A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 52. szám - Mégegyszer a kereskedelmi üzletek átruházása - Deák Ferenc beszédei

A JOG 377 különös jogvédelmet nyújtani, holott arra a csalárd vagyonátruházás szempontjából minden más kisebb exisztenciának épp oly. ha nem fokozottabb mértékben is szüksége van. És itt közbevetőleg megjegyzem, hogy lényegileg a dédelgetett nagykereskedő a csődönkivüli megtámadási keresettel éppen olyan perrendi eszközökkel és éppen annyi idő alatt érne célt, mint a javaslatban kontemplált különleges eljárással ; mert hiszen mind a két esetben azt kellend bizonyítania, hogy az üzletet átvevő, ismerve az átvett vagyont terhelő tartozásokat, vette át az illető vagyont; a külömbség a két eljárásban csak az, hogy mig a csődön kivüli megtámadás esetében azt is kell bizonyítani, hogy az átruházás < salárd módon történt, a javaslat álláspontján indított perben ez a csalárdság eo ipso feltételeztetik és további bizonyításra nem szorul. Ami a kereskedelmi törvény 89. szakaszára alapított ellenvetést illeti, hát erre a következőkben válaszolok. Én tételül azt állítottam fel, hogy jogrendünk nem ismer oly jogszabályt, melynél fogva a csalárd vagyonátruházásban vétkes fél, lett légyen eljárásának az alapja akár a dolus avilis, akár a dolus criminalis, szigorúbban feleljen a jogaiban sértett hitelezőnek a jogsértés után, mintsem felelni tartozott az eredeti adós a jogsértés előtt; és ebből kiindulva, azt tartottam és tartom most is jogi lehetetlenségnek, hogy az üzletet átvevő, az átvett üzletet terhelő tartozásokért necsak az átvett vagyon értékével, hanem a saját többi vagyonával is feleljen. Mármost milyen rendelkezést tartalmaz a keresk. törvény 89. szakasza? Azt, «hogy aki valamely fennálló közkereseti társaságba lép, tekintet nélkül arra, hogy történt-e ezáltal a cégben változás vagy sem, a belépése előtt keletkezett társasági kötelezettségekért a többi tagokkal egyenlően felelős». Ennek a rendelkezésnek alapgondolata kétségtelenül az, hogy a közkereseti társaság tagjainak egyetemleges és korlátlan felelőssége nem szenvedhet csorbát még olyan esetben sem, amikor a közkereseti társaság tagjaiban időközben változás történik, mert a közkereseti társaság jogviszonyai harmadik személyek irányában abban az alaprendelkezésben találnak sarkalatos rendezést, hogy a közkereseti társaság tagjai a társasági kötelezettségükért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek. És mert a törvény a közkereseti társaság ezen jogi természetéből kifolyóan nem akart külömbséget tenni ezen felelősség terjedelmén arra való tekintettel, hogy az illető tagja volt-e már a társasági kötelezettség keletkezése idejében a társaságnak vagy sem. Itt nem az üzletátruházásnak és különösen nem a csalárd üzletátruházásnak valamely esete áll be, hanem beáll a társasági viszony olyan változása, amely nem érintheti magának a társaságnak kötelezettségeit harmadik személyek irányában. A társaságba lépő tag nem azért lesz felelős a társaság kötelezettségeiért, mert a társasági vagyon egyrészét tulajdonul átveszi, mert hiszen a közkereseti társaság tagjainak egymásközti jogviszonyai olyan értelemben is nyerhetnek szabályozást, hogy a belépő tagot a meglevő vagyonból mi sem illeti meg és csupán az üzleti jövedelemhez van igénye, hanem felelős lesz amaz általános rendelkezés alapján, hogy a közkereseti társaság tagjai, tekintet nélkül egymáshozi jogviszonyaikra, harmadik személyekkel szemben korlátlanul és egyetemleg felelősek. Az ebben a 87. szakaszban foglalt felelősségi elv tehát kiterjeszti ugyan a társaságba lépő tagnak felelősségét a társaság addigi kötelezettségeiért, de ez az elv egyáltalában nem azonos, de még nemis hasonlatos ahhoz az elvhez, melyet a törvényjavaslat törvénykönyvünkbe csempészni akar, abban az alakban, hogy az üzletátvevő az üzletből eredő tartozásokért necsak az átvett vagyon értékével, hanem saját többi, esetleg csak később szerzett vagy örökölt vagyonával is, felelőssé legyen. Felhozatott továbbá az is, hogy a javaslatban kontemplált felelősséghez hasonló elv az uj német kereskedelmi törvény 25. szakaszának rendelkezésében is foglaltatik. Az uj német kereskedelmi törvény idézett szakasza pedig azt a rendelkezést tartalmazza, hogy aki valamely üzletet átvesz és ugyanazon cég alatt tovább folytatja, felelős az átvett üzlet összes tartozásaiért; de mikor ? Akkor, ha az átvétel alkalmával ki nem nyilatkoztatja és ezt a nyilatkozatát a cégjegyzékbe be nem vezetteti, hogy ő az átvett üzlet tartozásainak valamenynyieért, vagy csak némelyikeért a felelősséget nem vállalja. A német kereskedelmi törvénynek ez az idézett rendelkezése tehát nem ex lege állapítja meg az üzletátvevőnek ezt a felelősségét, hanem az üzletátvevő saját akaratelhatározásából folyó j felelősségvállalásnak a vélelmét állapítja meg bizonyos esetre, amikor tudniillik az átvevő határozott és a megkívánt publicitással kifejezést nem adott annak, hogy ő az üzlettel j együtt annak tartozásait egész összegükben vagy csupán egy részükben át nem vállalja. Ha az üzletátvevő ezt kinyilatkoz! tatni elmulasztja, akkor az ő felelőssége nem a törvényből, hanem saját cselekedetéből, saját akaratelhatározásából folyik, j amely felelőssége tehát ahhoz, amelyet a mi törvényjavaslatunk akar statuálni, hogy milyen hasonló, éppen abból tűnik ki legpregnánsabban, hogy mindkettőnek a forrása egészen más. A német kereskedelmi törvény idézett rendelkezése alapján, az üzletátvevőt terhelő felelősség nem az üzletátruházás lényegéből, hanem az azzal karöltve járó saját külön akaratelhatározásából folyik. A német törvény alapján, az üzletátvevő az átvett üzletből eredő kötelezettségekért tehát nem azért felelős, meraz üzletet átvette, hanem azért, mert amellett külön kötelezettséget vállalt ezen tartozások átvállalása tekintetében. A magyar törvényjavaslat alapján pedig, az üzletátvevőt terhelő Kossuth hivei mindent elkövettek, hogy emlékezete mesében és prózában, dalban és énekben megörökittessék. — addig Deák tisztelői absolute semmit sem tettek nevének és alkotásának ismertetése, népszerűsítése érdekében. A nemzet értelmisége részére ez nemrég egy lelkes hívének önfeláldozó áldozatkészsége folytán megtörtént. Ércnél maradandóbb emléket emelt Deák Ferenc halhatatlan alakjának és működésének Kónyi Manó azon nagy munkájával, mely imént második kiadásban jelent meg és melyért a gyűjtőt az ország osztatlan köszönete és elismerése megilleti.*) Aki Magyarország újjászületésének, az avitikus államéletből a reformok felé való törekvés, hazánknak modern állammá való hol fokozatonkénti, hol 1848-ban rohamos átalakítása iránti törekvések és küzdelmek teljes és hű képét akarja nyerni, annak e munka megbecsülhetlen kutforrásául fog szolgálni. Kónyi nem éri be a beszédek hű reprodukciójával, — ő a történeti eseményeket és azok okadatolását ezekhez hozzáfűzi, ugy hogy élénkbe egy tsljes, éppoly érdekes mint tanulságos korrajzot állit. Az itt történeti hűséggel elősorolt események a talapzatot képezik, melyen Deák Ferenc alakja emberfölötti nagyságban és mégis oly emberi, rokonszenves alakban kidomborodik, és e munkában őt tisztelni, bámulni és szeretni tanuljuk. Fájdalom vannak, e munkának is érezhető lakunái. Az I. kötetben közölt 1827 — 184i-ig terjedő beszédek nagy része, — mert akkor a gyorsírók intézménye még ismeretlen volt, — csak szűk kivonatban maradt meg. Megyei beszédei meg éppenséggel csonkák, mert a cenzúra miatt csak kihagyásokkal jelenhettek meg, aminek Zala vármegyének 1846 március *)Deák Ferenc beszédei, összegyűjtötte Kónyi Manó, második bővített kiadás. Budapest, lS03. Franklin-társulat I. kötet 1829—1841 ; II. k 1842—1861; III. k. 1861 — 1866. Az egész munka hat kötetre terjed, ára mind a hat kötetnek 60 K. 2-án tartott közgyűlésén Horváth János kamarás külön kifejezést is adott, midőn panaszolja, hogy «az országosan tisztelt Deák Ferencünknek az egész hazára oly lelkesen ható gyönyörű szavai is a censurától kitörültetnek: és csak megcsonkítva juthatnak a közönség elé». De amint a parányi csöpp víz is visszasugározza a tündöklő eget, ugy ezen torzókban is felismerhetjük az egész nagy Deákot. De ezt is csak Kónyinak köszönhetjük. Ha a modern apparátus mellett, — a teljes szólás- és közlésszabadsággal — elmondott és közzétett beszédek is csak ephemer életet élnek és a képviselőház naplóiban, valamint a napilapok hasábjain senki és semmi által nem háborgatott patinára tesznek szert, — mennyivel inkább állott ez azon beszédek tekintetében, melyek 1848 előtt a kerületi ülésekben — amelyekben a politikai élet legforróbban, legközvetlenebbül lüktetett, — elmondattak, és természetesen soha sem láttak nyomtatás utján nap] világot. És még az országgyűlési tudósítások is a lehető legprimitívebbek voltak. Az 1832—36 országgyűlésről Kossuth Lajos, az 1839—40-ikiről pedig Stuller Ferenc készítettek ugyan csekély számú írásbeli tudósításokat, de ezek idővel elkallódtak és ma már alig van ezekből 1—2 példány. Nem csekély munka volt ezen tudósításokat beszerezni; | azokat az országgyűlési nyomtatott jegyzőkönyvekkel össze! hasonlítani, mindazt átvizsgálni, ami ezen időből, irott feljegyzés | vagy nyomtatvány alakjában, megközelithetően létezik. Akárhányszor nyomára jött Kónyi ezen kutatásai közben, hogy Deák egy vagy más tárgyban felszólalt, de beszéde tartalmát hiába kereste. 1861-től kezdve éppen Kónyi volt az, ki gyorsirodai főnök-minőségében Deáknak minden beszédét jegyezte és azoi kat az utókornak teljes eredetiségükben fenntartotta.