A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 15. szám - Ázsiai közigazgatás

A JOG 59 kárára és veszélyére történtnek nem tekinthető, és ennek az árverésnek a következményei is a felperest terhelik, még pedig annál inkább, mert ugy az R., alatti sürgönynyel, mint az 1901. évi október hó 23-án tett fentemiitett szóbeli nyilatkozattal is felperes a szerződést felbontottnak jelentette ki, minek pedig a keresk. törvény 352. S-ában js kifejezett jogkövetkezménye az volt volna, hogy e nyilatkozat alapján és a felperes szempontjából tekintve a szerződés nem teljesített része terjedelmében olyannak jelentkezik, mintha az meg sem köttetett volna. Kártérítési igénye tehát a felperesnek már az oknál fogva sincsen, miért is őt alaptalan keresetével elutasítani kellett. II. Minthogy pedig a felhozottaknál fogva e bíróság a szerződésszegést az eladó felperes terhére esettnek állapította meg, ezért a szerződésszegéssel alpereseknek okozott kár megtérítésére is a felperes köteles. Marasztalandó volt tehát ezen az alapon a felperes az alperesek javára az 576 korona előleg maradék visszaadásában és ennek a viszontkereset emelése napjától számítandó 5% kamatában, mert ezeknek az értékeknek a megtartásához a felperesnek többé semmi joga nincs. Elvont haszon címén azonban az alperesek javára e kir. törvényszék mit sem Ítélhetett meg. Az I.--V. alatti levelek és S. és B. tanuk vallomásai ugyanis nem az 1901. évi októberi, de még az 1900-iki árakra vonatkoznak. Ezek alapján tehát tekintettel arra, hogy itt az elvont haszon mennyiségének a kiderítése körül a teljesítés idejében, vagyis az 19Ó1. évi október hó 23-ika s 1901. évi december hó 31-ike közötti időben elérhetett vételárak az irányadók, ezeket pedig az alperesek nem bizonyították, utóbbiak javára, az elvont haszon fennforgását és mennyiségét megállapítani nem lehetett. És minthogy az elvont haszon sikertelen bizonyítása körül felmerült perköltséggel a felperes pervesztessége dacára nem terhelhető, ez okból utóbbit az alperesek javára csupán az arányosan számított 195 korona 70 fillér költségben lehetett marasztalni, mert a) a felperes keresetével egészben pervesztessé vált; és b) mert alperesek viszontkeresetükkel is részben nyertesek lettek. Az ügyvédek munkadijainak és készkiadásainak, megbízó ügyfeleikkel szemben történt megállapítása, az 1868. évi L1V. t.-c. 252. §-a rendelkezésein alapszik. A kassai kir. Ítélőtábla (1903. évi december hó 28-án 3,893; 19(13 K. szám alatt) ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megfelelő indokainál fogva helybenhagyja. A m. kir. Kúria (1905. évi január hó 17-én 261/1904 V. szám alatt) következő ítéletet hozott • A másodbiróság ítéletének az alpereselv viszontkercsetét 570 koronára nézve elutasító nem felebbezett rendelkezése érintetlenül marad, egyéb felebbezett részében pedig a másodbiróság ítélete főleg azért hagyatik helyben, mert felperes saját válaszbeli előadása szerint alpereseknek 1901. évi október hó 23-ik napján azt jelentvén ki, hogy az alpereseknek átvételi késedelme folytán a vételügyletet felbontottnak tekinti, eszerint az őt az alperesek esetleges szerződésszegése esetére a keresk. törv. 352. i?-a értelmében megillető vagylagos jogok közül a szerződéstől való egyszerű elállást már választotta, és ennek folytán a szerződéstől való elállás helyett utóbb már nem igényelheti kárának a megtérítését; és mert ezek szerint felperesnek az utóbb nyilvános árverésen eladott faárukért befolyt vételár és a szerződési vételár között mutatkozó árkülömbözetet a szerződéstől való elállás után az alperesektől most már nem követelhetvén, a másodbiróság helyesen utasította el felperest ez iránti keresetével és megfelelő saját indokolása alapján helyesen kötelezte a vételárelőleg visszafizetésére és a perköltség viselésére. Az áru megérkezéséről szóló Írásbeli értesités (aviso) kézbesítésével megbízott vasúti közeg megsérti az üzletszabályzat rendelkezését és ezáltal s vasutat kártérítésre kötelező vétkes gondatlanságot követ el. ha az aviso kézbesítése végett az előtte ismeretlen átvevő lakására el nem megy, hanem a nála jelentkező ismeretlen egyénnek szolgáltatja ki az avisot, arnélkül, hogy ez az ismeretlen kellően igazolná előtte az átvevővel való személyazonosságát Nem tekintetett a vonatkozó igazolás «kellő>nek a jelen esetben, holott az átvevőként jelentkezőnek személyazonosságát egy más egyén igazolta. | Budapesti kir. Ítélőtábla. 1904 nov. 25. 1904 II. G. 131.) Bűnügyekben. Vádlott az osztálysorsjáték százharminc föelárusitojához oly tartalmú nyomtatott körlevelet intézett, hogy főmagánvádlóval való mindennemű üzleti összeköttetéstől tartózkodni szíveskedjenek. Ez a cselekmény, habár a levél -szigorúan bizalmas felírással volt is ellátva, a Btk. 261. i;-a szerinti terjesztés fogflmának megfelel ugyan, de a használt kifejezések nem meggy alázóak. Azok nem tartalmaznak mást, mint egy üzlet vezetőjének az üzlet meghatalmazottaihoz intézett felhívását arra, hogy az ügyködést bizonyos kereskedői érdeknek figyelembe vételével folytassák. Kétségtelen hogy az üzlet vezetőjének joga van ilyképpen intézkedni és az ügyködés köréből egyes személyeket ki is zárni, amely kizárás egymagában véve meggyalázónak semmiképpen sem tekinthető. Jelen esetben az intézkedés alakja sem foglal magában sértést; az a körülmény pedig, hogy a címzettek esetleg azt a következtetést vonhatják le belőle, hogy az igazgató a főmagánvádló iránt bizalommal nem viseltetik, ót az ügynöki teendőkre alkalmatlannak tartja, nem képez becsületbe vágó gyanúsítást és e tekintet semmiesetre sem akadályozhatja az üzlet vezetőjét abban, hogy az ügyködést a vállalat érdekeihez képest irányítsa. A m. kir. Kúria : A semmisségi panasz elutasittatik. Indokok : A főmagánvádló képviselője a BP. 385. §-ának I. a pontjára hivatkozással azért jelentett be semmiségi panaszt, mert a vádlott által közzétett nyomtatvány bűncselekmény tényálladékát foglalja magában. A pcrorvoslat indokolása erre nézve lényegiige azt fejti ki, hogy a körlevélnek az a tartalma, hogy a főelárusii tók a főmagánvádlóval szemben <bái minemű ("sorsjáték) üzletösszeköttetéstől minden körümények között tartózkodni szivesked• jenek* gyanúsítást jelent. A semmiségi panasz alaptalan. A vádlott védekezéséből kifolyóan első sorban az volt vizsgálandó, hogy a vádlott által nyomtatásban kiadott körlevélnek a részvénytársaság főelárusitóihoz küldése megfelel-e a terjesztés* azon fogalmának melyet a Btk. 259., illetve 261. S-ai a minősített becsületsértés tényálladéki eleméül megkívánnak A kir. Kúria ugy találta, hogy az eljárás adatai szerint 150 példányban kinyomatott és mintegy 130 főelárusitónak megküldött levél, dacára annak, hogy a ^szigorúan bizalmas >• felírással volt ellátva, oly nagy kör és oly számos személy részére tétetett vádlott által hozzáférhetővé, hogy cselekménye a törvényben említett • terjesztés fogalma alá» esik. De bár ezek szerint a vádba helyezett tett magában foglalja ugy a közzététel, mint a terjesztés ismérveit, a vádlott mégsem volt bűnösnek kimondható, mer a körlevélnek fent idézett szavai nem meggyalázok. Azok nem tartalmaznak mást, mint egy üzlet vezetőjének az üzlet meghatalmazottaihoz intézett felhívását arra, hogy az ügyködést bizonyos kereskedői érdekeknek figyelembe vételével folytassák. Kétségtelen, hogy az üzlet vezetőjének joga van ilyképpen intézkedni és az ügyködés köréből egyes személyeket ki is zárni, amely kizárás egymagában véve meggyalázónak semmiképpen sem tekinthető. Jelen esetben az intézkedés alakja sem foglal magában sértést; az a körülmény pedig, hogy a címzettek esetleg azt a következtetést vonhatják le belőle, hogy az igazgató a főmagánvádló iránt bizalommal nem viseltetik, őt az ügynöki teendőkre alkalmatlannak tartja, nem képez becsületbe vágó gyanúsítást és e tekintet semmiesettc sem akadályozhatja az üzlet vezetőjét abban, hogy az ügyködést a vállalat érdekeihez képest irányítsa. Ehhez járul, hogy a kir. tábla bizonyítottnak vette, hogy a főmagánvádló a sorsjegyek clárusitása körül ^szabály ellenesen és hanyagul járt el», s így a vádlottnak a vállalat jogos érdekei által indokolt cselekményének büntethetősége a Btk. 263. v?-ának utolsó bekezdése értelmében is ki van zárva. A kir. tábla nem tévedett tehát, midőn a vádlott cselekvését nem vonta a Btk. 261. §-a alá. Ezekhez képest a semmisségi panaszt a BP. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében elutasítani kellett. A női combok és szeméremtest fogdosása, vagy akár csak érintése a nemi gerjedclem felébresztésére s illetve kielégítésére alkalmas cselekedet. Vádlottnak becsületsértés vétsége miatt, vagyis a vádbeli cselekménytől különböző nemű vétség miatt történt korábbi elitéitetése nem képez súlyosító körülményt, hanem csupán a büntetlen előélet, mint enyhítő körül.nény hiányát tünteti fel. A m. kir. Kúria (1905. március 14. 2,396,905. sz. a.) : A BP 385. §-ának 1. b. c. 2. pontja alapján bejelentett semmisségi panasz elutasittatik. Ellenben a BP. 385. §-ának 3. pontja alapján használt semmisségi panasznak hely adatván, mindkét alsóbiróság ítélete a büntetés s ezzel kapcsolatban a minősítésre vonatkozó része a BP. 385. §-ának 3. pontjában megjelölt semmisségi okból megsemmisíttetik, vádlott F. a Btk. 233. $-ába ütköző szemérem elleni erőszak büntette helyett, a 92. §. alkalmazásával a Btk. 20. ij-ának megfelelően minősített szemérem elleni erőszak vétségében mondatik ki bűnösnek s ezért a Btk. 233. §-ának alapján a 92. §. alkalmazásával három havi fogházra ítéltetik. Indokok: A védő a BP. 385. §-ának 1. b. c. 2. és 3. pontja alapján bejelentett semmisségi panaszaiban azt vitatta, hocrv a Btk. 233. §-ában meghatározott szemérem elleni erőszaknak"két ismérve : az erőszak és a fajtalanság elkövetése hiányzik a vádlott cselekményében, amely ennélfogva csupán a becsületsértés vétségét, vagy a Btk. 249. §-a szerint minősülő szemérem elleni vétséget képezheti, de vádlottnak egyik cimen sem számitható be, mert a vádlott, ki a törvényszéki orvosi véleménv szerint fizikailag degenerált, a szeszes italok élvezetétől oly állapotban volt a vádbeli cselekmény elkövetésekor, melv a Btk. 76. §-ánál fogva a beszámithatóságot kizárja. A BP. 385. Jj-ának 2. pontjára vonatkozóan az panaszoltatik, hogy a Btk. 91. S-ának alkalmazásával kiszabott hat havi börtön nem a minimum, s igy a törvénvben vont határok nem lettek betartva. Végül, hogy a Btk. 92. §-a, a fennforgó enyhítő körű Imények dacára, nem alkalmaztatott. Ez a semmisségi panasz azonban a BP. 385. §-a 3. pontjának kivételével, alaptalan; mert a kir. tábla való ténvként fogadta el, hogy vádlott 1904. április 23-án az eskü-uti 5.'sz. ház kapu-