A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 6. szám - A Bttk. 116. §-ához

Huszonharmadik évfolyam. 6. szám. Budapest, 1904 február 7. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. 92. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HíTILiP ÍZ ISAZSAGCGY ÉRDEKEINEK KÉPFISKIÍTÉRE. i MAGYiR CGYTÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI 6 KÖZJEGYZŐI US Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadjak RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. Előfizetési Ke;yl>en, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre _ 3 korona Fél « _ 6 « Efféwi c _ 18 € HjyTÍdek. Megrendelések, Felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen oostautalványnyal küldendők. TARTALOM: A Kik. 116. §-ához. Irta Meseovit z Iván dr., újpesti kir. albiró. — Észrevételek a magyar polgári perrendtartás javaslatához. Irta Reich Péter Kornél, bpesti tszéki joggyakornok. — Széljegyzetek a modein ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. Itta A d m e t o Géza dr., budipesti ügyvéd, volt jogtanár. — Vadhajtások. Irta D i xi. — Belföld (A Magyar Jogászegylet ülése.) — Külföld (A biztosítási szerződésről szóló uj német törvény tervezete) — Nyilt kérdések és feleletek (Tartozik-e a zálogház tulajdonosa szavatossággal az általa nyilvános árverésen eladott tárgyak mineműségéről - Felelet. Irta Hamar Gyula, szakolcai járásbiró) — Sérelem (Csodabogár. Irta Ö. M. dr.) -- Irodalom (R a f f a y Ferenc dr. A magyar magánjog kézikönyve. Ösmerteti H e b e 11 Ede dr.. budapesti ügyvéd) — Vegyesek. TÁRCA : Jogbölcselkedés. Itta B á r á n y Gerő dr. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a budapesti Közlöny-böl. A Bttk. nő. §-ához Irta MOSCOV1TZ IVÁN dr., újpesti kir. albiró. A büntetötörvénykönyv 116. §-a, midőn a magáninditvány visszavonásáról intézkedik, kimondja azt is. hogy az indítványnak a közreműködők egyikére nézve történt visszavonása az eljárás megszüntetését eredményezi a többiek ellen is. Ez az intézkedés önmagában véve is, de főként a B. P. alapján álló gyakorlatban több vitás pont keletkezésére szolgált okul. Az első kérdés, hogy mi történjék akkor, ha a sértett például 3 egyén ellen tett indítványt, együttesen elkövetett magánlaksértés vétsége miatt. A sértett indítványát jóhiszeműen tette mind a három terhelt ellen, de a tárgyalás során oly körülmények merülnek föl. amelyek az 1. és 2. rendű terhelt bűnösségét bizonyítják ugyan, azonban a 3. rendű terhelt bűnösségét valószínűtlenné, esetleg éppen ártatlanságát kétségtelenné teszik. Már most a főmagánvádlóként szereplő, tehát a vádat irányítani hivatott sértett, A. és B. 1. és 2. r. terheltek ellen a véginditványban is vádat emel, de természetesen mint jóhiszemű ügyfél nem óhajtja az általa ártatlannak vélt C. terheltnek megbüntetését. Minthogy ezek szerint jó lelkiösmerett el nem vádolhatja meg C-t is, ő ellene a vádat elejti. És íme fölmerült a vitás kérdések egyike : vájjon a vádnak ilyetén, bizonyítékok nemlétében, illetve a magánvádlónak az egyik terhelt ártatlanságára vonatkozó, meggyőződése alapján történt elejtése, egyértelmü-e az indítvány visszavonásával ? Nézetünk szerint, — de lege lata itélve meg a kérdést, — sem lehet az efajta érdemi okokból eredő vádelejtést a törvény által korlátozni kivánt méltánytalan módon önkényes indítvány-visszavonással egyenlő hatályúnak tekinteni, — mert hiszen a törvény 116. §-ának nem az volt a célja, hogy azt a magánvádlót, aki a följelentésében, illetve első vádinditványában tévesen ártatlanokat is panaszolt, arra kényszerítse, hogy e tévedéséhez az eljárás adataiból szerzett jobb információja, helyesebb meggyőződése dacára is ragaszkodjék, hanem az és csupán az, hogy a magánvádló önkénye vagy szeszélye a két vagy több egyformán bűnös közreműködő közt igazságtalan külömbséget ne tehessen. Erkölcstelen és impolitikus volna azt kívánnunk a sértettől, hogy az ügy különben való teljes megszűnésének terhe alatt föntartsa indítványát azokkal a terhelt társakkal szemben is, akiket ő bűnteleneknek tart. Kérdés azonban, hogy a gyakorlatban miként oldhatjuk meg ezt a komplikát ót. D. sértett följelenti A. B. és C. terhelteket és indítványt tesz ellenük, együttesen elkövetett magánlaksértés vagy vagyonrongálás vétsége miatt. Tegyük föl, hogy D.-nek ez az eljárása teljesen jóhiszemű, gyanúja mind a három terhelt Lapunk cnai ssáma ellen indokolt volt. A tárgyalás során A. és B. ellen határozott bizonyítékok merülnek föl, C. ellenben alibit tud igazolni vagy ártatlanságát egyéb módon tudja valószinüsiteni. D. a tárgyalás végén indítványt terjeszt elő, hogy A.-t és B.-t kéri elitélni, C -re nézve vádját elejti. Ha mármost a 116. §. nyomán indulunk el, a bíróság előtt két ut áll csupán, — vagy megszünteti az eljárást a BP. 323. §. megfelelő alkalmazásával, illetve fölmentő ítéletet hoz a BP. 32ö. §. 4. p. alapján, — vagy pedig belemegy annak vizsgálatába, hogy a 3-ik terhelt társ tényleg részt vett-e a pinaszlott tett elkövetésében, azaz tényleg közreműködőnek tekinthető-e ? Az utóbbi kétségtelenül helyesebb, — mert ilyformán a biróság meggyőződhetik arról, hogy C. tényleg az elkövetett deüktum tettesének avagy bűnrészesének tekinthető-e ; ha igen, — akkor az indítvány visszavonása a közreműködők egyikére nézve történt és akkor a 116. §, értelmében megszűnik az egész eljárás; ha azonban bizonyságot szerez a biróság arra, hogy C. tényleg nem működött közre a vádbeli tett elkövetésében, akkor a magánvádló vádelejtése a Bttk. 116. §-ával nincs összeütközésben, és az eljárás folytatásának, respective a büntető itélet meghozatalának A. és B. ellenében helye van. Viszont azonban az is kétségtelen, hogy ha a panaszlott delictum csak magánvádra üldözhető, a vádelv és a vádvisszavonás hatályának már uralkodó fölfogása mellett, a terheltekre nézve sérelmes ez, a visszavonás után történő további elbírálás, amely esetleg a bizonyításnak további kiegészítését is vonhatná maga után. Mert a mai interpretáció szerint az indítvány v'sszavonása nemcsak a büntető itélet meghozatalát, de az eljárásnak bárminemű, különösen a bűnösség bizonyítására vonatkozó folytatását is kizárja. Ezek folytán addig, amíg a mai tételes jog alapján állunk, meg kellene elégednünk azzal, hogy a praxis azokban az esetekben, amelyekben egészen kétségtelen, nyilvánvaló az, hogy a magáninditvány alapján terheltek egyike közreműködőnek nem tekinthető, az ilyen egyessel szemben történt indokolt vádelejtést ne vonja a 116. §. rendelkezése alá. Ez a megoldás sincs ugyan elvi magaslaton, de, — azt véljük, — hogy legalább megfelelne a méltányosság és a gyakorlat igényeinek. Ezzel kapcsolatban fölmerül az a másik kérdés is, hogy miként alakul a dolog, ha a sértett az evidenter közreműködők egyike ellen tett csupán följelentést, illetve inditványtEmlékezem egy olyan esetre, amikor a sértett egyik alkalmazottja ellen tett indítványt a Bttk. 358. §-ában fölhívott 343. §-a alapján, magáninditványra üldözendő sikkasztás vétsége miatt. Az eljárás során kiderült, hogy a tettet A.-val együtt B. követte el és mindketten a sértett szolgálatában álltak Az ügyészség egyéb okokból megtagadta a vád képviseletét, ugy hogy a magáninditványra jogosult sértett szerepelt mint vádló az ügy tárgyalásán. Ez a magánvádló pedig erősen bizott B. nevü alkalmazottjának becsületes voltában ; a legevidensebb bizonyítékokra is egyre azt hajtotta, hogy: «Az lehetetlen, B. jóravaló, hű ember, a tettet A. egyedül vitte véghez», és ez alapon B. ellen vádat nem is emelt és ezt a negatív szándékát ki is fejezte. Kérdés mármost, hogy az ilyen kifejezett vád-nem-emelés egyértelmü-e a megtett magáninditvány visszavonásával ? Arra már megállapodott gyakorlatunk, hogy egyéb következményeit tekintve, a magáninditvány vagy vád kifejezett nem emelése arról való lemondásnak tekintendő és tehát az indítvány kifejezett visszavonásával egyenlő hatályú, az is kétségtelen, hogy ha, mint pl. ebben az esetben, B. ellen vád egyáltalán nem emeltetett, sőt vele szemben az arra jogosult sértett ily vád emeléséről kifejezetten lemondott, az ilyen 12 oldalra terjed.