A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 22. szám - Sajtóeljárasunk s annak fejlődése. (Folytatás.)

86 A JOG tikus jogokat élvező vállalat a fuvarozást nemcsak a saját érdekében, hanem a közforgalom érdekében is teljesiti és igy közérdekből szorosabb szabályoknak és a szabad verseny nagyobb korlátozásának van alávetve, mint más üzleti vállalat. Az 1878: XX. t.-c. VIII. cikkében fenntartott és igy jogszabályerejü 1851. nov. 16. vasut-üzleti rendtartás 4. és 66. §. érteim, a vasutak kötelesek a díjszabást és annak minden változását közzétenni, de a közzététel előtt a felügyeletet gyakorló állami hatóságnak is be rutatni avégett, hogy a hatóság a díjszabás megállapítása körüli felügyeleti jogát a közérdekben gyakorolhassa. A vasut-üzleti rendtartás ebbeli intézkedéseivel függ össze az üzletszabályzat 7. §. 1. p.-ban és 60. 1. p -ban foglalt az a rendelkezés, hogy a szállítási dijak a jogérvényesen fennálló és kellően közzétett díjszabási rendelkezések alapján számittatnak ki. Minthogy pedig a vasút- | üzleti rendtartás 8. §. és az üzletszabályzat 6. §. is kimondja, hogy a vasút nem tagadhatja meg a szállítást, ha az érvényben álló szállítási feltételek teljesíttetnek, ennélfogva mindezekből az intézkedésekből következik, hogy a vasút mindenki részére köteles a szállítást annyi fuvar-dijért elvállalni, amennyi a hatóságilag ellenőrzött és közzétett díjszabásban foglaltatik és következik egyszersmind az is, hogy a vasút a vasúti jogszabályok alapelveit és a felügyelő hatóság ellenőrző jogát sérti akkor, ha valamely szállító féllel a dijak tekintetében a kihirdetett díjszabástól eltérő megállapodásra lép. Nem tesz a szabály szempontjából külömbséget az, hogy a külön megállapodás a kihirdetett díjkedvezménynél alacsonyabb vagy magasabb dij kikötésére irányul. Ha alacsonyabb díjtétel van kikötve, akkor a vasút annyiban sérti meg a közérdeket, hogy egy szállító felet a másikkal szemben az egyenlő elbánás elvének ellenére olcsóbb szállításhoz juttat. Az i!y megállapodás érvénytelensége kifejezetten ki van mondva az 1892: XXV. t.-c. becikkelyezett nemzetközi árufuvarozási egyezmény 11. cikkében. Ez az intézkedés nem terjed ugyan ki a belföldi forgalomra, de az egyezmény záró jkvének II. p. szerint az egyezményt kötő meghatalmazottak konstatálják, hogy mindegyikük államának belforgalmi szabályai összhangban állnak a 11. cikkben foglalt elvvel. Az a körülmény, hogy a nemzetközi egyezmény csak az alacsonyabb dijkikötés tilalmát fejezte ki, nem magyarázható ugy, hogy ebből a magasabb dij kikötésének megengedett volta volna következtethető, mert a magasabb fuvardíj kikötése épugy sérti a közérdeket, mint az 'alacsonyabb fuvardij kikötése, és a magasabb fuvardij kikötésének tilalma épugy következik a vasút monopolistikus állásából, mint az alacsonyabb fuvardij engedélyezésének tilalma. A vasút, mint minden monopolistikus vállalat, más vállalatok versenyének nem lévén kitéve, a monopolistikus helyzetével visszaélhet. Az ily visszaélések korlátozása végett nemcsak a vasútra, hanem egyéb engedélytől függő, tehát monopolistikus vállalatokra is áll az a szabály, hogy az a hatóság, a mely a monopóliumot megadja, egyszersmind meghatározza vagy legalább ellenőrzi a dijnak azt a maximumát, a melyet a vállalat a közönségtől követelhet. Ha tehát a vasút titkos egyezség utján magasabb díjazást köt ki, vagy fogad el, mint a mennyit az ellenőrző hatóság jóváhagyott, ezzel az eljárásával éppen abban az irányban sérti a közérdeket, a melyben a dijak hatósági ellenőrzése a közönség érdekében első sorban van hivatva védelmet nyújtani, t. i. abban az irányban, hogy a szállító féltől jogtalanul magasabb díjazást követel, mint a mennyinek követelésére fel van jogosítva. Különben az ily megállapodásnak a szállító fél részéről a gyakorlatban alig lesz egyéb célja, mint valamely egyéb előny elérése, ami viszont az egyenlő elbánás elvébe ütközve, fogja más szállítók érdekét sérténi. De ezen kívül még más módon is járhat a közérdekbe ütköző következménnyel az, ha a vasút titkos egyezség utján a közzé tett dijaknál nagyobb dijakat biztosithat magának. A szállító vállalatok bizonyos szállítási viszonylatokban egymással versenyeznek és egymásnál olcsóbb díjtételek megállapítására törekednek, más szállítási viszonylatokban pedig egymás díjszabásához alkalmazkodva, közös díjszabást állapítanak meg és közös díjkedvezményt hirdetneK. Ha az egyik vasút valamely viszonylatra olcsó díjszabást hirdet ki, de magának titkos magánegyezség utján magasabb dijat biztosit, akkor tévedésbe ejti a vele versenyezni akaró vasutat, amely a maga díjszabását a kihirdetett olcsó díjszabáshoz alkalmazva, esetleg leszállítani kénytelen. De megtéveszti az iiy titkos egyezség azt a másik vasutat is, amely közös díjszabás vagy díjkedvezmény kibocsátása végett lép érintkezésbe, a titkos magánegyezség hasznát élvező vasúttal, mert a vasút jó! felfogott üzleti érdekében állhat, hogy a saját vonalára jutó fuvardijat valamely közös díjszabás, vagy dijkedv. megállapítása esetében csak akkor szállítja le, ha a másik vasút a maga részéről szintén enged a reá jutó fuvardijakból. Nyilvánvaló ebből, hogy a vasutak akár az egymással való versenyzés, akár az egymáshoz való alkalmazkodás szempontjából a kellő intézkedéseket csak egymás díjszabásának ismerete alapján tehetik meg és a kormány, mint a vasúti díjszabások ellenőrző hatósága, szintén csak a díjszabások ismerete alapján gyakorolhatja az ellenőrzést abban az irányban, hogy a vasutak díjszabása a közérdeknek megfelelően alkalmazkodjék egymáshoz. A fent idézett máv.-i átiratból kitűnik, hogy a jelen per alapjául szolgáló esetben nincs kizárva az, hogy a minister nem adta volna meg az engedélyt a dijkedvezményi hirdetmény kibocsátására, ha tudott volna az A) a. okiratban foglalt megállapodásról és igy a jelen perbeli esetből is arra kell következtetni, hogy akkor, midőn egyik vasút egy másikkal együtt dijkedvezményi hirdetményt kibocsát, egyik vasút részére sem közömbös az, hogy a másiknak díjszabását ismerje. Minthogy pedig a közérdek megköveteli, hogy a vasutak egymással dijszabásuk tekintetében versenyezhessenek és egymáshoz alkalmazkodhassanak, ebből következik, hogy a magasabb fuvardij iránti titkos megállapodás a közérdeket abban az irányban is sérti, hogy a vasúti díjszabások egymáshoz való alkalmazkodásának fejlődését és a díjszabás ügyének a kormány által azegész vasúti hálózatra kiterjedő helyes irányítását akadályozza. Mind e körülményekből következik, hogy a vasúti díjszabások nyilvánosságának szabálya nem csak annyit jelent, hogy a vasútnak tilos a nyilvános díjszabásnál olcsóbb szállítást elvállalni, hanem annyit is, hogy a tilalom a nyilvános díjszabásnál magasabb dij szedésére is kiterjed. Minthogy pedig a közérdekből hozott ily szabályokat a felek szerződésileg nem változtathatják meg, ebből következik, hogy nemcsak tilos, hanem érvénytelen is az oly szerződés, a mely valaki részére a nyilvános díjszabásnál akár olcsóbb, akár drágább fuvardijat állapit meg. E szerint a nemzetközi árufuvarozási egyezményben foglalt fentidézett szabályt, mely csak az olcsóbb fuvardíjra irányuló megállapodás érvénytelenségét említi, nem lehet ugy érteni, hogy abból a contrario az következnék, hogy drágább fuvardij kikötése érvényes. A kérdéses szabályt helyesen ugy kell érteni, hogy a szabály a fuvardij-nyilvánosság megsértésének csak egyik esetét emiitette fel és pedig azt, amely a gyakorlatban gyakran észleltetett és amelynek kifejezett eltiltása eszerint a gyakorlati tapasztalat folytán akkor szükségesnek mutatkozott. Ez értelmezés helyessége kitűnik abból is, hogy az idézett intézkedés, mely nem volt benn az egyezmény alapjául szolgáló tervezetben, tanácskozások folyamán azzal az indokolással vétetett fel, hogy az a fuvardijnyilvánosság elvének különben is önként érthető következménye, ami csak kétség kikerülése végett vétetik fel az egyezménybe, már pedig a fuvardij-nyilvánosság elvéből minden magánegyezség kizárása következik, akár olcsóbb, akár drágább fuvardij kikötésére irányuljon az egyezség. E szerint meg kellett állapítani, hogy az A) a. okiratban foglalt megállapodás, mint a fuvardij-nyilvánosság elvébe ütköző, érvénytelen és igy nem származnak belőle jogok felperes részére. Minthogy pedig érvénytelen kötelezettség elismerése a kötelezettséget nem teszi érvényessé, ennélfogva felperes követelési jogát nem állapítja meg az sem, hogy alperes az 1896. évi julms 7-én kelt 5. •/• a másolatban csatolt levél szerint a kötelezettséget az 1893. évre vonatkozólag elismerte. Ennélfogva felperest keresetével el kellett utasítani, stb. A bpesti kir. ítélőtábla (1902. dec. 17-én 93/v. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja, stb. Indokok: Az eisőbiróság ítélete a benne kifejtett indokoknál fogva azért hagyatott helyben, mert a berni egyezményen alapuló 1893. évi január 1-től kezdve érvényes magyar vasúti üzleti szabály (7. §. 1. p.) csaknem szószerint átvette az egyezmény 11. cikkének első mondatát, mely szerint a fuvardij kiszámítása a jogérvényesen fennálló és kellően kihirdetett díjszabások alapján történik, de mellőzte az idézett cikk második és harmadik mondatait, melyek a megengedett és a meg nem engedett fuvardíjkedvezményekről szólnak. Ebből nyilvánvaló, hogy a díjtételek öszszegét tárgyazó és a kihirdetett tarifáktól eltérő magánegyezségek joghatályosságának megbirálásánál a m. vasúti jog szerint nem lehet döntő az, vájjon a díjtételek felemelése, vagy leszállítása céloztatik-e ? Az üzletszab. 7. §. 1. p.-ban foglalt jogszabály vagy feltétlen kötelező volt, vagy minden irányban módosítható és kizárható a felek megegyezése által. Minthogy pedig már a Bernben egyezkedő államok képviselői részéről felvett záró jkv. nyomán is kétségtelen, hogy a közzé nem tett és egyes szálli-