A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 1. szám - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez

A JOG 5 épül fel az államalakulás elmélete. Ha azonban a legáltalánosabb abstrakoón állva, hegymagasságból végigtekintünk a több ezer évre terjedő jogfejlődésen, ugy azt látjuk, hogy nemcsak vallási, faji és hatalmi tényezők, hanem többékevésbbé elismert egyéni nézetek és felfogások is voltak azok, melyek nagy befolyást gyakoroltak a jog alakítására és az ekként előállott, külömböző időbeli jogok, a legáltalánosabb abstrakció folytán megalkotott jog fogalmától messze távolodtak. A jog nem a társadalmi együttlét feltétele és nem az egyéni érvényesülésnek és boldogulásnak biztositéka volt, hanem a hatalom fennállásának és nagyobbitásának érdekében kiadott parancs; legkevésbbé törődvén az egyén érvényesülésével s boldogulásával, sőt éppen a jog alkotta meg a privilegizáltak osztályaival szemben a jogtalanok millióit. A. francia enciklopédisták fellépte s illetőleg a nagy francia forradalom képezi a fordulópontot. A válaszfalak lehullottak, a törvény előtti egyenlőség kimondatott, az egész civilizált világot egy szabad szellő árasztotta el. melynek hatása alatt kiépült a modern jogállam. Ügyvédségről a szó tulajdonképpeni értelmében csakis a modern jogállamban beszélhetünk, ott az ügyvédi intézmény közszabadsági tényező s az alkotmányosság feltétele. Az állam célját a modern jogállam sem érte el, sőt attól még nagyon messze van, de benne a jog uralma mindenesetre bizonyos igazság elérésére törekszik és a jog uralma ma megnyugtatóbb, mint volt bármikor. De mig a jogállam kialakulása előtt, a jogtalanok millióival szemben a jog és hatalom birtokosai, a kiváltságos osztály állott, addig a modern jogállam — bár az egyéni érvényesülés és boldogulás feltételeinek megalkotására törekszik — még a múltból fenmatadt számos tényező zavaró hatása folytán abban az irányban fejlődölt, melyben az állam mint öncélú lény jelentkezik. Az állam ma egy öncélú lény, melynek teste nincsen, melyet nem láthatunk s melyet meg nem foghatunk, de melynek mindent áldozni kell és melynek érdekében mindenről le kell mondani. Aki figyelemmel kiséri az ujabbkori törvényhozásokat és a külömböző kormányzási intézkedéseket, az látni fogja, hogy mindezen törvényhozási és kormányzási intézkedéseknél a főszempont az állam érdeke és a közérdek, — értsd ezalatt is az állami érdeket, — az egyéni szempont emellett teljesen elvész. És ha egyik vagy másik törvényhozási rendelkezés vagy kormányzási intézkedés talán ezer egyén érvényesülésének s boldogulásának útját vágja és ugyanannyi ezer egyénnek végromlását if'.ézi elő, az az állami érdek megóvása kérdésénél éppen nem esik a mérleg serpenyőjébe. Ennek igazolására hivatkozunk csak egyik ujabbi legiszlatórius alkotásunkra, a házassági törvényre. Az állam érdeke kívánta a házasságok felbontásának megnehezítését és ezen szempont megóvása végett alkottatott egy oly házassági törvény, mely a felbontás természetes s egyedül igazságos okát, a megegyezést és a gyűlöletet mellőzte. Kell-e sokat magyarázni, hogy valamint a házasság megegyezés és vonzalom folytán jön létre, ugy a megegyezés és a gyűlölet lehet csak egyedül igaz s helyes ok a házasság felbontására ? Bűnügyben az ujrafelvételnek keresztülvitele : az elitélt érdekében, egy jogerős birói ítéletnek — különösen bűnügyekben — megdöntésére irányzott törekvés, a legtöbb esetben nagy fáradtsággal egybekötött sikertelen munka, mert fontos állami érdek, hogy egy jogerős birói Ítélet ne legyen egykönnyen megdönthető és ezáltal a bíróság tekintélye ne csorbittassék. így fejlődött ki azután az egyéni egoizmus mellett az állami egoizmus. Az állami egoizmus sem quantitative, sem quahtative nem külömbözik az egyéni egoizmustól. Quantitative azért nem, mert nagy tévedés azt hinni, hogy az állami egoizmus sok egyén egoizmusának foglalata. Bár az állami egoizmus akár törvényhozási rendelkezéseiben, akár kormányzási intézkedéseiben, sokszor igen sokak egyéni egoizmusa bizonyos irányának kedvez, de ezek a rész-egoisztikus irányok egy különálló és önálló állam-egyéni egoizmussá alakulnak. Qualitative sem külömbözik az egyéni egoizmustól, mert a jog világában a haladás az egyesek tisztultabb felfogásából, altruisztikus nézetéből indul ki, mig végre sok küzdelem után az állami egoizmus kénytelen törvényhozási, bíráskodás' és koimányzási működésében ezt az irányt követni. Példa erre az ujabbi, szocialisztikus irányú törvényhozás. Szemben áll tehát egymással állam és egyén. Az egyén igaz vagy vélt jogára, átérzett iga7ára, vagy a létért való küzdelemben felette összetornyosult szerencsétlen körülményeire hivatkozik ; az állam hivatkozik törvényeire és arra a kötelességére, hogy az összesség érdekeit megvédeni tartozik. Ki lehetne itt az igazságos biró ? Az állam bizonyára nem. De miután az állam mégis kénytelen bíráskodni, a modern jogállammal együtt kifejlődött s fejlődik mindinkább az igazságérzet és közszabadsági jogok érvényesülése. Ez az igazságérzet és a közszabadsági jogok érvényesülése tette iehetővé, hogy a jog a társadalmi együttlét feltétele lehessen s hogy az egyén cselekvőségi körének szabályozása s korlátozása, az egyén érvényesülésének és boldogulásának biztositéka lehessen. Az igazságérzetnek térhódítása és a közszabadsági jogok érvényesülésének következménye, hogy az állami egoizmus respektálja az egyéni egoizmust. Az állami egoizmus nem abszolúte és nem korlátlanul érvényesiti akaratát, hanem önmagát korlátozva teszi lehetővé, hogy az állami és egyéni egoizmus közt lehetőleg igazságos és humánus kiegyenlítés jöjjön létre. Az alkotmányos vagy jogállamban el van ismerve a főhatalom szükségessége, de biztosítékok vannak a főhatalom esetleges túlkapásai ellen. A főhatalom a polgárok hozzájárulása nélkül törvényt nem hozhat, a kormányzásban felelős a főhatalom a polgároknak, a bíráskodásban pedig a főhatalom a védelem szabadsága és biztosítékai által ellensuiyoztatik. Minden birói tárgyalás harc az állam és egyén közt, vagy ha ugy tetszik : az állami egoizmus és az egyéni egoizmus közt. Ez pedig nemcsak a bűnügyi tárgyalásokról áll, ahol e harc szembeötlőbb, — hanem áll a polgárjogi vitákról rs, mert a polgárjogi vitában is az egyik fél mindig az állami felfogás alapján áll. Mig azonban a polgároknak a törvényhozásnál a főhatalom egyensulyositására a népképviselet szolgál, a kormányzás tekintetében pedig a felelősségre vonhatás joga van, — addig a bíráskodásnál a főhatalom egyensulyositásának, az egyéni egoizmusnak, szemben az állami egoizmussai, egyedüli szerve: a független ügyvédi intézmény. Az ügyvédség ezt a hivatását azonban csak akkor töltheti be igazán, ha anyagilag független, magas erkölcsi színvonalon áll, tekintélynek és becsülésnek örvend. Azért is a politikailag érett, szabadságszerető és közszabadsági jogaira féltékeny nemzeteknél az ügyvédség előkelő állást foglal el, mint azt Angol és Franciaországban látjuk. Az ügyvéd itt mindenütt ugy tűnik fel, mint a segélyre-szorulók tanácsadója, az üldözöttek védője és a birák ellenőre. «Ügyvéd nélkül*—mondja D Anguessan: De íindependance de l'avocat cimű munkájában — «a birói ítélet hatalomszóvá és a birói eljárás önkénnyé tajulna». Carré pedig Les lois de l'organisatwn et de la compéténce (Páris 1826.) cimű munkájában arra mutat rá, hogy «ha a biró királynak látszik akkor, midőn itélőszékén ül, mert igazságot oszt a népnek, akkor az ügyvéd hivatalos eljárásában ugy tűnik fel, mint a nép képviselője, igazságot követelvén a nép minden egyes tagja részére. A biró az államfenség szava és az ügyvéd a nemzet szava». Az ügyvéd tehát az egyéni szabadságnak, az egyéni igazságnak és az egyéni érdeknek, szóval az egyéni egoizmusnak szerve, szemben az állami egoizmussai, és ennélfogva jogállamban az alkotmányosság tényezője, mely egyensulyositja a főhatalmat a bíráskodásban. Az ügyvéd, amidőn ügyködik, a nép szuverenitását gyakorolja. Az ügyvédnek a konkrét esetben közreható összes, nem egyszer politikai, vallási vagy más kényes természetű okokból származó és az egyéni érdek ellen irányuló körülményekkel s tényezőkkel szembe kell szállania ; az ügyvéd egyensulyositja a bíróságban megnyilatkozó állami egoizmust és a két harcoló egoizmus lehető igazságos és humánus kiegyenlítésére törekszik és ott, ahol kell, egy tisztultabb felfogással iparkodik megtölteni a bíróság lelkét. A bíróság működésében az állami rend fentartását és az állami rend megbomlásából származható bajok bekövetkezhetését tartja szem előtt. Előtte van az állami érdek, az állami egoizmus, melyet a törvények határoznak meg és mely törvények egyik vagy másik intézkedésének megváltoztatását, a bírónak működése közben kezdeményeznie nem szabad. Már Bacon mondotta, hogy a biró egyedüli kötelessége a törvényt alkalmazni és neki ily irányban kezdeményeznie nem szabad, mert a birói ethikának első feladata, hogy szócsöve legyen a törvénynek. Az ügyvéd a főhatalom egyensulyositására szolgáló közszabadsági jogok alapján állvaj,a kodifikálhatatlan és az^elbirálandó konkrét eset egyedileg meg nem határozható, számtalan körülményeiben megnyilatkozó igazságérzet érvényesüléseért küzd az egyéni egoizmus oldalán az állami egoizmus ellen, küzd egy igazságosabb és humánusabb jogért, melynek a konkrét eset elbírálására vonatkozó birói ítéletben meg kell testesülnie. Az ügyvéd nem ellensége az állami egoizmusnak, hanem csak a bíráskodásban megnyilatkozó főhatalom egyensulyositását hozza mozgásba. S bár a bíróság a bírói ethika szempontjából egyik vagy másik törvényes intézkedés megváltoztatását nem kezdeményezheti, mégis azonban minden feladata magaslatán álló, alkotmányos érzületű bíróság, ha szükségét látja, a konkrét esetben hozott ítéletével oly jogot tog alkalmazni, mely