A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)
1905 / 16. szám - Jegyzetek a fedezeti váltó és ügyleti akarategység tanaihoz
124 A JOG egészen más helyzet áll elő akkor, ha a fedezeti váltó lejárata nincsen előre megállapítva, mert ilyenkor a váltótörv. 20. §-a alapján a váltóbirtokos tetszése szerinti — tehát a magánjogi kötelem teljesitésére esetleg megszabott határidő bekövetkezte előtti időre szóló — lejárattal is elláthatja a váltót. Ez akivételes helyzet azonban nem azt julenti, hogy egy és ugyanazon kötelem teljesitése váltójogi és magánjogi jogalapon más-más időben volna követelhető minden esetben, hanem csak azt, hogy ama szabály mellett, hogy a kötelem teljesitésére a váltójog szabályai — tehát szigorúbb szabályok — szerint megállapított határnap ellenkező kifejezett megállapodás hiján a kötelem magánjogi teljesitésére is megszabottnak tekintendői még egy más kivételes szabály is van, még pedig az, hogy a magánjogi teljesítési határnapnak nem kell szükségképpen egybeesnie a fedezeti váltó lejáratává] olyan esetben, mikor a váltótörvény 20. §-a alkalmazást nyerhet. És ez egészen természetes is. Az ugyanis, amit a felek közösen megállapítanak a váltó lejáratára nézve, a követelés lejártának megállapítását is képezi, a magánjogi és váltóból származó kötelem ugyanazonosságánál fogva és a magánjogi szerződés létrejöttének szabályai szerint, ellenben a váltóbirtokos által a váltótörvényben gyökerező joga alapjáu önhatalmúlag kitöltött lejárat — nem alapulván a felek közös megegyezésén— a váltójogi hatáson felül magánjogi hatást nem eredményezhet. Eddigi fejtegetéseinkből tehát kétségtelen, hogy a bevezetésként közölt jogesetben akkor, ha a felek a követelés fede zetére szolgáló váltó lejáratára nézve megegyeztek abban, hogy a váltó lejárata 1905. december 5-én legyen, ezzel a követelés lejáratára nézve 1904. december 5-re megállapított teljesítési határnapot is megváltoztatták. II. Kevés közismeretü jogelvre történik oly gyakori hivatkozás a fórumon, mint amennyire emlegetik a szerződési akarategység elvét. Ez a körülmény nemkülönben nagy és alapvető jelentősége a kötelmi jog terén, valamint az emberi akaratelhatározásnak a jogi élet egész szövedékét átható nagy jelentősége még nem zárják ki, hogy éppen ennek az elvnek gyakorlati alkalmazásában ne fordulhatnának elő tévedések. Bármennyire jelentős szerepet is játszik a psychologia a jogban, különösen annak gyakorlati alkalmazásában, lényegében a jog mégis társadalmi jelenség; mint tudomány, társadalmi tudomány. A jognak tehát nem csak az emberi lélek funkcióinak irányával, hanem a társadalmi élet követelményeivel, a társas érintkezés és közforgalom igényeivel is számot kell vetni. Ebből következik, hogy ott, ahol a jog szempontjából az egymással jogi viszsonyba lépő felek akaratának megegyezése szerepet játszik, nemcsak azt vizsgálja a jog, hogy mi volt a felek akarata, hanem azt is, hogy a külső akarat nyivánülásból milyen belső akaratra lehet következtetni, mert az embernek egymással való érintkezésében ez a fontos. Az, aki mással szerződik, a másik félnek belső akaratát nem ismeri mindaddig, míg ez azt előtte alkalmas módon ki nem fejezi. Ha a kifejezett akarat nem felel meg a belső akaratnak az egyik részen, mig a másik ügyleti fél kifejezetten is, belsőleg is ugyanazt akarja, amit az előbbi akarataként kifejezett, kétségtelen, hogy belső akarategység nincs a felek közt. Mégis a jogérzület visszariad attól, hogy az a fél, aki jóhiszeműen bizott a másiknak kifejezett akaratában, joghátrányt szenvedjen amiatt, hogy az a másik fél tévesen fejezte ki belső akaratát, Innen van, hogy a Safágwy-tele akarat elmélet, mely szerint az ügyletkötő felek belső akarata a lényeges és nem a kifejezett, — ma már, mikor a jogérzület nem a remekjogászok elveiből vont deductiókból táplálkozik, hanem a társadalmi élet talajából nő ki, teljesen elvesztette jelentőségét, s az olyan irók is, mint például Windschcid, aki korábbi műveiben az akarat-elmélet híveként mutatta be magát, későbbi Pandektakiadásában már erősen hajlik a kijelentési elmélet felé. Hát hiszen a kijelentési elmélet sem állja ki minden esetben a jogérzület tüzpróbáját, az kétségtelen és éppen ezért — nem az lévén az elmélet célja, hogy olyat tanítson, ami a valótságban igazságtalannak és helytelennek tűnik fel — kétségtelen egyedüli létjogosultsága van a szerződési akaratelméletek között az úgynevezett közvetítő elméletnek, mely nem más mint annak az elvnek a kijelentése, hogy a visszterhes ügyletek érvényessége a kifejezett, az ingyenes vagyonátruházási, család és örökjogi ügyletek érvényessége pedig a belső akarat szerint döntendő el. Ez az elmélet álláspontja. De tekintsük csak hogyan áll a dolog a mai magyar tételes magánjog szempontjából? A mai magyar magánjog szerint — amint az a birósági határozatokból és magánjogi iróink müveiből egész világosan kivehető — ott, ahol visszterhes szerződési akaratkijelentésről van szó nem a belső, hanem a kifejezett akaratra kell tekintenünk. Sok más iró közül, akik e kérdéssel foglalkoznak a tételes jog szempontjából, idézzük Katona Mór dr. egyetemi tanár sorait, aki praegnans rövidséggel ekként fejezi ki ezt az elvet : «Mivel az akarat belső működése lelkünknek és igy fel sem ismerhető — a kijelentés pedig érzékeink alá eső és a külvilágban nyomot hagyó — azért a forgalom biztonsága azt kívánja, hogy a kijelentésre helyezzük a súlypontot; ezt követeli az ügyletkötés megbízhatósága is. Azért kiki, kivált a javak cseréjére irányuló ügyleteknél, a kijelentése alapján válik kötelezetté, miért vigyázni kell, hogy az akarat és a kijelentés összevágjon, mit lelki éberséggel érhetni el. A szórakozott, a felületes tulajdonítsa magának, ha mást mond, mint amit akar.» Hogy az ügylet mégis megdőnthető legyen, tévedés okából a tévedésnek először menthetőnek, másodszor lényegesnek kell lennie. Természetesen az olyan tévedés, midőn az ügyletkötő fél saját akaratát fejezte ki tévesen, vagyis mikor a belső és kifejezett akarat között való eltérés az illető fél saját felületességéből, szórakozottságából — szóval saját fényéből vagy mulasztásából — származik, nem lehet menthető, tehát meg sem dönthető pusztán ezen az alapon mai jogunk szerint, mert ez oly igazságtalanság volna a másik ügyletkötő féllel szemben, mely az ügyleti forgalom igényeit szem elől nem tévesztő magyar jog liberális szellemével merőben ellenkeznék. III. Mindezek eredményeképpen az előrebocsátott jogesetre visszatérve, konstatálhatjuk, hogy ha igaz is felperesnek az az állítása, hogy ő az alperesnek elfogadás végett küldött fedezeti váltó lejáratát tévesen töltötte ki 1905. december 5 re, vagyis, hogy ha az ő belső akarata nem is volt az, hogy a váltó 1905. december 5-én járjon le és ugyanakkor legyen a köztörvényes követelés esedékes, mégis a kitöltés tényével és a váltónak elfogadás végett való elküldésével annak adott kifejezést, hogy az ő akarata a váltóra nézve az 1905. december 5-iki lejárat s a követelésre nézve az ugyanakkori esedékesség. Minthogy pedig alperes ezt a kifejezett akaratot a váltó aláírásával és visszaküldésével elfogadta; minthogy arról, hogy felperes tévesen fejezte ki belső akaratát, alperesnek sejtelme sem lehetett és minthogy felperesnek a belső akarat kifejezésében való tévedése, lévén az saját hibájából — talán felületességből származó ténye, nem menthető és minthogy e szerint az ügylet megdöntéséhez szükséges ama két kellék közül, hogy a tévedés menthető és lényeges legyen, az egyik kellék hiányzik, — nyilvánvaló, hogy az ügylet meg nem dönthető, mert ebben az esetben a kifejezett akaratnak egysége meglévén, azt a tételes jog szerződést létesítő erővel ruházza fel. Téves tehát a fent közölt bírói határozatban kifejezésre jutott jogi álláspont, mely az eredeti lejárat megváltoztatására irányuló akarategységet nem konstatált a felek magatartásában. Ugyanis az előrebocsátott fejtegetések figyelembevételével az eset jogi konstrukciója ez: Van egy alapügylet: a vételi ügylet. Minthogy minden ügylethez csatolhatok mellékügyletek, felperes az alapügylet részben való megváltoztatását, vagyis mellékügylet kötését célzó ajánlatot tesz az alperesnek; küld egy 1905. december 5-iki lejárattal ellátott váltót. Ebben a váltóküldésben, mint ajánlatban, két nóvum van, mely az alapügyletből hiányzott, t. i. a váltóval való fedezés, tehát a kötelezettség szigorítása és egy uj lejárat. Ennek az ajánlatnak nem lehet más értelmet tulajdonítani — és nyilván alperes is ezt az értelmet tulajdonította, mintha felperes azt mondaná, hogy én az alapügylet részbeni megváltoztatását célzó mellékügyletet akarok kötni veled, még pedig szigorítani akarom a te kötelezettségedet, hanem ennek fejében hajlandó vagyok bele( gyezni abba, hogv te későbben fizess, mint ahogyan az alapügyletből kifolyóan tartoznál fizetni. Alperes erre szó nélkül aláírja a váltót és visszaküldi felperesnek. Vájjon ennek a ténynek lehet-e más értelmet tulajdonítani, mint azt, hogy alperes az ajánlatot elfogadta és hogy azért fogadta el a szigorúbb kötelezettséget, mert ellenérték fejében a teljesítési határidő kitolásában kapott engedményt t Vájjon megengedhető-e a tételes jog, a hitel és a forgalom biztonsága szempontjából az, hogy a felperes akkor, amikor neki jól esik, előállhasson és sikert érhessen el azzal a különben sem bizonyítható és ellenőrizhető kifogással, hogy ő bensőleg nem azt akarta, amint külsőleg kifejezett és hogy ennélfo gva az egész váltó-ügylet érvénytelen és semmis ? Vájjon meg lehet-e engedni, hogy az alperes, aki üzleti kötelezettségei teljesítésének sorrendjét már akként rendezte be, hogy a kérdéses követelésnek 1905. december 5-ike előtt bekövetkezhető esedékességét.számításon kivül hagyta, a felperes hibájából üzleti érdekeiben sérelmet szenvedjen? Ez bizonyára arcul csapása volna a való élet igényeivel számolni tudó méltányosság legelemibb köve-