A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 17. szám - Büntető parancs ellen van-e helye ujrafelvételnek?

A JOG 1. rendű vádlott beismeri, hogy a Zhoda dobrovolna cimü okirat szerint összes ingatlanait, melyek szülei és testvérei után reá háramlottak, 1B88. évi október hó 29-én 40 forint vételáron fivérének H. Jánosnak medzibrogyi lakosnak eladta. Ez ingatlanokat H. János a vételtől kezdve, 1894-ben bekövetkezett haláláig s azontúl jogutódai szakadatlanul és háborittatlanul birtokolták. H. János özvegye az ingatlanokat, valószinüleg 19C O-ban önkéntes árverésen eladásra bocsátotta s azokat J. szül. Zs. Katalin, mint legtöbbet igérő 1,400 koronáért megvette, az eladók pedig kötelezettséget vállaltak az állapot rendezésére. Ez árverésen, mint venni szándékozók B. J. G. István II. rendű és S. András III. rendű vádlottak is részt vettek s igy tudták, hogy az ingatlanokat H. János jogutódai bocsátották áruba, s mint falubeli emberek azt is tudták, hogy az ingatlanokat H. János jogutódai birtokolják. Minthogy az ingatlanokat meg akarták szerezni, de J. szül. Zs. Katalin többet Ígérvén értők, azokat Ő előlük elvonta, más módhoz folyamodtak az ingatlanok megszerzése végett. Megtekintették a medzibrogyi ö3. és t39. számú telekjkveket, melyekben a kérdéses ingatlanok foglaltatnak s szt találták, hogy a H. Mária-féle rész H. Jánosra még nem lett átirva s elhatározták, hogy a telekkönyvi tulajdonossal szerződnek s igy szerzik meg az ingatlanokat S. József részére, aki mint S. András III. rendű vádlottnak fia és B. J. István II. rendű vádlott veje Amerikából pénzt küldözgetett atyjának a célból, hogy alkalomadtán számára ingatlant vegyen. S. András III. rendű vádlott irni nem tudván, az irni tudó B. J G. Istvánt II. rendű vádlottat bizta meg az ingatlanok megvételével s ellátván őt pénzzel, Budapestre küldötte a telekkönyvi tulajdonoshoz. B. J. István felkereste Budapesten T. Ferencné szül. H. Mária I. rendű vádlottat, a ki előtt S. Józsefnek mondta magát s fölhívta őt amaz ingatlanok eladására, melyek a telekkönyben az ő nevén állanak. T. Ferencné elmondotta ekkor B. J. Jánosnak, hogy ő 1888-ban az ingatlanokat már egyszer eladta 4o forintért (80 koronáért) fivérének H.Jánosnak, aki a vételárt a megállapodásuk szerint 2 év alatt tartozott megfizetni. Mivel ezt nem csak a kikötött 2 év alatt, hanem a mai napig sem tette, neki jogában áll az ingatlanokat bárkinek eladni újból, amire annál könyebben határozta el magát, mert B. J. István 920 korona vételárat ígért, holott 1888-ban csak 80 korona volt a vételár. Midőn megállapodtak a feltételekre nézve, elmentek a kész szerződéssel, melyet B. J. István hazulról vitt magával Budapestre K. József dr. budapesti közjegyzőhöz s ott P. István és T. Gábor a felek szemé'yazonosságát és igy azt, hogy a vevő F. József, bizonyították, T. Gábor és Cs. János pedig, mint ügyleti tanuk szerepeltek, akik előtt a közjegyző felolvasta és megmagyarázta a szerződést H. Máriának, aki irni nem tud s kinek a nevét T. Gábor irta a szerződésre, míg S. József a hitelesítés szerint sajátktzüleg irta alá a szerződést. Ezt a szerződést S. András 1901. évi jan. hó 31-én 200. telekkvi szám alatt az alsókubini kir. járásbírósághoz vitte s annak alapján a tulajdonjogot S. József nevére be is kebelezte. Később észrevették, hogy bizonyos ingatlan részek kimaradtak a szerződésből s ekkor H. Mária 1901. évi február hó 8-án kelt nyilatkozatában a kimaradt ingatlanok bekebelezésére is adott engedélyt, mely 1901. évi február hó 11-én lett 240 tkvi szám alatt bemutatva, s annak alapján a tulajdonjog S. József nevére bekebelezve. T. Ferencné szül. H. Mária I. rendű vádlott azzal védekezik, hogy ő jogosítva volt az ingatlanokat másodszor eladni, mert fivére G. János első vevő megállapodásuk ellenére nem fizette meg 2 év alatt a kikötött 40 forint (8!) korona) vételárat, a miről kötelezvénye is van, melyet L Ferenc dr. a megindított polgári perhez csatolt be, s igy a szerződés, illetve barátságos egyezség hatályát vesztette. B. J. János H. rendű és S. András vádlottak meg azzal védekeznek, hogy ők arról, miként az ingatlanokat T. Ferencné már régebben H. Jánosnak, az ő fivérének eladta volt, tudomással nem bírtak, s mivel az ingatlanokat T. Ferencné nevén találták a telekkönyvben, egész jóhiszemüleg vették meg azt a telekkönyvi tulajdonostól. T. Ferencné szül. H. Mária I. rendű vádlott védekezését a mai főtárgyaláson semmivel sem tudta valószínűsíteni, mert eltekintve attól, hogy Írásbeli megállapodás mellett a szóbeli kikötés figyelembe vehető amúgy sem volna, azt a szóbeli kikötést, hogy ha 2 év leforgása alatt H. János neki a 80 korona vételárat meg nem fizeti, az egyezség hatályát veszti s neki jogában fog állani az ingatlanokat újból eladni, a mai főtárgyaláson semmivel sem tudta bebizonyítani, ellenkezőleg azon körülmények, hogy 2 év leteltével nem keresett uj vevőt, hanem H. János fivérét, illetve azok jogutódait az eladott ingatlanok békés birtokában hagyta, tőlük éveken át semmit sem követelt, nemcsak a megkötött barátságos egyezség feltétlen voltát, hanem azt is bizonyítják, hogy T. Ferencné a 80 korona vételárat is megkapta, amely körülmény özv. H. Jánosné és leánya Z. szül. H. Máriának a mai főtárgyaláson tett hit alatti vallomásával is bizonyítást nyert, a amely szerint T. Ferencné I. rendű vádlott a 80 korona vételárat megkapta s annak átvételét posta utján küldött levelezőlapon is elismerte, amely vételár ugy lett kifizetve, hogy 35 forint (70 korona) készpénzt kapott, s a még hiányzó ő forint (10 kor.) fejében ruhaneműt és vánkost kapott, mely annak értékét jóval meghaladta. De védekezése ellen szól ama körülmény is, hogy a hagyatéki iratok közt levő s 1888. évi október hó 30-án kiállított meghatalmazás szerint is feljogosította M. Frigyes dr. ügyvédet arra, hogy a kötött egyezség alapján mondjon le a Teréz és Katalin nevü nővéreinek hagyatékáról fivére H. János javára, amit ez az 1889. évi június hó 12-én tartott hagyatéki tárgyaláson meg is tett. H. Mária I. rendű vádlott a mai főtárgyaláson is tagadta, hogy a meghatalmazást M. vagy bárkinek adta volna, és habár M. dr. valamint az azt aláirt S. Lipót és B. Róbert tanuk sem emlékszenek arra, a nagy idő lefolyta miatt, mind a mellett utóbbi két tanú megerősíti azt, hogy ha azon az ő aláírásai, valamint H. Máriának kézjegyével szereplő aláírása rajta van, ez csak ő előttük s H. Mária meghatalmazása és személyes jelenléte mellett állíttathatott ki. De rosszhiszemüleg (art el B. J. István és S. András II. és III. rendű vádlott is, amidőn közös elhatározással az irni tudó B. J. István közvetítésével megvették 920 koronáért Budapesten özvegy H. Mária I. rendű vádlottól, a már egyszer eladott ingatlanokat S. József részére, mert azzal szemben előadott védekezésüket lerontják a körülmények, hogy mindazon falubeli emberek tudják, hogy az ingatlanoknak tényleges birtokosai H. János s illetve örökösei és hogy ez ingatlanok nem lehetnek a H. Máriáé, mert hiszen H. János örökösei bocsátották azokat azon árverés alá, melyen mint árverelők ők is részt vettek, s amelyen azok mint legtöbbet Ígérőnek J. szül. Zs. Katalinnak jutottak és igy feltéve, ha barátságos egyezségről és illetve az első eladásról sem tudták, az árverés eredményére való tekintettel is tudták, hogy azok már T. Ferencné szül. H. Máriát nem illethették és igy nem volt elfogadható az a védekezésük sem, hogy ők azért vették meg elsőrendű vádlottól az ingatlanokat, mert a telekkönyvben az ő nevén irva találták azokat. Mind a három vádlott cselekményét a jogtalan haszon szerzése végett követte el, mely jogtalan haszon T. szül. II. Mária elsőrendű vádlottra nézve a második vételár megszerzésében, B. J. János II. rendű és S. András II. rendű vádlottra nézve pedig az ingatlanok forgalmi értéke és a vételár közötti különbözetben, avagy az árverésen elért 1,400 korona s az általuk adott 920 korona különbözetben nyilvánul, vagy ettől eltekintve, mivel a Btk. szerint az mintegy, hogy a jogtalan hasznot magának vagy másnak szerezte legyen-e a tettes, abban is állhat, hogy egy második vételárat jutattak az ingatlanokért szándékosan és jogtalanul T. Ferencné szül. H. Mária I. rendű vádlottnak. Az előadottaknál fogva mind a három rendű vádlott kifejtett cselekménye szerint szándékosan és jogtalan haszonszerzése végett közreműködött arra, hogy a Budapesten 1901. évi január hó 19-én kelt szerződés s az ezt kiegészítő 11:01. évi február hó 8-án kelt nyilatkozat alapján az alsókubini kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatósághoz 1901. évi január hó 21-én 200. és 1901. évi február hó 11-én 240 tkvi szám alatt benyújtott tulajdonjog bekebelezését kérő beadványa folytán a telekkönyvbe H. János jogutódai jogvisszonyainak lényegére vonatkozólag valótlan tények és körülmények vezettettek be, s igy cselekményeik, melyek mindegyike terhökre a tettességet megállapítja, a Btk. 400. §-ának 2. bekezdésben meghatározott közokirathamisitás bűntettének a tényálladékát teljesen kimeríti. Figyelemmel azonban vádlottak eddigi büntetlen előéletére, alacsony műveltségére, részbeni beismerésére, s hogy a cselekményekből nagyobb kár nem származott, mint túlnyomó, ellenben a kivitel tervszerűségére, mint súlyosító körülményekre a kir. törvényszék a Btk. 92. §-ának indokoltnak talált alkalmazásával és a btk. 20. §-ának felhívásával a terhükre megállapított bűncselekmény vétségét minősítette s vádlottakat a fentebb megjelölt közokirathamisitás büntette helyett annak vétségében mondotta ki bűnösnek, annak folytán bűnösségükhöz mérten az itélet rendelkező részében meghatározott büntetéssel sújtotta s bűnösségüknek törvényszerű folyamányaként őket a felmerült és a felmerülendő bűnügyi költségekben is elmarasztalta, amelyeknek egyharmad része T. Ferencné I. rendű vádlottal szemben, tekintettel annak jelenleg igazolt vagyontalanságára nézve, ez idő szerint behajthatatlannak, mig azok másik kétharmad része másod- és harmadrendű vádlottaknak igazolt vagyonosságánál fogva ezekkel szemben behajthatónak volt kimondandó. Az ítéletnek 19Ö1, évi január hó 19-én kiállított szerződésre és az annak kiegészítő részét képező nyilatkozatra, nemkülönben az ezekből folyó következményekre vonatkozó intézkedésre, amennyiben a tárgyalás eredménye arra biztos alapot nyújtott, a Bp. 490. §-a alapján történt. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1,032 1903. B. szám alatt 1903. évi október hó 8. napján) következő ítéletet hozott: A kir. ítélőtábla S. András III. rendű vádlott fogházbüntetését (1) hónapi tartamra leszállítja s egyúttal kimondja, hogy a S. István nevére bekebelezett tulajdonjog törlése nem hivatalból, hanem az erre ezennel feljogosított özvegy H. íánosné, B. Franciska, esetleg az elhalt H. János jogutódai mint sértettek kérelmére lesz eszközlendő. Ezzel a részbeli változtatással a kir. ítélőtábla a kir. törvényszéknek Ítéletét egyebekben helybenhagyja. Indokok: B. J., G. István és S. András vádlottak védője a főtárgyaláson semmisségi panaszszal élt, s azt az itélet kihirdetése után is fentartotta, azt kérelmezvén,, hogy H. János tanú kihallgatása tárgyában tett indítványának a kir. törvényszék helvt nem adott, s ezt közbenszóló határozatában mellőzte. Minthogv azonban azzal a tanúval, aki egyébként özv. H. Jánosné sértettnek fia, a védelem azt kívánta bizonyítani, hogy T. Ferencné, H. Mária vádlott, állítólag 6 év előtt azt a tanút a 40 frtos kötelezvénynyel elküldte a tanú anyjához (a sértetthez) azzal a felszólítással, hogy azt fizesse ki, amit a sértett megtagadott, amitől a védelem álláspontja szerint az következik, hogy a 40 frtos követelés tényleg évek múlva is fennált, — minthogv a