A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 49. szám - Emlékezzünk régiekről ... Adalékok a magyar büntetőjog történetéhez

354 A JOG E helyen csak arra szorítkozom, hogy nap-napmellett tapasztaljuk, hogy az eskü szentségére való figyelmeztetés csak ugy nem hat, mint a káros következmények felemlítése, s hogy a S. E. T. 91. §-ának utolsó bekezdését sok esetben a bíróság csak azért nem alkalmazza, mert a felebbezési bíróság a tanú megesketését amugyis elrendelné s így egy munka helyett kettőt végezne. Addig is, míg a törvényhozó elérkezettnek fogja találni az időt arra, hogy másképp rendelkezzék, érjük be azzal, hogy az esküt ne tegyük egészen mindennapivá, s ne gyártsuk a hamis vallomásokat. Oly esetben, hol a tanuk vallomásai ellentétesek, hol r.égy tanú olyat állit, minek homlokegyenest ellenkezőjét állítja a többi négy, minek megesketni mind a nyolc tanút'? Hiszen nyilvánvaló, hogy négy közülök hamisan vall. A biró meggyőződésének a tanuk kihallgatása után meg kellett érlelődnie s ezt nem gyöngitette, s nem erősítette az, hogy az ellentétes vallomásokra az esküt kivette. Vegye ki attól a négy tanutói az esküt, akiknek vallomása előtte igaznik látszik, s hagyja el a másik négy megesketését. Ugyanez áll a félnek esküalatti kihallgatásáról is. Ha a felebbezési bíróság azt észleli, hogy az elsőbiróság he'ytelenül hallgatta ki az egyik felet eskü alatt, mellőzze a másik megesketését. Mert vagy van ennek a másiknak az ellenfél esküje dacára igaza, vagy nincs. Ha van, akkor az eskü kivétele fölösleges, ha nincs, akkor káros, Ha a bíróságok a tanút kihallgatása előtt komolyan figyelmeztetik tanúságtétele fontosságára, az eskü kivétele mellőzhető lesz, mégpedig sok esetben. Belátják ezt nemcsak az eljáró bírák, de a felek képviselői is. A kihallgatandó tanú vagy bír érzékkel az iránt mit cselekszik, vagy nem, Első esetben a komoly figyelmeztetés megteszi a hatását, utóbbiban nem hat ugyan, de az esküt is bátran teszi le. Azt is tapasztaljuk, hogy a felek képviselői sok esetben elfogadnák a tanuk vallomását, de mert a fél személyesen is jelen van, — ha még oly lényegtelennek látszik is a tanú vallomása — kívánják az eskü kivételét. Ilyen eskü az ügy elbírálásánál figyelembe alig jön, de általános hatása káros. A S. E. T. 117. §-ának utolsó bekezdése értelmében, ha az ezen szakaszban felsorolt esetek forognak fenn, a bíróság az Ítélet végrehajthatóságát a rendelkező részben köteles kimondani. Több esetben tapasztalható, hogy az elsőfokon eljárt bíróság ezt mellőzi. Viszont az is, hogy a felebbezési biró ezt a rendelkezést fölöslegesnek jelzi. Véleményem szerint ennek a rendelkezésnek az ítéletből kimaradnia nem szabad. is nagyot változott. Az ez irányban eléje terjesztett vélemények között döntő lehetett a József corregens votuma (ugyanaz, amelyben a halálbüntetés ellen foglal állást): «Ich muss bekennen, dass ich in meiner Überzeugung die Aufhebung der Tortur nicht alléin für ein billiges und unschadliches, sondern als ein notwendiges Mittel ansehe.*)» A császárnő határozata az, hogy az egész kérdés eldöntését, melyre magát hivatottnak nem érzi, Józsefre, «der die Jura studirt hat» bízza. József pedig a megoszló vélemények között a teljes eltörlés mellett döntött és e rendelkezését Magyarországra is kiterjesztette. (1775 dec. 23.) És most egy szerfelett érdekes jelenséggel találkozunk. A Cnria, amelyet a kancellária utján véleményadásra szólittottak fel, ugylátszik már akkor sem fogadta szívesen a büntetőjogi reformokat. Nem ellenzi ugyan egyenesen a tortura eltörlését, hanem két közvetítő propoziciót ajánl: az egyik az, hogy minden eset a tortura foganatbavétele előtt a királyhoz felterjesztessék ; a másik az, hogy akkor, amikor a bizonyítottság nem teljes «poena extraordinaria tortúráé quasi substituenda veniat», ez a torturát, illetve halálbüntetést pótló poena extraordinaria életfogytiglani kényszermunka, nyilvános megvesszőzés stb. volna.**) József felelete nem késett ; a vonatkozó Resolutio Augusta igy szól : «Circa abolitionem Tortúráé quae deinde nullo in casu amplius locum habebit, resolutioni meae simpliciter inhaerendum est.***) Több rendeletet is adott ki a kínvallatás megszüntetésére; ugylátszik a bizonyításnak e kényelmes módja azon rövid idő alatt is, amely alatt alkalmaztatott, hivatalnoki köreinkben népszerűségre tett szert. E rendele*) Áll. levélt. 1,476/1775. aug. 12. Fayer i. m. XXXI. **) Kancelláriai levélt. 1,415/1776. Fayer i, m. LVIII, skk. old ***) Ali. levélt. 595/1772. Fayer i. m. L1V. A kir. Kúria XXV. sz. döntvényének meghozataláig vitás volt, hogy végrehajtható-e oly Ítélet, mellyel felperes keresetével két bíróság által el lett utasítva s a másodbiróság ítélete ellen a törvény által megengedett további felebbezés adatik be. A most hivatkozott döntvény szerint abban az esetben, midőn felperes keresetének elutasításával perköltség viselésére köteleztetik, ha az elsőbiróság ítélete a másodbiróság által helybenhagyatik — habár a másodbiróság ítélete ellen felperes a törvény által megengedett további felebbezési adott is be, — a perköltség iránt a kielégítési végrehajtás rendes perekben elrendelhető. Tudjuk, hogy a döntvény meghozatalára a kolozsvári kir. ítélőtábla 10. és a debreceni kir. ítélőtábla 7. sz. teljes-ülési döntvényei szolgáltattak okot. Mindkét tábla megindokolta döntvényét, de egyik sem tett külömbséget a sommás és rendes eljárás közt. Ma a rendes eljárásban a fentebb vázolt esetben van helye kielégítési végrehajtásnak, mig a sommás eljárásban nincs. Hogy ez igy nem helyes, az bővebb indokolásra nem szorul. A kir. Kúria fentebb hivatkozott döntvényének indokai szerint «nincs törvényes alapja annak a feltevésnek, hogy a pernyertes alperes a megítélt perköltségnek végrehajtás utján való behajtását a másodbiróság helybenhagyó ítélete alapján ne szorgalmazhassa, aminek megtagadása külömben ellenkeznék is azzal az elvvel, hogy a perben a'törvény mindenik peres félnek egyenlő jogot biztosit)). Mai gyakorlatunkban azt tapasztaljuk, hogy ez az egyenlő jog nincs biztosítva. Sommás ügyekben a kir. Kúria már a fentebb hivatkokozott döntvényének meghozatala előtt is követte azt a gyakorlatot melynek döntvényében kifejezést ad. Ezt átvették a sommás ügyekben eljáró másodfokú bíróságok is. Egy esetben a kir. tszék mint felülvizsgáló bíróság kimondta, hogy az elutasított felperes ellen a perköltség erejéig végrehajtás nem rendelhető el. Az ügy 100 K. értéken aluli volt. A biióság az Ítéletet a felülvizsgálatra való tekintet nélkül végrehajthatónak nyilvánította. Véleményem szerint ez helyesen volt a bíróság által kimondva, mert a S. E. T. 210. §-ának utolsó bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemr.ek az ítélet végrehajtására halasztó hatálya nincs tekre egyes visszaélések adtak alkalmat, amelyek bár az illető esetek nem az államtanács hatáskörébe tartoztak, az elé vitettek. A magyar közvéleménnyel azonban teljesen találkozott a Józse/-{é\e tortúra-ellenes áramlat. Legjobban bizonyítja ezt az a körülmény, hogy mig a kalapos király egyéb reformjai alig keltettek maradandóbb hatást, a kínvallatást megszüntető rendeletének tartalma alkotmányos uton törvénybe iktattatott. Az 1790: XLII. t.-c. kimondja, hogy: «A kínzó vallatások azon okból, hogy az igazság kinyomozására alkalmas s használható eszközül nem szolgálnak, inkább büntetésnek vétethetnek, addig is, mig a büntető gyakorlat tárgyában országgyűlésiig más fog megállapittatni, egyszerűen eltiltva lesznek)). Az 1792-iki javaslat IX. cikkk 4. §-a egyenesen eltiltja a kínvallatás minden nemét, hasonlóképpen az 1827-iki javaslat VI. cikkének 2. §-a, mely csak az önkéntes beismerést ismeri el törvényszerűnek; önkéntesnek a beismerést pedig csak akkor tekinti: «si in examine ab omnibus persvasionibus et promissionibus gratiae, vei remissionis poenae, multo autem a minis et verberibus abstineatur». Ez az irányzat állandónak mondható hazai büntetőjogunkban a további fejlődés során. Középkori formájában talán csak egyszer, a 70-es években éled fel újra a tortura. a szegénylegények elleni rögtönitélőszék praxisában. Ujabb formájában, a nyomozó közegek visszaélései alakjában még mindig kisért. A beismerésnek a bünperben való bizonyítékok közül történt mellőzése, a személyes szabadságnak uj bűnvádi perrendtartásunkban biztosított garanciái, a tortura ezen uj fajának is véget vetettek — legalább a papiroson.