A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 16. szám - Az egyezségi halasztásról a polgári rendes perekben - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. [? r.]

A JÖÖ 127 Illés Károly indítványát, mert a gyakorlatban lépten-nyomon tapasztalható, hogy a magyar büntető-törvénykönyv jelenleg nem felel meg az aktuális élet követelményeinek és ennek hiányait nem a kcgyelmezési jog tultcngésével, hanem törvényhozási uton kell pótolni. Bernolák Sándor dr. ugyanily értelmű felszólalása és az előadó zárszava után elnök kijelenti, hogy mivel a teljes ülés ily kérdésekben határozatokat nem hozhat, az ügyet a választmány elé fogja terjeszteni. A pécsi rabsegélyzö egylet. Előttünk fekszik egy ritka szakértelemmel és ügyszeretettel irt jelentés : a pécsi r. e. mult évi működéséről. Szomorú elégtételünkre szolgál, hogy mindazt megerősíti, amit múltkor a rabsegé'yző ügyről egyáltalában és a rabsegélyzö egyletekről különösen elmondottunk. A pécsi kritika a miénknél még sokkal élesebb, megsemmisitőbb. Tanulságos az tágabb körökre nézve is, — és azért annak az alábbiakban bővebb tért engedünk. A pécsi egylet vezetősége ismeri feladata nehézségeit, de érdeklődik is annak megoldása körül. Vannak józan, egészséges eszméi, melyek kétségkívül lenditendik a rabsegélyzés ügyét, — ilyen eszme p. o. az országos szervezet kérdése, mely az egyletet már 4 év óta foglalkoztatja, annélkül, hogy eddig a legkevesebb sikert elért volna, — de teljesen kimerítőknek és célhoz vezetőknek ezen eszmék sem mondhatók. Látjuk, hogy sokkal kevésbbé országos és társadalmi jelentőségű egyletek is virítanak és a nagyközönség által szeretettel felkaroltatnak. Mi az oka tehát annak, hogy az országban létező vagy létezett 22 rabsegélyzö egylet*) a törvényhozás által nyújtott bő dotatio dacára— csak tengődik vagy teljesen elalvófélben van ? Hogy még a választmányi ülések és közgyűlések is jelenlevő tagok hiányában alig megtarthatók ? A főhiba a vezetőségben van. Nem ért ez ahhoz, hogy a közönség érdeklődését az egylet céljai iránt felkeltse. Még a választmányi ülések is oly sivárak, unalmasak, hogy a vál. tagok részéről nagy akaratelhatározásra és ön megtagadásra van szükség, hogy azokon megjelennek. Az orvoslás módjai a pécsi jelentésben foglaltakon felül a következők: 1. A nagyközönség érdeklődését (táncmulatságok és más ünnepélyek alkalmával tartandó népszerű felolvasások által) fel kell kelteni és folyton ébren tartani. Ez pedig feltételezi: 2. a nők bevonását az egylet és választmány keretébe és e célból gyökeres alapszabályváltoztatást. 3. Végül szükséges a választmánynak intensivfoglalkoztatása : börtönlátogatás, menháifelügyelet, elbocsátott rabok feletti gyámkodás stb. alakjában. Részletes programmot itt nem adhatunk, de szükség esetén készek vagyunk e kérdésre — a rabsegélyezési ügy iránti meleg érdeklődésünknél fogva — bővebben visszatérni. Csak mindezen fontos körülmények teljes figyelmen kivül hagyásának köszönhető, hogy az anya-egylet: a budapesti r. e. ma annyira stagnál, hogy maholnap tagok hiányában működését beszüntetni lesz kénytelen. Elnökség és választmány a dolce far niente elvének hódolva, ölükbe tették a kezüket és az ügyek vezetését egy titkárra bizták, aki az alapszabályszerüleg reá rótt teendőket jól-roszzul elvégezte és evvel punktum. Pedig volt idő, mikor a társadalom minden rétege a nőket is ideértve — érdeklődött^ezen egylet iránt és tagjainak száma is szép reményekre jogosított. Hogy mikor volt ez, annak fejtegetése e sorok keretén kivül esik. Nagy érdeme a pécsi jelentésnek, hogy a kérdést egész meztelenségében feltárja és a bajok kutforrását is megismerteti«A mi rabsegély-ügyünk — úgymond — voltaképpen ott kezdődik, hogy az ország fővárosában, Budapesten, ezelőtt Hl évvel keletkezett egy rabsegélyző-egylet és ennek mintájára 188)-tői kezdve, amikor a nagyváradi egylet megalakult, 1900 ig, amikor a debreceni egylet létesült, többnyire az igazságügyi kormány kezdeményezésére még 21 helyen lett egylet felállítva, ugy hogy ezidő szerint 22 egyletünk van.**) 1878 ig, amely évben az ez évi V. t.-c., a magyar büntető törvénykönyv, törvénybe iktattatott, a budapestin kivül más egyletünk nem volt. Hogy ez a modern intézmény az országban elterjedjen, hogy ehhez az anyagi eszközök mindenütt meglegyenek, a törvényhozás a Btk. 27. §-ában kimondotta, hogy a büntető bíróságok által kiszabott pénzbüntetések elbocsátott foglyok segélyezésére és ifjú foglyok számára rendelt javító intézetek felállítására és fenntartására fordítandók. A pénzbüntetésekből azonban már néhány év alatt oly óriási összeg gyűlt be, hogy abból az 1684. évi XX. t.-c. egy millió koronát : egy államfogház és egy országos fegyintézet létesítésére és a meglevők kibővítésére rendelt fordítani, az 1887 : VIII. t.-c. pedig az elbocsátott szegény foglyok segélyezésére szánt összeget a befolyt pénzbüntetések Vj-részére korlátozta ; majd mivel ez a hányad is soknak bizonyult, az 1892: XXVII. t.-c. a befolyt pénzekből — a kir. igazságügyminister kezelése alatt — egy « büntetéspénzek országos alapjá.i-t rendelte létesíteni. Most tehát az igazságügyi kormány határozza meg a szükséghez és célszerűséghez képest, hogy javitó intézeti és rabsegélyezési célokra évenkint mekkora összeg fordittassék. Bátran állithatjuk, hogy az igazságügyi kormány a rabsegélyző-egyletek segítésében éppen nem szokott fukarkodni, sőt mindenütt, ahol csak valami életre való mozgalmat, igyekezetet, jóindulatot tapasztal, a legnagyobb bőkezűséggel nyújtja a segélyt. Az anyagi eszközök tehát megvolnának Magyarországon ahhoz, hogy mindenütt keletkezzenek rabsegélyzö egyesületek; megvolnának jobban, mint Európának bármely államában, de hiányzik ehhez a szellemi erő s hiányzik az egész vonalon a vezető kéz. Ez okozza *) Ilyen egyletek léteznek: Budapesten, Brassóban, Debrecen, Deés, Déva, Erzsébetváros, Győr, Gyulafehérvár, Karánsebes, Kecskemét, Lúgos, Máramarosszigct, Nagyvárad, Pécs, Sopron, Szeben, Szekszárd Székesfehérvár, Szolnok, Temesvár, Zilah, Zombor. ' **) Ennyi lett kimutatva négy év előtt, de a legújabb értesülés szerint egy pár egylet működését már beszüntette, uj pedig négy év óta tudtunkkal nem alakult. azután, hogy csak 22 törvényszék területén van, 42 területén máig sem létezik rabsegélyző-egyesület, sőt nincs még a kir. táblai székhelyek közül sem Kassán, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Pozsonyban és az ország második városában : Szegeden sem. Ezek a számadatok szomorú dolgot mesélnek, elmondják szárazon, röviden azt, hogy nálunk Magyarországon a rabsegély-ügy iránt hiányzik a melegebb érdeklődés minden téren. Hiányzik első sorban magukban rabsegélyző-egyleteinkben, amelyek nem akarják elősegíteni egy közös szervezet létesítését, egy országos közgyűlés tartását; nem adják ki, nem közlik évi jelentéseiket s igy csak sejteni engedik, hogy egy részüknek élete már csak tengődés, a vég kezdete. Hallottunk különben már olyan esetről is, ahol az egylet néhány év előtt beszüntette működését s a törvényszéki elnök kezelte az alapot és utalta belőle a segélyeket. Hasonlóan hiányzik a rabsegély-ügy iránti melegebb érdeklődés, az annak pártolására első sorban hivatott magyar jogászközönségben. Egy tekintet a rabsegélyzö egyletek tagjainak névsorára meggyőzhet erről mindenkit. Hogy az eszmének mily nehezen lehet az embereket megnyerni, arra nézve nekünk is szomorú tapasztalataink vannak. Azt látjuk ugyanis, hogy akik nagynehezen elszánják magukat arra az «áldozatra», hogy a tagok sorába belépjenek, már ezzel teljesen kimerítették áldozatkészségük forrását és arra, hogy dolgozzanak is az egylet érdekében, a legritkábban birhatók reá. Tapasztaltuk, hogy neves férfiak, akik minden jóért és szépért tudnak lelkesedni, szeretnek dolgozni, a'kotni, csak itt sajnálták a fáradtságot s fájdalommal szemléltük, hogy gazdag emberek, akik más jótékony célokra ezreket, sőt százezreket áldoztak, csak errő az egyletről feledkeztek meg. Mit bizonyit ez ? Azt, hogy ennek az intézménynek megértéséhez, amely a müveit nyugaton oly fontos szerepet játszik, söt Japánban is annyira el van terjedve, — mi még nagyon fiatalok vagyunk s ha a viiág ebből akarná a mi műveltségünket megbírálni, ez a biráiat reánk nézve nagyon szomorúan ütne ki. Vagy kell-e elszomorítóbb jelenség annál, hogy Budapesten, 'legrégibb egyletünknél 1901-ben az évi jelentés szerint három (3) fővel szaporodott a rendes és egy (I) taggal az alapító tagok száma, holott Bécsben azalatt 159 a szaporulat a tagok számában. Továbbá, hogy ugyancsak Budapesten, ahol 12,000 korona az évi állami segély összege, 438 egyén lett a mult évben segélyezve, míg például Berlinben 1903-ban mintegy 4,000 ember részesült segélyben. Hogy míg Budapesten 31 év után 230 a rendes (2 koronás) és az e'halt 70 taggal együtt 215 az alapító tagok száma, addig Ausztriában a marburgi egyletnek 5ö9, a brünninek 1,721, a bécsinek 2,100, a kremsinek 2,u4S, Prágában két egyletnek 496, sőt a zágrábi egyletnek is 444 tagja van. Elismerjük ugyan mi is, hogy a kérdést teljes sikerrel az igazságügyi kormány a társadalom segélyével lenne képes megoldani, de másrészt igazságtalanságnak tartjuk, hogy akkor, amikor a törvényhozás 27 év óta nagy összegeket rendelt az elbocsátolt szegény foglyok segélyezésére fordítani, ez 4'. törvényszék területére nézve egy negyed századon át a papiroson maradt, mivel azokon a helyeken a társadalom vezetőiben hiányzott az érzék a rabsegélyügy iránt, vagy hiányzott a buzgóság azokban, akik hivatva és képesek is lettek volna egyletet alakítani. A mi nézetünk az, hogy a segélyezést annak a 42 törvényszéknek a területén is szabályozni kell, még ped g ha lehet: a társadalom közreműködésével, ha nem lehet: ugy anélkül. Mivel tehát ez a kérdés felette fontos, mert annak megoldásától rabsegély-ügyünk jövője, fejlődése függ, ezért tartanánk szükségesnek, hogy ez egy országos közgyűlésen megvitattassék. Ily irányban legújabban is tettünk egy kezdeményező lépést. Amint ugyanis választmányunk értesült arról, hogy a budapesti rabsegélyzö egylet elnökévé R i c k 1 Gyula kir. ig. miniszteri tanácsos választatott meg, őt felkérte, hogy a vezetése alatt álló anyaegylet választmányánál, melyet eddig hiába kértünk fel a mozgalom vezetésére, hasson oda, hogy lehetőleg már a folyó év nyarán, vagy a jövő évben Budapesten egy országos rabsegélyügyi közgyűlés tartassék. Kérjük tehát a társegyietek választmányát, intézzenek hasonló megkeresést a budajiesti egylethez, amely az uj vezetés alatt egyedül képes ezt a kérdést sikeresen megoldani.)) Áttér a jelentés ezek után a segélyezésekre. Itt is sok megszívlelendőt találunk. «Figyelemme! voltunk — úgymond -- az élelmi cikkek drágaságára, a nehezebb megélhetési viszonyokra s nem követtük azt a sok helyen szokásos eljárást, hogy «segélyül» alamizsnaszámba menő oly kis összeget adjunk, amikkel a szabadulón nem segítünk. Kivételt képez e tekintetben az útiköltség, amit kisebb összegben is adtunk, de azt többnyire megtoldottuk pár korona élelmezési segélylyel azért, hogy ha a kiszabadult rab hazaérkezik, pár napig, míg keresethez jut, képes legyen magát fenntartani. A mostani tél folyamán a segélyezésnek egy uj módját hoztuk be, amennyiben utalvány-füzeteket kértünk és kaptunk a nőegylettől a népkonyhára. így most a kiszabadult, de gyengélkedés, munkakeresés vagy elutazási akadály miatt egy-két napig Pécsett maradó rabok jó meleg ebéddel lesznek télen ellátva. Jobb szerettük volna, ha a segélyezések összege még nagyobbra emelkedik, mert a tőkegyűjtést oly módon, hogy az a segélyezések korlátozásával járjon, nem tartjuk megengedhetőnek De viszont nem akarunk túlzásba esni, nem tartanánk helyesnek a rendelkezésre álló összeget cél és ok nélkül szétdobálni, csak azért, hogy legyen neve és elmondhassuk, hogy egyletünk mily nagy jótékonyságot fejtett ki. Ha a járásbíróságnál kitöltött 8—10 napi fogházbüntetés jogcímet képezhetne arra, hogy 8 — 10 korona rabsegélvlyei honoráltassék, amint némely túlzók akarnák, akkor csak a bűnösök számát szaporítanánk, mert ez volna télen, amikor nincs napszám, a legbiztosabb kenyérkereset. A családfő bent ülne, raboskodnék napszámban, megkapná a teljes ellátást, a rabsegélybpl pedig eléldegélne a család. Éppen igy ki van zárva, hogy az egylet a folytonos visszaesőket s ezeknek a leggyakrabban szintén rovott előéletű családtagjait segélyezze, mert a humanismust sem szabad ad absurdum vinni, már csak azért sem, mivel ez támasztaná a legnagyobb s indokolt ellenszenvet annál a magyar közönségnél, amelynek jó része már magát a rabsegélyzö egyletet is a tulhajlott humanismus kinövésének tartja s éppen ezért nem pártolja, De káros erkölcsi hatása lenne a túlságos bőkezű-