A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 29. szám - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. (Folytatás.)

A JOG 219 Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. Irta ADMETO GÉZA dr., budapesti ügyvéd, volt jogtanár. . y (Folytatás.*) Az egy évi jurateria után a jurátus az írásbeli és szóbeli vizsgából álló ügyvédi cenzúrára jelentkezhetett, melynek sikeres letétele után mint ügyvéd a kir. táblán felesküdött. Mig a patvaristák az országban mindenfelé el voltak széledve, addig a jurátusok Pesten összpontosultak. Ajurátusok a nemzet értelmiségének szine-java voltak és a negyvenes évek politikai mozgalmaiban jelentékeny szerepet játszottak, a szabadság, egyenlőség eszméinek, a haladásnak s felvilágosodásnak hangadói és ébresztői ők voltak. Szóval és Írásban harczoltak ez eszmékért, utóbb pedig karddal mint a honvédek. Ezen immár letűnt kor emlékeiből tanulságos különösen az a tény, hogy az ország ügyeit intéző vagy közszereplésre hivatott férfiak jogászi nevelése egységes és szabad volt s az ügyvédi képesítésen alapult. Köztisztviselő, biró és ügyvéd nevelése, képzettsége és minősitése egy és ugyanaz volt és ennélfogva felfogásuk, gondolkodásuk és ideáljuk is egységesebb volt, A rendiség a maga előítéleteivel nem volt képes annyira szétválasztani a jogászokat, mint amennyire az egységes jogászi nevelés és képzettség összehozta őket. Az akkori idők jogász-ifjúsága künn a szabad életben, a megyegyűlésen s az országgyűlésen nevelkedett, nem pedig a hivatalos szobában. A jurátusok élénken résztvettek a közélet mozgalmaiban, alkalmuk nyílott az életet megismerni a maga valóságában, nem pedig a hivatalos szoba ablakából, és igy váltak fogékonyakká azon szabad eszmék befogadására, melyeken akkor egész Európa lelkesedett. Nem a felfelé hunyászkodó és léteié gőgös hivatalnokok intézték az ország ügyeit, hanem szabadgondolkodásu férfiak. Az 1840. évi országgyűlés által kiküldött bizottság által készitett büntető törvénykönyvi javaslat a halálbüntetést mellőzte és evvel úgyszólván megelőzte egész Európát. Örök dicsőségére szolgál ez hazánknak, nemzetünknek és azon kor férfiainak, köztük első sorban Deák Ferencnek. Ez csak egy példa a 40-es évek nagy reformtörekvéseiből, mely reformtörekvések felébresztői és hangadói, később pedig keresztülvivői az ügyvédek és a jurátusok voltak. Meg kell emlékeznünk még arról, hogy 1840. évben a váltótörvény megalkotásával és a váltótörvényszékek felállításával (184U : 15. t.-c.) egy sajátságos bifurcatio keletkezett a magyar ügyvédségnél. Ugyanis a váltótörvény széknél feleket csak az az ügyvéd képviselhetett, aki az előirt ügyvédi vizsgán kivül a váltó-feltörvényszék előtt a váltójogból egy külön vizsgát : a váltóiigyvédi vizsgát letette. A szóbeli és írásbeli vizsga sikeres letétele után a váltó-feltörvényszék az illető ügyvédnek erről bizonyságlevelet adott, melynek alapjánjogositva volt feleket a váltótörvényszékek előtt is képviselni. így keletkeztek a köz- és váltóügyvédek, akik a váltóügyvédi vizsgát is letették, a többiek voltak pedig a közügy védek A köz- és váltóügyvédeknek azon kiváltsága volt, hogy ők neveztettek ki a távollevők gond nokaivá (curatores absentiumjés amennyiben legalább három évig mint váltóügyvédek működtek, a váltótörvényszék ajánlatára a váltófeltörvényszék által váltójegyzőkké neveztettek ki és különös felhatalmazólevéllel jogot nyertek váltóóvások felvételére. A köz- és váltóügyvédek rendesen csak váltó- s kereskedelmi perekkel, valamint váltójegyzői teendőkkel foglalkoztak, ugy, hogy a köz- és váltóügyvédek közgazdasági viszonyaink némi felendülése révén igen szép jövedelemre tettek szert. A közügyvédek pedig ezért busás kárpótlást az 1836. év óta felhalmozódott tagositási, birtokrendezési, arányositási és úrbéri perekben találtak. Mindeizonáltal igen sok közügyvéd — köztük sok öreg megyei ügyész sietett váltóügyvédi vizsgát tenni,jeléül annak, hogy a magyar ügyvédségben mindig meg volt az ambíció és a törekvés a tökéletesedésre, szellemi és erkölcsi színvonalának emelésére s erre készségesen és sietve megragadott minden alkalmat, bár, sajnos, erre a mai napig igen kevés alkalom adatott neki. Látjuk ezt most is, amidőn az ügyvédségre nézve a kötelező doktorátus megszüntetése céloztatik és ennélfogva az ügyvédség képzettségi, szellemi diminuciónak néz elébe, - az ügyvédség az, mely a doktorátushoz, a szigorú és magasabb tudományos képzettséghez ragaszkodik, jól tudván azt, hogy az intellektuális függetlenséghez csak magas szellemi műveltség révén juthatni el. E rövid néhány vonásban vázoltuk a magyar ügyvédség 1848. előtti állapotát. Láttuk, hogy ügyvédségről mint testületről és igazi ügyvédi foglalkozásról szó sem lehetett. A nemesElőző közlemény a 28. számban. ség intézte az ország ügyeit és volt a jog és hatalom birtokában, a jobbágyság pedig jog nélküli, az alkotmány sáncain kivül levő tömeg volt, melynek ily körülmények közt ügy védre szüksége nem is lehetett, ami kis védelemben pedig a jobbágy részesült, annak érvényesítése a megyei tiszti ügyész hatáskörébe tartozott. Ehhez járultak a fejletlen közgazdasági és forgalmi viszonyok, ugy, hogy az önálló ügyvédkedés abban állott, miszerint az ügyvéd valamely nemesi család ügyvédje lett, rendes évi deputatum mellett, akár volt a családnak folyó pere, akár nem. Ily körülmények közt pedig igazi ügyvédi foglalkozás és ügyvédi hivatás nem fejlődhetett ki. Csak a 40-es években, midőn a közgazdasági és kulturális viszonyok némileg fellendültek, váltótörvény (1840: 15. t.-c.) és kereskedelmi törvény (1840: 16., 17., 18., 19., 20. t.-c.) alkottatott, a nem nemesek hivatalképessége (1844 : 5. t.-c.) kimondatott, kezd az ügyvédi foglalkozás és hivatás mint ilyen kibontakozni. * * * Az 1848. évi szabadságharc szerencsétlen kimenetele után bekövetkezett az osztrák kényuralom, mely minden intézményünket s ennélfogva igazságügyi intézményeinket is felforgatta, az ügyvédséget azonban 1853-ig régi állapotában meghagyta. Ezen 1849 — 1853-ig terjedő időben a magyar ügyvédi kar csak azon, többnyire idősebb ügyvédekből állott, kik a szabadságharcban részt nem vettek, mert azok, kik a szabadságharcban résztvettek, annak leküzdése után részint kibujdostak, részint pedig más foglalkozás után néztek és az ügyvédséggel felhagytak. Uj ügyvédi nemzedék pedig nem keletkezett, mivel ezen idő alatt ügyvédi szigorlatok nem tartattak és ügyvédi képesítés nem adatott. Az 1849. évi ideiglenes, átmeneti perrendtartás után 1853. január 1-én léptettetett életbe az osztrák perrendtartás és a magyar ügyvédi rendtartást tartalmazó 1852. július 2 í-iki császári pátens. A magyar ügyvédség tehát mint igazságügyi intézmény először az osztrák kényuralom által abszolutisztikus felfogással hivatalnoki szellemben szerveztetett és ezt az ügyvédi kar még ma is sinyli. Ezen ügyvédi rendtartás szerint mindazok, akik addig ügyvédi oklevelet nyertek, de az utolsó öt év alatt (1848 1853.) ügyvédi gyakorlatot nem folytattak, az ügyvédi karba felvehetők nem voltak. Evvel az intézkedéssel az absolutismus azt a célt akarta elérni és el is érte, hogy azon ügyvédek, kik a szabadságharcban résztvettek, de annak szomorú vége után az ügyvédséget nem folytatták, hanem máskép iparkodtak megélni, ne jöhessenek be az ügyvédi karba. Hogy e rendelkezésnek az volt a célja, azt igazolja azon további rendelkezés, hogy a birodalom igazságügyminiszterre az ilyen, ügyvédi gyakorlatával öt éven át felhagyott ügyvédet kivételesen felvehette az ügyvédi karba, ha az illető uj vizsgát tett és azonkívül feddhetetlen előéletét, eddigi foglalkozását és különösen azt igazolta, hogy állandóan és szüntelenül «gutgesinnt» volt. Hogy minő csapást mért az osztrák absolutismus ezen rendtartással és egyébkénti felfogásával a í-O-es évek elejével már szépen fejlődni kezdődő magyar ügyvédségre, arról szó lesz majd a következő fejezetben. Az ügyvédeket az igazságügyminiszter nevezte ki egy meghatározott bírósági székhelyre és az ügyvéd csak e bíróság területén ügyködhetett, az ügyvédek számát minden bíróság területére a bíróság véleménye alapján szintén az igazságügyminiszter határozta meg. Az ügyvédség szervezete tehát a numerus clausus és a lokalizáció rendszerén alapult. Minden törvényszék területére az ottani ügyvédek számának megfelelő tagokból álló választmányt a főtörvényszék ajánlatára az igazságügyminiszter nevezett ki egy évre. A választmány a főtörvényszék felügyelete alatt állott ; a főtörvényszék kisebb fegyelmi • vétségek felett is itélt, nagyobb büntetést maga után vonó fegyelmi vétség felett a legfőbb ítélőszék itélt. A választmány teendője csupán ajelöltek feletti felügyeletből, az ügyvédi kar méltósága, jogai és kötelességei feletti őrködésből, igazságügyi és ügyvédi reformok javaslatba hozatalából, szegény-védők kirendeléséből és egyéb hasonló agendákból állott. Az ügyvédi kar tehát teljesen a bíróságnak volt alárendelve. H°gy pedig fogalmunk legyen, hogy minő szellem lengett át az ügyvédi rendtartáson és hogy mennyire alkalmas lehetett ez és az abban megnyilatkozó uralkodó szellem az ügyvédség tekintélyének emelésére és önérzetének növelésére, — felemiitjük a többi közt azt, hogy az ügyvéd kötelességévé tette ez a rendtartás, miszerint a perben minden felesleges bőbeszédüségtől tartózkodjék. A jutalomdíj előzetes kikötése semmis volt, az ügyvéd a képviseletről igaz ok nélkül le nem mondhatott, költségeit a bíróság állapította meg a perbeli illetékekért felelős volt. Az alaptalan perlekedés, a