A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 50. szám - A Btk. 370. és a Kbtk. 129. §-ának alkalmazása

360 A JOG is tudta, hogy a tárca A-nak tulajdona. A. gyanakodott B-re és meg is kérdezte, hogy a tárca nála van-e ? B. azonban letagadta a tárca megtalálását annak tulajdonosa előtt, majd magára maradván, eldobta a tárcát és a benne volt pénzt megtartotta, egy részét el is költötte. Később — de még a 8 napon belül, — az elvesztő följelentette a tárca elvesztését és oly körülményeket adott elő följelentésében, amelyek a gyanút B. ellen irányították. B. a feljelentésről tudomást szerezvén, megkereste az általa eldobott tárcát, vissza is adta A.-nak, bevallván előtte és a nyomozó közegek előtt, hogy a tárcában volt pénzjegyek egy részét saját céljaira elköltötte. Majd további 1—2 nap múlva, de még a 8 napon belül visszaadta a sértettnek az egész pénzösszeget. Ebben az esetben a 8 nap el nem telvén, a jogtalan elsajátítás befejezettnek nem tekinthető, de viszont kétségtelen az is, hogy a terhelt a birtokában lévő idegen dolgot a tulajdonosa előtt letagadta, — tehát olyan bűnös tevékenységet fejtett ki, amely a Bttk. 355. § a értelmében sikkasztást képezne még akkor is, ha a kérdéses tárgy jogos uton került volna a terhelt birtokába vagy birlalatába. A birtoknak rosszhiszemű és jogtalan uton való keletkezését pedig csak nem tekinthetjük mentő, a büntetést kizáró oknak a szó legtökéletesebb értelmében fönnforgó sikkasztásra nézve. Pedig meiült föl olyan nézet is, hogy a megtaláló a dolgot a puszta megtartás által, «jogta!anul elsajátította)), ugyanarra a dologra nézve tehát sikkasztást többé el nem követhet. Minthogy pedig a 8 nap el nem telvén, jogtalan elsajátításért büntetni nem lehet, a megtaláló, tényálladék hiánya miatt, fölmentendő ! Kétségtelenül helytelen dolog, evidenter dolosus, szándékos módon, nyerészkedési vágyból elkövetett tetteket büntetlenül hagynunk, de kétségtelenül nagyobb hiba volna megsértenünk az in dubio mitius elvét azzal, hogy büntető rendelkezéseket in peius kiterjesztőleg magyarázzunk. így hát csak egy módja marad az orvoslásnak, — a törvényszakasz megfelelő kiegészítése, Ezt körülbelül így képzeljük: «Jogtalan elsajátítás vétségét követi el, és 3 hónapig terjedhető fogházzal büntetendő, aki idegen ingó dolgot talál és azt a hatóságnak, illetve annak, aki elvesztette, 8 nap alatt át nem adja, vagy pedig azt a tulajdonos, az elvesztő, a nyomozó hatóság (illetve annak közegei) előtt eltagadja, annak elidegenítését, elzálogosítását megkísérli, vagy végül avval egyébként mint sajátjával rendelkezik. Egy évig terjedhető fogházzal büntetendő az, aki a talált idtgen 'dolgot elidegeníti, elhasználja vagy elzálogosítja. Amennyiben a talált dolog 4 koronán aluli élelmi vagy élvezeti cikk, a megtaláló, aki azt 8 nap alatt a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, vissza nem adja — tekintet nélkül az első bekezdésben foglalt megkülönböztetésekre, — a kbttk. 126. §-ának rendelkezése szerint büntetendő.» Ezzel a szövegezéssel ki volnának merítve az előzetesen felsorolt, elég gyakori, a jogtalan elsajátítás mai törvényszerű fogalmának határán kívül maradt és mégis büntetést érdemlő esetek. Másrészt a pénz-mellékbüntetés elhagyása megszüntetné azt a ma fönnálló anomáliát, hogy a Btk. 91. és 92. §-ainak alkalmazása esetén, a jogtalan elsajátítás vétségééit alkalmazható minimum súlyosabb marad, mint a lopás vagy sikkasztás esetében kiszabható legkisebb büntetések. Ugyancsak méltányos dolog, a kbtk. 126. §-ának kedvezményét a jogtalan elsajátításra is alkalmaznunk, — mert a talált élelmiszer elfogyasztása igazán olyan minimális bűnösséget föltételez, hogy azt rendes vétségi büntetéssel sújtani aránytalan dolog, kivált akkor, amikor a törvény az ily tárgyú lopásokat is enyhe elbánásban részesiti. Y A Btk. 370. és a Kbtk. 129. §-ának alkalmazása Irta HALMI BÓDOG pápai joggyakornok. A vagyon ellen irányuló bűncselekmények között lélektani dolosusság tekintetében a csalás után mindjárt az orgazdaság következik, amely asilumot ád a bűnnek, raffinált módon szerzi meg annak a delictumnak az eredményét, amiért a tettes erkölcsi megtévelyedésében nemcsak morális, de fizikai életét is kockára tette. Az orgazda nyugodtan várja lakában a zsákmányt, amelyet a fölfedezéstől való félelemtől vagy az ínségtől didergő tettes cipel hozzá, akinek helyzetét és kedélyállapotát vagy nyomorát kihasználva, tervszerű ravaszsággal, potom áron vásárolja meg a bűnös módon szerzett tárgyat. A 370. és 371. §. ezen nagyfokú dolus teljes értékelésével állapították meg a büntetési tételeket és különösen pregnánsan mutatkozik ez a megértés az orgazdaság vétségénél, amely a tettes ellen kiszabható büntetés kétszeresében vagyis 2 évig terjedhető fogházban állapittatik meg. Az orgazda delictuma tényleg lélektanilag súlyosabb malust mutat, mint gyakran a tettes, mert őt nem vezetik azok az erkölcsi érzést lesülyesztő és bűnre csábító izgalmak, amelyek a tettest ezer szállal vonják a bün felé, az ő bűncselekménye 'elbírálásánál majdnem teljes számban hiányzanak az úgynevezett jogi sablont képező enyhítő körülmények: «a kínálkozó alkalom, nyomor, stb» ; az orgazda delictumának egyetlen causája a vagyoni haszonszerzés rideg célzata, amelynek alacsonyan honoráit eszközévé válik a fizikai tettes. Amint látjuk: a bűncselekmények elkövetésének talán egyik legdurvább, raffináltabb és ellenszenvesebb módja az, amit az orgazdaság magában foglal, de ennek a delictumnak beállításánál és megállapításánál a legnagyobb gondosságot kell alkalmazni, különösen abban a kérdésben, hogy fentorog-e a tudat eleme vagy nem ? A törvény zárt, határozott kitétele szerint csupán az tekinthető orgazdának : aki olyan dolgot, melyrői tudja, hogy a lopás stb. büntette vagy vétsége következtében jutott birtokosa vagy birlalója kezéhez, vagyoni haszon végett megszerez ; tehát a tudat elemének a leghatározottabban fenn kell forognia, semminemű valószínűsítő támaszpontok ennek a tudatnak határozott fennforgásbeli hiányait nem pótolhatják és «justizmordot» követ el a gyakorlat, ha erőszakolt analysis. vagy a delictumon kívül eső logikai magyarázat folytán az úgynevezett: «tudnia kellett* elvre fektetve állapítja meg a tudatot, illetve az orgazdaság bűntettét vagy vétségét. Nem mondom, hogy a gyakorlat világában nem fordulnak elő olyan situatiók, illetve a cselekmény elkövetésének módjában olyan momentumok, amelyek elég erővel birnak, hogy tényállásszeiüleg megállapítható belőlük az : hogy az orgazda tudta, miszerint bűncselekmény folytán jutott a tárgy a birtokos kezéhez; de a mi joggyakorlatunk érthetetlen könnyelműséggel egész merész kombinációk utján terjeszti ki ezeknek a vélelmeknek a hatását és szaporítja azok számát, ugy hogy rövid idő múlva ott állunk • hogy a kbtk. 12J. §-a mint egy alkalmazás nélküli felesleges törvényszakasz, elvész a feledés archívumában. A gyakorlat ugyanis az interpretatió, vagy mondhatjuk az orgazdasággal vádolt cselekménye iránti animozitás folytán olyan esetekben is megállapítja a bűncselekményt, illetőleg fennforgónak veszi a tudatot, midőn valaki olyan körülmények között szerez meg valamely dolgot, amelyekből gyanítható, hogy lopás stb. bűncselekményei utján jutott a birtokos vagy bírlaló kezéhez. Ez a tényálladék pedig a Kbtk. 129. §-ba ütköző kihágás alkotó elemeit képezi. Meg kell tehát pontosan szabni azokat a határokat, amelyek a két bűncselekményt egymástól elválasztják; annál is inkább, mert óriási a büntetési tétel közötti különbség és igen fontos az ethikai következmény szempontjából annak kérdése, hogy valakit orgazdaságban mond ki bűnösnek egy ítélet vagy tulajdon elleni kihágásban. Megállapítható az orgazdaság abban az esetben természetesen : ha a tettes a dolog átadása előtt közölte vádlottal, hogy szerzésének eredete: lopás, rablás stb. ; megállapítható abban az esetben is: ha éjnek idején, tehát üzleti órákon kivül, menekülve, félelemtől reszketve, titokban hozza el a tárgyat és végül abban az esetben is: ha a megszerzésre ajánlott tárgy értéke és a tettes külső megjelenésének inségességéből kizártnak tekinthető, hogy a megszerzésre ajánlott tárgy reális uton jutott birtokába; azonban minden más esetben az úgynevezett gyanús körülmények közötti szerzésnél a Kbtk. 129. §-a vehető csak alkalmazásba. A bíróságok, érthetetlen okokból, abban az esetben, ha a megszerző dolusa nem meríti ki az orgazdasági elemet, egyszerűen felmentő Ítéletet hoznak, — az igaz, hogy végtelen ambícióval kutatnak támaszpontok után, különösen a vételárnak a tárgy reális értékével való egybevetése utján ahhoz, hogy a tudat elemével szerintük határos rosszhiszeműségből marasztaló Ítéletnek megfelelő tényállást construáljanak. Praxisomban fordult elő, hogy a bíróság, az orgazdaság vétségével vádolt szerzésnek dolosussá minősithetése céljából, a tettes által ellopott gabona értékének megismerése végett tőzsdei árfolyam-jegyzéket szerzett be és minthogy abból csak fele-érték tűnt ki, mint amennyiért a |20 esztendős parasztsuhanc tettestől az orgazdasággal vádolt a gabonát megszerezte, megállapította a bűncselekményt és ezt az Ítéletet a felsőbb bíróságok is helybenhagyták. Mint előbb mondottam, abban az esetben, ha nem sikerül az orgazdaság megállapítása, a bíróság elmellőzi a 129. §-t, amely pedig óriási repressiv hatással birna a mai forgalmi élet