A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 26. szám - Törvényjavaslat az ügyvédi és birói vizsgálatokról

A JOG 103 elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja stb. Indokok: A keresethez A) F) a. csatolt, nem kifogásolt tkvi kivonatok szerint alperes a H. N. közadós és neje által 1885 július 1-én és 1888 június 26-án kiállított két rbeli nyilatkozat alapján 8,000 K. kölcsöntőke s. j. erejéig 1902 jan. 3-án zlgjogot kebeleztetett be a H. N.-nak és nejének tulajdonát képező ingatlanokra. Felperes tömeggondnok eme zlgjogoknak a közadós H. N. tulajdonát képező ingatlanokra, illetőleg ingatlan jutalékokra történt bekebelezését támadta meg azon az alapon, hogy a zlgjog megszerzésének időpontjában közadós fizetéseit megszüntette s alperes erről a zlgjog megszerzésének időpontjában tudomással birt. Nem alapos ugyan alperesnek az a kifogása, hogy ez a bekebelezés tekintettel arra, hogy alperesnek a biztosításhoz való igénye a válságos idő előtt több mint 10 évvel keletkezett szerződésen alapszik, ezidő szerint már meg nem támadható; mert ez a körülmény csak a Cs. T. 27. §. 3. p.-ra alapított megtámadásnál birna jelentőséggel. Még ha az a válságos idő alatt foganatosíttatott volna is, nem volna a felhívott törv. pont tekintete, melyhez a hitelezőknek joga nem lett volna. A jelenlegi esetben azonban, amikor a megtámadás nem erre, hanem arra van alapítva, hogy közadós a zlgjog szerzésének időpontjában már fizetéseit megszüntette s alperesnek erről a biztosítás elfogadásakor tudomása volt, — ez a körülmény döntő sulylyal nem bír, mivel a Cs. T. 27. §-nak 2. p.-ra alapított megtámadásnál nem az a döntő, hogy a hitelezőnek a biztosításhoz való joga mikor keletkezett, hanem az, hogy a biztosítást tényleg mikor szerezte meg. Mindazonáltal a megtámadásnak adott esetben az utóbb fehivott törv. pont alapján sem lehetett helyt adni azért, mivel leiperes alperes tagadásával szemben nem bizonyította azt a döntő tényt,hogy H. F. közadós a fizetéseit már 1900 jan. 3- án valóban megszüntette volna. A válaszhoz H. I. K. L. 1. és M.a. csatolt hírlap-példányokban foglalt közleményekkel és a válasziratban kinált főesküvel ugyanis a felperesre nézve legkedvezőbb esetben is csak az a körülmény volna bizonyítottnak tekinthető, hogy a H. A. és fiai cég fizetéseit már 1900. dec. végén megszüntette, de egymagából ebből a tényből még nem következik, hogy ennek a közkereseti társaságnak a tagja H. F. is már ugyanakkor megszüntette volna a fizetéseit. A K. T. 97. §-ának és a Cs. T. 251 §-ának abból a rendelkezéséből, mely szerint a közkereseti társaság hitelezői csőd esetében első sorban a társaság vagyonából nyernek kielégítést, az egyes tagok magánvagyonából pedig a társaság hitelezői követeléseiknek csak ama részére igényelhetnek kielégítést, mely a társasági vagyonból ki nem kerül, továbbá a Cs. T. 249 §-ának abból a rendelkezéséből, mely szerint a közkereseti társaság ellen elrendelt csőd esetében a társasági tagok ellen a csőd csak akkor rendelhető el, ha az kéretik és a keresk. csődnyitás esete a tagokkal szemben is fenforog, vagyis ha a Cs. T.-ben is igazoltatik, hogy fizetéseiket a tagok is megszüntették, önként folyik, hogy az, miszerint valamely közkereseti társaság fizetéseit megszüntette és a társasággal szemben a keresk. csőd esete fenforog, nem vonja maga után szükségképpen a tagok mint magánszemélyek fizetésének megszüntetését. Egymagában abból a körülményből tehát, hogy a H. A. fia cég a fizetéseit megszüntette, annál kevésbé vonható le az a következtetés, hogy ennek folytán a társaság tagja H. F. is megszüntette volna a fizetéseit, mivel felperesnek az alperes áltai tagadott s különben sem bizonyított azt az állítását, hogy H. F. összes magánvagyonát a társaság tulajdonába és rendelkezése alá bocsátotta, és igy neki külön vagyona egyáltalán nem volt, a keresethez A. T. a. csatolt tkvi kivonatok és igy felperesnek saját bizonyítékai megcáfolják, mert ezekből a tkvi kivonatokból kitűnik, hogy azok az ingatlanok is, melyekre alp. a zjogot bekebeleztette, nem a közkereseti társaságnak, hanem a nevezett cégtagnak nyilvánkönyvi tulajdonát képezték. Felp.nek a válasziratban kinált főesküvel bizonyítani kivánt az az állítása pedig, hogy a hitelezőknek 1899. dec. 30-án tartott értekezletén alperes is részt vett és ott nem csak a H. F.-nak is moratóriumot adott, döntő sulylyal már csak azért sem birhat, mivel ez a hitelezői értekezlet nem 1899. dec. 30-án, hanem L. 1. és M. a. és igy ugyancsak felperesnek saját bizonyítékai szerint 1900. jun. 4- én d. u. és ekként a megtámadás tárgyává tett zlgjog szerzésének időpontját követő napon történt. Mindezek alapján a rendelkező rész szerint kellett Ítélni. A m. kir. Kúria (1904. márc. 16-án 476. sz. a.) A másod bíróság ítélete indokóiból helybenhagyatik, stb. Bűnügyekben. Eünvádi eljárásra a bp. 16. ^ első bek. szerint rendszerint az a bíróság illetékes, amelynek területén a bűncselekmény elkövetve volt. A büntetendő csslekmény akkor tekintendő elkövetettnek, ha a tettes megtette mindazt, ami a btö. törv. szerint annak tényálladékához tartozó slkatelemeK megvalósítása szempontjából szükséges. A btk. 258. §-ban körülii t rágalmazás meg- j valósulása feltételezi, hogy a rágalmazó állítás többek előtt tétetett, vagyis többek tudomására jutott légyen. A panasz tárgyává tett cselekmény az utalvány kézbesítésének helyén, fejeztetvén be, itt tekintendő elkövetettnek. Ezen a megállapításon nem változtat ez a körülmény, hogy a feladott nyílt postautalványról illetőleg szelvényének tartalmáról az annak továbbításánál foglalkozó egyének is szerezhettek tudomást, mert nincs adat annak megállapítására hogy ez a tudomásvétel már a postautalvány feladása helyén csakugyan bekövetkezett volna. A m. kir. Kúria (1904. ápril 19.-én 1204/B. sz. a,) rágalmazás vétsége miatt feljelentett N. József elleni bűnvádi ügyben a vingai és a nszt-miklósi kir. jbiróságok között felmerült illetékességi összeütközés tárgyában következően végzett: A jelen bűnvádi ügyben való eljárásra a vingai kir. j bíróság mondatik ki illetékesnek stb. In du k ok: N. Jánosné vingai lakosnőnek a vingai kir. jbiróságnál jkvbe foglalt feljelentése szerint, mostohafia N.József óbessenyői községi tanitó 1903. okt. 2-án O-Bessenyőn az ottani postahivatalnál, feljelentő férjének, N. Jánosnak címére feladott 4 K.-ról szóló postautalvány szelvényére azt irta: <feljelentőről az emberek azt beszélik, hogy lopott és hogy a csendőrök fognak utána menni.« Ezen körülmény miatt N. Jánosné részéről rágalmazás cimén tett feljelentés a vingai kir. jbiróság által illetékes eljárás végett a nszt.- miklósi kir. jbirósághoz tétetvén át, ez a jbiróság 1903 nov. 8-án 579. sz. végzésével a feljelentést a vingai kir. jbirósághoz visszaküldötte abból az indokból: mert «a panaszolt kifejezéseket tartalmazó postautalvány Vingára van címezve; a bűncselekmény tehát, habár a szelvény tartalmából a feladás helyén, Ó-Bessenyőn is szereztek tudomást, Vingán tekintendő elkövetettnek. A vingai kir. jbiróság azonban 1903. nov. 27-én B. 369/2 sz. a határozatával illetékességét szintén nem állította meg mert »a sértő nyilatkozatot tartalmazó postautalvány a nszt miklósi kir. jbiróság területén lévő Ó-Bessenyőn adatván fel, ezen hely tekintendő a bűncselekmény elkövetése he'yéül; az a körülmény pedig, hogy a cselekmény Vingán is hatást gyakorolt, az illetékesség tekintetében közömbös. Bűnvádi eljárásra a bp. 16 §. első bek. szerint rendszerint az a bíróság illetékes, a melynek területén a bűncselekmény elkövetve volt. A büntetendő cselekmény akkor tekintendő elkövetettnek, ha a tettes megtette mindazt, a mi a btő. törv. szerint annak tényálladékához tartozó alkatelemek megvalósítása szempontjából szükséges. A jelen bűnvádi ügyben az eljárás tárgyát a btk. 258. §-ban körülirt rágalmazás vétsége képezi. Ennek megvalósítására feltételezi, hogy a rágalmazó állítás többek előtt tétetett, vagyis többek tudomására jutott légyen. A N. József által Ó-Bessenyőn feladott postautalványnak és szelvényének állitóan rágalmazást magában foglaló tartalma a címzettnek és esetleg másoknak csak az utalványnak és szelvényének kézbesítésével, tehát csak a kézbesítés helyén jutott tudomására, amiből nyilvánvaló, hogy a panasz tárgyává tett cselekmény az utalvány kézbesítésének helyén, a jelen esetben Vingán fejeztetvén be, itt tekintendő elkövetettnek Ezen a megállapításon nem változtat az a körülmény, hogy a feladott nyílt postautalványról, illetőleg szelvényének tartalmáról az annak továbbításánál foglalkozó egyének is szerezhettek tudomást, mert nincs adat annak megállapítására, hogy ez a tudomásvétel már a postautalvány feladása helyén csakugyan bekövetkezett volna. Mindezeknél fogva a jelen bűnvádi ügyben való eljárásra a bp. 16. §. 1. bek. alapján a vingai kir. jbiróságot kellett illetékesnek kimondani. A Szent-István napján teljesített mezei munka nem állapítja meg az 1868: LIII. t-c. 19. S ábán körülirt vallás elleni kihágást, úgyszintén nem terjed ki arra az 1891: XIII. t.-c. 1. ij-ának rendelkezése, mert ez utóbbi csak az ipari munkának szüneteltetését rendeli. A m. kir. Kúria (1904. április 27-én 3,882/B. sz. a.) vallás elleni kihágás miatt vádolt S. Sándor dr. és trsai elleni bűnvádi ügyben a koronaügyész által a jogegység érdekében használt perorvoslat felett következőleg ítélt: A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, kimon datik, hogy az 1868. LIII. t.-c. 19. §. 2. bek.-ben foglalt, a min den nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztésére vonatkozó rendelkezés Szt. István napjára ki nem terjed. Megsértette tehát a törvényt a szent-gotthárdi kjr. jbiróság fennebb idézett 269/8 sz. Ítéletével annyiban, a mennyiben S. Sándor dr. és tsait az 1868. LIII. t.-c. 19. §-ban foglalt rendelkezés megszegésével elkövetett, a kbtk. 52. §-ban körülirt vallás elleni kihágás miatt büntette azon az alapon, mert a nevezett vádlottak 1902. évi aug. 20-án nem elkerülhetetlenül szükséges napi munkát végeztek, illetve L. Sándor dr. ilyen munkát cselédjei által végeztetett. Egyúttal pedig a szent-gotthárdi kir. jbiróság id ítéletével megállapítván, hogy L. Sándor dr. 1902. aug. 20-án Szt István napján zabot hordatott be, K. J. trágyát hordott a földjére, H. D. szántott, M. Zs. és H. K. pedig lóherét kaszáltak, habár ezek a Szt. István napján végzett munkálatok nem voltak elkerülhetetlenül szükségesek, a nevezett vádlottakat az 1868. LIII. t.-c. 19. §. 2. bek.-ben foglalt, a minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztésére vonatkozó rendelkezés megszegésével elkövetett, a kbtk.52. §-ban körülirt vallás elleni kihágásban bűnösöknek nyilvánította és e miatt egyenként behajthatatlanság esetén 12 órai elzárásra átváltoztatandó 2 kor. pénzbüntetésre ítélte el. Ez az ítélet a felek megnyugvása folytán nyomban jog. rőre emelkedvén, az elitélt vádlottak a reájuk kiszabott pénzbüntetéseket lefkették. A szent-gotthárdi kir. jbiróság jelzett ítéletével megsértette a törvényt. Az 1868: LIII. t-c. 19. §. 2. bek. szerint ugyanis minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka vasárnapokon felfüggesztendő; ez a rendelkezés tehát a törv. világos kijelentéséhez képest Szt. István király napjára ki nem terjed. Minthogy pedig meg nem állapíttatott, de nem is állíttatott, hogy vádlottak megszegték volna az 1868. LIII. t.-c. 19. §-nak azt a tilalmát, mely szerint ^bármely