A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 49. szám - Emlékezzünk régiekről ... Adalékok a magyar büntetőjog történetéhez

A JOG neki, hogy csak menjen Bpestre, keresse fel személyesen a bíróságot s adja elő védelmét. A gazda meg is hallgatta a tanácsot, elment a tárgyaláshoz, s az eredmény az lett, hogy felperest a bíróság keresetével elutasította s kötelezte, hogy alperes útiköltségét fizesse meg. Alperes ebben nem akart megnyugodni, ámde nincs felebbezés ! Arról, hogy ilyenek előfordulnak, a törvényhozó nem tehet, de szigorúan kellene eljárni az időszaki vizsgálatok alkalmával, hogy ily esetek elő ne forduljanak. Egyes bejegyzett cégek nemis veszik rossz néven, ha egy-két perré alakult fizetési meghagyásra rá is fizetnek, mert a legtöbb esetben a fizetési meghagyás kibocsátását kézhezvevő megijed, s nehogy nagy távolságra legyen kénytelen utazni, inkább megfizeti a csekély összeget. Az ilyen fizetőre ugyancsak nem illik, hogy : «volenti non fit injuria». Hogy az adósnak még a végrehajtás foganatosítása után is van ideje ellentmondani, azt magam sem helyeslem. Kifogásolták ezt már többen, ugy e lap, mint más lapok hasábjain is. Különösen a csekélyebb összegeknél akad meg a biróság, mikor a fél a már foganatosított végrehajtást elintéző végzéssel jelent meg s azt mondja, hogy semmivel sem tartozik. A fizetési meghagyásból kifolyó első végrehajtás költségei tetemesen meghaladják a követelést. A hitelező tiltakozik ezek ellen a költségek ellen, még ha követelése meg sem ítéltetik, mert hiszen az adósnak módjában állt idejekorán ellentmondani. Arról, hogy rosszul tanították ki. ő nem tehet. Az adós meg azért tiltakozik, mert hiszen nem lett adósnak nyilvánítva, miért fizessen költségeket, ha a követelést sem köteles megfizetni. Kétségtelen, hogy mind a két tiltakozásnak van alapja, s kétségtelen az is, hogy találkozunk ellentétes bírói felfogásokkal és ítéletekkel. Majd az adós, majd a hitelező kénytelen megfizetni a költségeket. Az 1877 : XXII. t.-c. 66. §-a szerint kisebb polgári ügyekben a végrehajtást a biró az ítéletben rendeli el. A fizetési meghagyásból kifolyó végrehajtásoknál egyes bíróságok azt a gyakorlatot követik, hogy nem a községi elöljáróságot bizzák meg a végrehajtásokkal, hanem a bírósági végrehajtót. Ellenben azokban az ügyekben, melyek a községi bíróságtól felebbezés folytán kerültek a járásbíróság elé, a végrehajtást az ítéletben rendelik el s annak foganatosításával a községi elöljáróságot bizzák meg. Ennek a gyakorlatnak törvényes alapja nincs. Az 1893: XIX. t.-c. 15. és 17. illetve a S. E. T. 225. §-a egybevetéséből nyilvánvaló, hogy mindkét ügyben az eljárásnak egyenlőnek kell lenni. Védekezésül fel szokták hozni, hogy ilyen ügyekben maga a végrehajtató kéri, hogy a biróság' végrehajtó küldessék ki, mert a községi elöljáróság a végrehajtást szenvedővel boldogulni nem képes, továbbá hogy egyes járásbíróságoknál a bírósági végrehajtónak oly csekély a keresete, hogy ezek nélkül az ügyek nélkül megélni alig lenne képes, végül, hogy költségtöbbletet a bírósági végrehajtó kiküldése által nem okoznak, mert ugy utasítják a bírósági végrehajtót, hogy ilyen ügyeket csak ugy vegyen elő, ha egyszerre többet végezhet el. Csak az utolsó helyen említett védekezés jöhet figyelembe. Ha a végrehajtást szenvedőnek a bírósági végrehajtó kiküldése által több költség nem okoztatik, ez esetben a gyakorlat megállhat. Ámde kisebb forgalmú bíróságoknál, hol kevés a foganatosítandó végrehajtás, mikor gyűlik annyi végrehajtás össze, hogy ezek egybefoglalásával meglehessen takarítani a fuvarköltséget? Azt hiszem, hogy nagyritkán1 A végrehajtató érdeke, hogy minél előbb követeléséhez ; jusson. Addig, míg több ily apró végrehajtás összegyűl, bizoj nyára nem várhat. Büntető ítélet alapján elrendelt végrehajtásokban, ha a i behajtani kért összeg 40 K. aluli is, a bíróságok legtöbbnyire ' .ü bírósági végrehajtót küldik ki. Ugyanúgy járnak el akkor is. I ha külföldi bíróságok megkeresése alapján 40 K. aluli végrehajtást rendelnek el. Az eddig felhozottakból kilátszik, hogy a kisebb összegekre I vezetett végrehajtások vidékenkint másként foganatosíttatnak, s hogy míg egy helyen alig kerülnek valamibe, máshol a végrehajtott összeggel arányban nem álló költséget okoznak. Azt hiszem, hogy a legtöbben kívánatosnak tartanák, hogy az összegre való tekintettel mindenütt egyenlő legyen a gyakorlat, s hogy az a körülmény, hogy a községi elöljáróság egyes helyeken képtelen végrehajtást foganatosítani, ne írassék a végrehajtást szenvedő terhére. Az 1893: XIX. t.-c. 17. §-ának rendelkezése szerint a fizetési meghagyásból perré alakult azon ügyekben, melyek a községi biróság hatáskörébe tartoznának, felebbvitelnek nincs helye. Ezen rendelkezés ellenére több izben lehetett hallani, hogy egyes törvényszékek polg. felebbezési tanácsai a jbiróság ítélete ellen beadott felülvizsgálati kérelmet érdemben bírálták el. A S. E T. 36. §-a megadja a bíróságnak a jogot arra, hogy rendzavarás esetén az arra okot szolgáltatót pénzbirsággal sújthassa. Ezen §-t a bíróságok a legritkábban alkalmazzák. Kívánatos, hogy minél ritkábban kelljen azt alkalmazni. De annak, hogy a bíróságok ezen jogukkal nemigen élnek, két oka van. Az egyik az. hogy bírságolni csak oly embert lehet, akinek vagyona van. Ennél az előrebocsátott rendreutasitás rendszerint eredménnyel jár, s így a §. alkalmazása felesleges. I Akinek vagyona nincs, annál hiábavaló az előzetes rendreutaj sitás is, meg a bírságolás is. A birság elzárásra nem változtatható át. Vagyontalan rendzavaróval szemben tehetetlen a TÁRCA. Emlékezzünk régiekről . . . (Adalékok a magyar büntetőjog történetéhez.) A. Jog eredeti tárcája. Irta DOROGHI ERVIN dr. Ujabb időben, közéletünknek úgyszólván minden ágában, előtérbe lépett az az irány, amelyet a nemzeti jelzővel szoktak jelölni. Mint megalkotandó reformok alapja, ez az elv egy szempontot jelent, azt a szempontot, hogy a létesítendő újításokat elsősorban a speciális hazai viszonyokból szerzett tapasztalatok alapján s a hazai jogfejlődés talaján építsük fel. Nálunk azonban a jogpolitikus, aki e szempontot megvalósítani akarja, elsősorban azzal a kérdéssel fogja magát szemben találni : lehet-e egyáltalában speciális magyar jogfejlődésről beszélni, amely a további szisztematikus fejlesztés alapját képezhetné? Magánjogi kodifikációnk alkalmából nagy vitára adott alkalmat e kérdés.*) Azóta jogtörténeti iróink fáradozása folytán a kérdés végleg azok javára tekinthető eldöntöttnek, akik a nemzeti jogfejlődés mellett foglaltak állást. Ujabb jogtörténeti munkáink közül különösen kettő az, amely szisztematikusan dolgozza fel nemzeti jogfejlődésünk egy-egy ágát. Az egyik Hajnik kitűnő monográfiája: Az Árpád- és vegyesházbeli királyok korabeli bírósági szervezetről és polgári törvénykezési rendtartásról, a másik Fayer László nagy munkája: Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyüjteménye. Az *) L.D ell'Adami Rezső dr.: Magánjogi kodifikációnk és régi jogunk. Magyar Jogászegylet! Értekezések XXIII. XXVII. XXXIIJ. sz. füzetei. j utóbbi munka címén jóval tulterjedőleg nemcsak szorosan a I 43-as javaslattal foglalkozik, hanem az egyes kérdések feldolJ gozásánál a régi magyar büntetőjogot széles alapon tárgyalja, j Az emiitett munka IV. kötete néhány hónappal ezelőtt hagyta el a sajtót; az abban gyűjtött anyag alapján és a benne közölt adatok felhasználásával két kérdést kívánunk az alábbiakban tárgyalni : a kínvallatás és a halálbüntetés szerepét régi jogunkban, illetőleg az azok megszüntetésére irányuló mozgalmakat. Azt hisszük, sikerülni fog e példákkal is illusztrálnunk a nemzeti jogfejlődés tekintetében fentebb vallott tételt. Ha amellett érdeklődést is sikerülne keltenünk régi jogunk emlékei iránt, teljesen elértük célunkat. IA kínvallatás szerepének hazai jogunkban tanulmányozása arra a konklúzióra vezet, amit alább a halálbüntetésnél is konstatálni fogunk, hogy bűnügyi igazságszolgáltatásunk az abszolutisztikus nyugat" államok szigorúbb büntetéseit csak okkal-móddal fogadta el, és mindig visszariadt a kegyetlenebb büntetések alkalmazásától. Amint a halálbüntetés nálunk sohasem tudott poena ordinaria-vá fejlődni, éppen ugy egy állandó tendenciával találkozunk jogfejlődésünkben, amely a torturának mennél szűkebb térre szorítását, mennél kíméletesebb alkalmazását kívánja. Szorosan összefügg ez régi bűnvádi eljárásunk alapjellegével, amely — éppúgy, mint a szintén alkotmányos Angliában — accusatorius volt, formája szerint nálunk a polgári per keretében mozgott. Teljesen áll ez a nemesek ellen folytatott bűnvádi eljárásra, bizonyos fokig a nem-nemesekre nézve is, bár itt némileg inquisitorius elemekkel keverve. A pereknek ez utóbbi csoportjába tudott bizonyos fokig bejutni a nyugati államok inquisitorius büntető perének alapintézménye ; a tortura.