A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 14. szám - Az ügyvédek ellen

A JOCi 1903. július 17-én 888. és 889. sz. a. hozott kétrendü végzésével elutasította azért, mert habár a terheltek cselekménye az 1889: VI. t-c. 6. §-a alá esö véderő elleni vétség tényálladékát megál­lapítja: az elfogatási parancs kibocsátásának és a kiadatási eljá­rás megindításának a Bp. 470. §. í. bekezdésében foglalt ama rendelkezésnél fogva, mely szerint vétséggel terhelt ellen nem bocsátandó ki nyomozólevél, helye nincsen. Ezzel a rendelkezés­sel a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla megsértette a törvényt. A Bp. 470. § ban foglalt az a szabály ugyanis, mely szerint vétség­gel terhelt egyén ellen nyomozólevéi nem bocsátható ki, mint­hogy a 470. §-a bűnvádi perrendtartásnak az ismeretlenek, a távollevők és a szökevények elleni eljárást tárgyazó XXIII. feje­zetében foglalt helyet, nem nyerhet alkalmaztatást a jelen eset­ben, midőn vétséggel terhelt egyén kiadása forog kérdésben, mert a kiadatás iránti ügyekben követendő eljárást illetően a bűnvádi prtás XXIV. fejezetében külön intézkedik. Ezen külön intézkedések közé tartozik a Bp. 475. §-nak az a rendelkezése is, mely szerint abban az esetben, ha külföldön tartózkodó egyént oly bűncselekmény terhel, mely miatt kiadatásnak helye van, az illetékes bíróság elfogatóparancsot vagy nyomozólevelet bocsát ki; a jelen eset elbírálásánál tehát a most említett rendelkezés és nem a Bp. 470. íj-ában kifejezett szabály irányadó. Minthogy pedig a Bp. 475. §-ában előforduló <büncselekmény» nyilvánva­lóan a vétség fogalmát is magában foglalja; minthogy tovább Cz. Miklós és B. János a kir. .t. tábla végzéseiben elfoglalt álláspont szerint is az 1889: VI. t-c. 45. §-ában körülirt véderő elleni vét­ség elkövetésével alaposan terheltetnek; s minthogy végül ezen vétség miatt az Ausztriával fennálló viszonossági gyakorlat szerint kiadatásnak helye van: a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla perorvos­lattal megtámadott kétrendü határozatával megsértette a törvényt, midőn jelen esetben a kiadatási ügyekben irányadó törvényes rendelkezések figyelmen kivül hagyásával az elfogatási parancs kibocsátását és a kiadatási eljárás megindítását, hivatkozással a Bp. 470. §-ára megtagadta. Ezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát alaposnak fel­ismerni és a törvénysértést megállapítani kellett. Annak kimon­dása, hogy a jelen határozat a felekre nézve hatálylyal nem bír, a Bp. 442. §-ának utolsó bekezdésén alapszik. (1904. febr. 24-én 1,703/B. sz. a.) Kivonat a Budapesti Közlöny-böl. Csődök: A szekszárdi tszéknél Pick Béla és társa helybeli betéti társaság ellen, bej. máj. 21, fsz. jun. 15, csb. Sonnevend Frigyes dr., tg. Horváth Jenő dr. — A nagybecskereki tszéknél St. D. Sityá­revits törökbecsei cég ellen, bej. máj. 7, fsz. máj. 20, csb. ifj. Makk József, tg. Vulkán Mátyás. A temesvári tszéknél Pitroff Lipótnc helybeli lakos ellen, bej. jun. 11, fsz. jul. 6, csb. Pavlovics Márk dr., tg. Steiner Adolf dr. — A budapesti keresk. és váltótszéknél Gruber Leó és társa helybeli cég ellen, bej. ápr. 25, fsz. máj. 2Í, csb. Schermann István dr., tg. Vámos Henrik dr. — A temesvári tszéknél Pitroff Lipót helybeli építőmester ellen, bej. jun. 11, fsz. jul. 6. csb. Pavlovics Márk dr. tg., Steiner Adolf dr. — A veszprémi tszéknél Unschuld testvérek helybeli cég ellen, bej. máj. 24, fsz. jun. 1, csb, Misley Sándor dr, tg. Csomasz Béla dr. — A nagybecskereki tszéknél Simon Jakab aracsi kereskedő ellen, bej. máj. 9, fsz. máj. 27, csb. ifj Makk József, tg. Pivnicsky János dr. — A szatmárnémeti tszéknél Grósz Adolf helybeli kereskedő ellen, bej. ápr. 30, fsz. máj. 9, csb. Dezső Kálmán dr., tg. Frieder Adolf dr. Pályázatok: A nagybecskereki kir. ügyészségnél ügyészi áll. ápr. 10 (70) — A csacai jbiróságnál birói áll. ápr. 14 (72) Kúriai és táblai értesítések. Kérdezősködő t. előfizetőinket kérjük, hogy a kérdett ügyek fölterjesztésének időpontját és a felek nevét pontosan közöljék velünk. Másképp azok felkutatására — sajnálatunkra — nem vállalkozhatunk. Brassó W. I. dr. Boltresz—Porges érk. 1,681/903 sz. a. előa . Horváth, n. e. — Zi'<eli— Zikeli érk. 1,652/904 sz. a. előa. Debreczenyi, n. e. — Vigovszky—Gödri érk. 9.197/903 sz. a előa. Uhlyarik, n. e. — Fogaras F. A. dr. Krausz—Krausz (2,203/903, előa. Frink) márc 26 hh — Kecskemét Gy. B. Magyar—sem. pan. érk. 1,473/904 sz. a. előa. Sze­remley, n. e. — Kőszeg M. J. Zukovits—Jánosházai tp. érk. 2459/904 p. sz. a. előa. Sárói Szabó, n. e. Léva N. I. dr. Török—Török érk. 5,148/903 sz. a. előa. Scherff, n. e. - Holló—Nagy érk. 273/903 sz. a. előa. Egry, n. e. — Mezőtúr Sz. P. Biró—Mezőtúri alsórészi köz­birtokosság érk. 2,851/904 sz. a. előa. Fráter, n. e. — Óbecse V. A. dr. Rigyiszki—Bácstiszamelléki tp. és Izlánkin—Dto (1.957—1,958/903. előa. Egry) márc. 28 hh. — Szegszárd S. L. dr. Jantner—Tenczl (1,9^6/903, előa. Vermes) márc. 29 hh. — Versec S. * . dr. Hoffmann —Hitelbank (1,124/903, előa. Debreczenyi) márc. 24 mv. Közjegyzők, ügyvédek, nemkülönben jelöltek gyorsan jutnak eredményhez a JOG hirdetései utján. Fiatal ügyvéd, ötévi ügyvédi és bírósági gyakor­lattal, beszél németül, románul és szerbül, közjegyző­jelöltnek ajánlkozik. Levelek kéretnek e lap kiadó­hivatalába. Legközelebb megjelenik és Grill Károly cs. és kir. könyvkereskedésében (Budapest. V., Dorottya-utca 2.) megrendelhető: Grill-féle Döntvénytár. Szerkeszti GYOMAI ZSIGMOND DR ügyvéd, a Jogállam feL szerkeszt0^ A mű a következő részekből fog állani. Közjog és közigazgatás. Szerk. Vavrik Béla dr., kúriai tanácselnök. E részben közreműködnek : Balogh Artúr dr., egyet. m. tanár, ifj. Cnorin Ferenc dr., ügyvéd. Gyomai Zsigmond dr., ügyvéd, a Jogállam szerkesztője. Heil Fausztin dr., kir. közigazgatási biró. Büntetőjog és bűnvádi eljárás. Szerkeszti : Edvi Illés Károly dr. nyug. kir. ügyész, a Jogállam főszerkesztője. E részben közreműködnek. Angyal Pál dr., pécsi jogakadémiai tanár. Balázs Elemér dr., budapesti kir. alügyész. Heil Fausztin dr., kir. közigazgatási biró. Kenedi Géza dr., ügyvéd. Sántha Elemér dr., kir. törvényszéki biró. Magánjog. I. Személyjog. Szerkeszti : Lányi Bertalan dr., min. tanácsos. II. és III. Dologjog és kötelmi jog. Szerkesztik : Lányi Bertalan dr., min. tanácsos és Imling Konrád dr., kir. táblai tanácselnök. IV Családjog. Szerkeszti: Reiner János dr., nyilv rk. tanár a buda­pesti egyetemen. A gyűjtemény egyes nagy-oktáv alakú kötetei rövid időközökben akként fognak megjelenni, hogy az összes kötetek még lehetőleg ez év végéig a közönség rendelkezésére álljanak. A mű kedvezményes megrendelési ára f. évi március hó végéig kötve 80 kor., a bolti ár magasabb lesz. A gyűj­temény 3 korona havi részletfizetésre is megrendelhető Grill Károly cs. és kir. udv. könyvkereskedésében (Budapest V., Dorottya utca 2.) V. Öröklési jog. Szerkeszti: Imling Konrád dr. kir. táblai tanácselnök. A magánjogi részben közreműkődnek : Almási Antal dr., budapesti kir. albiró. Bartha Rikárd dr., törvényszéki biró. Marschalkó János dr., budapesti kir. törvényszéki biró. Meszlényi Arthur dr., budapesti kir. albiró. Kereskedelmi-, váltó- és csődjog. Szerkeszti: Beck Hugó dr , kúriai biró. E részben közreműködtek : Baumgarten Nándor dr., ügyvéd, a Jogállam szerkesztőié. Gaár Vilmos dr., kir. törvényszéki biró. Glücklich Emil dr., ügyvéd. Gold Simon dr., ügyvéd. Lévy Béla dr., ügyvéd. Reichard Zsigmond dr., kir. törvényszéki biró, a kereskedelmi­és váltótörvényszéknél. Polgári törvénykezési eljárás. Szerkesztik: König Vilmos dr., ügyvéd, Pap József dr., ny, rk. tanár a budapesti egyetemen, a budapesti ügyvédi kamara titkára, Térfi Gyula dr., min. osztálytanácsos. E részben közreműködnek : Eisler Zsigmond dr.. ügyvéd. Gaár Vilmos dr., kir. törvényszéki biró. Ragályi Lajos dr., ügyvéd. ftÉaZVÉNVTiMABAG NrGMOJÜ* 0UOAPE6TEN

Next

/
Thumbnails
Contents