A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 43. szám - Magyar alkotmány- és jogtörténet. Tekintettel a nyugati államok jogi fejlődésre. Irta Timon Ákos. Budapest, 1903 [könyvismertetés]

308 A JOG A szövetkezetek ellenőrzéséről szóló osztrák törvény. Az osztr. hivatalos lap egyik legutóbbi száma közli az uj törvényt. A törvénynek az a célja, hogy a felügyelet alá tartozó szövetkezetek keretén kivül álló szakemberek a szövetvezetek berendezéseit, könyvvitelét és számadásait a tekintetben megvizsgálják, hogy ezek a törvény és alapszabályok rendelkezéseinek, valamint a kereskedelmi törvény rendelkezéseinek megfelelnek-e ? Az uj törvény végrehajtására hivatva vannak: az ellenőrzési kötelékek elismerésére nézve a tartományi politikai hatóságok, illetve a belügyminisztérium, ha a szövetkezetek köteléke több tartó nányra terjed ki; a szövetkezeti ellenó'rökre nézve az illetékes kereskedelmi (illetve kerületi) törvényszék, ha jegyzékbe vett szövetkezetekről van szó, ellenkező esetben (jegyzékbe nem veit szövetkezeteknél) a tartománvi politikai hatóságok. Minden szövetkezet legalább két évenkint egyszer megvizsgálandó. Mint felülvizsgálók szerepelnek: a szövetkezeti kötelék ellenőrei, az állami ellenőr, vagy a tartományi választmány ellenőre. A szövetkezeti ellenőr vizsgálja azon szövetkezeteket, melyek egy kötelékben egyesültek (legalább ötven szövetkezet, vagy egy tartomány összes szövetkezetei egyesülhetnek ily kötelékben); az állami ellenőr felügyelete alá esnek a szövetkezeti köteléken kivül álló szövetkezetek, melyek a tartományi választmánytól függetlenek. A tartományi ellenőrök teljesitik a vizsgálatot azon szövetkezetnél, melyek tartományi törvény alapján a tartományi választmánynak vannak alárendelve, továbbá azon szövetkezeteknél, melyek tartományi pénzekből, vagy a tartományi választmány felügyelete alá tartozó alapokból segélyt, illetve kölcsönt kaptak, végül azon szövetkezeteknél, melyek a tartományi választmány ellenőrzésének magokat önként alávetették. Az ellenőrnek, aki nem érdekelt személyekkel szemben mindennemű tudomására jutott tényeket illetőleg titoktartásra köteles, feladatában áll az általa tapasztalt dolgokat a megvizsgált szövetkezet elöljáróságának tudomására hozni, mely azt a közgyűlés elé terjeszti. Ha a szövetkezet a törvény és alapszabályok rendelkezéseit meg nem tartja, vagy egyéb rendetlenség tapasztalható, az ellenőr a tapasztalt szabálytalanságok orvoslása végett határidőt tüz ki, esetleg a hatóságnak (kereskedelmi törvényszék, tartományi választmány) arról jelentést tesz. Igen fontos rendelkezés foglaltatik a 2. §-ban. Itt authentikusan magyarázza a törvény a szövetkezetekről szóló törvény rendelkezéseit és megállapítja, hogy jogi személyek, nevezetesen községek, testületek és egylettk is lehetnek a szövetkezetek tagjai. Ezzel egy évek óta húzódó vita fejeztetett be, mely több szövetkezeti kötelék fennállását veszélyeztette. Nyílt kérdések és feleletek. Perujitási kérdés. S. I felperes 2,500 frt s jár. iránt örökösödési rendes keresetet indított P. E és társai ellen, mivel azonban felperesi ügyvéd válasziratot nem adott be, keresetével elutasittatott. Ezután egy másik ügyvéd utján perujitási keresettel élt, nem ügyvédi mulasztás miatt, hanem uj bizonyítékok érvényesítése végett; ezen újított perben az eljárt bíróság ítéletet hozott, mellyel a perujitási kérelemnek az 1881. évi LIX. t.-c. 69. § 2. pontja alapján helyt adott, de a per érdemében felperest elutasította, mert felperesnek az ujitott perbeli képviselője, a válaszirathoz csatolt bizonyítvány tartalmának hitelességét igazoló tanukhoz intézendő kérdőpontokat nem terjesztette be. E bizonyítvány szolgáltatta volna azon uj bizonyítékot, melynek alapján felperes perujitási kérelemmel élt. Látnivaló, hogy felperes anyagi igényének jogosultsága az említett két ítélet rendelkezései következtében sértetlen maradt, és csorbát nem szenvedett, s igy azon kérdés merül fel: minő jogorvoslattal élhet ? Nézetem szerint helytelen volna felperest akár az 1881. évi LIX. t.-c. 69. §. 2. pontjában, akár u. a. t.-c. 72. §-a első bekezdésében foglalt rendelkezésénél fogva, megfosztottnak tekinteni perelhetőségi jogától, s igy attól, hogy örökségéhez per utján hozzájuthasson. Sőt a másodízben való perujitási joga is vitatható. Az 1881. évi LIX. t.-c. 69. §. 2. pontja ugyanis akként rendelkezik, hogy «ha a pervesztes fél lényegileg a per tárgyára vonatkozó olyan bizonyítékot hoz fel, melyet az alapperben nem használt», — perújításnak van helye. Ha mármost használt bizonyíték alatt oly bizonyítékot értünk, melynek figyelembevétele a per érdemében való ítélethozatalra befolyással volt, mert a bizonyíték uhasználtn volta csakis a bizonyíték birói mérlegelesének logikai és jogi következményeként fogható föl; s ha továbbá a 72. §-nak azon szavait, hogy a 69. §. 2. pontja alapján perújításnak rendszerint csak egy ízben van helye, kizárólag azon esetekre értjük, melyekben az ujitott pert befejező ítélet érdemben dönt: akkor eszerint nem ütköznék a prtsba azon ítélet, mellyel a felhozott esetben az 1881. évi LIX. t.-c. 69. §. 2. pontja alapján benyújtandó perujitási kérelemnek hely adatnék. Annál kevésbbé ellenkeznék az ítélet hasonló rendelkezése az 1881. évi LIX. t.-c. szellemével, s emiitett szakaszainak értelmével, mert a felhozott ujitott perben felperesi ügyvéd által használni kivánt. de tényleg nem használt és nem érvényesített perdöntő bizonyítékok még ma is rendelkezésére állanak felperesnek, s azok sem az alapperben, sem az ujitott perben nem használtattak. Márpedig az utóbbi feltételhez köti a másodízben való perújítást, hogy analógiát említsek, az említett 72. §. további rendelkezése egy más esetben. Megjegyzem végül, hogy az 1874. évi XXXIV. t.-c. 71. §-a alapján az ujitott perben mulasztást elkövetett felperesi ügyvéd ellen indítható kártérítési kereset u. a. t.-c. következő §-a értelmében immár elévült. És igy. — tekintve, hogy a modern judikatura egyik irányelve az, hogy a fél alaki jog keretén belül előforduló hiba miatt érdeke védelmétől meg ne fosztassák, s anyagi igényének érvényesítésére mindenkép mód nyujtassék, — jogosan, méltán fölvethető és vitatható a kérdés : vájjon az ismertetett esetben perújításnak vagy külön keresetnek van-e helye ? Kremmer Géza, Gyönk. Irodalom. Magyar alkotmány- és jogtörténet. Tekintettel a nyugati államok jogi fejlődésére. Irta fimon Ákos. Második bővített kiadás. Budapest, 1903. Egy ujabbkori francia publicista: Lavisse Ernő ezt a tételt állitja föl: «L' homrae á son déclin aime a se retourner vers la jolie enfance, et les societés viellies vers un passé qu'elles se figurent heureux et sage>. E tétel szük határokra szorul s alkalmazást alig nyerhet másokra már, mint a francia régi monarkia csekély számú híveire. Ily alakban, ily fölfogásban tán Goethe föltevései is igazak lehetnének: «Es érben sich Gesetz und Rechte Wie eine ew'ge Krankheit fort»; stb. Ezt a két fölfogást igy és il) mereven nem lehet alkalmazni. Momsen a következőkben találja meg a középutat, nevezetesen: «Igaz ugyan, nogy az elmúlt századok történetének a jelen századok oktatójává kell lennie, de nem azon közönséges értelemben, mintha a múltról szóló jelentéseket egyszerűen fellapozva, bennök a jelen konjunktúráit megtalálhatnók s azokból a politikai diagnózis és gyógytan számára a szimptómákat és specifikus gyógyszereket kiböngészhetnó'k». Sem Lavisse, sem Goethe tételei nem alkalmazhatók, főleg pedig nem az angol és magyar alkotmány és jogtörténetre; sokkal inkább alkalmazhatók erre Laboulaye következő sorai: «Un peuple qui, loin de mépriser le passé, y chercheavec amour l'origine et la filiation de ses institutions>. Méginkább bizonyítja ezt Sorel Albert következő föltevése: «Mais il y a pour les Etats, comme pour les peuples, des traditions, qui sont aussi vieilles que leur histoire, car elles sortent de la mérne source, que cetté histoire, et développent leur courant parallelement au sien». És ha mármost eme tételeket nem tekintjük, melyek mind alkalmazhatók a mi jogfejlődésünkre, akkor bátran fölhozhatjuk még, a következőknek nagyobb súlyt adandók, Jh ering következő szavait: «Az egész jogélet —• egy pillantással áttekintve — egy nemzet fáradhatatlan tusa, küzdelem és munkájának ugyanazon képét állitja elénk, mint amilyen munkája a gazdászati és szellemi művelődése terén». Csak ezek előleges összegezése után áll előttünk T i m o n Ákos műve a maga valódiságában, de e munka további előzményeiül szolgáljanak a következők. Különös játéka a véletlennek, hogy egy nemzetnél, melynek létele történelmi jogában gyökerez, mely mindig történelmi fejlődésü jogaiért emelt szót, mely jogainak tükrét nem egy nagy egyidejű kombinációban, hanem mozaikszerű folytonos és fokozatos összetételben birja, hogy e népnél az alkotmány-történelem tanítása s annak rendszeres megírása ujabb keletű. Oka ennek régibb keletben az, hogy: «a magyar századokon át szenvedett, küzdött, harcolt alkotmányáért. Jó vagy rossz volt az, megfelelt, vagy sem a kor igényeinek, nem vizsgálta. A zsarnokság ellen védte. S ez a védelem különös beccsel ruházta föl azt», irja Beksics. Vagyis, hogy Royer Collard szavait használjam a helyzet mégjobban leendő tisztázására, hogy: «ce droit public . . . a traversé les longs áges — — eut il peri dans les lois, il se serait conservé dans les esprits>. Rendszeres és tudományos művelésre ily körülmények közt nem volt idő s alkalom. Az 1790 után, de főleg az 1825. évi ébredés kora 1848-ig szaturálva van kozmopolitikus eszmékkel. A teret R o 11 e c kW e 1 c k e r uralja, mely kor bár egy S a v i g n y alakját és iskoláját tudja felmutatni, a történelmi folyamat fölismerésére s annak döntő mivoltára nem volt kedvező. Pulszky Ferenc irja 1839 tájt ezzel a fölfogással szemben, hogy: <fonák azoknak elmélkedése, kik eszményi rendszereikhez akarják a világot idomítani ahelyett, hogy a történeteket vizsgálva, azon törvényeket keresnék, melyek szerint a nemzeti élet eddig kifejlett, mert a történetek összefüggése nem esetleges, egy rejtett törvény fűzi össze a külömbözőket, mint a selyemszalag a gyöngysort>. A XlX-ik század főleg 40-es éveinek szellemi mozgalmát a korlátlanság, a csapkodó fantázia uralma, a gyártott jogtételek