A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 48. szám - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Folytatás

A JOG 193 e nnnosegeben a szövetkezet többi tagjaival egyenlő munkát teljesített, kétségtelenül jogot szerzett ahhoz, hogy az igazgatóság részére megállapított díjazásból az általa teljesített szolgálat idejére a megfelelő járandóságot a szövetkezettől követelhesse. Felperesnek igazgatósági tagsági minőségében teljesített szolgalata es annak érteke és sikere csak egészében mérlegelhető az egyes napokra meg sem osztható. Miből következik hogy a jelzett díjazásból a félév ama napjaira, melyeken felperes lemondása folytan igazgatósági tag minőségében szolgálatot nem teljesített, valamely levonásnak helye nem lehet. Alperes nem bizonyította azt, hogy az igazgatóság a részére a közgyűlés által megszavazott jutalék felosztása tekintetében egyértelmüleg akként állapodott volna meg, hogy az egyes tagok nem egyenlő részt kapnak a megszavazott összegből, ennek bizonyítása nélkül pedig minden egyes igazgatósági tag a megfelelő részt követelheti, és mert felperesnek díjazásra való igénye és részesedésének mérve az alapszabályokban gyökeredzik, ez az igénye őt a szövetkezet és nem az igazgatósággal szemben illeti meg. A bpesti kir. keresk. és váltótszék mint keresk. bíróság Horváth M. ügyv. által képv. W. Mártonnak, M a y e r E. dr. ügyvéd által képv. Bpesti ker. tak. és hit.-szöv. elleni keresk. perében következőleg Ítélt: Alperest kötelezi a kir. tszék, hogy 416 K. 66 fill. tőkét, ennek 1 Sül. május 16-tól számítandó 5°/o kamatát és 118 K. 30 fill. perköltséget felperesnek 15 nap alatt különbeni végreh. terhe mellett megfizessen. Indokok: Felperes keresetét arra alapítja, hogy őt, mint aki az alperes szövetkezet igazgatóságának az 1900. május 1-től 1901. május l-ig terjedő üzleti év első leiében tagja volt, az 1901. május 16-án közgyűlésen az igazgatóság tagjai részére megszavazott 5,500 K-ból 916 K. 66 fill. illeti meg, vagyis, minthogy az emiitett üzleti év első felében felperessel együtt 3 igazgatósági tag működött, az egész évre megszavazott 5,500 K. tiszteletdíj felének "2,750 K-nak ' j-része. Alperes szövetkezet azonban fent körülirt jutalékából csak 500 K-t fizetett ki s ezért a még fennmaradó 416 K. 66 fill nek megfizetésére kérte alperest kötelezni. Nem vitás a felek között az, hogy az igazgatóság tagjainak a 3. •/• aalapszabályok 47. §. szerinti díjazására az 1901. május 16-án tartott rendes közgyűlésen tényleg 5,500 K. szavaztatott meg és hogy az összegbői felperes 500 K-t kapott. Kifogásolja azonban alperes azt, hogy felperes keresetét ellene s nem az igazgatóság tagjai ellen indította, s azt vitatja, hogy azzal, miszerint a közgyűlés határozatának megfelelően a megszavazott összeget az igazgatóságnak kifizette, ide vonatkozólag kötelességének eleget tett és az a körülmény, hogy az igazgatóság minő módon ossza fel a részére megszavazott összeget az egyes igazgatósági tagok között, az igazgatóságnak olyan belső ügyköréhez tartozó eljárásnak képezi tárgyát, amel) bői alperest felelősség nem terheli. Alperesnek ez a kifogása alaposnak nem találtatott s mert az alapszabályok ide vonatkozólag külön rendelkezést nem tartalmaznak, miből következik, hogy az igazgatóság tagjai részére a közgyűlésen megállapított díjösszegnek az egyes igazgatósági tagoknak külön-külön a megfelelő összegekben utalandó s fizetendő ki s ennek szabályszerű eszközléset illetően az alperes szövetkezetnek felelőssége fennáll. De nem volt figyelembe vehető alperesnek az a további kifogása sem, hogy felperest az üzleti év eredményéhez képest megállapított díjazás egyáltalán meg nem illeti, mert ilyen díjazásra az igazgatóságnak csak olyan tagjai tarthatnak számot, kik az üzleti év végén az igazgatóság jelentését és az évi mérleget aláírták és azokért az anyagi és erkölcsi felelősséget elvállalták; mert azzal, hogy a felperes az emiitett üzleti év első felében a szövetkezet ügyeinek vezetésében mint az igazgatóság tagja résztvett, e minőségében az igazgatóság többi tagjaival egyenlő munkát teljesített, kétségtelenül jogot szerzett ahhoz, hogy az igazgatóság részére megállapított díjazásból az általa teljesített szolgálat idejére a megfelelő járandóságot a szövetkezettől követelhesse. Ami mármost a felperest megillető javadalmazás öszszegét illeti, ennek megállapításánál, minthogy idevonatkozólag az alapszabályok intézkedést nem tartalmaznak, azt kellett megállapítani, hogy az igazgatóság részére megállapított összeg az egyes igazgatósági tagok között egyenlően osztandó fel, mert alperes vitatta ugyan, hogy az igazgatóság részére megállapított javadalmazást az igazgatóság egyes tagjai között nem egyenlően, hanem tevékenységük arányában volt szokás a megelőző években is megosztani, de ennek a szokásnak fenforgását a felperes tagadásával szemben nemis kísérelte meg bizonyítani, holott e részben a bizonyítás kötelezettsége alperest terhelte. De kifogásolta alperes a kereseti összeget azért is, mert a felperes 5. •/• a- levele szerint az igazgatósági tagságról már 1900. okt. 27-én, tehát 5 nappal az első félév letelte előtt mondott le s így az első félévre eső igazgatósági tagság után járó díj egész összegére igénnyel nem bír. Alperesnek ez a kifogása sem alapos, mert felperesnek igazgatósági tagsági minőségben teljesített szolgálata és annak értéke és sikere csak egészében volna mérlegelhető, az egyes napokra meg sem osztható. Miből következik, hogy a jelzett díjazásokból a félév ama napjaira, melyeken felperes lemondása folytán igazgatósági tag minőségben szolgálatot nem teljesített, valamely öszszeg levonásának helye nem lehet. Felperest az előadottak szerint az igazgatóság tagjai részére megállapított összeg felének, azaz 5,570 K-nak </3-része, vagy 916 K. 66 fill. illeti meg, amelyből 500 K. már a kereset beadása előtt felperesnek kifizettetett és igy alperes a kereseti 416 K. 66 fill. tökének és a fizetés esedékessége napjától járó kamatoknak, stb. megfizetésére volt kötelezendő. A bpesti kir. ítélőtábla (1902. okt. 1-én 2,252/P. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, a felperest keresetével elutasítja s ugyanőt végreh. terhével arra kötelezi, hogy az alperesnek 106 K. 50 fill per- stb. költséget 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett megfizessen, stb. Indokok: A 3. /. a. becsatolt alapszabályok nem tartalmaznak oly rendelkezést, hogy az igazgatóság egyes tagjai a nyereség-jutalékban külön-külön mily arányban részesülnek, de csak azt határozzák meg, hogy az igazgatóság díjazásul az évi nyereségnek 10°,o nál nem kevesebb részét kapja meg, s az alapszabályok 47. t;-ának sem adható oly értelmezés, hogy az összjutalékból mirden egyes igazgatósági tagot a fejenkénti megosztás szerint egyenlő arányú részesedési illetmény egyenként megillet. A szövetkezet tehát nem adhatja ki az egyes igazgatósági tagoknak fejenkint külön-külön a nyeremény-jutalékot, de eleget tesz alapszabályszerü kötelezettségének, ha az alapszabályoknak megfelelő nyereség-jutalékot az igazgatóságnak, mint ilyennek egy összegben kiadja, az összjutalékba való egyenkénti részesülés arányát pedig az igazgatóság tagjai egymás között vannak jogosítva meghatározni és az összjütalékot az igazgatóság tagjai között felosztani; azért is, mert a dolog természetéből folyik, hogy a tagok egymás közötti részesedési aránya, az egyes tagok működési körére és a tevékenység mérvére tekintetlel különböző lehet, erről pedig a mérlegelésnek megfelelő, közvetlen tudomással csak az igazgatóság tagjai bírhatnak és itt különösen még azért, mert a 3. •/. a. alapszabályok 44. §-ának ama rendelkezése által, hogy az igazgatóság tagjai által a maga köréből választott vezérigazgatónak az összjutalékba való részesedését az igazgatóság tagjai állapítják meg, az igazgatóság egyes tagjai dijának megállapítása az igazgatóság belső ügykörébe utaltnak jelentkezik; minthogy tehát az alperes a felperes szövetkezet részéről az igazgatóságnak megszavazott összjutalék mérvét nem kifogásolja és elismeri, hogy azt az alperes szövetkezetet az igazgatóság egyes tagjai irányában további felelősség nem terheli; az ebből az indokból az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatásával, a felperest keresetével elutasítani, stb. kellett. A m. kir. Kúria (1903. okt. 15-én V. 1,486/902. sz. a.) A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben, stb. Indokok: A másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete hagyatott helyben az abban felhozott indokok alapján es azért, mert alperes nem bizonyította azt, hogy az igazgatóság a részére a közgyűlés által megszavazott jutalék felosztása tekintetében egyértelmüleg akként állapodott volna meg, hogy az egyes tagok nem egyenlő részt kapnak a megszavazott összegből, ennek bizonyítása nélkül pedig minden egyes igazgatósági tag a megfelelő részt követelheti és mert felperesnek díjazásra való igénye és részesedésének mérve az alapszabályokban gyökeredzvén, ez az igénye őt a szövetkezet és nem az igazgatósággal szemben illeti meg. Bűnügyekben. A kir. Kúria btö és polg. szakosztályának állandó és egyöntetű gyakorlata szerint ingóságok iránt kötött adás-vételi szerződéseknél az a kikötés, mely szerint áz ingóság a vevő teljes tulajdonába csak akkor megy át, ha a vételár teljesen kifizettetett, joghatállyal bír, amiből következik, hogy a tulajdonjognak a vételár teljes lefizetéséig való fenntartásával eladott ingódolog, ezen feltétel bekövetkeztéig az átadás dacára az eladó tulajdona marad, a birlaló vevőre nézve pedig idegen ingó dolgot képez. Nyilvánvaló tehát, hogy az ily feltétel mellett megvett ingó dolognak jogtalan eltulajdonítása vagy elzálogosítása, — mint az egyébként a kir. Kúria által a jogegység érdekében 1902. ápril i-én 2,926/B 1902. sz. a. hozott határozatban már egy ízben indokoltan kimondatott, — sikkasztás tényálladékát megállapítja. A m. kir. Kúria 1903 okt. 7-én 8,199/B. sz. a. sikkasztás vétsége miatt vádolt K. Márkus és neje ellen a bpesti büntető kir. jbiróság előtt 1902 B. IX. 98/4 sz. a., a bpesti kir. büntetőtörvényszék előtt pedig 46,982/900 sz. a. elintézett bűnvádi pert, a koronaügyésznek a jogegység érdekében használt perorvoslata folytán vizsgálat a'á véve, következő végzést hozott: A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatik. Kimondatik, hogy ingó dologra vonatkozó oly adás-vevési szerződés által, mely szerint az eladott ingóság csak akkor megy át a vevőnek teljes tulajdonába, ha a vételárt egészében kifizette, a tulajdonjog azzal a hatálylyal tekintendő föntartottnak, hogy az eladott ingóság és vételár teljes kifizetéséig az eladó tulajdonához tartozó és a vevőre nézve a büntetőjogi beszámítás tekintetében idegen ingó dolgot képező oly ingóságnak veendő, a melynek a vevő által elkövetett jogtalan eltulajdonítása vagy elzálogosítása a btk. 355. §-ában meghatározott sikasztás tényálladékát állapítja meg. Megsértette tehát a törvényt a bpesti kir. btő jbiróság fennidézett keletű és sz. ítéletében annyiban, a menyiben a tulajdonjognak a vételár teljes kifizetéséig való fenntartása iránti kikötésnek a tulajdonjog megszerzése tekintetében hatályt nem tulajdonítva, a vevőknek a nekik ily kikötés mellett átadott ingóságokra vonatkozó korlátlan rendezési jogát elismerte és ennek következményekép az ingóságnak általok elkövetett jogtalan elidegenítésében a