A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 17. szám - A házközösségeket felbontó közigazgatási határozat hatálya

130 A JOG Nevezetesen a járásbíróságok vezetői, illetve a törvényszékek elnökei, minden év vége felé ülésbe hivnák biráikat, meghallgatnák és röviden jegyzőkönybe vétetnék indokolt előterjesztéseiket. Azután pedig elkészítvén az ügybeosztást és megalakittatván a tanácsokat, tervezetüket közölnék a bírákkal, kiknek az ellen megtehető észrevételeikkel együtt, felterjesztenék azt a felsőbb felügyeleti hatósághoz jóváhagyás végett. Ezt megkívánja a «semmit rólunk, nélkülünk* és az -audiatur ct altéra pars» elve. Az elnöki állás oly előkelő és bizalmi természetű, hogy annak tekintélyét az ily berendezés nem csorbíthatná, a bírák pedig sokkal komolyabb és törekvőbb emberek, mintsem egy kis jogkiterjesztés folytán az elnök iránti tiszteletük csökkenne. Felhozhatják még ellenérvül az évenkint ismétlődhető kellemetlen kanapé-processusokat. De ettől az esetleg előfordulható kellemetlenségtől visszariadnunk nem szabad. A bírák különben sokkal higgadtabb emberek, mintsem apró-cseprő sérelmekkel hozakodnának elő és bírnak annyi önismerettel, hogy képességüknek meg nem felelő munkakörre ne vágyakozzanak. Es ha mégis vágyakoznának, ez az elnök tárgyilagos javaslatával szemben, — úgyis hiábavaló lenne. A házközösségeket felbontó közigazgatási határozat hatálya*). Irta KOVÁCS BÉLA, temevári kir. ítélőtáblai bíró. Az 1885. évi XXIV. t.-c. 45. §-ának első bekezdése így szól: «A házközösség megszüntetése tárgyában hozott és jogerőre emelkedett határozat a házközösségi tagokra nézve végérvényesen kötelező s az ellen sem a közigazgatási eljárás megujtásának, sem a törvény rendes utjának nem lehet helye*. Az idézett törvényhely ebben a szerkezetében hézagos és kételyt hagy fenn abban az irányban, hogy a törvénynek jelzett rendelkezése igy odaállítva akkép értelmezendő-e, hogy csak a házközösségi tagoknak egymás között tiltja meg a törvény íendes utjának igénybevételét, vagy ezt egyáltalán, nevezetesen harmadik személyek irányában is kizárja-e ? A határőrvidéki területeken az 1850. év előtt, a szabadalmazó tt ingatlanokat kivéve, korlátlan, szabad magántulajdon nem létezett; mert az 1807. évi határőrvidéki első alaptörvény értelmében a határőrvidéki terülek az összes határőri kötelezettségek teljesítése ellenében, mint katonai hííbéri területek, a határőröket, illetve a katonai házközösségeket örökidőkre használati joggal illettek s teljes és valódi tulajdonjogot a határőrök — a katonai kötelezettség fenntartása mellett — csak az I85U. évi május 7-iki második alaptörvény alapján szerezhettek. Az 1807. évi alaptörvény értelmében ingatlanok szerzésére és birtoklására csak oly személyek voltak jogosítva, kik vagy mint odavalók, a határőri kötelezettségeket teljesítették, vagy mint ott lctelepülendők, családjaikkal a határőri kötelezettségek teljesítésére készek voltak. A polgárosított határőrvidéki vagyonjogi visszonyokat, az ujabbkori tisztultabb jogi felfogásnak megfelelően, az 1850. évi május 7-iki alaptörvény szabályozta. Ennek 36. §-án az 1873. évi XXIX. t.-c. 3., 4., 5. t?"a' csak annyiban változtattak, hogy mig azelőtt a házközösségi tagoknak a házközösségi vagyon felett való rendelkezése az 1850. évi május hó 7-iki alaptörvény 30. §-ával akképp volt korlátozva, hogy a házatya az adás-vételhez, haszonbérbeadáshoz, elzálogosításhoz vagy az ingatlanok megterheléséhez, a 18. évet meghaladott házközösségi tagok szavazat-többségét volt köteles kieszközölni s ellentmondás esetében a községi választmány döntött: 1873. óta ezek a korlátozások elestek. Az 1873. évi XXIX. t.-c. szerint u. i. a házközösségek egyes tagjai kiterjedtebb jogot nyertek, mert ez a t.-c. a házközösségi kötelék felbontását kimondván, az egyes házközösségi tagokat szélesebb alapon több jogban részesítette, mint amennyivel azelőtt birtak és mert a házközösség felbontása esetében megszabott egyéni tulajdonul nyerték a törvényes mértéknek megfelelő jutalékaikat s a házközösség felbontása nélkül is végrendelkezhettek házközösségi vagyont képező eszmei hányadaikról. Ezeken az eseteken kívül az egyes házközösségi tag a házközösségi vagyonra, vagy ennek egy részére, élők közötti érvényes jogügyletet továbbra sem köthetett s utána jogutódlásnak sem volt helye egészen az 1885. évi XXIV. t.-c. életbeléptéig. Ezeknek a vázlatos történeti adatoknak előrebocsátása után visszatérek tárgyamhoz s kifejtem pro et contra azokat az érveket, amelyek az 1885. évi XXIV. t.-c. 45. §-a első bekezdése megvilágításánál illetően felhozhatók. Előrebocsátom továbbá a konkrét jogesetet is, mely a joggyakorlat előbbre vitele céljából, természetesen anélkül, hogy állást foglalnék, az érvek egymás mellé helyezésére indított. A. házközösségnek a tagjai kizáróan B. házatya és neje C. Több tagja a házközösségnek nincs, se leszármazók nincsenek. Az 1885. évi XXIV. t.-c. meghozatala után B. és C. oly egyezséget kötnek, hogy házközösségük ingatlan vagyonát egyenlő arányban kölcsönös örökösödési joggal egymás javára biztosítják. *) Vanicek : «Geschichte der Militárgranze» ; 1807. 1850. évi alaptörvény : 1873. évi XXIX.. 188i. évi XXIV. és 1898. évi XII. törvénycikkek. Ez egyezség aztán bejelentetvén, a házközösség annak alapján felbontatott s az eképr érvényesített egyezség a telekkönyvben is foganatosíttatott. B. végrendelkezett, a végrendelet azonban alaki hiányok miatt érvénytelen. B. meghal s utána a törvényes örökösödési jog nyílik meg. Törvényes örökösükül oldalági rokonai jelentkeznek, az özvegy C. pedig az egyezségre s ennek alapján szerzett tlkvi tulajdonjogára támaszkodik. Csoportosítsuk már most az érveket C. ellen és ( . mellett. I- ször C. ellen : Az 1885. évi XXIV. t.-c. a házközösségek megszüntetésének csupán feltételeit és módozatát állapítja meg s az osztályegyezséget csak mint a házközösség ingó és ingatlan vagyonra tényleges, vagy egyedül a tulajdonjog aránya szerint való felosztásának alakját emliti 2. és 11. §-aiban, vagyis az osztályegyezség nem egyéb, mint a házközösségi vagyon elkülönítését szabályozó ügyleti módozat, melylyel a házközösség tagjai határozott osztályrészt kapnak tulajdonul (24. §). Ez a tulajdon egyedül a 25. §. esetében korlátozható a halál esetére szóló rendelkezéssel és csak a lemenők javára; arról azonban, hogy az érdekelt házközösségi tagok a nekik jutott osztályrész tekintetében halál esetére az osztályegyezségen, vagy osztálylevelen változtathatnak-e, a törvény nem szól; s a hivatalos beavatkozást is csak a házközösségi vagyon tényleges felosztása miatt tartja szükségesnek (10. §.) Az 1882. évi XXIV. t.-c.-nek megfelelően alkotott osztály levelek tehát csak annyiban érvényesek és kötelezők a házközösségi tagokra nézve, amennyiben a vagyonfelosztást s a tulajdonjog arányát az igényjogosult házközösségi tagok közt végérvényesen rendezik a szolgabiró, mint hatóság előtt, de kölcsönös örökösödési, vagy egyáltalán halálesetre szóló intézkedések abba érvényesen bele nem magyarázhatók s amennyiben mégis belefoglaltatnak, annyival inkább érvénytelenek és megtámadhatók, mert az 1885. évi XXIV. t.-c. 45. §-a csak a házközösségi kötelék felbontása tárgyában hozott közigazgatási határozatot mondja ki végérvényesen kötelezőnek és azt is csupán a házközösségi tagok közt. Nem teszi az osztályegyezséget érvényessé az a körülmény, hogy telekkönyvi foganatosításban is részesült, mert a tkvi bejegyzés egymagában jogok alapjául nem szolgálhat; az osztr. polg. törvénykönyv 1,467. §-a pedig a perben irreleváns. Az 1885. évi XXIV. t.-c. nem enged oly kiterjesztést, amely más, érvényben lévő törvény szerint bizonyos alakszerűséghez van kötve, vagyis az egyes házközösségi tagokat nem oldja fel azoknak az alakszerűségeknek a betartása alól, amelyek a házközösségi vagyon felosztásán tul az ezt meghaladó tartalmi egyezségnél más törvény által bizonyos alakszerűséghez vannak kötve. Az 1885. évi XXIV. t.-c. keretébe a végintézkedések és öröklési szerződések nem vonhatók, mert a házközösségi vagyon megszüntetése iránt kötött egyezség a megszüntetésnek csak külső módozata. Támogatja ezt a felfogást a 25 ik §. is, mely mint egyedüli kivétel emlittetik s mely csakis az életben levő atya gyermekei érdekét s csakis arra az esetre védi, ha a 24. §. szerint őket illető jutalékokat nem kiosztva kapják. Az 1885. évi XXIV. t.-c. az egyezkedő házközösségi tagokat, az 1870. évi XVI. t.-c.-ben előirt s a házközösségi egyezségre, vagy osztálylevélre is alkalmazandó alakszerűségek betartása alól nem oldja fel, s abból, hogy e részben kifejezett intézkedést nem tesz, éppen az következik, hogy az 1870. évi XVI. t.-c.nek az alakszerűségeket statuáló szabványai nem mellőzhetők. II- szor: a C. mellett szóló érvek: Az 1885. évi XXIV. t.-c. a házközösségek felbontásának és megszüntetésének nem csupán módozatát állapítja meg s nem csupán az eljárást, mint alaki jogot szabályozza, hanem anyagi jogi hatályú rendelkezéseket is foglal magában, jelesen a 45-ik §. — biztosabb méltatás végett ismételten idézem —- kifejezetten meghatározza, hogy a házközösség megszüntetése tárgyában hozott és jogerőre emelkedett határozat a házkózösségi tagokra nézve végérvényesen kötelező s az ellen sem a közigazgatási eljárás megújításának, sem a törvény rendes utjának nem lehet helye. Ennek a törvényi rendeletnek nem lehet azt a magyarázatot tulajdonítani, hogy a közigazgatási jogérvényes határozat csak a házközösségi tagokra nézve kötelező, hanem azt általánosan, vagyis harmadik személyek irányában is kötelezőnek kell elismerni, mert a 45-ik §-nak kivételeket tartalmazó második bekezdése és a 40.-ik §., mint szintén kivételes intézkedés, harmadik személyekre ki nem terjed s más kivételt a törvény nem tesz. A 45. §. első bekezdésének nyelvtani és mondattani értelme sem lehet más, mint az, hogy két első megkülönböztetést tartalmaz : egyet, amelylyel a házközösség megszüntetése tárgyában hozott és jogerőre emelkedett határozatnak a házközösségi tagok irányában kötelező voltát határolja el ; a másikat, amelylyel, csakhogy nem elég praeciz elválasztással és nem eléggé szerencsés szófüzéssel, általában kimondja, hogy az ellen sem a közigazgatási eljárás megújításának, sem a törvény rendes utjának nem lehet helye. És hogy az 1885. évi XXIV. t.-c. 45-ik §-ának első bekezdése nem megszoritóan, hanem kiterjesztően, tehát akképp magyarázandó, hogy a közigazgatási határozat harmadik, vagyis házközösségi ^tagsági joggal nem birt személyek irányában is feltétlenül kötelező, az abból is következik, hogy harmadik személyeknek a törvény rendes útjára való utasítását mellőzi és csak a házkö-