A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 42. szám - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Folytatás

érvényesítheti, ennélfogva felperest idöelölti keresetével elutasítani kellett. A budapesti kir. tábla. 1901 decemb. 14. 561/901. sz. a. Az elsobirosag íteletet helybenhagyja indokaiból és azért, mert a kereskedelmi törvény 161. §-a ellenére történt részvényszerzést vagy zálogba vetélt a törvény semmisnek nem nyilvánítja, hanem az idézett $-ban foglalt tilalom áthágásával csupán az igazgatóság felelősségét (218. §. 5. pont) köti egybe. A m. kir. Kúria (1903 márc. 19 164/902 sz. a.) A kir. tábla itéiete telhivott és felhozott indokainál fogva helybenhagyatik. Bűnügyekben. Vádlott a sértettet, midőn ez mint posta- és távirdaszolga levelek kézbesítése végett nála megjelent, megtámadta, leszidta és házából kilökte. Az ítéletek indokolása szerint, helyes az a jogi megállapítás, hogy sértett ebben az esetben hatósági közegnek tekintendő és a kilökés ténye az erőszakos akadályozás, sót a tettleges bántalmazás fogalmának is megfelel; védőnek érvelése pedig, mintha a levélhordó szolga azért nem volna hivatalos teendők teljesítésével megbízottnak tekintendő, mivel a postaszolgálatot szabályzó rendelet szerint a leveleket minden esetben magának a címzettnek kézbesíteni nem köteles, hanem azokat a címzett hozzátartozóinak és cselédjének is átadhatja, söt a címzett levélszekrényébe is bedobhatja, figyelembevételt nem érdemel; mert ez az utasítás a levélhordó megbízatásának hivatalos jellegét nem érinti eljárása körének meghatározására nézve pedig nem megszorító, hanem azt inkább kibövitő s így annak folyománya az, hogy a levélkézbesítés bármely megengedett módjának erőszakos megakadályozása a hatóság elleni erőszak tényezőjét képezheti, a kézbesítés esetleges szabálytalansága pedig mentő körülményül nem szolgálhat. A kolozsvári kir. Ítélőtábla mint felebbviteli btő biróság (1903 márc. 12-én 64ő/b. sz. a.) hitóság elleni erőszak bűntettével vádolt G. Károly elleni bűnügyében következőleg ítélt: A kir. tszék ítéletének a büntetésre és a cselekmény minősítésére vonatkozó része a bp. 423. §. 4. bek. érteim, a bp. 385. §. 3. p. alapján megsemmisíttetik és vádlott G. Károly a kir. tszék ítéletében körülirt cselekmény miatt a btk. 165. §-ában irt s a btk. 9"2. §. alkalmazása mellett a 20. §-ra való figyelemmel hatóság elleni erőszak vétségében mondatik ki bűnösnek és ezért a btk. 165. §. és 92. §. alapján 3 havi fogházbüntetésre ítéltetik, stb. Megokolás: Minthogy vádlott terhére súlyosító körülmény nem forog fenn, ellenben javára enyhítő körülményt képez büntetlen előélete, tettének beismerése, a sértettel szemben elkövetett bántalmazás csekélyebb mérve, a btk. 92. §. rendelkezése alkalmazandónak találtatott, s mert az elsőbiróság nem alkalmazta, ítéletének megjelölt részét a bp. hivatkozott rendelke;ése alapján meg kellett semmisíteni s vádlott a cselekményévé, arányban állónak talált büntetéssel volt fenyítendő. Egyebekben a tszék itélelete indokainál fogva s azért hagyatott helyben, mivel az állam a postaintézményt a törvény rendeleténél fogva, mint közhatóság vette kizárólagos közvetlen kezelése alá, minélfogva közegei ezen intézmény kezelése körül állami hivatali szolgálatuknál fogva államilag elismert administrativ teendőket végeznek s teljesített cselekményeik a hivatali cselekmények jellegével birnak és így hivatalos eljárásukban a btk. 165. §. szerint a hatóság személyt megillető védelemben részesitendó'k. A posta- és távirdaszolgálat szervezete szerint, a posta- és táv. szolgák a kezeiési személyzet közé tartoznak. M. Sándor posta táv. szolga, vádlott által a postán szállított levelek kézbesítése, vagyis hivatal JS eljárása közben tettleg bántalmaztatott. Ezeknél fogva vádlott, tekintettel a btk. 166. §. 2. p.-ra is hatósági közeg ellen követett el cselekményét s igy az a btk. 165. §. rendelkezésébe ütközik. A m. kir. Kúria (1903 szept. 17-én 7,716/B. sz. a.) A bejelentett semmisségi panasz elutasittatik. Megokolás- A megállapított tényállás szerint, a vádlott a sértettet, midőn ez mint posta- és távirdaszolga, levelek kézbesítése végett nála megjelent, megtámadta, leszidta és házából kilökte. Az Ítéletek indokolása szerint helyes az a jogi megállapítás, hogy sértett ebben az esetben hatósági közegnek tekintendő és a kilökés ténye az erőszakos akadályozás, söt a tettleges bántalmazás fogalmának is megfelel; védőnek a mai tárgyaláson előterjesztett s nem a bp. 385. §-ának bejelentett 1 b), hanem a) pontjára alapított érvelése pedig, mintha a levélhordószolga azért nem volna hivatalos teendők teljesítésével megbízottnak tekintendő, mivel a postaszolgálatot szabályzó rendelet szerint a levelet minden esetben magának a címzettnek kézbesíteni nem köteles, hanem azokat a címzett hozzátartozóinak és cselédjének is átadhatja, sőt a címzett levélszekrényébe is bedobhatja, figyelembevételt nem érdemei; mert ez az utasítás a levélhordó megbízatásának hivataks jellegét nem érinti, eljárása körének meghatározására nézve pedig nem megszorító, hanem azt inkább kibővitő s igy annak folyománya az, hogy a levélkézbesítés bármely megengedett módjának erőszakos megakadályozása a hatóság elleni erőszak tényezőjét képezheti, a kézbesítés esetleges szabálytalansága pedig mentő körülményül nem szolgálhat. Ekként a megállapított tényállás a hatóság elleni erőszak minden alkotó elemét magában foglalván: a semmisségi panasz mint alaptalan a bp. 437. 4. bek. alapján el volt utasítandó. A kir. ítélő tábla valónak fogadta el, hogy a vádlott erő szak alkalmazása nélkül közösült a nem ellenkező nagykorú sértettel. Igaz ugyan, hogy a megfigyelő orvosok véleménye alapján azt is tényül fogadta el a kir. tábla, hogy sértett veleszületett butaságban szenved. E körülmény azonban a vádlott ellenében a btk. 82. §. érteim, be nem számítható, mivel a kir. tábla azt is valónak fogadta el, hogy e nő eimetehetségének korlátoltsága nem oly fokú, hogy őt a vádlottnak minden irányban, de különösen a nemi közösülés iránti beleegyezés tekintetében akarata nyilvánítására képtelennek kellett volna felismernie. A bpesti kir. btötszék. (1902. íebr. 21-én 8,756/B. 3. sz. a) Erőszakos nemi közösülés büntette miatt vádlott H. Ferenc elleni bűnügyében következően itélt: Szabadlábon levő H. Ferenc vádlott bűnös a btk. 232. §. 2. p.-ban meghatározott és e § szerint minősülő erőszakos nemi közösülés bűntettében, mely bűncselekményét oly módon követte el, hogy 1901. június 9-én reggel 8 óra körül Bpesten, Szövetség-u. 32. sz. a. D. F. lakásári, utóbbi Emma nevü elmebeteg leányának akarat nyilvánítására tehetetlen állapotát arra használta fel, hogy e leánynyal házasságon kívül nemileg közösüljön. Ezért a kir. tszék a vádlottat a btk. 232. §. alapján a 92. §. alkalmazásával a jogerős Ítélet foganatba vétele napjától számítandó 6 havi börtönbüntetésre és a btk. 250. §. alapján a btk. 57. §-ában meghatározott időponttól kezdődő 3 évi hivatalvesztésre ítéli. stb. Megokolás: A főtárgyalás folyamán beigazolást nyert a rendelkező részben az elkövetési cselekmény jelzéseként leirott tényállás. Vádlott ugyanis beismerte, a most jelzett cselekmény külső ténybeli elmeinek elkövetését, azonban tagadja, hogy tudta volna, miszerint D. Emma butaságban szenvedő elmebeteg és azzal védekezik, hogy D. E. beleegyezett a nemi közösülés végrehajtásába. Ez utóbbi védekezését megcáfolja a saját vallomása, mely szerint midőn a leányt a közösülésre felhívta, az határozottan felelte: «Nem», többet semmit sem szólt. Fenti tagadásával szemben pedig dr. M. E. orvosszakértő, a dr. A. S. orvosszakértővel megtartott vizsgálat alapján a főtárgyaláson előterjesztette, hogy D. E. sértett az első tekintetre szembenötlőleg degenerált nő, s veleszületett butaságban szenved és ezen elmebetegségénél fogva az akaratának szabad nyilvánítására képtelen. Sértett D. E.-nak ezer. akaratnyilvánításra képtelen állapota, sértettnek ezen elmebetegségét visszatükröző bamba, ügyetlen megjelenése, csoszogó járása és vontatott szavánál fogva is vádlott előtt ismeretes kellett hogy legyen, azaz igy vádlottnak azt tudnia kellett, mert ő a házhoz járó kenyérszállító volt s igy a leánnyal már az esetet megelőzőleg többször érintkezett. Ezeknél fogva vádlottat a rendelkező részben megállapított bűncselekményben bűnösnek kellett kimondani, de tekintettel a cselekmény külső momentumára, vonatkozó őszinte beismerő vallomására, büntetlen előéletére, alacsonyabb műveltségére és arra, hogy a megbüntetését maga a sértett íél képviselője sem kívánta, a vádlottat a rendelkező részben felhívott vonatkozó §§-ok alapján a bűnösségéhez mérten, minthogy a most felsorolt enyhitő körülmények nyomatékosságánál fogva a cselekményre megállapított fegyházbüntetés legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne, a rendelkező részben megállapított büntetéssel sújtani kellett stb. A bpesti kir. ítélőtábla mint felebbv. btő biróság. (1902 június 18-án 4,191/B. sz. a.) az elsőfokú biróság ítéletét a bp. 385. §. 1. a) pontja s ugyanezen §. utolsó bek. alapján megsemmisíti, vádlottat az ellene emelt, a btk. 232. §-nak 2. p.-ban meghatározott erőszakos nemi közösülés bűntettének vádja s annak következményei alól a bprt. 326. §. 1. p. alapján felmenti, s a felmerült bű. költséget a bp. 482. §. alapján az államkincstár terhére állapítja meg. Megokolás: H. Ferenc vádlott a btkv. 232. §. 2. p.-ban meghatározott erőszakos nemi közösülés büntette miatt azon az alapon lett volna büntetendő hogy ő 1901 június 9-én D.E sértett nőnek azt az állapotát, hogy ez veleszületett butaságban szenved, és ezen elmebetegségénél fogva akaratának nyilvánítására tehetetlen, arra használta fel, hogy vele házasságon kívül nemileg közösükön. Jóllehet vádlott a főtárgyaláson beismerte, hogy ő a kérdéses alkalommal sértett nőt a nemi közösülésre felhívta, s ez eleinte tagadólag vá aszóit ugyan, de a vádlott ujabbi sürgetésére mit sem válaszolt, mire a vádlott a falhoz támaszkodva a sértett nőt magához szorította és nemző részét hátulról a sértett nő nemző részébe tette, amely ténykedésével a jelzett bűncselekmény egyik alkatelemét, a nemző szervek egyesítését — megvalósítja; — és habár a jelen bűnügyben meghallgatott orvosszakértőknek a sértett nő elmebeli állapotának megvizsgálása után előterjesztett véleményével megállapittatott, hogy a sértett nő degenerált egyén, aki veleszületett butaságban szenved, s ezen elmebetegségénél fogva akaratának szabad nyilvánítására képtelen: mindamellett a kir. itélő tábla vádlott tettében bűncselekmény tényálladékát fel nem ismerte, a következő okoknál fogva: A btk. 232. §. 2. p.-ban meghatározott bűntett első feltételét az képezi, hogy a nőszemély öntudatlan vagy akarat nyilvánítására, avagy védelmére tehetetlen állapotban legyen. A törvény e szerint ezen bűncselekménynél különbséget tesz egyfelől az • öntudatlan állapot*, másfelől az «akarat nyilvánítására vagy védelemre tehetetlen* állapot közt. Ami az elsőt illeti, nem lehet kétség az iránt, hogy az öntudatlanság oly állapot, melyben a szellemi működés szünetel, az egyén a külvilágban történtekről tudomást nem szerez, gondolkodni, eszmélni és akaratát nyilvánítani nem képes.