A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 31. szám - Itélkezésünk ferdeségei. Első közlemény - Törvényjavaslat a szövetkezetekről. Folytatás

A JOG 123 Habár felperesnek ide vonatkozóan felhozott az az állítása, hogy öt a kérdéses kötelezettség elismerését tárgyazó okirat kiállítására alperes cégnek F. nevü üzletvezetője azzal az ürügygycl bírta rá, hogy majd részére a kötelezett összegnek megfelelő hitelt fog nyújtani, a felhívott és kihallgatott tanuk vallomásával nem is nyert bebizonyítást és habár megfelelő bizonyítás hiányában alperes tagadásával szemben felperesnek azt a vitatását sem lehet valónak elfogadni, hogy ő, kinek sajátkezű névirrását tünteti fel a N. B. a. eredetben bemcllékelt kötelezvény, sem irni, sem olvasni nem tud s így annak a körülménynek a bizonyítása, hogy a hivatkozott és az 1868: LIV. t.-c. 167. §. b. p.-ban előirt alakszerűség betartásával kiállított okirat tartalma válótián, kétségkívül az ezt vitató felperesre hárult, arra való figyelemmel, hogy az alább kifejlendők szerint felperes ennek a kötelezettségének tényleg meg is felelt: az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával ki kellett mondani azt, hogy B. a. a keresethez másolatban, N. B. a. pedig a perhez eredetben csatolt kötelezvény tartalma szerint a felperes által elismeit az a kötelezettség, hogy ő alperesnek áruk vételára fejében 1500 frttal adósa, felperest nem terheli és ennek folyományaként felperes kereseti kérelméhez képest kötelezni kellett alperest annak tűrésére, hogy a kérdéses okirat alapján megszerzett zálogjoga nyilv. könyvileg kitöröltessék. Felperes ugyanis a B., a okiratban foglalt azzal az elismerő nyilatkozattal szemben, hogy ő alperesnek áruk vételára fejében az okiratban kitüntetett 1800 frttal adósa, válasziratában felhozta és az ide vonatkozólag alperes cégnek tagjai személyében egyidejűleg megkínált főeskü által bizonyítani kívánta azt is, hogy neki alperes cég az okiratban kitett értékű árukat sem az okirat kiállítása alkalmával, sem pedig azt megelőzőleg vagy követőleg ki nem szolgáltatta. Minthogy pedig alperes cég a viszonválasz beiktatására halasztási kérelme folytán a kir. tszék az 1902. márc. 17. d. e. 8 órájára kitűzött határnapon a prts 111. ÍJ-ban kijelölt időben törv.szerü idéztetése dacára a pertárban meg nem jelent s emiatt felperes, még mielőtt alperes az emiitett perirat beiktatása céljából pertárnoknak a perfelv. jkv.-be is bevezetett tanúsítása szerint a pertárban az nap déli 12 órakor elkésve jelentkezett, a prts. 143. §-ának alapuló jogánál fogva az ítélet alá terjesztését kérte s így alperesnek az Ítélet alá terjesztés iránti felperesi kérelem előterjesztése után szabályellenesen beiktatott viszonválasziratában és a későbbi periratokban foglaltak a per eldöntésénél annál kevésbbé jöhetnek figyelembe, mivel felperes alperesnek említett szabályellenes eljárása ellen fel is szólalt és a végirat beiktatásába csak jogfenntartással bocsátkozott; szabályszerűen előterjesztett viszonválasz hiányában azonban a fent megjelölt körülményekre kínált főeskü elfogadottnak nem tekintethetvén, felperesnek az a tényállítása, hogy neki alperes cég árukat ki nem szolgáltatott, bebizonyitottnak veendő, az által pedig a kötelezésnek a kérdéses okiratban kitüntetett jogcíme elesvén, arra való figyelemmel, hogy alperes a védekezés tekintetében számbavehető elleniratában nem hozott fel és nem bizonyított olyan más jogalapot, melyen a felperes által részére kiállított okiratban foglalt tartozás elismerésében rejlő kötelezés érvényessége megállapítható lenne. Ezekre való tekintettel helyesnek kellett elfogadni felperesnek a kereseti kérelem alapjául szolgáló azt a vitatását, hogy őt az eredetben NB. a. mellékelt okirat alapján és az abban kitüntetett jogcímen alperes irányában kötelezettség nem terheli. A m. kir. Kúria (1904. május 10-én 423/v. sz. a.) A másodbíróság ítélete megváltoztattatik, alperes amiatt, hogy viszonválasz elkésettsége okából az a körülmény, hogy NB. a. eredetben becsatolt okirat tartalma valótlan: bizonyítottnak tekintendő, a kereset értelmében elmarasztalhatónak nem találtatik és ebből folyóan a másodbiróság arra utasittatik, hogy a viszonválaszban és a további periratokban és peradatokban is foglalt összes peranyag alapulvételével hozzon szabályszerű uj határozatot. Indokok: A kereskedelmi eljárás alá tartozó jelen per nem a kivételes írásbeli eljárás (Keresk. elj. 21. §.) hanem az ezen eljárásban rendesen alkalmazott jkvi. eljárás szerint tárgyaltatott. Ezen eljárásban pedig a fél halasztási kérelmére a bíróság a perbeszéd jkvbe iktatása határnapot tűz; a jkv. pedig a keresk. elj. 17. §. 2. kikezdése szerint a pertári hivatalos órák alatt mindaddig nyitva tartandó, mig a tárgyalás be nem fejeztetett, a mi annyit tesz, hogy a perbeszéd kitűzött határnapon mindaddig beiktatható a jkvbe, amíg a pertári hivatalos órák le nem jártak. Minthogy pedig alperes a viszonválaszának beiktatására az elsőbiróság által az 5,077. sz. végzéssel kitűzött határnapon (1902. márc. 17-én) viszonválaszát a pertári hivatalos órák alatt tényleg beiktatta: ezen perbeszéde elkésetten beiktatottnak nem tekinthető. Nem változtatott ezen az a körülmény, hogy felperes a viszonválasz beiktatása előtt az ügynek Ítélet alá terjesztése iránti kérelmet terjesztett elő; mert s polg. tvk. rendts. 143. §. 1 bek.-ben foglalt rendelkezés itt alkalmazásba nem jöhetvén, az annak 2. bek.-ben foglalt jogkövetkezmény sem állhat be. A prts. 143. §. 1. bek.-ben foglalt rendelkezés u. i. csak az írásbeli eljárásban adandó periratokra (nem pedig egyúttal a jkvi. eljárásban beiktatandó perbeszédekre is) vonatkozik, amelyet a keresk. elj. 22. §-a is csak a 21. §. érteim, elrendelhető írásbeli eljárásra vonatkozóan mond irányadónak. Ezek szerint az alperes viszonválaszát törvényes időben beiktatottnak elfogadni és ebből folyóan a másodbiróságot ítéletének megváltoztatása mellett az összes peranyag alapulvételével leendő uj határozat hozatalára utasítani kellett. Bűnügyekben. A gyermek családi állásának megváltoztatása mint a btk. 264. § ban meghatározott cselekménynek egyik lényeges ismérve épen az anyakvbe való hamis bejegyzés által végeztetik be, amin nem változtat az a körülmény, hogy a gyermek, akinek a szül. anyakvbe bevezetése eszközöltetett, emez időpontban élt-e vagy sem ? A kir. Ítélőtábla tehát akkor, amidőn a vád alapjául szolgáló tettben büntetendő cselekmény tényálladékát nem találta megállapítottnak a bp. 385. §. 1. a. p.-ban meghatározott semmi ségre szolgáltatott alapot. A mvásárhelyi kir. tszék, mint btő bíróság (1903. máj. 29-én 4,625/B. sz. a.) gyermekrablás büntette miatt vádolt K. Mari és K. N. Viktor elleni bűnügyében a következőleg itélt: A kir. tszék vádlottakat a btk. 400. §. 2. bekezdésében meghatározott közokirathamisitás bűntettének vádja alól a bp. 326. §. 1. p. alapján felmenti. Ellenben bűnösöknek mondja ki, mint tettestársakat a btk. 92. §. alkalm. a btk. 254. §. 1. bek.-ben meghatározott családi állás elleni vétségben, továbbá K. N. Viktor vádlottat bűnösnek mondja ki az 1894: XXIII. t.-c. 82. §-ban meghatározott kihágásban s ezért K. N. Viktor vádlottat a btk. 254. §. 1. tétele és az 1894:XXXIII. t.-c. 80. §. alapján 14 napi fogházra és 5 napi fogházra átváltoztatható 50 K pénzbüntetésre és K. Mari vádlottat a btk. 254. §. tétele alapján 14 napi fogházra itéli. Mindkét vádlottat kötelezi a felmerült és felmerülendő bűnügyi költségek viselésére stb. Indokok: Vádlottak előadása s 4 tanú eskü alatti vallomása a beszerzett anyakvi kivonatok alapján a következő tényállás nyert megállapítást: M. J. 1902 tavaszán M.-Vásárhelyen szolgáló cselédleány házasságon kívül teherbe ejtetvén, ez időben s ily állapotban találkozott az utcán, az előtte teljesen ismeretlen K. Mari vádlottal, ki őt megszólította, s miután viszonyairól tudakozódott, kérte arra, hogy születendő gyermekét adja neki, mert ő örökbe fogadja, örökké boldoggá teszi, s kérését azzal indokolta, hogy férje sokat zúgolódik gyermektelenségük miatt. M. J. csekély jövedelme s vagyoni viszonyai tudatában, szívesen fogadta az ajánlatot, mire K. Mari megkérte őt, hogy a gyermek születéséről levélben értesítse, poste restante V. Mari cimen s egyúttal tudomására hozta, hogy ő Maros-Vásárhelyen Szent-György-utca 42. szám alatt lakik. M. J. édesanyja házánál 1902. szept. 13-án figyermeket szült, ki a születésnél közreműködött szülésznő bejelentése alapján a jeddi áll. anyakv.-vezetőnél mint M. J. «József» nevü törvénytelen fla vezettetett be a szül. anyakvbe. M. J. értesítésére K. Mária vádlott a születés után 2. napon megjelent M. J. házánál, az újszülöttet M. J. valamint ennek anyja beleegyezésével magával vitte, mely alkalommal magát újból V. Mari, K. Lőrincné n.-görgényi, majd m.-vásárhelyi lakosnak nevezte. M. J. ez idő óta gyermekéről, s annak hollétéről hírt nem hallott. K. Mari vádlott a gyermeket M.-Vásárhelyre hozta s innen értesítette a történtekről K. N. Viktor vádlottat, kinek házvezetőnője volt s vele 18 éve bizalmas viszonyban élt. Ez értesítésre K. N. Viktor vádlott bejött M.-Vásárhelyre majd, az újszülöttet K. községbe házukhoz vitték, de itt 1902. szept. 26-án a gyermek elhalt. Az elhalálozást a kaali anyakönyvvezetőnél K. N. Viktor jelentette be, kinek bemondása alapján az elhunyt <'N. Antalnak» K. N. Viktor és K. Mari házasságából született törvényes gyermeknek jegyeztetett be. Az eljáró halottkémnek K. Mari hasonló vallomást tett. A gyermek elhalálozása után 1902. nov. 20-án vádlottak a m.-vásárhelyi állami anyakönyvvezetőnél megjelenvén, K. N. Viktor bejelentése és elismerése alapján a már elhunyt gyermek születése, mint K. Máriának M.-Vásárhelyt 1902 szept. 15-én N. Viktor term. atyától született «Antab> nevü fia anyakönyveltetett. K. Mari vádlott beismeri, hogy M. Júliával M.-Vásárhelyen az utcán megismerkedett, hogy ennek születendő gyermekét örökbefogadási Ígérettel kérte, valamint arra, hogy a gyermek születéséről poste restante Virág Mari cimmel ellátott levélben értesítse, de M. J. tagadásával szemben azt állítja, hogy magát valódi nevén is megnevezte s a poste restante levelezést csak azért kérte, hogy M. J. leveleit bérmentetlenül adhassa fel. Kijelenté, hogy a gyermek örökbefogadását azon feltételhez kötötte, hogy M. J. születendő gyermekét se be ne jelentse, se meg ne keresztelje, mert— amint maga mondja— azt akarta, hogy a gyermek őt, mint édes anyját szeresse és tisztelje. Beismeri, hogy a gyermeket magával Kaálna vitte. K. N. Viktor tagadja, hogy tudott volna arról, miszerint a gyermek M. J. gyermeke lett volna, s K. Mária értesítésére, hogy egy újszülött gyermek van nála, bejött M.-Vásárhelyre s a gyermeket magukkal haza vitték, a nélkül, hogy a gyermek születése s körülményeiről kérdezősködött, vagy érdeklődött volna, habár nem vette észre K. Mari eltávozásakor, hogy ez teherben lett volna. K. N. Viktor vádlott tagadását azonban valószínűtlenné teszi K. Máriához való bizalmas viszonya, saját vallomása, hogv K. Marin a terhesség jelét nem vette észre. Vádlottnak működésére élénk világot vet B. F. tanú eskü alatti vallomása. E szerint mult év szept. havában egy napon előtte, mint anyakvvezetö előtt megjelent K. N. Viktor s azt adta elő, hogy ő gazdaasszonyával a városra jött, ki itt hirtelen megbetegedett s gyermeket s közreműködő szülésznőnek A. Gy.-nét nevezte meg. A tanú által megkérdezett A. Gy.-né, valamint az összes helyi szülésznők tagadólag feleltek. Hosszabb idő múlva megjelent B. F. előtt K. Mari vádlott, előadta, hogy ö K. N. Viktor jegyese, kötendő házasságuk kihirdetésére vonatkozó