A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 22. szám - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez, és a magyar ügyvédi kérdéshez. Folytatás

174 A JOG szóló törvény idézett 81. §-a is akként rendelkezik, hogy amikor csupán az özvegyi jog a vita tárgya, az 'örökhagyó ózve gyét megillető özvegyi jog telekkönyvileg bejegyzendő, kétséges lehet, hogy abban a különös esetben, amikor az özvegygyei szemben első házzasságból való gyermekek vannak, mi az az özvegyet megillető özvegyi jog? Mert anyagi jogszabályaink szerint — mint fentebb már jeleztem — ilyen esetben az özvegyet csak egy gyermekrész haszonélvezete illeti meg abból a vagyonból, ami a házasság megkötésekor már a férj tulajdona volt s igy tulajdonképpen az volna itt is a helyes, ugy, mint a 129. §. esetében, — hogy már a hagyatéki eljárás során megállapittatnék, hogy jogszerűen mi illeti meg az özvegyet és csupán az terheltetnék az özvegyi jog bekebelezésével. Ámde ennek a gyakorlatban igen sok akadálya van, mett a hagyatéki eljárás alatt, különösen éppen az ilyen vitás hagyatékoknál, nem tisztázódhatván, hogy a hagyatéki vagyonból mi képez öröklött, szerzeményi; éspedig rat az első és mi a második, esetleg harmadik feleséggel együtt szerzett vagyont. Mihelyt ezekre nézve eltérés van az érdekeltek között, nem marad más hátra, mint az egész hagyatéki vagyonra bekebeleztetni az özvegyi jogot, ami nyilván helytelen, mert hisz tiszta dolog, hogy nem illeti meg az özvegyet az egész hagyatékra a haszonélvezeti jog, hanem a férj öröklött és nem az utolsó házassága alatt szerzett vagyonából csakis egy gyermek része. S igy egyedül abban az esetben lesz helyes a bekebelezés, ha a hagyatéki tárgyalás alatt anyagi jogszabályainknak megfelelő egyezség jön létre az érdekeltek között, kijelölik az özvegyet megillető egy gyermekrészt és csupán arra kérik bekebeleztetni az özvegy haszonélvezeti jogát ; ellenben akkor, amikor az özvegyi jogra nézve nem jön létre egyezség, mint már előadtam, r.em marad más hátra, mint az egész hagyatékra bekebeleztetni az özvegyi jogot, ami viszont anyagi jogszabály megsértése. Igaz hogy a leszármazó örökösöknek módjában lesz perrel szorgalmazni az özvegyi jog megszorítását, ez esetre vonatkozólag helyesebben mondva az özvegyi haszonélvezeti jognak a törvényes mértékre való korlátozását, csakhogy ez nem eléggé megnyugtató, meit bizonyára előfordul különösen kisebb hagyatéknál, hogy a leszármazók látván azt, hogy a bíróság bekebelezteti az egész hagyatékra az özvegyi jogot, azt gondolhatják, hogy tán joga is van ahhoz az özvegynek és > nem merik megindítani a pert, attól tartva, hogy vesztesek lesznek, nem érnek el eredményt s a perköltség mind őket fogja terhelni. De ettől el is tekintve az ilyen perek rendszerint huzamosabb ideig eltartanak s az idő alatt mindenesetre hátrányt szenvednek a leszármazó örökösök, amennyiben nem élvezhetik az őket jogszeiüleg megillető hasznokat. Mindezek figyelembevételével azt tartanám szükségesnek, hogy ily esetben is lehetőleg már a hagyatéki eljárás alatt tisztáztatnék az özvegyi jog kérdése s ha nem tudnának megállapodni az érdekeltek arra nézve, hogy a hagyatéki vagyon öröklött, vagy az első házasság idejében szerzett vagyon-e, az ilyen vitás hagyatéki vagyonrészre egyelőre csupán egy gyermekrész erejéig állapíttatnék meg az özvegy haszonélvezeti joga s csupán ez kebeleztetnék be, egyébként pedig — eltérőleg a rendes esetektől — perreutasitásnak volna helye az özvegyi haszonélvezeti jog tárgyában is; ami által elérnénk azt, hogy mindenesetre végleges megoldást nyerne a kérdés, vagy már a hagyatéki eljárásban, ha t. i. a pert nem indítanák meg, ami a leggyakoribb eset volna, vagy pedig a megindított perben hozandó Ítélettel. Természetes, hogy ez csak ugy volna elérhető, ha kötelezővé tétetnék, hogy mái a közjegyzői tárgyalás alatt megjelöltessék természetben is a hagyatékból az özvegyet használatra megillető egy gyermekrész, hogy az azután igy átadható legyen. Ellenben arra a vagyonrészre nézve, mely az özvegygyei való közszerzeményt képez, az özvegyet kétségtelenül egészen megilleti a haszonélvezeti jog. Széljegyzetek a modern ügyvédséghez, es a magyar ügyvédi kérdéshez. Irta ADMETO GÉZA dr., budapesti ügyvéd, volt jogtanár. (Folytatás.*) Az ügyvédi függetlenség. Az ügyvédség feletti elmélkedésünk során elérkeztünk az ügyvédi függetlenséghez, mint az ügyvédség legelső és elengedhetetlen kellékéhez, mert ügyvédség függetlenség nélkül olyan, mint a szárnya szegett sas. *) Előző közlemény a 18. számban. i Az ügyvédi függetlenség egyéni vonatkozásaiban éppen ugy, mint intézményes biztosítékaiban egyaránt elkerülhetetlenül szükséges az ügyvéd hivatásának betöltéséhezés mindazok, kiki ek egy szabad és független ügyvédi kar alkalmatlan, annak függetlenségét nem annyira intézményes biztosítékaiban, mint inkább egyéni függetlenségében támadták meg. Azért is az ügyvéd egyéni függetlensége annyira kiegészítő része az ügyvédi függetlenség intézményes biztositékainak,' hogy az ügyvéd egyéni függetlensége nélkül az ügyvédi függetlenség intézményes biztosítékai üres keretek. Az ügyvéd egyéni függetlensége az ügyvédi függetlenség intézményes biztositékainak fogyatékosságát legalább bizonyos mértékig pótolhatja, az ügyvédi függetlenség legszabadabb intézményes biztosítékai azonban értéktelenek, ha az ügyvédek egyénileg nem függetlenek. Ha az ügyvéd a neki biztosított teljes szólásszabadsággal és sérthetetlenséggel élni nem mer, ha annak megtámadását visszautasítani és azt minden körülmények közt megvédeni kellő bátorsággal nem bír és ha a közélet bármely kérdésében önzetlen célokat szolgálni kivánó, tiszta meggyődését csak félő körültekintéssel nyilváníthatja, mert tudatában kell lennie annak, hogy ez á'tal hol bizonyos körök vagy hatalmi tényezők felfogását sértheti, hol pedig a bíróságok rokonszenvét eljátszhatja és ez által legvitálisabb érdekeit kockáztathatja, amely ilyetén való kockáztatás azonban rendesen csak idők multával s bizonyos visszonyok változtával válik nyilvánvalóvá, akkor valóban az ügyvédi függetlenség legszabadabb intézményes biztosítékai is értéktelenek. Pedig jogot érvényesíteni, az egyéni védelemért síkra szállani, elavult vagy tudatlanságot eláruló jogi felfogások megdöntéséért küzdeni, az igazibb és humánusabb jogért, a tisztultabb (elfogásért harcolni, a jogfejlesztés hűséges szolgája lehetni, — függetlenség és az annak nyomában járó bátorság és erély nélkül elképzelhetetlen. «Wer das Falsche vertheidigen will, hat alle Ursache leise aufzutreten und sich zu einer teinen Lebensart zu bekennen; der das Recht auf seiner Seite fühlt, muss derb auftreten, ein höfhches Recht will garnichts heissen» mondotta Goethe (Sprüche) és valóban jogot védeni diplomatikus hízelgéssel és szolgai hajlongással lehetetlen ; ahol pedig a kéregető jogvédő sima modorával csak rejtett ajtókon közelitheti meg a jogot, ott a közszabadság és a jogegyenlőség ügye igen rosszul áll. Nehogy azonban félreértessünk, Goethe a «derb» szó alatt nem érthetett mást és mi sem értünk alatta mást, mint a független, bátor és férfias fellépést. A bíróságok és hatóságok iránti, általában a törvényes államhatalom iránti köteles tisztelet, a meggyőződésnek udvarias és választékos formában való nyilvánítása, sőt az ügyvéd' függetlenség erősebb megtámadásának higgadt visszautasítása és annak bár erélyes, de mindenkor fegyelmezett megvédése — olyan szempontok, melyeket az ügyvédnek mindig szem előtt kell tartania. Nálunk e tekintetben meglehetős abnormis állapotok vannak és nem egyszer tapasztaljuk az ügyvédnél, hogy a bíróságok és hatóságok iránti ti-ztelet alázatossággá változik, a független, bátor és férfias fellépés pedig önhittséggé fajul, az előbbi nagyon árt az ügyvédi tekintélynek, az utóbbi sok súrlódásra ad alkalmat és legalább is ügyvédi működési szépséghiba. Az ügyvédi függetlenség hiánya az igazságszolgáltatás mindennapi életében is már érezhető lesz ; nagyobb horderejű és fontosabb esetekben azonban, de különösen midőn az ügyvédnek egy félrevezetett közvéleménynyel vagy hatalmi nyomásokkal kell szembeszállania, — az ügyvédi függetlenségnek hiánya és az e jből folyó bátortalanság mérhetetlen kárára lesz az egyéni szabadságnak és evvel együtt a közszabadságnak, valamint a kodifikálhatlan igazságérzetnek. Az ügyvéd egyéni függetlenségének legnagyobb biztosi téka az anyagi függetlenség és midőn azt látjuk, hogy a modern életben a művész és tudós is munkásságával egyszersmind anyagi létének eszközeit is megszerzi, állam és táisadalom nem egyszer vetekedik egymással, hogy a művész és a tudós anyagi existenciáját biztosítsa és ez által lehetővé tegye a művészi és tudományos alkotásokat, — akkor ott csak a tudatlanság és a rosszakant fejleszthette odáig az áKapotokat, a hol az ügyvédségnek ily irányú leggyengébb mozgalma és törekvése is feltétlenül ellenszenves. A mint a tiszta választás, a gyülésezési szabadság vagy a független bíróság az alkotmányosság és közszabad ság biztositéka, ugy biztositéka a független ügyvédi kar is. Őszinte és tökéletes alkotmányos felfogás csak ott van, a hol törvényhozás és kormányzat szervezeti alkotások és intézmények létesítése által az ügyvéd anyagi fügetlenségének minimumát, állásának és hivatásának megfelelő tisztességes megélhetését biztosítja. Az ügyvédség anyagi függetlenségének legelemibb követelményeivel pedig ellenkezik az, hogy az ügyvéd dijainak