A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 1. szám - A newyorki jogi élet

A JOG 3 Bűnügyekben. Meggyalázó állítás is képezheti ugyan a becsületsértés tényálladékának alkotó elemét, a vád tárgyául szolgáló állítás azonban nem állapítja meg sem a becsületsértés, sem más büntetendő cselekmény tényálladékát, mert a vádlott nö részéről a magánvádlónak tulajdonított törekvés nem vonja maga után az ö hírnevének csorbítását, mégpedig azért nem, mert ama törekvésnek nyilvánvalóvá tétele a közfelfogás szerint is, de még inkább ama közfelfogás szerint, melyben magánvádló él, s a melyhez ö tartozik, lealacsonyitást nem képez és igy a vádlott nö által használt kifejezés meggyalázónak nem tekinthető. A vámosmikolai kir. jbiróság mint btő. bíróság (1903. febr. 14-én 425/B. sz. a.) rágalmazás vétségével vádolt Sz. Kálmánné elleni bűnügyben következőleg itélt: A kir. jbiróság Sz. Kálmánné vádlottat, a K. Tódor által panaszolt s a btk. 258. §-ába ütk. rágalmazás vétségének vádja és követk. terhe alól, a Bp. 325. §. 1. p. alapján felmenti, stb. Indokok: Vádlott a tárgyalás során beismerte, s ennélfogva az beigazoltnak is tekintendő, hogy ő 1902. aug. 10-én többek jelenlétében, vagyis S. Juliánná, T. V. és K. T.-né jelenlétében azt állította, hogy K. Tódor mvádló őt meg akarta baszni. Kétségtelen, hogy a vádlott által állított eme tény, valódiság esetén magánvádló ellen a btő. elj. megindításának okát nem képezné, sem őt a közmegvetésnek ki nem tenné, ezt a jelen ügyben hozott II. birói végzés sem állítja. Kérdés tárgyát tehát csak az képezheti, hogy vádlottnak ez az állítása mvádlóra nézve rneggyalázó-e V A most hivatk. II. birói végzésben foglalt ama kijelentés, hogy a kérdéses állítás legalább is meggyalázó a mvádlóra nézve, ugyanezen végzés indokolása szerint azon alapul, hogy a vádlott a fentebb jelzett nyilatkozatával, mint férjes nő azt állította mvádló mint nős férfi felől, hogy ez őt ^erkölcstelenségre akarta csábítani vagy reá birni>. Minthogy azonban a vádlott szavainak ezt az utóbbi nagyon is kiterjesztő magyarázatot és értelmezést adni nem lehetett, miután ő nem azt állította, hogy magánvádló arra akarta volna rábírni, hogy erkölcstelenséget kövessen el, magát neki nemi közösülésre adja oda, hanem csupán azt, hogy mvádlónak saját egyoldalú akarata irányult a nemi közösülésnek vádlottal való végrehajtására, a mely akaratelhatározás vagy szándék pedig egy férfire, még ha nős is, meggyalázónak — az általános társadalmi felfogás szerint egyáltalában nem tekinthető, — s minthogy a vádlott szavainak tágabb magyarázatot adni, mint ami azokban benn rejlik — nem lehet, ennélfogva az ebből a tágabb magyarázatból levont következtetést sem lehet a vádlott terhére felróni, — a sérelmes állítás elbírálásánál tehát szorosan a vádlott kifejezett szavait kell mérlegelni és szem előtt tartani. Jelen esetben vádlott állítását csupán abból a szempontból lehet bírálat alá venni, hogy az valódiság esetén annyit jelentene, mint hogyha magánvádló a nejével szemben hűtlenséget akart volna elkövetni. — Ez a házastársak közt — igaz pörpatvarra, viszálykodásra alkalmat szolgáltathat ugyan, de a férjet nemcsak idegenek, de még saját neje szemében sem gyalázza meg a becsületében — mert a férfi részint életviszonyainál, részint kedvteléseinél fogva sokkal több oly helyzetbe kerül, melyek mintegy felgerjesztik benne azt a szándékot, hogy hűtlenséget kövessen el; a férfi, ha van is már neje, szeret hódítani, és éppen ez a csapodárság és állhatatlanság a természettől adott azon általános jellemvonások egyike, melyek a hímnemet a nőnemtől megkülönböztetik. A férfi hűtlenségét előmozdítja a társadalom felfogása is, mely többet megbocsájt a férfinek mint a nőnek; a hűtlenség a férfinek sem egyéni tekintélyére, sem becsületére, sem társadalmi állására homályt nem vet, káros befolyást nem gyakorol, a férfi a hűtlenséggel nem teszi ki magát oly esetlegességeknek, melyek őt a világ előtt megvetésnek tennék ki, melyek őt erkölcsi halottá tennék. A vádlott állítása tehát ez oknál fogva is a rágalmazás vétségének tényálladékát meg nem állapítja, de nem állapitható meg a sérelmezett állításban a becsületsértés vétségének tényálladéka sem, mert az ugyancsak az előadott okoknál fogva a mvádlóra nézve meggyalázónak nem tekinthető, de nem állapitható meg a becsületsértés vétségének tényálladéka még azért sem, mert a panaszolt állítás mint tényállítás a btkv. világos szavai szerint csakis mint rágalmazás a btk. 258. §. alapján bírálandó el, a btk. 201. §. alá csakis a meggyalázó kifejezések, tehát nem tényállítások tartozván. Minthogy pedig ezek szerint vádlott cselekménye nem bűncselekmény, ennélfogva vádlottat a vád és következményeinek terhe alól felmenteni stb. kellett. Az ipolysági kir. tszék mint felebbezési btő bíróság (1903. márc. 7-én 569/B. sz. a.) az I. bíróság ítéletét a bp. 554. §. 2. bek.ben hivatkozott 423. §. 2. bek. érteim, a 385. 2. bek. érteim, a 385. §. 1. a) p.-ban meghatározott, a felebbezés folytán figyelembe veendő anyagi semmiségi ok alapján megsemmisíti és Sz. Kálmánné vádlottat a btk. 261. §-ba ütk. becsületsértés vétségében, melyet az által követett el, hogy K. Tódorról azt állította, hogy az őt meg akarta baszni, bűnösnek mondja ki, s ezért a btk. 261. §. alapján, a 1892 : XXVII. t. c. 3. §-ba irt célokra fordítandó 10 K. pénzbüntetésre stb. ítéli. stb. Indokok: Tekintve, hogy vádlott feltétlenül beismerte, miszerint főmagánvádlóról többek között azon kijelentést tette, hogy az őt meg akarta baszni, tekintve, hogy ezen kijelentés vagy tényállítás nem alkalmas ugyan arra, hogy valódisága esetében főmagánvádló ellen a bűnvádi eljárás megindításának okát képezze, vagy őt a közmegvetésnek kitegye, de főmagánvádlóra, mint nős férfire nézve kétségen kivül meggyalázó, amennyiben az állítás szerint egy férjes nővel akart nemileg közösülni s igy nemcsak a maga részéről akart erkölcstelenséget elkövetni, de egy férjes nővel is ugyanazt elkövetni, mely insinuatió a nős férfi becsületérzetét mindenesetre sérti, és ezért reá néve meggyalázó. Tekintve, hogy vádlott beismerésével a becsületsértés vétségének alanyi, a fentiek szerint pedig tárgyi tényálladéka is beigazolva van: az első bíróság ítéletét, miután az első bíróság a btk. megfelelő rendelkezését ama kérdésben, hogy vádlott cselekménye megállapítja-e valamely bűncselekmény tényálladékát, — nem alkalmazta, — megemmisiteni s minthogy vádlott cselekménye a becsületsértés vétségének alkatelemeit foglalja magában, őt a becsületsértés vétségében bűnösnek kimondani s megbüntetni kellett. A büntetés kiszabásánál enyhítőül vétetett vádlottnak, a főmagánvádló nejével való szóváltás folytán bekövetkezett, felhevült kedélyállapota és a feletti elkeseredett lelki állapota, hogy főmagánvádló miatt birói ítélettel büntetve lett, melyekkel szemben súlyosító körülmény fenn nem forog. stb. A m. kir. Kúria (1903. dec. 3-án 9,760/B. sz. a.) A sem. panasznak hely adatván, a kir. tszéknek ítélete a bp. 385. §. 1. a) p.-ban foglalt sem. okon, a 437. §. 3. bek. érteim, megsemmisíttetik és Sz. Kálmánné vádlott az ellene emelt vád és következményei terhe alól a bp. 326. §. 1. p. alapján felmentetik. Indokok : Meggyalázó állítás is képezheti ugyan a becsületsértés tényálladékának alkotó elemét, a jelen vád tárgyául^ szolgáló állítás azonban nem állapítja meg sem a becsületsértés, sem a más büntetendő cselekmény tényálladékát, mert a vádlott nö részéről a magánvádlónak tulajdonított törekvés nem vonja maga után az ő hírnevének csorbítását, még pedig azért nem, mert ama törekvésnek nyilvánvalóvá tétele, a közfelfogás szerint is, de még inkább ama közfelfogás szerint, melyben magánvádló él, s a melyhez ő tartozik, lealacsonyitást nem képez, és igy a vádlott nő által használt kifejezés meggyalázónak nem tekinthető. S minthogy e szerint a kir. tszék a törvényt tévesen alkalmazta, midőn vádlottat büntetendő cselekmény hiányában becsületsértés vétségében bűnösnek mondotta ki és büntetéssel sújtotta: a kir. tszék ítéletét a bp. 385. §. 1. a) p. alapján megsemmisíteni és a 437. §. 3. bek. szerint a törvénynek megfelelő Ítéletet hozni kellett. Valamely bűncselekmény elkövetőjével szemben a rendszerinti állapot, vagyis a beszámithatóság lévén eleve vélelmezendő, helyt nem foghat a btk. 76. §. szeriníi beszámithatóság tekintetében az az indok, hogy a kir. it. tábla a periratokból sem hozhat ki oly eredményt, melyből az öntudatos cselekvésre következtetni lehetne. A beszátnithatlanság birói kimondása, a vélelmezett beszámithatóság ellenében mindenkor fennforgó tényekből merített, birói következtetést kell hogy képezzen. A nváradi kir. tszék mint btő bíróság (19Ö2. máj. 26-án 7,563/902. B. sz. a.) súlyos testi sértés büntette miatt vádolt B. Ilié elleni bűnvádi ügyben következőleg ítélt: A kir. tszék B. Ilié vádlottat bűnösnek mondja ki a btk. 301. §-ába ütköző és ugyanaszerint minősülő súlyos testi sértés bűntettében a miatt, hogy az 1901. ápril 18-án K. községben Zs. Geraszimné testét szándékosan, de ölési szándék nélkül akként bántalmazta, hogy a sértett ennek következtében 20 napon tul gyógyult testi sértést szenvedett, s ezért a btk. 302. §. 1-ső tétele alapján 8 hónapi böntönre itéli stb. Indokok: A kir. tszék ebben a bűnvádi ügyben azt a tényállást állapítja meg, hogy 1901. ápril 18-án d. u. K. községben, Zs. Szimeon többed magával a korcsmában ivott s midőn onnan eljöttek, az utcán verekedést kezdettek. A lármát meghallva a sértett Zs. Iliszienével a civakodó Zs. Szimeont haza vigye, midőn a csoporthoz értek a vádlott kérdőre vonta őket, hogy mit keresnek ott? S midőn Zs. Iliené mondotta, hogy a fiát akarja haza vinni, vádlott őt arcul ütötte, majd fellökte s ezután sértetthez fordult ezekkel a szavakkal: «hát te mit akarsz itt» ? és midőn ő erre azt válaszolta, hogy ő csak az unokatestvéréért jött, szidalmak közepette a bal kezével arcul ütötte, a jobb kezében volt késsel pedig nyakába vágott, ugy hogy ennek következtében az orvosi látleletre alapított vélemény igazolása szerint 20 napon tul gyógyult testi sértést szenvedett. Vádlott tagadta a tett elkövetését és azzal védekezett, hogy a bűnvádi cselekmény elkövetésekor annyira részeg volt, hogy semmire sem emlékezik vissza. Minthogy sértettnek az eskü alatti vallomásával bizonyítva van, hogy őt a vádlott sérelmezte meg, minthogy továbbá T. P., B. Sz. M.-né és T. T. tanuk vallomásával pedig az a tény van bebizonyítva, hogy sértettnek a megsérülésekor az utcán dulakodás volt, amelyben a vádlott is részt vett, minthogy T. M. tanú vallomásával az van igazolva, hogz a dulakodók között a sértett és a vádlott is ott voltak és hogy nyomban az eset után faluszerte hallotta beszélni, miszerint sértettet a vádlott szúrta meg; végül minthogy vádlott cselekedete és a testi sértés között az orvosi látleletre alapított vélemény igazolása szerint az okozati összefüggés megvan: ezek alapján vádlottnak a bűnösségét, figyelemmel a sérülés gyógytartamára, megállapítani kellett. Vádlott javára a btk. 76. § ában meghatározott beszámítást kizáró okot nem lehetett megállapítani, mert igazolva van ugyan, hogy a vádbeli cselekmény elkövetésekor ittas volt, ez az állapota azonban öntudatlan állapotát, aminek következtében akaratának a szabad elhatározási képességével nem birt volna — nem idézte