A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 7. szám - Jogbölcselkedés. Folytatás

50 A JOG hogy a végrehajtó a maga szempontjából elönyösebbnek találta azt, hogy haladékot ad, s többször fogja a végrehajtást megkísérelni. A végrehajtási törvény módot nyújt arra, hogy a végrehajtást szenvedő haladékot nyerhessen, s a gyakorlatban azt látjuk, hogy ezt szinte a tulságig veszik igénybe. A végrehajtató, ha követelése nincs veszélyeztetve, szívesen megadja a haladékot, a végrehajtást szenvedő pedig szorultságban kénytelen ehhez a pillanatnyi, de drága segítséghez folyamodni. Mi nden bíróságnál nagy számban fordulnak elő oly végrehajtási ügyek, melyeket a bírósági végrehajtó nem szorgalmazás miatt visszaterjesztett, s melyeket bizonyos időközökben a végrehajtató a bir. végrehajtónak foganatosítás illetve a végrehajtás folytatása végett újból kiadni kér, s kéri egyúttal kérvénye költségeit megállapítani. Már ezeknek a kérvényeknek a költségei is sok esetben aránytalanul nagy összeget tesznek ki, s azért ha sokszor megismételtetnek, nagyon bajos azok költségét a végrehajtást szenvedő irányában megállapítani. Igaz, hogy a végrehajtást szenvedőn múlik, hogy ezek a kérvények ne ismétlődjenek, amennyiben ha a végrehajtott összeget idejekorán kifizeti, nem lesz köteles ily költségeket fizetn. Ha ezt nem teszi, késlekedésével maga szolgáltatott okot a költségekre. Ámde a végrehajtást szenvedő szorult anyagi helyzetének kihasználására a bíróságok segédkezet nem nyújthatnak. Ezért van, hogy olyankor, mikor végrehajtató hosszabb ideig szünetelteti a végrehajtást, s azt gyakrabban fel-felujitja a végrehajtási iratoknak újból való kiadásával, ezen ujitó kérelmek költségeit a bíróság végrehajtást szenvedő irányában meg nem állapítja. A végrehajtató okul a bíróság gyakorlatán s azért csak azon feltétel alatt függeszti fel a további végrehajtást, ha a végrehajtást szenvedő az ujabban felmerült végrehajtási költségeket nyomban lefizeti vagy legalább biztosítja. így a bíróság nem jön ugyan abba a helyzetbe, hogy költséget kénytelen megállapítani ott is, hol ilyen tulajdonképpen nem járna, de a végrehajtást szenvedőn segítve nincs, az továbbra is ki van szolgáltatva a végrehajtató önkényének. íme egy példa, melyhez hasonlót bizonyára sokan ismernek. A behajtandó összeg 30 K. mely btő ítélettel van a végrehajtatónak megállapítva. A végrehajtás foganatosítása alkalmával lefoglaltatott két sertés, 50 K. értékben. A végrehajtás foganatosításának helye a bíróság székhelyétől 20 kim. A végrehajtás foganatositási költség — közbenjárással — kitett 32 koronát. Az első árverésen a végrehajtást szenvedő haladékot nyert, mi 32 koronájába került. A második árverés vevők hiányában eredménytelenül lett megkísérelve. A har madik árverésen a sertések fellelhetők nem voltak, állítólag elhullottak. Mindezeknek a költségeknek viselése a végrehajtást szenvedőt terheli, ki kétszeresen is sopánkodhat végrehajtató TÁRCA. Jogbölcselkedés. A Jog eredeti tárcája. Irta BÁRÁNY GERŐ dr. (Folytatás )* A renaissance. A középkorhoz szokás számítani. Ám számítsák oda, annyi minden bizonnyal elvitázhatatlan, hogy a renaissance nem keres/tény középkor. Az aristotelesi keresztény formalismust áttörik az ókornak megújult gondolatai és az egyénnek önmagára ébredése. A renaissance emberei közül a mi szempontunkoól legnagyobbak Dante ^Macchiav elli és Morus Tamás. Lelkem kívánja, hogy legalább megemlítsem a nagyok között a legna yobbat a költői lelkű, a pantheizmust mélységesen átérző Gwrdano Brunot Uj gondolatokat találunk a jogtudományban is, illetveazokban a tudományokban, ame.yek a joggal mindig belső kapcsolatban állottak. Nem a glosszátorokra gondolok. Ezeknek munkálkodása nyom nélkül haladt tova a jogfilozófia történetében. Felette mély jelentőségű és ebben a korban bizarr Dantenek és Macchiavellinek gondolkozása. E két férfiúnak nagy *) Előző közlemény a ö. számban. könyörületességén, melyet neki drága pénzen kellett megváltania. Ezen, a végrehajtási eljárás folyamán fizetett költségek más szempontból is megfigyelendők. A végrehajtást szenvedő megunja a sok költség fizetését s most ő lép fel végrehajtató irányában. A végrehajtás foganatosítása alkalmával végrehajtást szenvedő feladóvevényekkel igazolja, hogy a végrehajtatónak a végrehajtást elrendelő végzésben felsorolt összes követelését járulékostól kifizette. A végrehajtott összeg csak néhány korona ugyan, de a végrehajtás-foganatositási költség meghaladja a 40 koronát. A bírósági végrehajtó jegyzőkönyvbe veszi a végrehajtást szenvedő azon kijelentését, hogy a csatolt postai feladó vevények szerint az összes követelés ki van fizetve, s hogy a végrehajtási foglalás msllőztessék, mert a hátralékos összeget is a bírósági végrehajtó kezéhez lefizeti, de egyúttal kéri, hogy ezen összeg ne fizettessék ki a végrehajtatónak, hanem a végrehajtás megszüntetése iránt indítandó per jogerős befejeztéig birói letétbe helyeztessék. A végrehajtás megszüntetése iránti per folyamán felperes előadja, hogy végrehajtató alperesnek többet fizetett, mint amennyit a bíróság megítélt s hogy végrehajtató már a végrehajtást is nagyobb összegre kérte, mint amennyi neki tényleg járna. A jogvita már itt élesedett ki, mert végrehajtató alperes azt vitatta, hogy az eljáró bíróság ezt bírálat tárgyává nem teheti. Meg kell jegyeznem, hogy a végrehajtást külföldi bíróság rendelte el, hogy ezért a foganatosítás végett megkeresett bíróság tekintendő végrehajtást elrendelő bíróságnak. A kir. Kúria 1,101/85. sz. határozata szerint, ha a végrehajtást szenvedő tulfizetett, a túlfizetés számszerű meghatározása a végrehajtás-megszüntetési kereset felett hozandó ítélet tárgyát képezi. Ebből s azon körülményből, hogy a végrehajtás a végrehajtató egyoldalú kérelmére rendeltetik el, nyilvánvaló, hogy a végrehajtást szenvedő mindazokat a teljesített fizetéseket, melyek a marasztaló ítélet meghozatala után eszközöltettek, a per folyamán beszámíttathatja. Ámde sokszor a végrehajtást szenvedő is visszaél azzal a jogával, hogy a végrehajtás megszüntetését per utján kérheti. Ha a végrehajtás szüneteltetését kérte s a végrehajtató ezt megadta neki azzal, hogy ezen szüneteltetés következtében felmerült költségeit a végrehajtást szenvedő meg fogja téríteni, akkor nem védekezhetik azzal, hogy ezen most emiitett költségek beszámításával tulfizetett. A fentebb említett külföldi bíróság megkeresése folytán elrendelt végrehajtási ügyben a hátralékos összeg, melynek behajtása végett a végrehajtás foganatositv > is lett: 4. K. volt. A végrehajtató alperes számítása szerint végrehajtást szenvedő felperes kifizetett ugyan időközbea mindent, de annak a kérvénynek a költségeit, melyet a végrehajtató alperes a érdeme, hogy a politikát függetleníteni törekszenek a theologiai felfogástól. A nap és hold hasonlata, a két kard theoriája Dantenek hatalmas cáfolgatása alatt visszaestek a jól megérdemelt semmibe, pedig ezekből az allegóriákból az ahhoz értők az államnak az egyháztól való függésére következtettek. Dante emancipálja az államot az egyháztól — és consequenter haladva, majdnem mondhatnók : a jogot elkülönítette a vallástól és a jogtudományt a theologiától. Sajnos, ezt nem mondhatjuk. Ez az érdem kizárólag Hugó Grotius-t illeti meg. Az universahs államnak gondolata, a legjobbaknak, t. i. a rómaiaknak vezérlete alatt, teljes függetlenségben az egyháztól : — ez és csak ennyi a Dante koncepciója.1) Macchiavilli-tiél is teljesen független az állam, vagy helyesebben, és különösen az // Principe-t tartva szem előtt : a fejedelem és a fejedelemség az egyháztól. Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy Macchiavelli-nél az állam az absolutum. Éppen ezért a jog, erkölcs, vallás mind alárendelt szerepet játszanak. Az állam a cél; jog, erkölcs, vallás esetleg felhasználhatók az egyedüli cél, az állam érdekében. «Tudnunk kell ugyanis, ») A jogi öntudatnak megtisztulását D a n t e-n é 1 nem konstatálhatjuk. Nézetünk szerint D a n t e-n e k nagy érdeme csupán abban áll, hogy az államot függetleníteni törekszik az egyháztól, a politikát elválasztja a theologiától. Mégis ide iktatjuk, habár minden kommentár nélkül, Dantenek ismert, sokszor idézett definícióját a jogról: «Jus est reális et personalis hominis ad hominem proportio, quae servata servat hominum socetatem, et corrupta corrumpit.» (De monarchia, p. 41.