkötéstől. Eltekintve az egyetértés bizonyítása nehézségétől, moraliter helytelen a hitvesgyilkossal való házasságkötést érvényesnek elismerni. E hibát akarja a törvényhozó pótolni, mikor a 23. §-al a 13. £j-t megerősíti, ez eltekint már az egyetértéstől. A canonjog szerint csak bontó akadály forog fenn ily esetekben, de tiltó akadály sohasem, mégis azzal, hogy csak akkor áll fenn az akadály, ha szövetkeztek a nem vétkes házastárs megöletésére és egyik fél legalább ezzel szándékolta hogy a másikkal házasságot kössön, de csak akkor áll be az akadály, ha a nem vétkes házastárs meg is öletett. A pápa adhat dispensatiót, de tényleg sohasem ad. Házassági törvényünk 23. §-ának szövegezéséből nem tűnik ki, vájjon mikori bűncselekmény állapítja meg a tiltó akadályt, jelesül, hogy vájjon a házasságkötés előtti bűncselekmény is megá'lapitja-e ? Nézetem szerint igen, mert azzal, hogy a törvény azt mondja «a másik házastárson elkövetett», nem zárja ki a házasságkötés előtti időt, mert annak házastársa volt, kivel a bűnös házasságot akar kötni, csak ezt akarja a törvény kifejezni, a paragrafus alapoka, az ethicai szempont is e tág magyarázatot követeli is. Nem így a házassági törvény 13-ánál, mert itt az c egye tért ve» bizonyítja már, hogy a erimen a kötés ellen irá nyul. A házassági törvény 23. §-a igaz, hogy házastársról beszél szintén, de ez itt csak személy és nem időmegjelölés, továbbá szintén ellentétben a 13 §-al ennek tényálladéki elemeinél már büntetőjogi szempontok a döntők, hisz itt csak büntető Ítéletről lehet szó. így Grossclimid Béni is idézett előadásaiban. Igen helyesen az o. p. t. 94. szerint hivatalból vizsgálandó érvénytelenségi okot képez a 68. §. ellenére kötött házasság