A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 14. szám - Községi jegyzők és közjegyzök

110 A JOG evi kiadási tételeivel*), akkor szembeszökő, hogy mennyiben gyarapította a magyar biró hazájának vagyoni haladását és mennyivel maradt adósa a magyar pénzügyi tárca az igazságügyinek. A posta- és távirdajövedelem bevételei önállóan lesznek elszámolva, érdekes volna, ha azok az illetékbevételek, amelyeket az igazságszolgáltatás közvetlenül teremt, posta- és távirdai bélyeg módjára lennének elszámolva. A józan üzletember alkalmazottjainak annyit fizet, amenynyit megérdemelnek és amennyit neki használnak. A nagyobb pénzintézetek és gyárak vezérigazgatóinak évi jövedelme a ministerelnök járandóságait sokszorosan felülhaladja, de egy középszerű kereskedő disponensének jóval többet fizet, mint amennyit az állam egy járásbirónak. Igaz, hogy a magánüzletember csak annyi segédmunkást alkalmaz, mint amennyire neki okvetlenül szüksége van. s ha pl. három olyan egyént alkalmazhat, kik annyit végezhetnek, mint más négy, e háromnak szívesen fizet annyit, mint más négynek, mert az neki előnyére válik. Az állam sajnos, nem követi ezt a gazdasági rendszert s csak annyit fizet, amennyiért munkást kaphat. Ennek következménye pedig az, hogy amilyen a bér, olyan a munka! Általánosan hangoztatott princípium, hogy az állam munkásainak számát apasztani, a munkarendet egyszerűsíteni és a munkások járandóságait javítani kell. Helyes. De akkor kezdjük avval, hogy az ügyvitelt valóban és észszerűen egyszerűsítjük. Hogy ezt az igazságszolgáltatásnál nem tapasztaljuk, annak legegyszerűbb bizonyítéka, hogy az elfogyasztott papir rizsmaszáma évről évre nem apad, hanem tetemeden szaporodik. Jó szerszám, fél munka. Méltán állithaljuk, hogy az igazságszolgáltatás szerszámtára összehasonlítva a külföldi bíróságokéval, nem érdemli meg a jobb calcuiust. Az igazságügyi kormány évről-évre tömérdek nagyszámú nyomtatványt készíttet fegyházilag olcsón, de ro>szul ; a bíróságok ezeket csak nagy kinnal és sok correcturával használhatják s ha tehetik, a sokszorosító gépeiken készítik a használható nyomtatványokat, drágábban, de jobban, A sablon-munka, administratió és számvitel, különösen a járásbíróságok vezetőinek szellemi productivitását teljesen megbénítja és ha ezek véletlenül nem rendelkeznek egy a számvitelben megbi/ható becsületes írnokkal, munkaidejük legnagyobb részét az iiodai ésfogházi anyagszerszámadásoknak, továbbá a felszerelési és könyvtári szakleltáraknak vezetésével valamint a bűnvádi és pénzbüntetési — na meg az elnöki letétek kezelésével töltik el. Hogy ez mily túlzásig terjed, arra elég ha azt constatáljuk, hogy a dijnokoknak az acéltollakat tucatszámra kell havonkint kiadni, vagyis a skatulyából kiolvasni és lelkiismeretesen nyugtáztatni. Nincs tiszta fogalmunk arról, hogy más tárcánál milyen a kezelés, de azt tapasztalatból mondhatjuk, hogy az igazságügyi tárcánál a számviteli miseria és takarékoskodó mánia már tűrhetetlen. De térjünk vissza themánkhoz vagy inkább annak végéhez. Sajnos, távol állunk olyan ideál.s állapotok creálásától mint milyenek pl. Angliában az igazságszolgáltatás terén léteznek. A magyar biró álmában sem képzel magának olyan tekintélyt, mint milyent az angol biró representál és melynek illustratiójától egy jelenetet hozunk fel, melynek évek előtt néhány magyar ügyvéd. — ha jól értesültünk, Szilágyi Dezső is, — továbbá egy előkelő magyar mágnás, akkori osztr.-magy. nagykövet Angliában, szemtanúi voltak: Az egyesbiró felfüggesztette a tárgyalást és kivonul, a nagykövet, mágnás közeledik hozzá s kezet nyújt neki. az angol biró ránéz, jobb kezét visszavonóan felemeli és tovább megy. Nem okvetlenül szükséges a magyar bírónak tóga és paróka, bár egy megfelelő egyenruha vagy jelvény, mint pl. az anyakönyvvezetőnél, a közönséggel való hivatalos érintkezés alkalmával nem volna hátrányára, sőt talán a tekintélyt is fokozná, mert a biró magatartása ily jelvény alatt talán olykor hivatásához méltóbb volna. Azt, hogy a magyar birói kar succrescentiája elsősorban a köztiszteletben álló értelmes ügyvédek sorából kerüljön ki, már közelebb állana a lehetőséghez, de, sajnos, kevés oly köztiszteletben álló ügyvéd akad, ki 10—15 évi sikeres ügyvédi gyakorlat után az ez alatt szerzett vagyonnal, kész volna a jelenlegi dotáció mellett elsőfokú birói állást elfoglalni. Amit azonban a magyar birái karnak feltétlenül követelni kell. az abból áll, hogy szervezete ugy reconstruáltassék, *) 1875 évben a bélyeg- és jogilleték bevétel 22.855,740 frt. volt, a bíróságok személyi és dologi kiadásai pedig 9.631.152 frt.; 19U0 évben a bélyeg- és jogilletékbevétel 78.300.600 K. volt, a bíróságok személyi és dologi kiadásai 31.556.9il K. hogy az intelligens származású jogvégzettek legjobbjai elsősorban erre a közszolgálatra pályázzanak és azok szine-java e pályán tudásukhoz, erkölcsi magaslatukhoz, valamint hivatásukban kifejtett buzgó és sikeres működésükhöz méltó megéihetőségi létfeltételeket találjanak. Nem a mostani bírói kar kéri ezt magának, hanem kérni és követelni kell ezt részére és a succrescentia érdekében a magyar nemzetnek. A magyar birói kar azt, amivel dotálva van, itt költi el és az adófizető közönség azért, hogy olyan igazságügyi apparátussal rendelkezzék, mely minden körülmények közt a magyar liberális elvekhez hiven és feltétlenül kifogástalanul (unctiónál, ne sajnálja tőle az úgyis visszatérő, méltóbb javadalmazást, mert jöhet — bár nem kívánjuk — olyan aera, midőn a birói kar etnikai niveau-ja az egyedüli alapzat, amelyre a magyar alkotmány támaszkodhatik és szükséges, hogy e támasz sziklamódra megingathatatlan legyen ! Községi jegyzők *s kö/jegyzök. Irta AVARFY FERENC, aradi ügyvéd. A Budapesti Hirlap e cim alatt irt vezércikkében emlékezik meg a budapesti kir. közjegyzők állásfoglalásáról a községi jegyzők magánmunkálataival szemben s látható pártfogása alá veszi a nótáriusokat. Cikkíró semmiképp sem tud megbarátkozni a gondolattal, hogy a községi jegyzők magánügyködése megszorittassék. Legkevésbé pedig, mert felfogása szerint a községi jegyzők csekély dolatiója teszi ezt szükségessé, de enélkül is szükségesnek látja közérdekű szempontból. Véleménye szerint a népnek aránylag csekélyebb pénzébe kerül igy a jogügyeik elintézése, mig másrészt a nótáriusok jobban tudnak a nép nyelvén beszélni, mint akár a közjegyzők, akár az ügyvédek. Ez mind igen szépen volna megírva, söt a látszat is e mellett szólna, ha t. i. a községi jegyzők valamennyije birna a jogismeretek tudásával, melyek az efféle jogügyletek lebonyolításához szükségesek. Amit én azért is bátorkodom kétségbe vonni, mert ezek a teendők csak privát teendői a községi jegyzőknek s mert az ő hivatásos kötelességök más működési kört állapit meg részókre s más hivataibeli köit-lességeket ró reájuk. No de fogjuk reá, hogy a községi jegyzők hivatott őrei a lakossság jogügyeinek s abba beleártani magukat szükséses és hasznos. A jogügyek elintézése feladatukhoz tartozik. Vegyük azonban figyelembe, hogy ennek eredményeképpen, a tapasztalat mit bizonyt; ? E tekintetben bátran merek hivatkozni 30 évi ügyvédi praxi>omra, mint bizonyítékra s abból merített meggyőződésemre, n.időn állítom, hogy a legelkeseredettebb és bonyolult perek egész légiói keletkeznek ajogü g y i e t e k kötésébe s lebonyolításába kontárkodó egyének működéséből. Nem véve ki ezekből az úgynevezett falusi zug-prókátorok- és Írnokokat sem, kiknek szinte bőven kijut a felek jogügyleteinek elintézése. Mennyiben illeszthetők az ilyen eredmények egyenlő sorba a fentemiitett cikkíró ur ábrándszerü fogalmai mellé, azt ítélje meg a jogászközönség, kinek bő tapasztalat jut mindazon eseményekből, minőket a szakértelmetlen egyéneknek jogi ügyekbe való beleártása előidézni szokott. Vgasztalásunkra-e ? avagy az óhajtott jogrend érdekében emlitsem-e fel? hogy nekünk is, meg a közjegyzőknek is jut valami morzsa a községi jogügyek elintézéséből. Ezek ám olyan teendők, melyek bizony jogtudósoknak is nem csekély fejtörést okoznak, sőt nem egyszer gordiusi csomó alakjában kerülnek hozzánk. Természetes, hogy gyakran geniális jogismeret vagy úgynevezett Császár-vágás kívántatik, hogy a felek között megháborított jogrend helyreállítása elő idéztessék. Ezért aztán, ha illő díjazást követel a szakértő egyén, köznyelven minő epithetonnal szokták illetni, az már köztudomású dolog. Többnyire mégis per alakjában kerül ügyvédkézre a dolog, s mert biró kell hozzá, hogy a felek között igazság legyen, a törvényszéknek is bőven kijut a munkából. K ö r b e r dr., aki a bécsi jogászok gyűlésén büszkén kiáltott fel, hogy náluk a jogrend megőrzése oly avatott kezekbe van letéve, hogy egyezséget nem volna szabad egy ügyben sem kötni, mert az jogfeladással jár ! Nálunk, ahol nagyon is felburjánzott a zugirászkodás és a jogügyekbe való belék ntárkodás számtalan alakban nyilvánul, — aligha lehetne ilyen eredményt felmutatni. Sok tekintetben ingadozó igazságszolgáltatásunknak főbaja éppen abban rejlik, mert annak a lidérc-nyomása alatt áll. A jogfogalmak tarka-barkaságai kerülnek ki azokból, az igazságot kihámozni képtelenséggel határos és nem ritkán a felek akaratát, azok intencióit homályosan lehet felismerni. így alakulnak aztán a különféie felfogások, jogszokások s eredménye számtalan jogügyletekkel törvény hiányát pótló döntvények. S aj nos, még ezek is nem egy esetben kétféle magyarázatra szolgálnak reá. íme a jogbiztonság! mely alapját kellene hogy képezzeállamiságunknak. Ha nékünk, ügyvédeknek saját anyagi jólétünk alapját a perek sokasága s a jogrend zavart helyzete képezné és ha nálunk csak az önérdek játszana szerepet, szívesen bele kellene nyugod-