A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 18. szám - Államhivatalnok, mint jogi fogalom

Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztőség: \ ., Rudolf-rakpart 3. sz 18. szám. Budapest, 1904 május 1. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. HETILAP AZ A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) KÉPVISELETÉÉI A MAGYAR 0GY7KDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI ÍAIl KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre ._. '•> korona Fél « 6 Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. STILLER MOR dr. ügyvédek. Egész \1 Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalványnyal küldendők. TARTALOM : Államhivatalnok, mint jogi fogalom. Irta Moscovitz Iván dr, újpesti kir. albiró — A bűnvádi perrendtartás és a szabadalombitorlás. Irta Fazekas Oszkár dr., budapesti ügyvéd. — A BTK. revíziójához. Irta Halmi Bódog. - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magvar ügyvédi kérdéshez. Irta A dmeto Géza dr., budapesti ügyvéd. — Belföld (A kir. közjegyzők országos értekezlete.)— Irodalom (Márkus Dezső dr.. Magyar Jogi Lexikon. — Magyar Törvénytár) — Vegyesek. TÁRCA : A progresszív büntetésvégrehajtás Magyarország-, Horvát ország és Boszniában. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — FelsŐbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlöny-bői. Államhivatalnok, mint jogi fogalom. Irta MOSCOVITZ IVÁN dr.. újpesti kir. albiró. Az utóbbi napok eseményei, (a magyar államvasutak alkalmazottainak nagy arányokat öltött mozgalma) megbeszélés tárgyává tették a közhivatal fogalmának, e fogalom tartalmának és határainak kérdését. E kérdés középső és nyugoti Európának hazánknál bürokratább szellemű és központibb szervezetű országaiban, mindenütt sokkal tisztábban és világosabban áll a szemlélő előtt. Nálunk a társadalom nem igen törődik vele, a hivatalos életben pediglen ingadozó praxissal segítettünk magunkon, esetről-esetre intézkedve ugy, ahogy éppen lehetett. Eddig még leginkább a büntetőjog kérdéseivel kapcsolatosan, a hatóság elleni erőszak, hatóság elleni kihágás, közhivatalnok elleni rágalmazás és becsületsértés, vagy másrészt a közhivatali minőséghez kötött deliktumok elbírálásánál foglalkoztunk vele. Pediglen ez a kérdés nagyon fontos és végleges, általános eivek szerint való rendezése sok szempontból közérdekű volna. Fontos tudnunk és pediglen határozottan és mindenki által megérthető módon tudnunk, hogy ki tekintendő közhivatalnoknak, ki részesül abban a fokozott jogi védelemben, kit illetnek meg azon kedvezmények és kit terhel az a fokozott büntetőjogi és fegyelmi felelősség, amelyeket törvény és szokásjog a közhivatalnoki jelleghez kötnek. Meg kell állapitanunk, hogy kit meddig kisér e jelleg, kinél van a hivatalos helyiséghez, hivatalos jelvények viseléséhez, hivatalos órához kötve, viszont kinek joga és kötelessége, hogy esetleg hivatalán és hivatalos idején kivül is közhivatalnoki minőségben lépjen föl. Vannak azután olyan funkcionáriusok is, akik semmiképpen sem számithatók a közhivatalnokok közé és mégis egyes rájuk bizott tevékenységek, ügyvitelek alkalmával mint a közhatalom közegei lépnek föl. Ezekre nézve is szükségünk volna valamely jogszabályra, amely felelősségüket és védelmüket határozná meg. Mindezekkel kapcsolatosan szükségét látjuk természetesen a szolgálati pragmatikánakis, amely a hivatalnok jogait és kötelességeit szabná meg föl- és lefelé. Csak mindennek megfelelő szabályozása tenné ezt az annyira fontos kérdést áttekinthetővé és világossá, csak e szabályozás adna garanciát a hivatalnokoknak felsőhbségükkel és viszont a felsőbbségnek és a közönségnek a hivatalnokokkal szemben, végül komoly tényezőjét látnánk ebben a közhivatali pályának kívánatossá tételére. E szabályozást — a szolgálati pragmatika kivételével eddig nálunk sem a társadalom, sem a hivatalnoki kar nem nagyon sürgették. A nem sürgetésnek két. különböző természetű motívuma volt : az egyik motívum demokratikus, a másik arisztokratikus tulajdonságokon alapult. Egyrészt demokratikus szempontból féltek attól, hogy hivatalnoki kasztot, kiváltságos osztályt, rendet alkotnának vele, másrészt bizonyos, majdnem arisztokratikus szempontból sokan helyeznek súlyt arra, hogy őket elsősorban elegáns társadalmi egyéneknek és csak melLapunk mai száma lékesen hivatalnokoknak tekintsék. Ez a fölfogás még a nobile offitium idejéből származik és nem szabad miatta senkit sem elitélnünk, mert az, tekintettel közhivatali szervezetünknek történeti fejlődésére, egészen természetes. Most azonban nagyonis életbevágó módon jelentkezett e kérdés. A vitás büntetőjogi momentumokról nem is szólva, mint társadalompolitikai mozzanatot azt látjuk magunk előtt, hogy egy nagy és sok tekintetben hivatalos jellegű testület, ugy lépett föl anyagi harcában, olyan árszabályozási eszközhöz fordult, mintha tagjai nem volnának közhivatalnokok. E helyütt nem bírálhatjuk tettük helyességét, nem akarunk az ügygyei, mint aktuális politikai kérdéssel foglalkozni; de ha akarnók, sem mondhatnánk róla jogászi, pontos kritikát, mert nem látjuk az ehhez szükséges tételes szabályokat. De lege ferenda tekintve a fölvetett problémát, szükségesnek tartanánk egy általános közhivatali törvényt. E törvényben kellene meglelhetnünk a közhivatal, a közhivatalnok fogalmát, a közszolgálati állások fölosztását, helyesebben e felosztás általános kereteit, azokat az általános ismérveket, amelyek szerint a szolgálati ágak és állások csoportosulnak, illetve meg oszlanak. Lényegesnek látnók itt a megkülönböztetést azon hivatalok közt, amelyek hatósági jogok gyakorlására, az állam valamelyik hatalmi funkciójának kifejtésére hivatvák és azok közt, amelyeknek ilyen hatósági jogaik és föladataik nincsenek. Az utóbbiaknak sokkal több szabadságot lehetne és kellene engedélyezni, felelősségük enyhébben volna szabályozható, viszont azonban a törvényes (büntetőjogi) oltalom is kisebb mérvű volna rájuk nézve. Meg kellene határozni a fogalmazó, segéd-, szak-, gazdasági és kezelő hivatali állások jellegét, a hivatalnokok fölé- és alárendeltségi visszonyát, az engedelmeskedés iránti kötelességet, annak határait, a parancsadás formáit; azt, hogy a kapott parancs mennyiben fedezi az alantas közeget és végül azokat a hivatalos ügyeket és eseteket, amelyekben a hivatalnok saját lelkiösmeretének és esetleg a fegyelmi és büntetőbíróságnak számol, de parancsot elfogadni nem tartozik (bírói, számvevőségi hivatalok stb.) Meg kellene állapítani, — amennyire lehetséges — hogy hol kezdődik a hivatalnok magánélete, amelybe hivatalos állásának cimén beavatkozásnak nincs helye. Végül megszabandók volnának azok a korlátok is, amelyeken belül közhivatali tekintet (felelősség és védelem) alá esnek azok is, akik nem voltaképpeni közhivatalnokok, hanem csak egyes hatósági funkciók teljesítésével megbízott, vagy éppen csak magántermészetű, de közbiztonsági, igazságszolgáltatási vagy egyéb közszempontból fontos teendőket végezni szokott magánegyének. így például fontos volna annak általános érvényű megállapítása, hogy az államvasuti személyzet közhivatali jellegű-e vagy sem, hogy továbbá a magánosok és társulatok tulajdonában levő vasutak és egyéb közlekedési vállalatoknak, így a hajózási és közúti vasúti intézményeknek közegei mennyiben esnek a közhivatalnokokkal hasonló elbánás alá, továbbá, hogy mikor és mennyiben veendők közhivatalnokoknak az ügyvédek, orvosok, mérnökök és egyéb szakértők, amikor — bár rendes hivatali állás nélkül, de mégis nem kereseti tevékenységük normális körében. — valamely hatósági megbízatás, kirendelés folytán vagy saját köztestületeik közigazgatási teendőiben, fegyelmi ügyeiben járnak el? Mindezekre nézetünk szerint, közjogi természetű, vagy hatósági megbízatáson alapuló munkájukban a közhivatalnokok fokozott védelme és felelőssége kiterjesztendő volna, mert ezek éppúgy végrehajtói az állami akaratnak, mintha professionátus hivatalnokok volnának és tekintélyük megőrzése, valamint kötelességteljesitésük lelkiismeretes volta éppúgy közérdek, mint a valóságos államhivatalnokoknál. Ugyanígy kellene intézkedni a kir. közjegyzők és a tiszteletbeli tisztviselők tekintetében is és helyes volna legalább sa 12 oldalra terjed.