A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 39. szám - A culpositas kérdéséhez

A JOG 271 emberek előtt itten a különbség okát és lényegét; de kérdezem, vájjon nem volna-e jó nekünk is angol bírósági systemához közelednünk, hogy a birói képzettség szintén magasabb és megfelelőbb legyen, hogy az ügyvédi kar egész hivatásához juthasson. Vájjon, ha amott a biró áll a képzettség mérlegének ponderánsabb serpenyőjén és az ügyvéd csekélyebb sulylyal bir ; ha nálunk a birónak azt a nagy súlyt megadni nem tikijuk, vájjon nem volna-e célszerű törvénykezési institutióink számbavételével a mérleg serpenyőjét bár egyensúlyba hozni ? Azt mondja a szakminiszter, hogy az ügyvédi bajok némi orvoslásául szolgál, illetve fog szolgálni az a javaslat, mely az ügyvédi és birói gyakorlati vizsgát akarja egységesíteni. Ez igaz és az is igaz, hogy egyúttal a bírósági tudás szintje is emelkedni fog; a mérleg serpenyője közeledik az egyensúlyhoz valamicskét, de — még sok kell ehhez. Röviden szólva kell az, hogy az egységesítés ügyvédi és birói karban odáig menjen, hogy egyenlő képzettség és tételes törvények intézkedéseinél fogva egyenlő módozatok és lehetőségek szerint léphessen át a biró az ügyvédi pályára és viszont az ügyvéd a birói pályára. Ha nem emelhetjük az ügyvédi képzettség és tudás fölé a birói képzettséget és tudást, legalábbkegyformásitsuk a kettőt az által, hogy az elméleti oktatás és gyakorlati képzettség feltételeinek egyforma alkalmazásával teljesen egyenlő qualifikációt találjunk külső mérték szerint bíróban és ügyvédben ; az egyén belső temperamentuma szerint pedig legyen teljes és egyforma lehetőség és szabadság ugy a bíróra mint ügyvédre nézve, egyenlő qualifikáció mellett kölcsönösen bármelyik pályára lépni vagy oda átlépni. Külső mérték szerint ez az egyetemes igazság, az egyén temperamentuma szerint ítélve pedig ez az eljárás a józan bölcsesség; mert az Aristoteles zárt szobájába szorult Merkurius nem érzi jól magát, viszont a Merkurius erős agilitása bántólag hat Aristoteles idegeire: Merkurius igyekszik kiszabadulni a zárt szobából, Aristoteles igyekszik ott hagyni az üzleti zenebonát és ezek természetes egyéni törekvések, ezeket nem elfojtani, hanem elősegíteni kell annyival inkább, mert ezáltal — az elmondottakon kivül — az előzetesen elkövetett pályaválasztás hibája is orvosoltatik. Természetes igazságok . . fölösleges hosszasabban fejtegetni. Társadalmi és jogi életünk teljesen fonák, összekuszálta politikai életünk kétszinüsége. A magyar állam kérkedik állami önállóságával, pedig önállóságához hiányoznak éppen azok az attribútumok, amelyek nélkül állam nem is alkotható. Magyarországon s bárhol a legfüggetlenebb pálya az ügyvédi pálya, azért nálunk ennek a pályának van a legkisebb autonómiája, ez is kettős zár alatt van, pedig autonómia nélkül függetlenség nem is gondolható. Mind természetes igazságok ezek társadalmi és jogi életünkben, csak nem kell a romlott politikai életben uralkodó kétszinüség erejével elcsavarni akarni. Ha a pályacsere fölszabadítva s lehetővé téve van ügyvéd és biróra nézve, akkor több hivatásos ügyvédet fogunk ismerni, ez a hivatás nyújtja aztán a pályáratermettséget ott is, itt is. Az ügyvédi önsegély titka és eredménye az autonómia kivívásában és egész hivatásunk betölthetésének megszerzésében s nem a kenyérben rejlik. Nem a szegény és önérzetes ember éhes soha, hanem azon kapzsi, akinek esetleg sok kenyere van. Az ügyvédi pályára tódult emberek nagy részének nem önsegély kell, hanem önérzet; ha pedig van büszke önérzet, akkor fölösleges a segély. Azt hiszem, nem ért félre senki; én a hivatásos ügyvédekről beszélek. Föl kell kelteni az ügyvédek önsegélyezési mozgalmát ismét, nem kell tovább aludni engedni, elég sok volt az indolenciából ; ámde ez a törekvés ne a kenyeret keresse, ne a kenyér után szaladjon, hanem az ügyvédi karban éleszsze, állítsa talpra azt a büszke önérzetet, melylyel kivívhatjuk autonómiánkat és hozzáférhetünk egész hivatásunkhoz; ha ez meglesz, akkor lesz kenyér is. De ha nem lenne valakinek, vagy valakiknek még akkor se kenyerük az ügyvédi pályán, azok el fogják hallgatni mint ügyvédek szerencsétlenségüket s kellő hivatás és megfelelő önérzet hiányában szó nélkül átmennek olyan pályára — és pedig a gazdasági problémákban rejlő kereslet és kínálat törvényei szerint — ahol az ő tehetségük megtalálja méltó bérét. Le kell számolni a politikai kétszinüségben reánk nehezedő külső akadályokkal; le kell számolni önmagunkkal s a bennünk alvó önérzet fölkeltésének idejével. Itt az idő! Követeljük autonómiánkat és azt, hogy hozzáférhessünk egész hivatásunkhoz. A culpositas kérdéséhez. Irta EISERTH ISTVÁN, lőcsei kir. ügyész. T Ki ne olvasta volna már a napilapokból a Szegeden e hó 9-én eltemetett Lédecziné Ehmann Teréz tragédiáját ? Érdekes ez nemcsak orvostudományi, de kriminalisztikai szempontból is, s azok a részben ellentmondó hírlapi tudósítások s az ezekhez hozzáfűzött kommentárok, amelyek ezen katasztrófa részleteiről s magáról a halálesetről a mai napig a nyilvánosság elé kerültek, csak fokozzák a misztikus ügy érdekességét; magára vonja ez nemcsak az egész ország, de az egész művelt világ figyelmét s nem kétlem, hogy a tudományos tekintélyek sietnek információt szerezni ezen, a maga nemében itt nálunk Magyarországon páratlanul álló eset felől, amely egy fontos kérdést vetett felszínre a birói és a tudományos fórum elé. A napilapokból ugyanis azt olvassuk, hogy LédecziBhmann Teréz egy ármentesitő társulati gépész felesége volt. 1901. év tavaszán egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. Szülés után a nőnek veszedelmes belső daganata keletkezett, i amelyet 1901. november hó 15-én Dollinger tanár műtéttel távolított el. Időközben Lédecziné két gyermeknek adott életet szabnak ki reájuk, és korbácsoltatják őket a községi elöljáróságok utján. Az orosz nemesség olcsó hitelhez is juthat, a kizárólag nemesek részére alapított «állami nemesi banka közvetítése mellett. És csak nemrég ujabb jótéteményben is részesült, az államkormány részéről a segélyre szoruló nemesek javára minden tartományban létesített segélypénztárak által. És ki ne hinné magát közülök segélyre szorulónak ? Látjuk tehát, hogy a régi feudális nemesség, melynek némely családja, mint pl. a Kropotkin hercegek, sokkal régibb származásúak, mint a Romanofcsalád; a tsin-ek nemessége, továbbá az alig imént örökös nemesekké avatott lokális zsarnokok, akik a szegény muzsikot nyomják és vele erőszakoskodnak, — hogy mindezek a legbizarrabb zagyvalékot képezik, kiket csak egy eszme köt össze: az államköltségen való megélhetés és a falusi nép sanyargatásának előjoga. Kiemelendő azonban, hogy a nemesi osztálynak kisebbsége, nagyobb miveltségénél fogva, - már egy évszázad óta ellenzéki állásponton áll a kormánynyal szemben és a nagy reformok időpontjáig csakis ő szolgáltatta a jog és szabadság után törekvők bajnokait. Az orosz egyházi rend a közelmúlt időig egy majdnem örökös kasztot képviselt. A fehér ( világivá vált) klérus, amely tudvalevőleg nősülhet, a nemzedékek majdnem szakadatlan láncolatán át, kölcsönös leszármazási visszonyban álló papok és diakónusokból (templomszolgák) képződött. A haldokló apa saját plébániáját fiára, és fiörökös hiányában leányára hagyta, aki persze rögtön talált a keze és a plébánia után vágyó kérőre. És nagyjában a pópának minden gyermeke valamelyes módon elhelyezést és alkalmazást nyert a papi rendben. A nagy reformok óta azonban a klérusnak régi szervezete komoly megrázkódtatást szenvedett. És ha ma a papi családok elég nagy része követi is a hagyományos pályát, — ugy sokkal többen keverednek közülök a társadalmi életbe és a polgári társaságba. Az orosz klérus legnagyobb része igen sanyarú anyagi visszonyok közt él és életmódja, — kivált faluhelyen — vajmi keveset különbözik a nem privilegizált osztályokétól. Mi természetesebb tehát, mint hogy az egyházi rend bőségesen gyarapítja az elégedetlenek és a demokratikus eszméktől áthatott, sőt gyakran nyíltan forradalmárokká vált társadalmi kiküszöböltek hadát. így Tsernisevszky, Dobrolyubof és sok más kiváló socialista és demokrata, — papok fiai voltak. A fekete (reguláris) klérus, mely az orthodox egyház rendeletéből a coelibatust vallja, — az orosz társadalomnak legreakcionariusabb elemét képviseli. O adja az egyházi hyerarchiának a vezéreit és szolgáltatja a szent synodusnak azon tanulékony főpapokat, kik az autokrata hatalom kívánatára mindenre igent bólintanak és mindenkor rendelkezésre állanak, valahányszor egy ujabb elnyomó vagy szabadsággyilkoló intézkedés forog szóban. Ok a valódi fekete emberek, akik Tolstoit elitélik, ezt az «ördögi módon fennhéjázó eretneket)) ; ők szerkesztenek külön imákat «a forradalom veszélyének kiirtására)) ; ők utasítják a papságot arra, hogy templomaiban kiátkozza a «jelenkor romlott szellemét'). Alig található különösebb és mesterkéltebb valami az orosz harmadik rendnél, vagyis a városi polgári elemnél. Nagy